Kati baba

Nagyapó ribizlit szedett a kertben, amikor egy bokor tövében megpillantotta Kati babát csapzottan, ázottan, fél karral. Valamikor nagyon szép alvó baba volt. Ö vásárolta kis unokájának, Erzsikének. Hogy örült akkor a kislány a babának?! Ölelte, csókolta nagyapját, aki nem sejtette, hogy félévre rá, ilyen helyzetben látja viszont a bábut.

- Rád untak, eldobtak, te, te, szegény Kati baba - emelte fel az elárvult játékszert nagyapó, és bevitte a házba.

Délutánba hajlott már az idő, amikor Erzsike átfutott hozzá. Beszélgettek, szemezgették a finom, nagyszemű málnát.

- Mi volt ma az óvodában? - kérdezte nagyapó.

- O, ma csodálatos nap volt - ujjongott kislány. - Annyi, de annyi új játékot kaptunk, hogy azt sem tudtuk melyikkel játszunk!

- Hát... igen... az új, az mindig öröm, csak tudod mi a baj kislányom? - kérdezte szomorkás mosollyal, az öreg.

- Mi lenne? - ámult el Erzsike.

- Hogy az új játékok hamarosan lim-lommá válnak, ha nem vigyáztok rájuk. Úgy emlékszem neked is volt egy Kati nevű babád. Eleinte nagyon szeretted, aludni sem tudnál nélküle. Most hol van?

- A... a... a Kati? - restelkedett Erzsike. - Biztosan otthon, valamelyik szekrényben. Ha akarom, megtalálom...

- Mikor játszottál vele utójára?

- Nem is tudom... talán akkor, amikor anyu megvette végre Évi babát. Tudod azt, amelyik lépegetni is tud. Csak már nem tud, mert elromlott.

- Erzsikém, megkereshetnéd nekem, Kati babát. Annyiszor járt itt veled vendégségben, kíváncsi vagyok rá - mondta nagyapó. - Holnapra kerítsd elő szegénykét!

Ezen az estén nagyapó és Erzsike nagy munkában voltak. A kislány felkutatta az egész házat, de Kati babát csak nem lelte.

Nagyapó, amint beesteledett, összehúzta a függönyöket, bezárta az ajtót, és hozzálátott a baba rendbe hozásához. Selyempamutból hajat ragasztott a kopasz fejecskére, lemosta langyos szappanos vízzel, aztán új kezet fabrikált az elveszett régi helyett. Nem hiába töltött nyolc esztendőt a katonaságnál, nála szebbem még az asszonyok sem tudtak varrni. A nagyanyó elárvult rongyos zsákjából selyemdarabkák kerültek elő, amelyeket csinos ruhácskává szabott - varrt a kedves öreg. Éjfélt kakukkolt az öreg falióra, mire Kati baba, tetőtől talpig ujjá varázsolva, pihenőre térhetett.

Megvirradt. A nap beragyogta a földet. Erzsike mikor óvodába megy, mindig beszalad nagyapóhoz, de ezen a reggelen elmulasztotta. Kicsit fájt a szíve a biztosra vehető gyümölcs tízóraiért, de hát hogy álljon oda nagyapó szeme elé, amikor Katit sem égen, sem földön nem találta.

A délelőtt olyan hosszúnak tűnt, mint még soha. Hiába sorakoztak a gyönyörű új játékok, semmi kedve nem volt hozzájuk. Egyre Kati baba járt a fejében. Hová tehette szegényt? Éva baba mellett olyan szegényesnek hatott a félkarú, kopott, félkopasz Kati, hogy rá se nézett. Nem hiába törte a fejét, mert dél felé eszébe jutott, hol kell keresnie az elveszett bábut. Igen! Érett egres után kutatott nagyapó kertjében, amikor még kezében volt a bábu. De mert az egresbokor nagyon szúrós, és két kézzel lehet csak a gyümölcsöt leszedni róla, Katit a földre tette. A baba tehát nagyapó kertjében van.

Alig várta hogy haza induljanak, sietett a kertbe és be sem köszönve a házba, nekilátott a keresésnek.

- Mit keresel Erzsike - lépett mellé, egyszercsak Nagyapó.

A kislány zavarba jött. Megmondja, ne mondja? Hogy fog fájni szegény nagyapónak, ha megtudja, hogy elkótyavetyélte a játékot, amit tőle kapott.

- Csak nem, ezután kutasz? - húzta elő a háta mögül az öreg, az újjá varázsolt Kati babát.

Na több se kellett Erzsikének. Két ugrással nagyapónál termett, és csak nézte, nézte az ismeretlennek tetsző babát.

- Én Kati babát keresem. Gondoltam hátha itt hagytam valahol! - irult- pirult, a kislány.

- Jól gondolod. Heteket töltött szegény egy bokor tövében, de tegnap megtaláltam és nem tudom, hogy… akarod-e újra...

- Hogy akarom - e? - ugrott nagyot Erzsike, és szinte belerepült nagyapó ölelő karjaiba. Percekig nem tudott betelni Kati babával, aki nem volt egészen Kati, hiszen más színű hajat kapott, és a sok eső az arcvonásait is megváltoztatta, de szép volt!

- Köszönöm nagyapócska... te vagy a legdrágább a földön. Ki varrta neki ezt a csodálatos új ruhát? - kérdezte lelkendezve a kislány.

- Ki varrta volna? Én!

- Te még varrni is tudsz?

- Hát ha nagyon muszáj! - kacagott nagyapa. - De tudod mit? Ha akarod, megtanítalak téged is. Azután, ha megint olyan rongyos sorba kerül szegény Kati baba, már te is rendbe hozhatod szegénykét..

- Ne félj nagyapó - pironkodott Erzsike, ezután, úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére.