Hogyan szerette meg Pisti a könyveket?

Pisti nagy izgalommal várta, hogy iskolába kerüljön. Hogyne hiszen új táskát, tolltartót, ceruzát, tollat kapott, de az első napon egy kissé kiábrándult, az ülés, az állandó figyelés, kedvét szegte.

-Sokkal jobb volt az oviban- gondolta.

A.a..a.mndig csak az a betű. Mi abban az érdekes? Még ha rajzolni kellene, tetszés szerint, mint az oviban, de írni?

Ahogy teltek a hetek, a betűk értelmet nyertek, szavakká majd mondatokká formálódtak, ami már izgalmasabbnak tetszett.

Ahogy Pisti, végre folyékonyan olvasott, a polcán egyre szaporodtak a könyvet, amelyeket ajándékba kapott. Az egyikbe is, a másikba is bele-belelapozott, de nem volt kedve az olvasáshoz.

Édesanyját nagyon bántotta, hogy fia nem szeret olvasni, de naphosszat elhallgatná, ha mesélnek neki.

Egy este Pisti kérte édesanyját, hogy meséljen, és nem tudott betelni a mesehallgatással.

Másnap alig ért haza az iskolából, kérlelni kezdte édesanyját.

-Ugye olvasol nekem, ha készen lesz a leckém.

-Én? Hiszen már te is tudsz olvasni. Olvass egyedül.

-Nem tudok olyan folyékonyan, mint te, a mesék pedig nagyon izgalmasak, és ha csak silabizálja az ember..

-Aki nem gyakorolja, nem is tanul meg folyékonyan olvasni. Nem tudod, hogy gyakorlat teszi a mestert?-kérdezte Anyu, és amikor Pisti befejezte a leckét, mégis gondolt egyet.

Elővett egy könyvet és olvasott, amig egy izgalmas részhez nem ért, akkor abbahagyta.

-Nekem vacsorát kell főznöm. Ha elkészülök, majd folytatom, mondta és kiment.

Amikor pár perc múlva lábujjhegyen a szobaajtó üveg ablakához óvatoskodott, azt látta, amit várt. Pisti mindenről megfeledkezve, ujjával a sorokat vezetve, mozgó szájjal, kipirult arccal olvasott. Azóta nincsen jobb barátja a könyvnél.