Nagyotmondó
Most egy hajszálra olyan kisfiúról mesélek nektek, amilyenek ti vagytok, azaz valamiben mégiscsak elüt tőletek. Az én mesebeli hősöm minden toronyházat alacsonynak, minden játékkincset kevésnek tartva, állandóan és szemrebbenés nélkül, nagyot mondott. Talán tudjátok, hogy a nagyotmondás már súrolja a hazugság határát. Csak annyi a különbség a kettő között, hogy míg a hazugságra a büntetés elől való menekülés vágya kényszeriti a lurkókat, a nagyotmondás puszta szórakozásból történik.
Győzőke, mert így hívták a nagyotmondó fiút, valami egészen csodálatos világot látott maga körül. Ha őt hallgatta az ember, a legyet galambnak, a tyúkot disznónak, a tehenet elefántnak hitte. Így van ez, ha valaki boldogabb lesz, ha hozzátódhat ahhoz, amit lát.
- Az én nagyapámnak akkora lába van, hogy egy lábbal is le tudna rúgni az országútról egy tíz tonnás teherautót,- hencegett, amikor tavaly a nyaralásból hazatért. - A tyúkjai meg akkora tojást tojnak, hogy egyszerre csak egyet bírtam el belőlük, ha meg nagymama megsütötte hárman jártunk rá, három napon át. Ugy bizony.
Ki hitte volna el ezeket a képtelenségeket? Természetesen senki, de azért a gyerekek nem mertek nyíltan szemébe nevetni Győzőkének, inkább valami megmagyarázhatatlan szégyenérzet kerítette őket hatalmába, és hallgattak, akár a hal.
Hogy szavamat ne felejtsem, Nagyotmondónak kétszer olyan ereje volt, mint osztálytársainak, azazhogy –nézzenek oda, a végén még én is nagyotmondó leszek, szóval erős volt, nagyon erős. Igaz, ami igaz, erősebbel pedig nem érdemes ujjat húzni akkor, sem ha tudván tudjuk, hogy nekünk van igazunk. Így történt, hogy Győzőke nyugodtan növelhette az egeret macskányivá, a legyet varjúnyivá, soha nem esett bántódása. Mihelyt valami játékot látott társainál, rögvest fitymálni kezdte:
- Ez teherautó? Az enyém akkora, mint egy Trabant külön garázst kellett építeni neki karácsonykor, amikor kaptam. Minden olyan, rajta mint az igazin, csak motor helyett lendkerék hajtja.
Történt egy napon, hogy Nagyotmondó, Kicsitmondóvá változott..de figyeljetek, csak elmesélem hogy esett a nagy csoda.
- Mondd el nekünk fiacskám, -kérte a tanitó néni. A répa című orosz mesét. Az volt feladva mára, ugye?
Győző csak állt, mint szamár a hegyen, mert hogy őszinte legyek, valahogy kiment a fejéből a házi feladat, és bele se kukkantott a könyvébe.
- Na, mond hát el szépen Győző, hiszen olyan ismert mese ez-biztatta a tanitó néni.
-Igen..hát egyszer volt..hol nem volt..volt egyszer valahol réges régen..ki tudja merre, egy répa –nyögte Győző, egyre jobban belepirosodva a mesébe.
-Na fiacskám, csak nyugodtan. És mekkora volt az a répa?
-Az a répa. Izéé az a répa –ötölt hatolt Győző, mert fogalma sem volt mekkorát mondjon. Ugy okoskodott, hogy egy répa csak akkora lehet, mint egy répa, nagyobb nem, és ha most ő nagyobbat mond, a tanitó néni megszidja majd nem ugy mint a gyerekek. Hosszu gondolkodás után végül is kibökte:
-Az a répa akkora volt, mint valamennyi más répa
Na, lett erre olyan nevetés, hogy még a tanitó néni arca is
mosolyra rándult.
- Ejnye fiam, én ugy hallottam, hogy te nagyon szeretsz nagyot mondani
- Ha lehet még nagyobb zavarba jött Győzőke, és kinyögte
- Az a répa kicsi volt, mint egy mákszem.
Mondanom sem kell, hogy az osztály erre még jobban hahotázott.
-ülj le fiam, és szégyelld magad… bele se néztél a könyvbe, különben nem mondanál ilyen szamárságokat. A répa, a mesebeli répa, olyan óriásivá nőtt, hogy egy ember ki sem tudta húzni a földből. Hiszen éppen erről szól a mese.
- Ha kicsit mondok az a baj, ha nagyot meg az?-mérgelődött Győző. Ki ismeri ki magát ebben a világban? – sajnálta magát a gyerek olyan erővel, hogy még a könnye is kicsordult.
Na ha kicsordult nagyon mélyről fakadt, mert szent igaz, hogy kimosott a fiúcska lelkéből egy csúnya, és értelmetlen szokást: a nagyotmondást.