A kelekótya legény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény, aki annyira kelekótya volt, hogy még észért is elfelejtett sorba állni. Így aztán olyan lett a feje, mint a szita, amit hallott, vagy látott, kiesett belőle. Szegény anyja sokszor elmondta: fiam gondolkozz, mielőtt cselekszel, de gondolkozni csak azzal lehet, amink van, és amit karban tartunk, az értelmünkkel.

Történt egyszer, hogy a legényke egy tó mellé vetődött, és mert melege volt, uzsgyi, gondokozás nélkül belevetette magát. A víz olyan mély volt, hogy a legény elmerült. Az életösztön működni kezdett benne, és nem kapkodott levegő után, mert annyit tudott, hogy a víz alatt, az nincs. Megpróbálta beosztani azt a keveset, amelyet beszívott, amikor ugrott. Úszni nem tudott, ezért csak evickélt, felrúgta magát a fenékről, és kezdett búcsút venni az élettől. Szerencséjére az ugrást látta egy helybéli, aki ismerte a tavat, és figyelte, feljön-e, a fiú, s mert nem jött fel, segítségére sietett. Kihúzta, oldalra fektette, és elsősegélyt nyújtott neki. Az elnyelt víz nemsokára kibuggyant a balga fiú száján, és kezdett pilledezni.

-Szerencséd volt fiam, hogy erre jártam. Az ember 3 pecig bírja ki levegő nélkül, és te legalább addig küzdöttel az életedért. Remélem ezután jobban, vigyázol.

A legény megköszönte a segítséget, és ígérte, sosem felejti el, hogy az ember három percig bírja ki levegő nélkül.

Attól kezdve, aki folyóvíz felé ment, azt megszólította, és arra intette, hogy vigyázzon, mert csak 3 perc az ember élete, levegő nélkül.

Történt egyszer, hogy felmászott egy magas fa tetejére, mert világot akart látni. Olyan magas volt a fa, hogy még a csúcson is törzsvastag ágai voltak. Kényelmesen elhelyezkedett egyiken, és elhatározta, nem megy le a fáról, amig meg nem éhezik. Két nap két éjjel bírta. Annyira kitartott, hogy a keresésére igyekvőknek sem adott életjelet, gondolta, amit tesz, az rekord, senki nem tudja majd utána csinálni. Harmadik nap összetapadt a szája, taplónak érezte a nyelvét, és közeledni érezte a halálát. Lement volna, de annyi ereje sem volt, mint egy döglődő légynek. Már-már azon gondolkozott, hogy egyszerűen elereszti az ágat, és legyen, aminek lennie kell, amikor egy madársereg kezdett keringeni körülötte.

-Ezek el akarnak csipegetni!- ijedt meg a legény, és utolsó erejét összeszedve óbégatni kezdett. Szerencséjére, arra járt egy fiatal favágó, aki hamar felmérte a helyzetet, és felmászott a majdnem élettelen fiúért. Volt a kulacsában víz, megitatta, mert látta, hogy cserepes a szája.

-Túlbecsülted az erődet, ugye? Olyan magasra másztál, ahonnan nem tudtál lejönni. Szerencséd, hogy meghallottam a kiabálásod, mert az ember három napig bírja csak víz, vagy ital nélkül, aztán jön a teljes kiszáradás.

Megszeppent a fiú, köszönte a segítséget, és attól kezdve mindenkinek elsorolta: az ember csak három napig bírja víz nélkül, tehát aki hosszabb útra megy, jó, ha feltankol.

A három perc és a három nap elgondolkoztatta. Nem is olyan nehéz megjegyezni: mindkettő három. Attól kezdve mindig vitt magával egy butykos vizet, ha erdőnézőbe indult. Egyszer bóklászás közben beszakadt alatta a föld, és egy sötét alagútban találta magát. Tudta, hogy azelőtt bányásztak a környéken, de hogy éppen egy aknába essen bele, az több, mint balszerencse. Világítása nem volt, csak a víz, és elkezdett gondolkozni: ha beosztom a vizet, és csak háromnaponként kortyolok belőle, nagyobb esélyem van a megmenekülésre. Ugy is tett. Csak akkor ivott, ha már a végét járta, és mert nem tudta mikor van nappal, és mikor éjszaka, egyre reményvesztettebbé vált. Aztán egyszercsak kaparászást, csaholást hallott, és csakhamar egy kotorék eb nyalogatta az orrát. Nem volt annyi ereje, hogy megsimogassa, de a kutyusnak több esze volt, mint neki, mert visszafordult és addig ugatott a fenti lyuk előtt, amig az erdőkerülő meg nem értette, mit akar, és egy hosszu kötelet kötött a kutyára, amelynek fogta a végét. A kutya visszamászott, és csakhamar megrándult a kötél. Valaki van odalenn. Nosza gyorsan összecsődítette a favágókat, és fél órán belül kihozták a legényt.

- Szerencséd van fiam, mondta neki nagyot sóhajtva. - A vized elfogyott, de mióta vagy odalenn?

-Csak azt tudom, hogy a vízből háromnaponként ittam, és hatot kortyoltam, mire egy csepp sem maradt benne, de már ennek is legalább három napja.

-Az istenek vigyáztak rád fiam, mert az ember három hétnél tovább nem bírja ennivaló nélkül, és te az utolsó percig kiböjtölted.

A legény megjegyezte az újabb hármast, és attól kezdve kezdték tisztelni, mert mindenkit figyelmeztetett: élete csak egy van, vigyázzon, és meggondoltan cselekedjen, mert még ugy is érheti baleset. El is nevezték háromszor hármas legénynek, de attól kezdve senki sem tartotta annyira tökkelütöttnek, hiszen aki legalább a saját kárán tanulni képes, annak kell, legyen magához való sütnivalója.