Igaz mese

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de az én unokáim mindig igaz mesét kérnek, ha körém ülnek.

- Amikor mi kicsik voltunk a legtöbb gyereknek nem volt bolti játéka. Mégsem szomorkodtunk, nem fájt a szívünk érte, hiszen nem is tudtuk, hogy létezik olyan. Mi tanyán laktunk, ahol rengeteg játéklehetőség volt. Ugróiskolát rajzoltunk a homokba, és addig jártuk, mig bele nem fáradtunk. Észre sem vettük, de közben minden porcikánk mozgott. Gyurmánk nem volt, de amelyikünk ujjai bizseregtek a szobrászatér, az szedett két marék sarat, jól összedolgozta, és máris azt formázott belőle, amit csak akart. Ha a napon megszáradtak a nyulak, tehenek, kígyók, kutyák, mesehősökké neveztük ki őket, és ugy irányítottuk a mese folyását, amilyen figuráink voltak. Labdánk nem volt, de anyánk rongylabdát készitett, beletömve egy harisnyaszárba, ami már másra nem volt jó. A fiuk jókat fociztak vele, és senki nem ájult el, ha véletlenül fejbe találta a labda. Vesszőt vágtunk, megfaragtuk, sárból golyót gyúrtunk, a vessző végére tűztük, és uccu: az nyert, akié messzebbre repült. Gyakran elkértük a tehenek kimustrált kötőfékét ugrókötélnek. Azzal lehetett egyedül, hárman és akárhányan játszani, amig bírtuk szuflával. Akkor kezdődtek a szívfájdalmaink, amikor először elvittek bennünket a vásárba, és megláttuk az igazi babákat, lovakat, autókat, labdákat. A szívünk szakadt meg a szépen kipingált, cifra ruhás bábukért, de öt gyereknek, öt ajándék, meghaladta volna szüleink anyagi erejét. A szeretet azonban minden akadályt képes legyőzni. A nagymamánk a húgomnak és nekem készített rongybabát. Tudjátok milyen volt? Egy vastagabb boton keresztbe tett egy vékonyabbat, olyan lett, mint egy kereszt. A fejét rongyból formázta meg, tintaceruzával orrot, szájat, szemet rajzolt neki, és egy darab, nagy becsben tartott foltnak valóból ruhát is szabott rá. Amikor megkaptuk, kacagtunk a gyönyörűségtől. Meséltünk neki, öltöztettük, sétáltattuk, mamást játszottunk, mi lányok. A fiuknak társasjátékokat rajzolt Apánk. Malmot, egy csomagolópapír hátoldalára, és ki győzné felsorolni mi mindent.

Kedvesebbek voltak azok a játékok nekünk, mint nektek a beszélő, alvó csodababák, távirányítású márkás autók, mert ti ezekre hamar ráuntok, de mi olyan becsben tartottunk minden lehetőséget, mint aki tudja: nem biztos, hogy többet kap az élettől. Mi játékból kezdtünk el nyulat nevelni, és amig kevesen voltak, és nem ettek sokat, addig volt is benne némi élvezet, de mikor három hát füvet kellett hordatunk naponta, pokolba kívántuk a szőrmókokat. A húgommal libát legeltettünk, és hol őt zavarta meg a gúnár, hol engem, de azért nem cseréltünk volna senkivel, amikor behajtva a falánk állatokat anyánk megdicsérte a begyüket: majdnem a földet éri a nyakuk, ugy jóllakattátok őket. Lesz is belőle toll a párnátokba, és dunyhátokba, mire férjhez mentek. Na erre a fiuk csúfolni kezdtek, mi meg megkergettük őket, és ritkán volt, hogy nem lett sírás a vége.

A bátyám 7 éves korában lovat vezetett, ami a szántóföld göröngyeiben nem gyerekjáték, és krumplit szedtünk, kukoricát törtünk, később aratáskort, kötelet kötöttünk, szóval átjátszottuk a gyermekkorunkat. Ki gondolta volna még akkor, hogy egyszer feltalálják a tévét, a zsebben hordató telefont, hiszen mozit is csak l2 éves koromban láttam. De megértem, és nektek már minden természetes, hiszen ahogy cseperedtek a ti munkátok is benne lesz minden újban, ha jól tanultok. És mért ne tanulnátok jól, amikor nincs nádpálca, nem palavesszővel kell írni a leckét palatáblára, amely elmaszatolódott mire a batyuban vive, beértünk vele az iskolába. Nem egy könyvetek van, hanem sok száz, és ugy olvastok, mint a vízfolyás. Az egyszeregyet nekünk is fújnunk kellett, a tanitó úr azt mondta, ugy tanuljuk meg a nagy egyszeregyet is, hogy ha éjjel felkeltenek álmunkból, akkor is tudjunk felelni a kérdésekre. Ma mát agykímélő számítógépek, végeznek el minden favágásnak tűnő gyakorlatot, a tudomány óriásit fejlődött. Nem is tudom, irigyeljelek e benneteket, vagy szánjalak. A dög nehéz iskolatáskával nap, mint nap elcaplatni az iskolába, igaz ti cipőben mentek, nem mezítláb, mint mi.

Egy biztos, akinek az agya nyitott a befogadásra, semmilyen körülmények között nem tud unatkozni, mert játszani a gondolatainkkal is lehet, s mennyi jó kisülhet belőle. Aki nem hiszi, próbálja meg.