A nyomtató ló

Kapaszkodjatok bele a képzeletbe, amely engem is mindenhova elrepít mióta az eszemet tudom. Gyertek velem egy olyan helyre, ahol még vannak nyomtató lovak. Hogy mi az a nyomtató ló? Nem könyveket nyomtat, nem plakátokat sokszorosít, hanem körbe körbe jár, amíg ki nem fogják, mert kezdetleges módszerekkel hántol, őröl, darál, vagy amit éppen elvárnak tőle. Akkoriban még nem voltak gyári készítésű őrlő garatok, malmok, csak a ló volt és a munkáskéz, meg a soha csődöt nem mondó, éles paraszti ész.

Amint látjátok a mi kis gebénk, mert úgy néz ki szegényke, mintha XXI. századi szépségversenyre edzene, jár körbe, körbe, és ha lélegzetvételnyi időre megáll, hogy próbáljon valamit falni abból amin dolgozik, az ostor máris rásuhint a hátuljára. A fából faragott garatban búza, vagy rozs van, azt őrli, ahogy körbe forog, mert nem olyan régen létezik malom, amely a szélmalommal, majd a vízimalommal indult, és ma már olyan kapacitású is van, amelynek egy zsák búza egyetlen pillanat. És még emberi, vagy lóerő sem kell hozzá. De akkor kellett.

Azt mondták régen: nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. Ez izaz, de nemcsak a lovakra igaz. Az előrelátóbb cukorka vagy édesség gyárak, ha új munkaerőt alkalmaznak, első nap jóllakatják: egyen amennyi belefér. Persze hogy eszik, vagy inkább bezabál, mert legtöbbje soha többé nem veszkődik az édességért, még módjával sem.

- Lovacska, neked bekötötték már a szádat, vagyis bocsánat, a pofádat? Mert, ugye, a lónak pofája van?

-Igen, de annál okosabb az én gazdám. Inkább abrakos tarisznyát köt a nyakamba, benne egy maroknyi rágnivalóval, és amíg abból tart, meg nem állnék a világért sem.

- De akkor megállsz?

- A lónak is csak maga felé hajlik az esze. Próbálkozok. Hátha azonnal kapok Új adagot, de ha nem…rám csapnak az ostorral, és körözhetek tovább.

- Nem szédülsz az örökös körbejárástól?

- És ha szédülök? Akkor is mennem kell. Estére alig tudok egyenesen állni, és mert mi lovak ritkán fekszünk le, próbálok szétvetett lábakkal egyensúlyt találni.

- Szerinted mi lenne, ha a nyomtató ló száját bekötnék, vagyis nem kapna enni munka közben.

-Hát..a lónak is van magához való esze, az ostor csípéshez meg már alaposan hozzászokatta az élet…akkor is megállna, ha úgy érzi, elcsurran a nyála az örlemény illatától, meg az éhségtől.

- Szegény lovacska. Nem lehet könnyű életed.

- Most? Ne viccelődj kis komám…ez csak körbejárás, erőkifejtés nélkül, látnád amikor a csontszáraz földet töröm fel, vagyis szántok. Szinte megfeszül minden inam, de nemcsak az enyém, a gazdáé is, hogy egyenesbe tudja tartani az ekét. Volt már, hogy beletört az ekevas a földbe.

-A vas, a földbe? Igazat beszélsz?

- Ha még nem tanultátok, majd tanuljátok, hogy az idő mindent megesz, a vasat is, és amivel sokat munkálkodnak az egyszer csak feladja. A jó gazda odafigyel a föld milyenségére, mert félti az ekéjét, na és persze engem, a lovát. De van, amikor hiába vár, márpedig ha valamivel nem, háét a földmunkával, a vetéssel nem lehet várni, mert ha nincs időben vetés, nincs bőséges aratás.

- Szereted a gazdád?

- Minden hibájával együtt

- Mi a hibája szerinted?

- Ami nem is az ő hibája, de mint ahogy lenni szokott, mindig a végrehajtón csattan az ostor. Azt hiszed nem adna ő nekem olyan abrakot, vagy szénát, ami után még a lovak királya, vagyis a versenyparipák legjobbja is kinyalná a jászolt? De ha neki sincs. Látom, mit eszik, amikor szántunk, és előveszi az elemózsiát, amit a gazdasszony pakolt neki. És tudjátok mit lurkók? Becsüljétek meg az apátokat, mert ha van anyai szeretet, akkor létezik apai is, én bizonyithatom. Számtalanszor odasandítok rá, amíg a szűken mért szénát majszolom, és tudjátok mit csinál? Eszik..eszik..de közben a kenyérre figyel. Szelhet- e még belőle egy falatot..s amikor ugy találja, hogy az otthonmaradt hat pujának nem lehet elosztani a maradékot, ha tovább eszik, abbahagyja és szánt tovább.

- De hát mikért kell a pujáknak elosztani a..

-Látszik, hogy városi gyerekek vagytok. Azt hiszem ti csak tévében, és állatkertben láttatok lovat, különben tudnátok, hogy mi az ember legjobb barátja vagyunk, és értjük minden mozdulatát. Amikor hazaér, és míg engem kifog, ellát, megitat, elém teszi a rágnivalót, a gyerekek ott sündörögnek körülötte:

- Idesapám hozott-e madárlátta kenyeret?

- Hoztam,..persze hogy hoztam…

- És milyen madár látta?

- Sokféle, majd elmesélem. Egyik másik üzent is nektek.

- Mit üzent?

- Hogy jók legyetek eszesedjetek, de főleg tanuljatok, okosodjatok, mert ha odafigyeltek majd a tanulnivalóra, nektek már csak mesélnetek kell a madárlátta kenyérről, meg a nyomtató lóról…de mesélni aztán kötelező! –nevet az apa, és én elcsodálkozom.

Milyen hatalmas is az ember: Hogy tud az egész napi kemény robot után, a látástól vakulásig szántást befejezve, mókázni a gyerekeivel, kipótolni mindazt, amit –szerinte- más apa, a világért el nem mulasztana, és akad is rá ideje bőven.

Na, ennyit a nyomtató lóról, és alaposan megtréfált bennünket a képzelet, mert gondoljátok el, hol kezdtük, mi mindent megtudtunk, és mégis ott fejezzük be, ahol nekivágtunk: a nyomtató lónál…

Ti kit próbáltatok már –képzeletben- meglátogatni azok közül, akit csodáltok, akikről többet szeretnétek tudni? Egyet jegyezzetek meg: a legegyszerűbb ember is tud olyat mondani, amin egy Nobel díjas professzor is elmélázhat…