A tolvaj meg a tojás

Volt egyszer egy kis falu, abban élt egy igen gazdag ember. Ez a gazdag ember úgy lopott, akár a szarka. Nyugodtan űzhette piszkos kedvtelését, mert a tőszomszédságában egy szegény, sokgyermekes csizmadia lakott, és a gazdag ember úgy intézte, hogy a nyomok mindig hozzá vezessenek. A szegény csizmadia alig szabadult ki az áristomból, máris jöttek érte a pandúrok, és hiába esküdözött, fogadkozott az egész család, nem hitt nekik senki. De hát hogyan is hittek volna, amikor a szemtanuk is bizonyították, hogy az üldözött tolvaj a két szomszédos porta egyikében tűnt el, és persze a gazdag embert még gondolatban sem merte senki meggyanúsítani. Így aztán a szegény csizmadia sorra leülte a gazdag ember büntetéseit, gyerekei pedig ezalatt még jobban éheztek, mint máskor.

Történt egyszer, hogy az egyik gazda tyúkóljából, mindennap eltűntek a tojások. Amikor meg sokallta a sorozatos dézsmát, vasvillát fogott, és lesbe állt. Jött is nemsokára a tolvaj. Nesztelenül a tyúkólhoz lopózott és gyorsan a kalapjába rakta a tojásokat. Erre várt csak a gazda, kiugrott leshelyéről, és neki a vasvillával a semmire kelőnek. Az fogta a kalapot és iszkolt, ahogy csak erejéből telt. Jobban bírta a futást, mint az idős gazda, egy kettőre az utcán termett, ahol a háza állt. De alig tett néhány lépést, hallja ám, hogy az utca másik végéről közeledik valaki. Észrevette ezt a kárvallott gazda is és torkaszakadtából kiabálni kezdett:

- Fogják meg! Tolvaj! No, ennek már a fele sem tréfa - gondolta a tolvaj. Tudta, hogy a portáját nem érheti el, mert a szembe jövő előbb odaér, gondolt hát egyet és befordult a csizmadia kapuján.

A mester serényen dolgozott egy olajmécses pislákoló fényénél, családja pedig a fölre terített szalmán aludt. A gazdag ember az ajtóban óvatosan fejére tette a tojással teli kalapot, és belépett a műhelynek is használt, parányi szobába. Alig szusszantott azonban néhányat, megérkezett az öreg gazda, és a járókelő.

- Megfogtalak, gazember! - kiáltott a gazda, a csizmadiára. - Most aztán hiába tagadsz!

- Mi baja velem? - kérdezte elhűlve a szegény ember.

- Ne tettesd magad! Elő a tojásokkal. Hol a kalapod?

- Tojást keresnek kendtek? Hiszen én ki sem tettem a lábam a szobából, itt a szomszéd úr is megmondhatja! - mutatott rá a kalapban ácsorgó gazdag emberre.

- Mit mondhatnék én meg? - kérdezte álnokul a szomszéd.
- Az igazat!

-Mert az igazság az, hogy pár perccel ezelőtt átjöttem a lábbelimért, mivel most jutott eszembe, hogy reggel fel kell hunom, de a csizmadiát nem találtam itthon. Ebben a pillanatban érkezett meg, nagy sebbel - lobbal.

Ekkor már talpon volt az egész család és égre - földre esküdöztek, hogy nem igaz amit a szomszéd beszél, de a gazdag ember kitartott állítása mellett, és az ő szavával szemben a foltozó vargának nem sok esélye volt.

A csizmadia legnagyobb lánya, tudta, ha most nem bizonyítják be igazukat, nagy baj szakad rájuk, és szegény apja élete végéig raboskodhat más bűnéért. Lábujjhegyen odalopakodott a gazdag ember háta mögé, és felugorva egy rozoga sámlira, nagyot ütött öklével a gazdag ember kalapjára. Hej lett erre álmélkodás, de még jobban elcsodálkoztak, amikor a kővé vált gazdag ember kalapjából sárga lé kezdett csordogálni, ráfolyva az ábrázatára és finom kelméjű ruhájára.

Egyszeriben kitudódott, ki volt az igazi tolvaj. El is vitték a gazdag embert, és fejére olvasták valamennyi bűnét. Még a napszámot is meg kellett fizetnie a suszternek, minden börtönben töltött idejéért...