Az antilop meséje

-Szervusztok gyerekek. Nem tudom jó helyen járok-e. Ti vagytok a kis emberek? Ugy értem a bácsik és a nénik gyermekei? Ha igen, akkor jó. Olyan dolgot mesélek nektek, hogy mindkét fületek kétfelé áll, és a szátok is tátva marad.

Először is bemutatkozom, én vagyok az antilop. Vadon élek, családommal együtt, és egész nap élelem után kutatunk. De az még nem lenne baj: vannak ellenségeink, akik lesnek ránk, és ha nem vagyunk elég éberek, elég fürgék, hopp, elkapnak, és felfalnak bennünket. És van egy másik ellenségünk is: az ember.

Jó, hogy védetté nyilvánítottak bennünket, mert most még most is az lő ránk, aki akar, és ha egy kicsit is jobban lő, mint egy kocavadász, akkor nekünk végünk. A szarvunknál fogva kocsira raknak és elvisznek, ne kérdezzétek hova, és miért.

Népes családomban mindenki fél tőletek, vagyis az emberektől. Azt tanultuk, hogy félni kell, hát mi félünk, mert szófogadó antilop csemeték vagyunk. Csakhogy hiába fél az antilop gyermeke, ha akarva, nem akarván megesik a baj. Kapaszkodjatok meg jól, a kabátotok gombjában, mert elmesélem nektek életem legizgalmasabb kalandját. Ne féljetek, jó vége lesz. Kis butuskák, ha én mesélem, és nekem volt a legizgalmasabb kalandom, akkor élnem kell, különben nem tudnám elmesélni. Szóval, hogy, hogy nem egyik nap, nem figyeltem oda levéltépegetés közben. Nem tudjátok mi a levéltépegetés? Falatozás, eszegetés. A fáról, bokrokról rágjuk le a leveleket, amíg van, rajtuk, mert ha beköszönt a szárazság, eledel nélkül maradunk. Szóval, kapaszkodtam, csülökvégre állva, s egyszer csak zsuppsz, kicsúszott alólam a talaj, és nyakig a mocsárban találtam magam. Sebaj gondoltam, nagyfiú vagyok én már egy kettőre, kikászálódok ebből a kellemetlen helyzetből. Csakhogy, minél jobban kapaszkodtam, kalimpáltam, léptem, nyújtóztam, annál mélyebbre süllyedtem, mert a láp az olyan, hogy magába szívja az antilop fiát.

Már csak az orom hegye látszott ki a mocsárból, el is búcsúztam az élettől, apuskámtól, anyuskámtól, a nagyszüleimtől, a testvérkéimtől, és belenyugodtam, hogy eddig tartott, szép volt, vége az életemnek. S akkor, halljatok csodát. Jött két fiatalember, és mit sem törődve a mocsárral, nekiláttak a megmentésemhez. Nem volt könnyű dolguk, hiszen nekem is megvan a sulyom, ők sem voltak izompacsirták, de végül is mindhárman szerencsésen partot értünk. Akkor vesztettem el az, eszméletem, mert a nagy riadalomban, levegő után kapkodásomban, a sár eltömítette az orrom lyukát. Nem kaptam levegőt. Az a két drága ifjú tudjátok mit csinált? Elővették a kulacsukat, és az errefelé legdrágább kincset, az ivóvizüket, az orromra csurgatva, kimosták belőle a sarat. Újra kaptam levegőt. Ha beszélni tudnék, biztosan megköszönöm nekik, de így csak hálásan néztem rájuk, és ők elmentek. A többi az én dolgom volt. Jó időbe telt, mire összegyűjtöttem annyi erőt, hiszen a pocsolyában való tusámban, mind oda lett, hogy lábra tudjak állni, s végre, akárcsak egy részeg ember – már megbocsássatok, de részeg antilopot még nem láttam- úgy dülöngéltem az értem aggódó családom felé. Ők már jöttek elém. Azt sem tudtuk, hogy örüljünk egymásnak. S akár hiszitek akár nem, azóta sem hiszik el nekem, hogy két emberpalánta menekített ki, a biztos halálból. Ugye, ti elhiszitek, mert ismeritek magatokat, és ha találkoztok az enyéimmel, megmondjátok nekik, hogy sose ítéljenek el senkit, amíg a sors által így, vagy úgy, egymásra nem szorulnak, mert örök igazság az, hogy bajban ismered meg a barátot, de az ellenséget is. Anti papám, aki nagyon okos, azt mondja, az emberek kezdenek rájönni, hogy az állatokat, védeni kell, mert csak velünk együtt lehet kerek a világ. Egyébként, Petra, és Bálint, tudjátok-e, mit jelent a nevem magyarul? Nem-e? Akkor mondogassátok csak egymás után: antilop.. antilop…antilop…

De azért, ha véletlenül van Antalka, vagyis Anti nevű barátotok, az oviban, előtte ne villogjatok a találós kérdéssel, mert ahogy hallom, az emberek fiai is összekapaszkodnak néha, ha nem tudják eldönteni, kinek van igaza, és különben is, biztos vagyok benne, hogy az ember gyermeke sosem lop.

-Szevasztok kis emberkék, és ha látjátok valamelyik családtagomat, az állatkertben, adjátok át neki a vadon élő antilopok üdvözletet, és simogassátok meg a homlokát. Nagyon jó érzés, olyan, mint nektek a szeretteitek simogatása.