Majom mustra
Az állatkertben senki nem hagyná ki, a majmok ketrecét. Nem lehet eldönteni kit szórakoztat jobban a látvány: az ottlakókat, vagy a látogatókat. Ezen a délelőttön Pimbi és Pambi, a két majom testvér, az ápolóknak engedelmeskedve elfoglalta helyét a mesterséges faágakon, és várta, hogy történjen valami. Amint megjelentek a látogatók, egyre másra dobálták be a perecet, a mogyorót, a banánt, és mindent amiről azt hitték szeretik, vagy amijük volt.
- Ezek azt hiszik, mi nem értünk emberül - makogta Pimbi. - Azért mert nem beszélünk, azért még minden szavukat értjük.
-Sajnos. Mert néha olyan szamárságot összehordanak, hogy majom legyen a talpán, aki elviseli a rakoncátlanságukat.
- Figyeld azt a két fiút: A nagyobb rávette a kisebbet, hogy vágjanak majompofát. Vágnak. Ha tudnák milyen lükén, néznek ki. Ennél már csak az lehetne nevetségesebb, ha embergrimaszt vágnának.
- Valaki bedobott egy csokit. Kérsz? Én már tele vagyok, de ha akarod, lemegyek érte.
- Aranyos vagy, olyan jó szived van, mint a mamának. Ő is mindenét nekünk adná, mindig a karjaiban tartana, pedig már kinőttünk a dajkálásból.
- Akkor szeretem a legjobban, amikor mesél. Igaz meséket mond, a majomszeretetről, amiket ő is a nagyanyjától, az meg az ükanyjától hallott, akik nem állatkertben születtek, hanem egy ideig szabadon éltek.
-Jó lehetett nekik. Szívesen cserélnék ezzel a két rakoncátlan fiúval. Nekifuthatnánk az állatkertnek, meglátogathatnánk az óvodás társainkat.
- A mama azt mondta, sose vágyódjunk ebben a környezetben szabadságra, mert annak szomorú rabság lehet a vége.
-Igen, azt mondja van, akit eladnak a mutatványosoknak. Cirkuszba kerülnek, és ott nem hullik az égből a manna, mint itt, csak akkor kapsz enni, ha jól csinálod, amire betanitottak. S ráadásul a ketrec is szűkebb, de állítólag nem sokáig áll egy helyben az intézmény. Vándorol a társulat és vele a majmok is.
-Ne is mondd, mert éjszaka rosszat álmodok.
-Majd megkérjük csoda szivü anyánkat, hogy mondjon el egy-két tündérmesét. Állítólag ő az emberektől hallotta, de kár, hogy majom tündérek nincsenek, és nem teljesíthetik három kívánságunkat.
-Neked lenne három, kívánságod?
-Nem is tudom. Ha nagyon törném a fejem, biztosan. Elsőként azt kívánnám, hogy Szerető szivü anyánk sokáig éljen, és te?
- Én, azt hogy együtt maradhassunk, valamennyien.
- Én, ha bátrabb lennék, azt kívánnám, hogy turistaként elmehessünk a majmok hazájába, persze a kockázatos vállalkozás lenne.
- Akkor maradjunk. Vágjunk egy nagy grimaszt, hadd nevessenek a gyerekek, mert olyan kis oktondiak, azt hiszik csúfolni, akarjuk őket, mivel az oviban azt tanulták: csúfolkodás, majomszokás. Hát nézz rájuk: csúfolkodás emberszokás.
-Ne mérgelődj. Gyere, ugráljunk egy kicsit, elgémberedtek a tagjaim, és tudod, mennyire csípik a látogatók, ha olyat látnak, amit ők nem tudnának, hiszen ők csak emberek.
- Hadd, mustráljanak bennünket, mi is azt tesszük velük, csakhogy ők fizetnek is érte, mi meg szórakozunk, mulatjuk az időt, Bezzeg, ha tudnánk olvasni, vagy lennének könyveink, hiába ácsorognának előttünk, rájuk sem hederítenénk.
-De nem ám! De gondolod, hogy a bámészkodók kedvéért nem tiltanák meg a gondozóink az olvasást?
-Hát ez az! Azt mondanák a sok olvasás, rontja a szemet, és hogy nézne ki egy majom szemüvegben?
- De a gyerekeknek jól áll. Nézd azt a kis fiút. Az egyik szemén le van ragasztva az üveg. Tudod, miért?
-Mert szemtengelyferdülése van, és ki akarja nőni.
-Hogy te milyen okos vagy?
-Na hallod? Ha már olvasni nem tudok, legalább fülelek, és ami fontos, megmarad a kobakomban!