HÚSVÉTI VÁLOGATÁS A NETRŐL

MIÉRT TOJIK A HÚSVÉTI NYÚL TOJÁST?

A régi pogány hagyományok egy része beépült az európai kultúrába és a keresztény vallásba is, ünnepeink nagyrészt pogány eredetűek. A tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap a pogány hagyomány szerint Ostra istennő napja volt, a tavasz ünnepe.
A húsvét angol Easter, vagy német Oster elnevezése a germán tavaszistennő Ostra nevéből ered.
Ostra az újjászületés, a termékenység istennője, tavaszi virágokkal, indákkal körülvéve, tojással kezében, lábánál nyulakkal, feje felett repkedő madarakkal ábrázolják. Fejét tavaszi virágokból font koszorú ékesíti. Az istennő és a kezében lévő tojás a természet, az emberek újjászületését, a tavaszi ébredést szimbolizálja.
Ostrának a legenda szerint volt egy különleges madara, amely színes tojásokat tojt. Egy napon az istennő a madarat a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat.

A pogány tavaszünnep az idők során összeolvadt a keresztények húsvéti ünnepével. Ez az ünnep egyben az emberiség azon hagyományait viszi tovább, miszerint akkor élhetünk harmóniában a természettel és a természetfeletti erőkkel, ha alkalmazkodunk a természeti ciklusokhoz, az évszakok változásához, a Nap és a Hold járásához. A természet újjászületése egyben az ember újjászületése is, ezt ünnepeljük.

MADÁRFÉSZEK AJÁNDÉKBA

A húsvéti ajándékozás szokása is régi. Húsvéti kosarakat tojással, kiscsirkével, nyúllal már a régiek is ajándékoztak egymásnak. Az első húsvéti kosarat Assisi Szent Ferenc kapta, aki a böjt hat hetét egy napos itáliai szigeten töltötte. A szigeten csak apró állatok laktak, és így társa a legenda szerint csak egy apró nyúl volt, aki madárfészekből készült húsvéti kosarat adott neki. Ezzel fejezte ki Szent Ferencnek a sziget lakóinak szeretetét.
A húsvéti kosár később már gallyakból és levelekből készült, ma pedig már szalmából vagy gyékénykosárból, fűvel bélelve. A kosárba a finomságokat a nyuszi hozza, így a hímes tojást is. Édességeket csak a tizennyolcadik század végétől találunk a kosarakban. Kiscsirkét, kisnyulat azért ajándékoznak húsvétkor, mert ezek már az új évben született jövevények, így az újjászületést szimbolizálják.

MOLNÁR V. JÓZSEF: KALENDÁRIUM C. KÖNYVE ALAPJÁN)

A "támadás", "feltámadás", "kikerülés" ünnepe. Krisztus feltámadásának napja. Lészpeden a feltámadási szertartásról hazaérkezve, az ünnepi asztalnál a családtagok eképpen szólnak egymáshoz: "Feltámadt Krisztus!" Felelet: "Higgyünk valóban." A feltámadási körmenet közben a négy világtáj irányában szentségi áldásban szokták részesíteni a papok a körmenet térdeplő résztvevőit. Szeged-Alsóváros vallásos népe áldás közben ezeket mondja: "Jézus, Jézus, Jézus, Mária, Mária, Mária!" - panaszos, éneklő hangon. Kárpátmagyarország számos vidékén, különösképpen az "őrző" peremeken máig él a húsvéti határkerülés. Húsvét magasztos virradatán a régi ember hírül vitte a "rábízottnak", a földnek is az Úr nagy győzelmét, a feltámadást, hogy az ártani akaró rosszat, a természeti csapásokat, a fényesruhás Krisztus hatalmával a határtól elrettentse.

Az elmúlt század derekán a székelyföldi legények és fiatal házasemberek Nagyszombaton vacsora után a templomot környező temetőben gyülekeztek, s ott megválasztották elöljáróikat: "a főkirálybírót", a "dúló"-kat, a "bíró"-kat, a "pap"-ot, az "énekvezető"-t és másokat. Aztán zsoltárokat zengedezve templomot kerültek, majd az alkalmi pap imádságot rögtönzött, áldást kért, könyörgött a veszedelmek elhárításáért. Imádság után végigvonultak a falun imádkozva és énekelve az utcákon is. Végül a határba látogattak el. Ott kitakarították a mezei forrásokat, hogy bő és jó ivóvizet adjanak, megigazították a határcövekeket. Rossz idő esetén csupán a búzatáblákat járták végig; onnan visszatértek a templomba, imádkoztak, majd a pap áldásával és a főkirálybíró intelmeivel szétoszlottak.

Ekkor már hajnalodott, a legények fenyőágakat törtek, színes szalaggal, cifra pirossal, hímes tojással öltöztették, és kedvesük kapujára tűzték. A fiatal házasok pedig "dideregtek": az ablakok alatt fázósan bebocsátásukat kérték; eláldották a házbelieket és tréfásan kibeszélték a fiatalok titkát; játékukért jutalmat kaptak. Határjáráskor a szomszédfalvak "kerülőivel" is találkoztak. Több falu embere várta együtt a húsvét hajnalon feltámadó Napot, s tűz mellett együtt könyörgött békességért, áldásért. Némely helyen a határjárás után "hajnaloztak". A lányos és fiatal menyecskés házak kapujára barkaágat tűztek. Ahol a kapuról reggelre levették az ágat, oda másnap nem mentek locsolni. (Zalaegerszegen a határjárókat a pap és a hívek egész a falu végéig elkísérték.)

A karancsalji palóc lányok és menyecskék húsvétkor tiszta fehérbe öltöznek. A bánáti bolgárok új ruhájukat húsvétkor veszik föl; valamikor országos szokás volt ez.  A húsvéti ételszentelést egyes vidékeken "ételáldás"-nak nevezik. A megszentelt húsvéti eledel megvédte a híveket hosszú böjt után a mértéktelenségtől. A többféle ételnek jelképes szerepe volt. A húsvéti ételek jellegzetes régi neve "kókonya" (kalács, sonka, bárány, tojás, só), keleti eredetű nevén pedig "páska".

A századfordulón Göcsejben sonkát, kalácsot, tojást, tormát küldtek szentelésre egy kengyeles kosárban. A családban mindahányan először a tormából ettek, hogy Krisztus "keserűségét" idézzék  meg magukban. Aki a húst nem küldte szentelésre, az nagyszombat este a kosárba helyezett ételeket az "első ház" ablakába tette, s az Úr angyala ott megáldotta. Evéskor a szentelt tojásból megkínálták egymást. Nagyon megjegyezték, hogy kivel ették, mert ha az erdőben eltévedtek, csak az illetőre kellett gondolniuk és nyomban eligazodtak.

Zalában a század elején azok az uradalmi cselédek, pásztorok, akik távol éltek a templomtól, húsvét hajnali eledelüket tarisznyában, kosárban kiakasztották a fákra. Ilyenkor a világot szentelő pápa megáldotta az ő ételeiket is. Kethelyen régen úgy vélekedtek, hogy ahány darabka szentelt hús esik a földre, annyi iccével kevesebb zsírja adódik a disznajuknak, s ahány szem morzsa lehull a kalácsból, annyival kevesebb búzájuk terem.

Felsőberkifaluban a "szentűttet" először a méhekhez vitték; keresztet vetettek vele a kasokra. Tojást, sonkát, kenyeret, bort szenteltettek a zamárdiak, s azt tartották, aki az áldott piros tojásból eszik, nem fog szentség nélkül meghalni.

Városdombon a szentelésre egész "ebédösvéka" ételt vittek a fejükön a menyecskék. Az ételeskosarat hímzett terítővel takarták le, ezeket máskor csak a "poszita", az újszülött anyjához vitt ételhez vették elő. A templomban aztán a félig kibontott kosarakat a pad mellé helyezték, szertartás után letakarták; siettek haza, szóba nem álltak senkivel. A szenteltet húsvét reggelén kezdték meg.

Számos vidéken a gazda két falatot készített, az egyiket a tűzbe, a másikat pedig a kútba vetette. A pölöskeiek egy patkó kalácsot, egy jó szelet sonkát és kolbászt szentelés után a templom lépcsőjén várakozó szegényeknek adták. A szentelttel háromszor "megkerítették" a házat Bátya asszonyai. Ipoly felsővidékén az újasszony legelső teendője a húsvéti abrosz hímzése; a lakodalmas kalácsot is ebben vitték a lakodalmas házhoz. Régebben a vetőabroszt is megáldották a templomban, délben az ebédnél ezt terítették föl az asztalra. Szilhalom asszonyai a megszentelendő ételek mellé gyolcszacskóban kukorica- és árpaszemeket tettek; s a jószág ünnepi takarmányába szórták. Istensegítsen kokonyát (húsvéti kalácsot), piros tojást, sonkát, szalonnát, kolbászt, tormát, fokhagymát, sót szenteltettek a napkelti misén. Éhomra ették a gyerekek is; az ételt a családfő osztotta szét. A gyónást sokan hagyták húsvét napjára, hogy áldozás után a szenteltből a kegyelem frissességében egyenek.

A "pászka": sonka, tojás, túró, vaj, bárány, torma és bor a szabolcsi görög katolikusoknál. Az ünnepélyes szentelés után valósággal menekülnek vele otthonukba; azt tartják ugyanis, hogy, aki leghátul marad, még abban az esztendőben meghal. Az ópályi lányok a szentelt pászkát a fejük fölé szokták emelni, s mondogatták: híres legyek, mint a pászka! Anarcson a szentelésből hazavitt pászkát körülhordozzák a házban, hogy a gonosz meg a férgek messze kerüljenek onnan. A gazdaasszony Cséken a pászka tetejére tésztából formált öt szentsebet és a kínzáseszközöket teszi.

Egészbe sütötték meg a húsvéti bárányt Budaörs németjei.

A tojás is az ősi húsvéti eledelekhez tartozik. A tojás, az életnek, az átváltozásnak, az újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból élet kel, éppúgy támad föl Krisztus is a sírjából.

A keresztszülők húsvétkor a feltámadást jelentő tojást elküldték keresztgyermekeiknek. Városdombón a kereszt- és bérmakomák, komaasszonyok korozsmával tisztelték meg egymást: szép fehér abroszba fogott hímes tojással, almával, süteménnyel. A meglátogatott hasonlóval viszonozza. A komalátogatás a keresztgyermek menyegzőjéig tart.

Konyár református faluban az első meghúzott barázdába helyezett tojást beszántották. Másutt a vetőzsákba tették, s arról vetettek. Sövényházán, amikor először viszik valahova az újszülöttet, a vendéglátó háziasszony egy pirosra sült cipóval megkeríti a gyermek arcát, mondván: "ilyen szép lögyél, ilyen jó lögyél, mint ez a cipó." A cipót később koldusnak adják.

A gyermek egy tojást is kap, amelyet édesanyja otthon megfőz és egy csipetnyit a magzat szájába tesz, hogy hamarabb megtanuljon beszélni, az Urat dicsérni. Az egykori Istensegíts hívei a szentsír elé fektetett feszülethez piros tojást tettek. A húsvéti tojással összefüggő "elnyerős" játék a tojássütés, koccintás, kókányolás; Istensegítsen kosolás, a moldvai csángóknál csokkantás, Magyarózdon töröközés. Két tojást összeütnek, akié összetörik, veszít.

A húsvéti sonkát sok helyen úgy eszik, hogy csontot nem törnek benne. Evése az algyőiek szerint megvédi az embert, hogy kígyó ne másszék a szájába ebéd utáni pihenőn, nyáron kint a földön. A tormának, hagymának, sónak ősi gonoszűző szerepe van, csakúgy, mint a fokhagymának. A szentelt sóból a gazdaasszony némely vidéken dagasztáskor a tésztába tesz; de e szentelményből az állatok eledelébe is kerül. Göcsejben, Sióagárdon a sonka egy darabka csontját a kémény füstjárójára szokták tenni, hogy a tűzvész távol maradjon. Lesenceújfaluban a rosszul termő fára akasztják ugyanezt. A sonkacsont velőjéből készítették a betegségről való kenőcsöt Homokmégy asszonyai.

Vámosmiskén, Zalavégen, Búcsúszentlászlón egy szentelt piros tojást pohárban a tisztaszoba szekrényének tetejére tesznek. Versed sokácai húsvét napján egy megáldott piros tojást hozzátartozójuk sírjára visznek. Egy szentelt tojást a kútba dobtak régen a nagysimonyiak. Kisáron az első kihajtáskor tojáson át ment ki a portáról a jószág. A szentelt étel maradványait is megbecsülték. Cslccsekefalván a tüzes sebet megégetett szentelt morzsa füstjével orvosolták; nyáron pedig verébkár ellen hintették a gabonaföldekre. Máshol tűzbe vetették, hogy ne kerüljön oktalan állat szájába.

Az istálló gerendájára kötözik a sonka csontját Csíkszentkirályon, hogy a "szépasszonyok" ne bogozzák össze a lovak farkát és sörényét. A szegedi tájon a szentelt tojáshéjat a kerti vetemények "kapják meg' és az aprójószággal etetik meg, van ahol a szőlő négy sarkába ássák. Húsvét a rokonság látogatásának, a haragosok fölkeresésének alkalmát is hozta. A kiben-kiben föltámadt Krisztus kért bocsánatot ilyenkor a másiktól, s ő volt a megbocsátó is.

HÚSVÉTKOR ér véget az egykor olyan szigorúan betartott negyvennapos nagyböjt, ekkor emlékezünk meg Jézus Krisztus kínhaláláról, és ünnepeljük a természet tavaszi újjáéledését. Így a húsvéti jelképeket feloszthatnánk egyszerűen természeti és vallási jellegűekre, ha a természetiek nem kaptak volna vallási értelmezést is, illetve ha nem épültek volna be bizonyos értelemben a vallási ünnepek világába. Bonyolítja a helyzetet a népszokások jelképrendszere, amely kapcsolatban áll mindkettővel, de a kereszténységet megelőző, nem tételes vallások rítusvilágának is meghatározó eleme lehetett.

A húsvétnak Európa-szerte talán legáltalánosabb jelképe a húsvéti tojás. Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat. A tojás piros színe – amely napjainkig a legnépszerűbb szín – Krisztus kiömlött vérét jelképezi. A húsvéti tojást még a baromfitenyésztéssel korábban nem foglalkozó észak-európai népek is bevonták szokásvilágukba. A fiúk az erdőbe jártak ki a madarak fészkeiből tojást gyűjteni. Tény: a tavasz egyik jele, hogy a madarak lerakják tojásaikat, a tyúkok pedig tojni kezdenek.

TOJÁS A SÍRBAN

Hazánkban már avar kori – tehát honfoglalás előtti – sírban is találtak festett, karcolt díszű tojást, melyet a szegedi Móra Ferenc Múzeum őriz. A húsvéti tojásokon látható ívelt, kettős vonalú, a kettős vonalat létraszerűen merőlegesekkel összekötő díszítmény napjainkig ismert a hazánktól északkeletre élő népek körében. A középkorban a nagyhéten felállított Krisztus-sírba is helyeztek díszített tojást, s ezt a közelmúltig megtették a bukovinai székelyek is. A jobbágyok szolgáltatásai között szerepelt a húsvéti tojásadás kötelezettsége. A keresztszülők ünnepi ajándékként – a korai kereszténység húsvéti keresztelésére emlékeztetve – húsvéti tojást adtak keresztgyermeküknek.

Nem hiányozhatott a húsvéti tojás a böjtben tilalmas ételek szentelésre vitt kosarából. A megszentelt tojást a családtagok együtt fogyasztották el a húsvétvasárnapi étkezéskor. Leányok legényeknek ajándékoztak húsvéthétfőn díszes tojást, egyes magyarázatok szerint ezzel akarván magukat megváltani a túlzott locsolástól, illetve ezzel viszonozták az egyébként kitüntető figyelmességet kifejező gesztust. A húsvéti tojásokkal – mint valami labdákkal vagy golyókkal – játszottak a gyerekek a szabadban, vagy igyekeztek azokat egymáshoz ütve elnyerni a másikét. Ha pedig húsvét után, Szentháromság vasárnapján – a népnyelv szerint mátkáló vasárnapon – a leány leendő nyoszolyólányául, komaasszonyául kiszemelt barátnőjének ajándékos tálat küldött, arról sem hiányozhatott a húsvéti tojás.

A húsvéti, illetve hímes tojás így a húsvéti hagyomány egyik legerősebb összetevője. Díszítése főleg Kelet-Közép- és Kelet-Európában érte meg a XX. századot. Ez a szokás szinte reneszánszát éli napjainkban, amikor a tojáshímzés népi iparművészei húsvétkor értékesítik mesterien díszített, a hagyományos mintakincsből merítő, de a mai ízlésnek is megfelelni igyekvő műveiket. Divat lett, hogy a díszítés egyszerű, nagy hagyományú technikáit különböző tanfolyamokon, művelődési házakban, iskolákban, múzeumokban sajátítják el az emberek.

BARKAÁG A LAKÁSBAN

A tojás mellett a barka a leggyakoribb húsvéti jelkép. A mi éghajlati viszonyaink között a fűzfabarka helyettesíti azokat a pálmaágakat, amelyeket lengetve üdvözölte a nép egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Ennek emlékére szentelik meg a barkát virágvasárnapján. A megszentelt barkát a hívek otthonukban gondosan megőrzik, például valamelyik kép háta mögé beszúrva. Eresz alá tűzve villámcsapástól őrizte a házat, egyébként különböző betegségek alkalmával is használták, gyógyító erőt tulajdonítva neki.

Napjainkban a barka szívesen alkalmazott tavaszi lakásdísz, így azok is díszítik vele otthonukat – mint a tavasz hírnökével –, akik a barka szentelmény voltát figyelmen kívül hagyják. A barkaágnak – vagy bármely, kirügyezett, kevéssé levelező ágnak – további szerep is adódik a húsvéti jelképek világában. Például kifújt, zsinórra fűzött húsvéti tojásokkal díszítik fel. Ez a – főleg német földön honos – szokás mostanában terjed el hazánkban. Az Amerikai Egyesült Államokban is a német bevándorlók terjesztették el az Egg-tree-t, a tojásfát, amely valóban olyan látványt nyújt, mintha tojásokat termő fa volna.

Európa északi pereméhez közeledve a barka sem nyílik ki virágvasárnapra. Így aztán például a Lengyelország északi vidékein lakók asszonyai száraz virágokat dolgoznak az ágakra, s ezeket a – nemegyszer méteres – palmynak nevezett alkotásokat hordozzák a virágvasárnapi körmeneten, majd őrzik meg – megszentelve – otthonaikban.

CSIBE, BÁRÁNY ÉS NYÚL

A kiscsibék kikelése egy-két nemzedékkel ezelőtt sokak élménye lehetett, míg napjainkban, amikor a reprodukció feladatát a „csirkegyárak” vették át, a kikelő vagy naposcsibe hovatovább egzotikumként jelenik meg. A tojásból kikelő kiscsirke vagy más madár is szerepel az üdvözlőlapokon. Gyakran kosárban ülve – hiszen a kotlós a keltetőgépek kora előtt kosáron ülve költött –, s nemegyszer több tojással körülvéve. Ezek utalhatnak a még ki nem kelt „tojástestvérek”-re, vagy csak mint további húsvéti jelképek vannak jelen. Gyakori a levelezőlapokon a tojásra festett madár, csirke is, vagy a kotlóst és csibéit ábrázoló életkép.

Az a nagy múltú rituális szerep, amit a húsvéti bárány egykor betöltött, mára kevéssé közismert. Hazánkban már nem sok családban fogyasztanak bárányhúsból készült ételt húsvétkor, míg például a húsvéti sonka szinte elmaradhatatlan. Valaha a bárány is a jobbágyok húsvéti szolgáltatásai közé tartozott. Egykori szerepére utal, hogy a XIX. század vidéki konyháiban bárány formájú cserép sütőformák is akadtak.

A húsvéti bárány mint jelkép éppen úgy kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, mint azzal a máig közismert vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

Ma a legtöbb gyerek úgy tudja, hogy a „nyuszi hozza” a húsvéti ajándékot, amit – ahol csak mód van rá – a szabadban, bokrok tövében elkészített, madárfészekhez hasonló kis fészekben, kosárkában helyeznek el. A húsvéti ajándékhozó nyúl képzete a polgárosult élet egyéb szokásaival együtt német földről honosodott meg hazánkban a múlt század óta. Eredetére kielégítő magyarázatot a német kutatók sem tudnak adni. Egyszerű tévedésre gyanakszanak: eszerint a tojáshozó császármadár, a Haselhuhn nevének lerövidülése volna a nyúl jelentésű Hase, mint a húsvéti nyuszi karrierjének elindítója. De meggondolandó az is, hogy e szaporaságáról híres állat a természet ébredése idején termékenységi szimbólumként is megjelenhetett.

KOSÁRBAN VAGY TERÍTŐN

A húsvéti – díszített vagy csak festett, esetleg díszítetlen, ám esztétikus környezetben elhelyezett – tojás máig a húsvéti levelezőlapok fő témája. Ritkán szerepel azonban egymagában. Dekorációként gyakran szolgál mellette a népművészet más alkotása: kendő, terítő, kézimunka, sőt festett bútor is. Kosárkába helyezve nemcsak jól mutat, hanem így van természetes közegében – a mai tojástartók bevezetése előtt abban volt a helye –, s ez olykor kifejezetten arra a kosárra emlékeztet, amelyben az ételeket szokták vinni megszenteltetni.

A nyuszi és a húsvéti bárány is megjelenik a levelezőlapokon, ez utóbbi ritkábban. A húsvéti nyúl elsősorban az édesipart hódította meg: a legtöbb húsvéti ajándék csemege nyuszi alakú. De a levelezőlapokon is megtaláljuk tojásfestő, tojáshozó nyúlként, sőt – akárcsak valami kotlóst – a tojásokon ülve a tojásoskosárka tetején.

A húsvéti népszokások közül a locsolkodás, cseh és szlovák levelezőlapokon a fűzvesszőből font korbáccsal vagy virgáccsal való megveregetés (ez a szokás a hazai szlovákok körében is dívik) vidám jelenetei is megjelennek a lapokon, sőt a zenészek is, annak a szokásnak az emlékére, hogy ilyenkor a muzsikusok házról házra jártak.

Számos húsvéti levelezőlap ábrázolja Krisztus kínszenvedésének egy-egy jelenetét. Az utolsó vacsora, a keresztút jelenetei, Krisztus a kereszten, levétel a keresztről, a Pietá, a sírbatétel és a sírban fekvő Krisztus, majd a feltámadás, sőt a mennybemenetel jelenetei is szerepelnek húsvéti lapokon.

A húsvéti szertartások világára utal a kereplő ábrázolása. Minthogy nagycsütörtökön „a harangok Rómába mennek”, a szenvedés idején kereplővel helyettesítik azok csengését, bongását. Így jelenik meg a lapokon mind a kereplő, mind pedig a – feltámadási szertartásra megszólaló – harang. A nagyszombati tűzszentelés után meggyúló húsvéti gyertya is szerepel egy-egy lapon.

Utoljára hagytuk – pedig alig akad levelezőlap, amelyen ne fordulnának elő – a virágokat. A tavaszi kerti és vadvirágok, virágzó ágak egymagukban is tavaszi-húsvéti jelképként hatnak, és igen gyakran társulnak a már eddig említett ünnepi jelképekhez, díszítve a húsvéti csendéleteket, erősítve és gazdagítva velük a tavaszünnepi jelképvilágot.

Dr. Györgyi Erzsébet

HÚSVÉT

A jeles napok sorában az egyik kiemelkedő ünnepünk a Húsvét, ami a keresztény egyházakban Krisztus feltámadásának ünnepe, egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.

AZ ÜNNEPRŐL

A jeles napok sorában az egyik kiemelkedő ünnepünk a Húsvét, ami a keresztény egyházakban Krisztus feltámadásának ünnepe, egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.

A keresztény világ Húsvét ünnepének kialakulása a zsidó Pészah-hoz vezethető vissza. Ekkor ünnepelték a zsidók Egyiptomból való kivonulását. Az Ótestamentum szerint ekkor, az Egyiptomot ért tíz csapás közül az utolsóként, lecsapott a Halál Angyala és magával ragadott minden elsőszülött fiút. A zsidók Isten parancsának engedelmeskedve azonban bárányt áldoztak, és annak vérével bekenték ajtóikat, így a Halál Angyala őket nem bántotta. A Pészach ünnepének előestéjén fogyasztották el a szokásos Széder esti vacsorát, amely élesztő nélküli kenyérből és borból állt. Jézus a Gecsemáni kertben, letartóztatásának estéjén a Szédert ülte meg, tanítványai körében fogyasztotta el a vacsorát is, amely azóta az "Utolsó Vacsora" néven lett közismert. Ezen az estén adta őt át Júdás a katonáknak a híres áruló csókkal. Miután Poncius Pilátus nem volt hajlandó ítélkezni felette, a zsidó nép dönthetett, hogy Barabás vagy Jézus részesüljön kegyelemben. Az emberek Barabást választották. Így Jézust, miután saját vállán cipelte végig keresztjét vesztőhelyére, a Golgota, vagyis a Koponyák hegyére, a zsidó Húsvét pénteki napján megfeszítették. Néhány óra múlva meg is halt a kereszten, családja pedig zsidó szokás szerint egy hegyoldalba vájt barlangban temette el. A barlang szája elé egy nehéz követ görgettek, Pilátus pedig őröket állítatott, mert a jövendölés szerint a harmadik napon Jézus el fogja hagyni a sírt. Másnap szombat, azaz sabbath volt, ilyenkor a tízparancsolat törvényei szerint pihenőnapot kell tartani minden hívőnek. A komoly előírások miatt családja és tanítványai csak vasárnap mehettek el megint nyugvóhelyéhez. Csakhogy a sírt lezáró követ elmozdították és a barlangban nem volt ott a test, csak a leplek, amelyekkel beborították. Két angyal ült a barlangban, majd Máriának megjelent a feltámadt Jézus is.

A Húsvét minden évben más-más napokra esik, úgynevezett mozgó ünnep. A tavaszi napéj-egyenlőség (március 21.-e) utáni első holdtöltét követő vasárnapon és hétfőn ünnepeljük.
(A napéj-egyenlőség minden évben kétszer fordul elő, tavasszal és ősszel. Ezeken a napokon a nappal és az éjszaka hossza közel azonos. A tavaszi napéj egyenlőség után egyre hosszabbak lesznek a napok, míg az őszi napéj egyenlőség után az éjszakák hossza növekedik.)

A március 21-ei napéjegyenlőség időpontja eshet olyan szombati napra is, mikor éppen holdtölte van. Ílyenkor a húsvétot másnap, azaz március 22-én ünnepeljük. A napéjegyenlőségtől számított legtávolabbra eső időpontja pedig április 25-e lehet. A szélső értékekhez legközelebb 2008. március 23-án és 2011. április 24-én lesz húsvét vasárnapja az elkövetkezendő tíz évben.

A Húsvét magyar neve arra utal, hogy régen, a 40 napon át tartó nagyböjt után, mely Jézus negyvennapos sivatagi tartózkodásának emlékére, önmegtartóztatásra tanít, ekkor ettek először húst az emberek, "hús vettek magukhoz".

Több európai országban Ostara istennő ünnepének neve ragadt a húsvétra: Oster vagy Easter. Ostara a germán istenek közül az alvilág felett uralkodott, tavaszi ünnepét pedig a napéjegyenlőség napján ülték meg. Ostara ünnepéhez vezethető vissza a húsvéti nyúl és a tojás szimbólumai is.

A Húsvét nem egy nap, hanem több napból álló ünnepsorozat, ma már csak a Húsvétvasárnapot és a Húsvéthétfőt ünnepeljük országosan. Ezeken a napokon meghatározott ételeket fogyasztanak az emberek: kalácsot, tojást, bárányhúst illetve sonkát.

A Húsvéthoz több szokás is tartozik, amelyek közül leginkább ismert a húsvéti nyuszi hozta ajándék, (ez a városokból terjedt el, újabb keletű) és a locsolkodás, ami nagyon régi, általánosan elterjedt szokás volt.

Legjobblap - Húsvét

HÚSVÉTI SZOKÁSOK MÁS ORSZÁGOKBAN

Finnország
Északon csendesen ünneplik a húsvétot, ott a nagyhetet is csendes hétnek nevezik. Nagypénteken gyászruhába öltöznek, nem szabad tüzet gyújtani, és nem lehet érintkezni se az ismerősökkel, se másokkal. A böjtöt is szigorúan betartják, enni csak naplemente után szabad.

Németország

Németországban nagypénteken letakarják a kereszteket. A szombat estéig tartó szigorú böjt után a családok vasárnapi ebédjén a főszerepet a piros tojások és a bárány alakú torta kapja. A gyermekek húsvétkor a kertekben elrejtett húsvéti tojások és sütemények után kutatnak, amiben a felnőttek is szívest-örömest segítenek nekik. Szokás még húsvéti máglyát rakni, melyen a karácsonyfákat égetik el, így búcsúzva a téltől, és köszöntve a tavaszt.

Szicília

A kisvárosokban a fiatalok Jézus és tizenkét apostolának szobrát hordozzák körbe a településen. Húsvét vasárnap délben a templom előtt eljátsszák a feltámadási jelenetet. Az előadás fénypontja az, amikor Mária gyászában lefátyolozva megjelenik, majd amikor az apostolok elmondják neki, hogy fia feltámadt, ledobja magáról a fátylat. Így találkozik újra Krisztussal.

Mexikó

Mexikóban a húsvétot több mint két hétig ünneplik, Semana Santa-tól Pascua-ig. Semana Santa azt jelenti Szent Hét. Ekkor Jézus életének utolsó napjaira emlékeznek meg. Pascua azt a hetet jelenti, ami húsvét vasárnapjától a következő szombatig tart. Akkor Krisztus feltámadását ünneplik. Mexikóban ezekben a hetekben sokan utazásra adják a fejüket, és sok városban passiójátékot rendeznek, amiben a színészek olyan öltözékben lépnek fel, amilyet kétezer évvel ezelőtt, Jézus idejében viselhettek.

Ausztrália

Bár a nyúl ma már beépült a keresztény húsvét ünnepébe, az ausztrálok nem igazán találják nemzetükhöz illőnek. Ausztráliában ugyanis a nyuszik hatalmas gazdasági problémát jelentenek, és a legtöbb államban hivatalosan nem is tarthatók. Csak a bűvészek és az oktatási intézmények rendelkeznek nyúllal, de nekik is rengeteg időbe telik, míg az ehhez szükséges engedélyeket megkapják. Az elmúlt években az erszényes nyúl, ez az őshonos ausztrál állat vette át a házinyúl szerepét a húsvét szimbolikájában. Egy közös tulajdonságuk biztosan van: a hosszú fül!

Az erszényes nyúl

Svédország

Jellegzetes svéd húsvéti jelkép az élénk színű húsvéti virgács, amit nyírfagallyakkal és tollakkal díszítenek. A gyerekek papírból készült, cukorkával megrakott papírtojásokat kapnak. Sokan boszorkánynak öltözve kopogtatnak be a szomszédokhoz nagycsütörtökön vagy húsvét előestéjén. Az átadott húsvéti levélért cserébe gyümölcsöt vagy édességet kapnak.
Lengyelország Az ételáldáshoz itt nem kendőbe kötött tányérban, hanem kosárban viszik a hívek a templomba az előkészített ünnepi ételeket. A kosár tartalma is sem egyezik meg teljesen a magyarországi hagyományokkal: van benne piros tojás, kenyér, torta, só, papír, fehér kolbászkák és marcipán. A vasárnapi családi reggeli ugyanolyan fontos, mint a karácsonyi vacsora. Mielőtt nekilátnának az evésnek, mindenki jó szerencsét és boldogságot kíván a többieknek, és a húsvéti tojás egynegyedét odaadják egymásnak.

Bulgária

A tojásokat változatos színűre festik, majd páratlan számú tojással veszik körbe a különleges húsvéti kenyeret. Itt az ételáldáshoz a pap viszi a templomba a csomagot, majd áldás után az emberek a barátaiknak ajándékozzák őket, hogy szerencsések legyenek. A tojásokat az éjféli mise után és a következő napokban törik fel. Egy tojást a templom falához csapva bontanak fel, majd ezt eszik meg először a böjt befejezése után. Az utolsó éppen maradt tojás a hiedelem szerint szerencsés évet hoz.

Wales

Régen nagypénteken (wales-i neve Y Grolith) állítólag minden tevékenységet felfüggesztettek, az utcákon alig lehetett embereket, lovasokat látni. Az emberek mezítláb mentek el a templomba, mert így nem zavarták meg a földet, amely Krisztus szent testét befogadta. Sokáig szokás volt Jézus fekvőhelyének elkészítése is. A folyóparton nádat gyűjtöttek, majd a gyerekek emberi alakot szőttek belőle. A szövött Krisztust aztán egy fakeresztre fektették és egy csendes mezőre vagy legelőre vitték, hogy békében nyugodhasson.

Amerikai Egyesült Államok

A kisebb gyerekeknek a lányok eldugják a tojást, míg a nagyobbak egy kosárba kapják az ajándékot. A lakást feldíszítik színes tojásokkal. Itt nem szokás locsolkodni, de mind a fiúk, mind a lányok kapnak ajándékot. Állandó szimbólum náluk a kereszt, amely minden évben megjelenik.

HÚSVÉTI SZOKÁSOK

Nagyböjt, nagypéntek, nagyszombat és húsvét vasárnapja A húsvétot a negyvennapos nagyböjt előzi meg, melyet Jézus ugyanennyi napig tartó böjtölésének és kínszenvedésének emlékére, hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartottak meg. A nagyböjt utolsó hete, más néven a nagyhét, Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulásának ünnepe. A Biblia szerint ekkor sokan ágakat törtek a fákról, és a szamárháton érkező Jézus elé szórták. Ennek emlékére alakult ki a délvidéken a pálmás, az északi tájakon pedig a barkás körmenet. A böjt során csak hús nélkül készült ételeket ehettek, ez alól kivétel csak a hal volt.

Jézus kereszthalálának emléknapja a nagypéntek. A legtöbb templomban ilyenkor passiójátékot, az iskolákban pedig misztériumjátékokat rendeztek. Ezeket a falvak összesereglett népe is megtekinthette. Az 1700-as évek elején Magyarországon nagypénteki töviskoszorús, önostorozó, kereszthordozó körmeneteket is tartottak, de az egyházi hatóságok ezeket a század közepére betiltották.

Nagyszombaton szentelték meg a tüzet: a templom előtt vagy a templom mellett raktak máglyát. A megszentelt tűz lángjával vagy parazsával gyújtották meg a templom óriási húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait az emberek hazavitték. Sok háznál tartották azt a szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombatig nem raktak tüzet, majd nagyszombaton az új tüzet a templomból hazavitt szentelt parázzsal gyújtották meg. Ezen főzték meg az ünnepi ételt. A megszentelt tűz parazsából és szenéből tettek az állatok ivóvízébe, szétszórták a házban és a földeken.

Ugyancsak nagyszombati szertartás a vízszentelés, azaz a templom keresztvizének megszentelése. A házakat is, a középkorban még talán a felnőtteket is megszentelték. Valószínűleg innen származik a keresztgyerek húsvéti megajándékozásának szokása.

A leglátványosabb nagyszombati szertartás a feltámadási körmenet volt. A középkorban még vasárnap hajnal, ma már nagyszombat estéjén tartják. Régebben a körmenetben a falu legtekintélyesebb embere hordozta körbe a feltámadt Jézus szobrát. Nagyszombaton ért véget a böjt is: a körmenetről hazatérve fogyasztották el az ünnepi vacsorát.

Éjszaka Jézus keresésére indultak az emberek. Ekkor a hívők énekelve körbejárták a helységbeli kereszteket, majd a legtávolabbinál megtalálták az általuk előzőleg elrejtett Jézus szobrot.

Szokás volt a húsvéti felszentelés vagy ételáldás is. Ilyenkor fehér kendőbe kötött tányéron vitték a templomba a sonkát, főtt tojást, kalácsot és tormát. A mise végeztével a pap megszentelte a csomagot, majd az asszonyok sietve, majdhogynem szaladva vitték azt haza, mert úgy tartották, hogy aki gyorsan ér vissza a házába, az a munkában is ügyes lesz. Az ünnepi asztalnál mindenki kapott egy kis szeletet a megszentelt ételből.

LOCSOLKODÁS

A húsvéti locsolkodás világi szokás. Régebben húsvét hétfőn faluhelyen a kútból húzott vízzel locsolták meg a lányokat, vagy nemes egyszerűséggel egy patakba vetették. A fiúk ezután tojást és szalonnát, vagy festett tojást kaptak, ez utóbbival a lány még az érzelmeit is ki tudta fejezni. Ma a fiúk illatos vízzel locsolnak. A műveletet mondókával kísérik. A lányok köszönetképpen még ma is ajándékot adnak, de ma már a festett tojást sok helyen felváltotta a csokoládéból készült tojás vagy nyuszi figura. Sokszor aprópénz is jár a locsolkodónak. Észak- és nyugat-magyarország egyes falvaiban locsolás helyett a vesszőzés dívik. Mindkét szokás az ősi termékenységvarázsló rítusokból ered.

Locsolóversek:

Szépen kérem az anyját,

Adja elő a lányát,

Hadd locsolom a haját!

Hadd nőjön nagyra,

Mint a csikó farka,

Még annál is hosszabbra,

Mint a Duna hossza!

Szabad-e locsolni?

Zöld erdőben jártam,

Kék ibolyát láttam,

El akart hervadni,

Szabad-e locsolni?

A HÚSVÉT SZIMBÓLUMAI

Barka
A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak régen. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, gyógyszerként lenyelve pedig elmulasztotta a torokfájást. Bárány A húsvéti bárány Jézust jelképezi. A Bibliában is bárány szimbolizálta Krisztust. Az ótestamentumi zsidók egyéves, hibátlan bárányt áldoztak, majd vérével megjelölték az ajtófélfát, így a Halál Angyala elkerülte házaikat

Búza
A húsvéti fészekben található, zöld búzahajtásokba helyezett piros tojás jelképezi a feltámadottat. A búzaszem feláldozza addigi formáját ahhoz, hogy a hajtás kizöldülhessen. Mérete ugyan nem nagy, de a csírájában lévő erő igen, ez jelképezheti a bennünk lévő csírát is.

Nyúl
A húsvéti nyúl szimbolikája nehezen megmagyarázható. Ugyan a bizánci állatszimbolikában Krisztus jele volt, de valószínűbb, hogy Ostarával, a germán istennővel áll kapcsolatban. A monda szerint ugyanis a nyúl eredetileg madár volt, akire az istennő megharagudott, és ezért négylábú állattá változtatta. Az is előfordulhat, hogy egy félreértés kapcsán került a húsvéti ünnepkor jelképei közé. Egyes német területeken ugyanis gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnak az emberek, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. A nyúl németül pedig Hase. A húsvéti nyúl ma már mindenképpen népszerűvé vált, valószínűleg szaporasága és éjszakai állat mivolta miatt, a termékenységet szimbolizálja.

Tojás
A tojás a termékenység, a teremtés, az újjászületés legősibb jelképe. Nemcsak Európában, de Ázsiában is ezekkel a fogalmakkal hozzák kapcsolatba. Sok természeti nép teremtésmítoszában szerepel a tojás, egyes kultúrákban nemcsak az istenek születtek tojásból, de a halottak mellé is temették, a lélek újjászületését jelképezve. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma is. Díszített tojásokat már avar-kori női sírokban is találtak a régészek, de feljegyzések szerint már az ősi Babilonban is festettek tojást. Később az egyiptomi templomokat is feldíszítették velük tavasszal. A tojásfestés mindig az asszonyok és lányok feladata volt. A tojások színezésénél leggyakrabban a piros színt használták, mivel ennek mágikus erőt tulajdonítottak. Nemcsak megvédelmez, de egyúttal Krisztus vérét is jelképezi. Eredetileg természetes festékanyagokat használtak a tojások színezéséhez, később kialakultak az írásos tojások is. A szöveg lehetett név vagy üzenet is. A díszítésre használt minták tájanként, sőt országonként változóak. A Magyarországon használt minták általában geometrikusak, rámásak. A díszítmények lehetnek tulipánok, fenyőágak, rózsák, almák. A minták jelentését a tojáshímző asszonyok ismerik a legjobban

A TOJÁS az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezi.

Fontos szerepe van a húsvéti étrendben, de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja. A pirosnak védő erőt tulajdonítottak. A tojások piros színe egyes feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt.
A tojásfestés népszokásként elsősorban kelet-Európában  maradt fenn a XX. Századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal "írták" a héjra, melyet festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike. A minták ismerői tojásfestéssel foglalkozó asszonyok voltak, akiktől a lányok megvásárolták azokat.

Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusok. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. A hosszanti vonalak számának növelésével 16 mezős osztás is van, de igen ritkán. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit. Néha az osztóvonalakon is díszítenek. A díszítmények lehetnek: tulipános, fenyőágas, rózsás, almás, stb. A díszített tojás neve hímestojás, s magát az eljárást tojáshímzésnek nevezik.

Különböző tojásgyűjtő népszokások vannak, melyek célja, hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. Egyik ilyen játék például a Kecskemét környékén ismert tojásütés, tojáskoccintás. Ketten egymással szemben állva a tojásokat egyre erősebben összeütögetik, s az nyert, akié épen maradt. Másik játék a tojással való labdázás. Úgy tartották, hogy aki a feléje dobott tojást elejti, még egy esztendeig nem leli meg a párját.

Romániában a látogatók vitték a gazdának a tojást, megütögették vele, s közben köszöntést mondtak: "Krisztus feltámadott." Voltak azonban különleges felhasználásai is a tojásnak. Igen sok helyen szerepeltek a tojások, mint szerencsét hozó amulettek.

A görögök azt a tojást, melyet a tyúk először tojt nagypénteken, varázserejűnek tartották.

Német hiedelem szerint, húsvét reggel egy tojáson átnézve, meg lehet látni a benne táncoló bárányt.

Jóslásra is használták a tojást: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba. A húsvéti jelképek sorában különböző állatokat is találunk. Legősibb a húsvéti bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja.

Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: "Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk".

A másik húsvéti állat, a húsvéti nyúl megjelenésének magyarázata már jóval nehezebb. Az ünnep termékenységgel kapcsolatos vonatkozásában, magyarázat lehet a nyúl szapora volta. Mivel éjjeli állat, a holddal is kapcsolatba hozható, mely égitest a termékenység szimbóluma. Nyúl és tojás ősi kapcsolatát abban látják a kutatók, mely a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta. E különös tulajdonságú állat hozzánk, német közvetítéssel került, de kialakulását homály fedi.
Az is lehet, hogy tévedésről van szó, mert régen egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés abból eredhet, hogy németül a nyúl neve Hase.

Mindenesetre a tojáshozó nyúl igen népszerűvé vált, a múlt század végén a képes levelezőlapok elterjedésével sokfelé eljutott.

A HÚSVÉT ÜNNEPE sok szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, s a megújulás, a termékenységgel összefonódó népszokáskincshez. E népszokások nagyrészt nem épülnek be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn.

A húsvétot megelőző farsangi időszak mulatságai a tél legyőzését, a tavasz megérkezését ünneplik. Európa-szerte elterjedt szokás a telet jelképező szalmabábu elpusztítása, elégetése vagy vízbe fojtása. Nálunk egyes vidékeken a bábu neve kisze, kice, s virágvasárnapi szokásainkat teszi színesebbé. A mulatságok és a böjti időszak találkozásának jellegzetes népi játéka Konc vajda és Cibere vajda, a farsang és a böjt tréfás háborúsága volt. A húshagyókeddi (farsang utolsó napja) játék szereplői szalmabábok, s a legyőzött Ciberét végigvitték a falun, elégették, vízbe vetették, vagy keresztüldobták a templom kerítésén, hogy elűzzék a betegséget, az éhséget. A böjt alatt régen főleg kenyeret, száraz növényi étkeket ettek. A hosszú böjti időszakot kisebb ünnepek tagolják. A magyar néphagyományban a közbeeső vasárnapoknak nevük volt: a másodiké gulyásvasárnap, az ötödiké feketevasárnap, a hatodiké virágvasárnap.
Ez az utolsó vasárnap már a húsvéti ünnepsorozat része. A magyar népszokások ezen a napon a zöldág-hordás, más néven villőzés: a termékenységet segítő eljárás. Az ággal megütögették a fiatal lányokat, menyecskéket. A barkaszentelés a keresztény és a "pogány" szokások ötvözetét mutatja. A virágvasárnapot megelőző szombaton a gyerekek barkát szednek. A barkát virágvasárnap a templomban megszentelik. A szentelt barkának bajelhárító szerepe van. A moldvai csángók fűzfa sípot fújnak, habajgatnak, ezzel "keltik fel" a tavaszt. Sok helyen zajos határkerülést tartanak, mellyel a rossz szellemeket űzik el.

A nagyhét napjainak szokásai a Bibliában leírtakat követik. Nagycsütörtökön, zöldcsütörtökön a Rómába ment harangokat a fiúk kereplőkkel helyettesítik. Az étrendbe e napon valamilyen zöldet, parajt, salátát iktatnak. Pilátus-égetés is e nap szokása, mikor a Pilátust jelképező bábut elégetik, megverik. A böjt régen hamvazószerdán kezdődött, mely onnan kapta nevét, hogy ekkor a templomban megszentelik az előző évi barka hamuját, megkenik vele a hívők homlokát, elhárítva a bajokat. Nagyböjt alatt sok helyen egy nap csak egyszer ettek, olajjal vagy vajjal főztek, zsírt, húst nem ettek, csak száraz növényi ételeket. Ma már nem ilyen szigorúak az egyház böjti előírásai, nem követelik meg a negyvennapos koplalást, a tilalom csak az utolsó hétre, nagypéntekre vonatkozik.

Az utolsó hét, nagyhét virágvasárnappal kezdődik, melynek napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak. E napon a bevonulás napján az emberek pálmaágakkal, hidegebb éghajlatú vidékeken barkás ágakkal mennek a templomba. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása (a vendégszeretet jelképe) emlékére szokás volt, hogy Rómában a pápa 12 szerzetes lábát megmosta. (Királyok, nemesek is így cselekedtek sok országban e napon.) Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába mennek. A harangok útjának célja, hogy lássák a pápát; de van, ahol azt tartották, hogy a tojások gyűjtése is, melyeket azután leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek.

Nagypéntek, Jézus kereszthalálának napja - gyászünnep.

Az emberek a helységek szélén lévő kálvária - dombokra vonulnak, s megállnak az egyes stációkat jelölő kápolnáknál, mintegy eljátszva Jézus keresztvitelének útját. A Mária-siralmak is ehhez a naphoz kötődnek. Ilyen Mária-siralom az egyik legrégebbi nyelvemlékünk:

"Világ világa,

virágnak virága.

Keserűen kínzatul,

Vas szegekkel veretül."

A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok hallgatnak. Nagyszombat a feltámadás jegyében zajlik. Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása, mely Jézus és egyben a remény jelképe, azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel van. Este "visszajönnek" a harangok is Rómából. Nagypénteken a víz mágikus ereje lép előtérbe. Ismert mondóka: "Nagypénteken mossa a holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált." A rituális mosakodás jelenik meg a hajnali mosakodásban, melyet csak fiatal lányok végeztek, s mely bajelűző szereppel bírt. Friss folyóvíz kellett hozzá, s a következő mondóka: "Az én vizem folyjon el, az én szeplőm múljon el!" E naphoz jellegzetes ételek tartoztak - korpából készült savanyú leves, esetleg tojás. Van olyan vidék, ahol e napon kenyeret sütnek, melyet vagy megőriznek a következő nagypénzekig, vagy odaadják az első koldusnak. Sok helyen igen elterjedt a forró húsvéti kalács, melyet főleg az utcai árusoktól veszik. A nagypénteken sötét, dísztelen templomokat nagyszombat reggelére virágokkal, zöld ágakkal díszítik fel. Ez a nap a másik őselem, a tűz ünnepe. Este a templomban az új tüzet ünneplik, melyet csiholással élesztenek, s a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát ezzel gyújtják meg. Sok helyen szokás ilyenkor új ruhát felvenni, vagy legalább kalapot, kesztyűt.

A feltámadás napja húsvétvasárnap. Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik - egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.
A húsvéti tojás ajándékozása sok országban e napon történik, nálunk a hétfői locsoláshoz tartozik.
A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik. Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány.

Húsvét másnapján német területeken, nálunk pedig Kecskemét környékén szokás volt az Emmausz -járás. Annak emlékére, hogy Jézus a tanítványokkal az Emmauszba vezető úton találkozott, kimentek a város határán álló kápolnához és vidám mulatságot ültek. E nap Európa-szerte a játék, a vidámság napja. Magyarország egyes vidékein e napot vízbevető hétfőnek is hívják, mert e nap a locsolás napja. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, s megfürdették. A locsolás, az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a kereszteléshez kapcsolódik. A mondai magyarázat szerint Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni őket.
A locsolás ma is elterjedt szokás, kissé szelídebb formában, hiszen gyakran csak kölnivízzel locsolnak a fiúk, férfiak.A húsvéti népszokások sorát egy fehérvasárnapi szokás zárja. A lányok komatálat készítenek, elküldik egymásnak. A kosárba, tálra húsvéti tojás, kalács, ital kerül. Ezzel a lányok örök barátságot kötnek, s ettől kezdve komának szólítják és magázzák egymást egész életükben.

EUROPARK HÚSVÉT

A húsvét „mozgó ünnep". Miért van az, hogy a húsvét minden évben más és más időpontra esik? Mert húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap.

Általános hiedelem, hogy a húsvét kizárólag keresztény ünnep. De nem! Mióta a világ világ, az emberek örvendeznek és megünnepelik a tavaszt, a természet feléledését.

A pogány tavaszünnep az idők során összeolvadt a keresztények húsvéti ünnepével. Ez az ünnep egyben az emberiség azon hagyományait viszi tovább, miszerint akkor élhetünk harmóniában a természettel és a természetfeletti erőkkel, ha alkalmazkodunk a természeti ciklusokhoz, az évszakok változásához, a Nap és a Hold járásához.

Húsvét ünnepe a kereszténységben Jézus feltámadásának ünnepe. Keresztre feszítése után a sírhoz a főpapok őröket állítottak, hogy őrizzék a testét, hisz a jövendölés szerint a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját. Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz, amit üresen találtak! Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!" Ennek a feltámadásnak ünnepe a keresztény húsvét.

Régi magyar szokás húsvét másnapján a locsolás: a fiúk meglocsolják a lányokat vízzel vagy parfümmel, hogy el ne hervadjanak. A lányok pedig megkínálják a fiúkat süteménnyel, itallal, és persze elmaradhatatlan a locsolásért cserébe a piros vagy hímes tojás ajándékozása.

A húsvét 3 főbb szimbóluma világszerte a tojás, a bárány és a nyúl. De vajon min alapszik e hármas jelkép?

Tojás: Az újjászületés, a termékenység, az új élet legősibb szimbóluma, a világegyetem nagyságát és egységességét jelképezi. A tojások díszítése húsvét ünnepére az egész világon bevett szokás. Leggyakrabban használt szín a piros, amely színnek egyfajta védelmező erőt tulajdonítanak.

Bárány: A Bibliából eredeztethető. Az Újtestamentumban Jézus Krisztust, mint Isten bárányát jelképezi a bárány, aki „megáldoztatott” az emberiségért.

Nyúl: A nyúl, mint húsvéti szimbólum megjelenítésére többféle magyarázat is létezik. Legvalószínűbb, hogy a termékenységgel kapcsolható össze a tojást hozó nyuszi megjelenítése.

Más magyarázat szerint a germán hagyományok istennőjét szimbolizálja a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol.

MAGYAR NÉPRAJZ VII. KÖTET

HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR

A húsvét mozgó ünnep, melynek időpontját 325-ben a niceai zsinat a tavaszi napéjegyenlőséget (márc. 21.) követő holdtölte utáni első vasárnapban állapította meg. Így a húsvét március 22-e és április 25-e közötti időre eshet. A húsvétvasárnapot megelőző virágvasárnappal kezdődik a húsvéti ünnepkör, ezt követi a nagyhét, húsvétvasárnap, húsvéthétfő és végül fehérvasárnappal zárul.

NAGYBÖJT

A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe.

A hamvazószerda, böjtfogószerda, szárazszerda, aszalószerda stb. elnevezés utal egyrészt az e naphoz kötődő hamvazás egyházi és laikus szokására, másrészt jelzi a böjt kezdetét. A templomban a mise után az elmúlt évi szentelt barka hamuját a pap megszentelte és keresztet rajzolt a hívek homlokára. Általános hiedelem szerint úgy vélték, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. A hamvazás tréfás formájára is van példa, Szajánban a múlt században a legények vödör kormos vízzel, rossz meszelővel az útjukba kerülő lányokat „möghamvazták”. Az ilyen lányról azt tartották, hogy a következő farsangkor férjhez fog menni (Bálint S. 1980b: 252). A jelmezes, maszkos tréfás hamvazásról a farsangi dramatikus játékok kapcsán megemlékeztünk. A hamvazószerdát követő csonkacsütörtökön még el lehetett fogyasztani a farsangi ételek maradékát.

Nagyböjtben az egyházi előírások, laikus vallásos megnyilvánulások, étkezési, szórakozási, mulatozási tilalmak mellett mégis kialakultak bizonyos hagyományos szokások és játékok, elsősorban a parasztifjúság körében. Ipolyvarbón a mancsozás volt a lányok és legények kedvelt böjti játéka. Csoportosan játszották. A játék eszközei botok és golyók voltak. A magasba dobott golyót kellett az ütővel eltalálni, akinek nem sikerült, kiesett a játékból. A cifra mancsozóbotot a legények faragták a nekik tetsző lányoknak. Az ugyancsak Ipoly menti Tesmagon kásának nevezett fogócskázással szórakoztak a fiatalok.

Szegeden és környékén a legények métáztak, dóléztak, csülköztek, a lányokkal együtt pedig énekes-táncos játékokat játszottak. Turán az említett csülközés mellett a másik kedvelt játék volt az ún. kutyasutu. T alakban összerótt gerendákból készítették a forgó alkalmatosságot, melyre egy-egy legény ült és kettő forgatta, míg el nem szédültek (Schram 1972: 66).

{7-149.} A lányok böjtben rongy- vagy tehénszőr labdával labdáztak, köcsögöt dobáltak. A labdázásra az Alföldről, a köcsögdobálásra, csutizásra, csöntörözésre főként a Dunántúlról vannak adatok.

A böjti leányjátékoknak két jellegzetes változata volt: a kanyargós vonulás kisebb lányok körül és a karikázók. A Nyitra megyei Béden és Menyhén nagyböjtben nagylányok játszottak kisebb lányokkal. A játékot ulicskázásnak, hajujvárazásnak nevezték. Ebben a játékban talán egykori avató rítus nyoma él. A menyhei változatban a magukkal vitt gyereket keresztgyereknek hívták, a kisebb pedig a lányt keresztmamuskának szólította. Ének után a nagylány megkérdezte a keresztgyereket: „van-e szeretője?” Azután magasra dobott egy követ és hangosan kiabálva mondta: „Ilyen magas ágya legyen, ilyen magas létrán járjon bele!” Az ének pedig így hangzott:

Hajujvár mit keres hajujvári biró bálták!

Innét onnét amonnét az uj várnak mellőle

lányodat kéretjük!

Melyiket?

Szebbiket keskeny magasabbikat,

keskeny magasabbikat!

     (Hemerka 1982: 53–54)

A bédi és menyhei játék hosszabb szövegű változatát jegyezte le Kodály Zoltán a század elején (MNT I. 659., 660. sz.).

Kedvelt játék volt az ún. pilikézés. Három kisebb guggoló lány körül énekelve, kanyargósan vonultak a többiek.

A legismertebb böjti leányjáték a karikázás volt, melyet neveztek cickomozásnak, szinalázásnak is. A tánctilalom a karikázóra nem vonatkozott. A leánykörtáncról, a karikázóról a kutatás megállapította, hogy rendkívül archaikus szokás, mely elsősorban a tavaszi idényhez kötődött (Tátrai 1984).

A böjti vasárnapokon a magyar nyelvterületen általában szokás volt a lányok, esetleg lányok és legények közös végigvonulása a falun énekléssel, játékkal megszakítva. Böjti vasárnapokon a Hont megyei Déménden kapus játékkal vonultak végig a falun. A feltartott kezek alatt a sor átbújt énekelve: „Új vár, új vár fényes vár, borsos kapitánya, megyek bátor jó vitéz, megyek hidon által” (MNT 1. 831. sz.). Az egyeki fiatalok kedvelt játéka az ún. szederindázás volt. Lányok és legények egymás kezét fogva járták az utcákat, és az első pár feltartott keze alatt vonult át az egész sor. Énekük a következő volt:

Szederinda, levelinda

Bujj, bujj szitakéreg, rostakéreg,

Mindjárt hazaérek.

     (Barna 1979: 85)

Nagyböjti szokás volt az ún. sajbózás. A név a német Scheibe ’korong’ szóból származik, a szokás is német eredetű. A legények készítették a fakarikákat, melyeket hosszú botra tűztek, megtüzesítettek és a fejük felett lóbálva deszkához csapták és elrepítették, miközben kiáltották, hogy kinek a számára küldik. Elszórt adataink vannak a szokásról, {7-150.} egyházias és elnépiesedett változatairól. Például a Szatmár megyei Kaplonyban egyházi énekeket énekeltek, és a korong repítésekor szentek nevét kiáltották. Nógrádverőcén pedig már a fiatalok szórakozásaként írják le, amikor a legények az általuk kiszemelt, kedvelt leány nevét kiabálták a sajba néven emlegetett tüzes karika eldobásánál (Bálint S. 1976: 189–190).

VIRÁGVASÁRNAP

Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe a húsvét előtti vasárnap. Már a 7. század óta pálmát szenteltek ezen a napon. Nálunk ezt a barka helyettesíti. Néhol a barka gyűjtésének is kialakultak hagyományai, például a századfordulón a göcseji iskolás fiúk fejükön süveggel, oldalukon fakarddal, a lányok fehér koszorúval a fejükön gyülekeztek az iskolában. A tanítójuk vezetésével párosan, nótázva mentek ágakat vágni. Visszafelé már egyházi énekeket énekeltek, a templomot háromszor megkerülve vitték be az ágakat.

A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás ugyan, de a szentelt barkát felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására.

„Amikor meg lett szentelve akkor egyet-egyet lenyeltünk, hogy ne fájjon a torkunk. Azt a szentelt pimpót megtartottuk a következő év húsvétjáig, s avva hevitették bé az ünnepi kalácsnak. A pimpóból a kép mellé szúrtak több szálat, ami a következő esztendő húsvétjáig ott volt, hogy távoltartsa a villámokat, betegségeket és újabban a sírokra is szoktunk egy-egy szálat szúrni, s evvel a templomban nyert érdemeket a holtakért ajánlják fel” (Istensegíts, Bukovina; Bosnyák S. 1977: 171).

Sokfelé élt az a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, s ennek különféle magyarázatát adták: A szegedi tájon azért nem vitték a barkát a szobába, mert úgy hitték, hogy akkor sok lesz a légy a nyáron. A jászdózsaiak szerint elszaporodnának a legyek és a bolhák. A bukovinai magyarok szerint a tojásba fulladna a csirke, és a tyúkok sem kotlanának. A Tápió mentén pedig így figyelmeztettek: „Be ne vigyétek a házba, mert nem lesz fias a tyúk alatt a tojás” (Barna 1985b: 779). A zempléni falvakban azonban beviszik a szentelt barkát a szobába, és a szentkép vagy a gerenda alatt tartják. Az ágakat a következő évig őrzik, majd tűzbe vetik, vagy a templomba viszik, hogy azután hamvazószerdán ennek a hamujával hamvazkodjanak.

A szentelt barkának az állattartásban jósló, varázsló, rontás elleni hatékonyságot tulajdonítottak. Medvesalján, Egyházasbáston a gazdasszony megszámolja, mert úgy hiszi, ahány szem van rajta, annyi kislibája lesz a tavaszon. Péterfalván (Gömör m.) rontás ellen szentelt barkával füstölték meg az ólak belsejét. Sándorfalván, Szeged környékén sertésvész ellen szentelt barkát tettek az ólküszöb alá.

A földműveléssel kapcsolatosan is hatékonynak tartották. Tajtiban (Gömör m.) a kert földjébe tűzik le, hogy elűzze onnan a férgeket. Turán a virágvasárnapot megelőző héten virágot ültetnek, hogy szép virágjuk legyen. A virágvasárnapot megelőző hetet virághétnek nevezték sokfelé, és a névmágia miatt alkalmas időnek tartották a virágmagok vetésére.

A legismertebb és általánosan elterjedt hiedelem szerint a villámcsapás, tűzvész ellen védi meg a házat, sőt jégeső ellen is hatásosnak tartották a kapufélfára tűzött barkát. Nagy viharban az andrásfalvi székelyek a pimpónak nevezett szentelt barkát meggyújtják, {7-151.} hogy a házat megfüstölje, „akkor nem csapott be a házba a menkő” (Sebestyén Á. 1972: 144).

A húsvéti ünnepkörben, így virágvasárnap is szokás volt, hogy a lányok – esetleg a legényekkel együtt – a tavasz behozatalának jelképeként zöld ágakkal, énekszóval vonultak végig a falu utcáin. A beregi Tiszaháton a század elején még szokás volt a virágvasárnapi zöldágazás. Az eladósorú lányok felpántlikázott nagy zöld ággal, énekelve mentek végig a falu utcáin:

Zöüd ág, zöüd ág, zöüd levelecske,

Nyisd ki uram kapudat, hadd bújjak át rajta.

     (Babus 1976: 104)

Kalotaszegen virágvasárnap kimennek a fiatalok virágot szedni. Ez a szokás ma is él. Este egyikük házánál magnetofonzenére táncolnak.

Virágvasárnaphoz két jellegzetes leányszokás kapcsolódott, de csak a magyar nyelvterület egy részén. Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben gyakorolták a kiszejárást, kiszehajtást, és ennél is szűkebb területen, a Nyitra megyei Zoboralján ismerték, sőt néhol még gyakorolják a villőzés szokását. Zoboralján, egyes falvakban a két szokás összekapcsolódott, de a sorrendjük különbözhetett. Például Béden előbb villőztek, azután vitték a kiszét, Bodokon azonban a kiszejárás után villőztek.

A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice, banya néven is emlegettek. A lányok énekszóval vitték végig a falun, majd a falu végén vízbe vetették vagy elégették. A bábu a különböző magyarázatok szerint a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. A kiszi szó egyébként korpából készült savanyúlevert, jellegzetes böjti ételt jelent. A kiszejárást a bábu elkészítése, ruhájának összeszedése előzte meg. Deménden farsangi menyecskeviseletet adtak rá, Menyhén az az évben férjhez ment menyecske ruháját. Őrhalom, Hugyag, Ipolyvarbó községekben azonban az volt a szokás, hogy a kiszére csúnya, rossz ruhákat aggattak és bekormozták. Drégelypalánkon úgy hitték, hogy akik öltöztetik, még abban az esztendőben férjhez fognak menni. A kiszebábu mozgatásának, a falun való végigvitelének is jelentőséget tulajdonítottak. Ipolyszécsénkén úgy vélték, hogy aki elsőnek felkapja, hamarosan férjhez megy, Ipolybalogon pedig az a hiedelem élt, hogy amelyik faluvégről viszik, onnan hamarosan férjhez mennek a lányok. Ha véletlenül visszafordult a bábu, Horvátiban, Tompán attól tartottak, hogy visszajön a betegség a faluba, Kelenyén ez esetben a jégesőtől féltek. A kiszebábu megsemmisítése szertartásosan ment végbe. Levetkőztették, szétszedték, úgy dobták a vízbe vagy elégették, és akkor a tüzet körültáncolták. Ahol a kiszét vízbe vetették, a szalmából minden lány megragadott egy csomót, és például Menyhén a szalmacsomó elúszásából jósoltak a férjhezmenetelre. Felsőszemeréden, Honton, Horvátiban, Tompán a vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek.

A kiszejárás szövegei közül a felsőszemerédi a böjt kivitelére utal, és kiénekli a kiszére ruhát adókat, illetve azokat, akik nem adtak:

Haj ki, kisze, haj, gyöjj be, sódar, gyöjj!
Haj ki, kisze, kiszőke, gyöjj be, sódar, gömbőce!
Az a Szabó Margit ojjan híres asszony,
ruhát kértünk tőle, a kiszére adott.

{7-152.} Az a Píri Margit

ojjan hires asszony,

ruhát kértünk tőle,

a kiszére nem adott.

     (MNT II. 122. sz.)

A villőzés fő kelléke a különböző nagyságú villőág, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. Vicsápapátiban mondta egy asszony a villőágról, hogy az a „tavasz hirnöke, mentek a zöld ágban megmutatni, hogy jön a tavasz”. A szó eredetére nézve több magyarázattal is szolgál a kutatás: a szláv vila, vily ’tündér’ szóval hozták kapcsolatba, vagy a latin eredetű villus ’lomb’ szóval. A villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott. Gerencséren a másfél méteres fákat a legények szerezték be a lányok számára. Fehér szalagokkal és kifújt tojásokkal díszítették. A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek magukkal. Menyhén valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról; Menyhén megveregette a lányokat „Mind menjetek férjhez!” szavak kíséretében, Csitáron az ágról letört gallyat eltette, és a kikelt kislibákat átbújtatta alatta, hogy egészségesek legyenek.

A villőzés élő gyakorlata a kislányok szokásaként figyelhető meg. Kolonban ma már csak az ismerősök, rokonok ablaka alá mennek. Énekük azonban változatlanul ugyanaz, mint amit még a múlt században jegyeztek le:

Villő, villő ki háza ez?

Biz a jámbor ember háza.

Falu végén selyemsátor

Villő, villö, selyemsátor.

{7-153.} Adjon kendtek tyúkmonyát,

Ha nem tojott a kakas,

Egye meg a farkas!

     (Réső Ensel 1867: 182)

Gímesen a század elején Kodály Zoltán által lejegyzett éneket éneklik ma is:

Víllő, víllő, selemsátor!
Vár’ meg, víllő, vár’ meg,
hagy vegyem rám gyócsingem,
kireleiszon, kriszteleiszon!

     (Gímes, Nyitra m.; MNT II. 134. sz.)

Ahol a két szokás, a kisze kivitele és a villő behozatala összekötődött, önként adódik a feltételezés, hogy a tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát jelképezik. Erre utal némelyik szövegváltozat is. Például Menyhén az alábbi szöveget énekelték:

Kice, kice villő,

Majd kivisszük kice-vicét, villő,

Majd behozzuk a zöld ágat villő.

     (MNT II. 119. sz.)

Béden, ahol a két szokás összekapcsolódott, a kiszére hárítják a himlőt, és a kiszehordással vélték elkerülni a jégesőt is:

Kice, vice villő,

Gyüjjön rád a himlő.

Behoztuk a zöldágat,

Kivisszük a kice-vicét

Kice-vice villő,

Gyüjjön rád a himlő

{7-154.} Határainkat a jégeső el ne verje!

Kice-vice villő,

Gyüjjön rád a himlő!

     (Kodály 1909: 120–121)

A kiszejárás, villőzés változatait elsősorban Kodály Zoltán és Manga János lejegyzéseiből ismerjük. A szakirodalomban a szokások eredetének, nemzetközi összefüggéseinek kérdéseivel Róheim Géza (1925: 239–244), Manga János (1942b: 40–79) és Dömötör Tekla (1964a: 104–107; 1974a: 74–75) foglalkoztak. A kiszejárás, villőzés dallamát és szövegét világszerte ismertté tette Kodály Zoltán kórusfeldolgozása.

NAGYHÉT

A tavasz, a természet megújhodása az embert is a környezete megtisztítására készteti. Ezek a részint praktikus, részint mágikus cselekedetek a nagyhéthez kötődtek.

A nagyhét jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. A nagyhét egyházi és laikus vallásos hagyományairól kötet más fejezetei bővebben szólnak. E fejezetben a nagyhét egyes napjaihoz kapcsolódó hiedelmek és szokások táji változataiból mutatunk be néhányat.

Nagycsütörtökön megszűnik a harangozás: „a harangok Rómába mennek” – a közismert szólás szerint, s legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. A szertartásra hívogatás ezekben a napokban kerepeléssel történik. A kereplő gyerekek munkájukért adományt gyűjtöttek. A Győr-Sopron megyei Vitnyéden 1953-ig nagypénteken és nagyszombaton csörgettek. Hajnalban, délben és este fából készült csörgetőt vittek végig a falun. Ilyenkor nem aludtak otthon, hanem a templomhoz legközelebb lakó fiú istállójában. Húsvétvasárnap kora reggel énekelve járták végig a falu házait: „Segillék ezeket a csörgető gyerekeket, egy pár tojással, Békaszemű garassal, vagy pedig egy százassal!” A háziak pénzt és piros tojást adtak nekik ki az ablakon.

A kereplés szokásában nem nehéz felfedezni a gonoszűző zajcsapás ősi szertartásának nyomait. Ugyancsak zajkeltéssel járó szokás volt az ún. pilátusverés, pilátuségetés is. A nagyhét egyik napján, szerdán, csütörtökön vagy pénteken a gyermekek a templomban nagy lármát csaptak, verték a padokat, egyes helyeken a templom ajtaja előtt felhalmozott ládákat, padokat. Néha ezeknek a roncsaiból rakták a máglyát a nagyszombati tűzhöz. A pilátusverésnek voltak más változatai is. Tolna megyében a Pilátust ábrázoló deszkát ütötték. Szőregen a gyerekek a múlt században „pancilusoztak”, Pancilus néven emlegetett gyékényből font ütővel verték a fűszálakat és kiáltoztak: „Pancilus Pilátus mért verted mög a Jézust?” (Bálint S. 1980b: 259). Általánosan ismert szólás: „Verik, mint a Pilátust!”

Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték. A jugoszláviai magyar adatok arra utalnak, hogy ilyenkor spenótot, fiatal csalánt főztek, hogy jó termés legyen. A csirkék ételébe is vagdalt csalánt kevertek.

Nagypénteken a protestáns vallásúak sem ettek húst. A Tápió menti falvakban a katolikusok étrendje: délben rántott leves és kifőtt tészta, vacsorára tej, aludttej, túró. A református pándiak ebédre tojást ettek és tejes ételt. A böjti tilalom nem terjedt ki {7-155.} azonban a pálinkaivásra. A Tápió mentén mindenütt hangsúlyozták is a nagypénteki reggeli és délelőtti pálinkaivás fontosságát.

A zempléni falvakban babsalátát ettek nagypénteken, estére tejeskávét, túrós metéltet, tojáslevest fogyasztottak. Turai adat szerint nagypénteken egy-egy gerezd fokhagymát ettek, hogy az illetőt meg ne csípje a kígyó és egy-két szem pattogatott kukoricát is, hogy ne legyenek gyomorfájósak. Az ebéd egyébként ugyanaz, mint karácsony böjtjén: bableves és mákos tészta.

Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem szítottak tüzet. Kenyeret már ezért sem süthettek. Szeged vidékén azonban dagasztottak akkorát, mint egy libatojás. Ezt megszárították és eltették, s akkor vették elő, ha valaki vízbe fúlt. A közepébe szentelt gyertyát tettek, és ahol a vízre eresztett kenyérből a gyertya kifordult, ott kellett a holttestet keresni (Bálint S. 1980b: 261).

A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket, mely a keresztény egyházban Jézus megfeszítésének emléknapja. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat. „A nagypinteken ültetett kotlóhoz nem vót szerencsink” – vélték Jászdózsán. Nagypénteken a moldvai magyarok nem fogják be a lovakat, mert úgy tartják, hogy akkor megbetegednének. Voltak azonban olyan állattartással kapcsolatos műveletek, melyeknek éppen nagypéntek volt a hagyományos ideje, például a farkalásnak és herélésnek, a jószágok bélyegzésének a századforduló körül Hajdúböszörményben, Debrecenben, Nádudvaron, Balmazújvárosban (Barna 1979: 199–200).

Boriban ilyenkor hajtották ki ünnepélyesen a disznócsordát. A kanásznak tojást, babot, lisztet, kenyeret vittek az asszonyok. A kanász pedig mindenkit megkínált pálinkával.

A földművelésben ugyancsak jellemző a tiltás, de annak ellenkezője is. „Krumplit legjobb húsvét nagyhetén vetni” – tartják Sarkadkeresztúron. „Nagypénteken nem szabad fogasolni, boron álni a búzát, mert elszárad, kipusztul a töve” – mondták Zagyvarékason (Pócs 1964: 26).

Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. Eső esetén jó tavaszt jósolnak a bukovinai magyarok. Galgamácsán úgy tartották, hogy ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz (Vankóné 1976: 114). Zagyvarékason úgy mondták: „Nagypénteki eső, annyi méreg, amennyi szem lehull. Rossz termés lesz” (Pócs 1964: 26).

Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek. Különös jelentőséget kapott ezen a napon. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. „Nagypénteken napfeljött előtt a folyóvízbe háromszor belémártózott, az semmiféle betegséget nem kapott el mástól” (bukovinai magyar; Bosnyák S. 1977: 172). Volt, ahol elegendőnek tartották a mosdást. A mosdást azzal magyarázzák, hogy a „holló ilyenkor mossa a fiát”. Zagyvarékason a szokás úgy maradt máig fenn, hogy a vizet hazaviszik és otthon mosdanak vele (Pócs 1964: 138–139). Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének. A csépai hiedelem szerint szótalan víznek kellett lennie, vagyis menet közben, sem jövet, sem közben nem volt szabad megszólalni. Turán a lányok üvegben vittek haza a folyóról vizet, ugyancsak szótlanul, abban a hitben, hogyha ebben mosakszanak, szépek lesznek. Ilyen vízben a gazda vagy gazdasszony megforgatja a sonkát, szalonnát, hogy ne essen bele a féreg.

{7-156.} A nagypénteki mosdásnak, fürdésnek különféle más magyarázatot is adtak, például Menyhén a gyerekeket azért küldték a patakra, hogy ne legyenek lusták, Mohiban azért mosakodtak a patakban, hogy ne fájjon a szemük, Boriban azért mosakodtak a lányok napfelkelte előtt, hogy szépek legyenek.

A medvesalji falvakban is a nagypénteki vízzel kapcsolatos szokások és hiedelmek sokféle változatát jegyezték le. A nagypénteken hajnalban hozott vizet Almágyon rózsavíznek, Vecseklőn hollóvíznek nevezik. Az ilyen víznek a különböző magyarázatok szerint szépség-, egészségvarázsló, gyógyító erőt tulajdonítottak.

A Tápió menti falvakban a lányok, asszonyok hajnali mosdása a patakban a szépségvarázslást célozta. Odamenet nem szólhattak senkihez, mert csak úgy tartották hatásosnak a cselekményt. A nagypénteki hajnali vizet aranyos víznek, aranyvíznek nevezték.

Múlt századi leírás szerint a Tiszára járó lányok az egykori Szegeden a mosdás után a füzek alatt fésülködtek, hogy a hajuk hosszú legyen. Bukovinában azonban a nagypénteki fésülködést kifejezetten tiltották.

A nagypénteki jószágfürösztés is sokfelé volt ismert, hasonlóan egészségvarázsló célzattal. A Hortobágy vidékén elsősorban a lovakat fürösztötték. Jászdózsán a teheneket itatni vitték a Tarna folyóhoz. Medvesalján a nagypénteki állatfürdetésnek egészségvarázsló jelentőséget tulajdonítottak, de már a két világháború közti időben nem vitték az állatokat a patakra, csak az onnan hozott vízből töltöttek az ivóvizükbe. Turán a férfiak kora reggel levitték a lovakat a Galgára úsztatni, hogy meg ne rühesedjenek.

A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdaszszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: „Kígyók, békák távozzatok!” (Gulyás É. 1976: 151). Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra. Gyerekjátékként is fennmaradt a nagyszombati féregűzés. Haranggal, csengővel a nyakukban szaladták körbe a házat:

     Kígyó, béka, távozz el a háztú,

kígyó, béka, távozz el a háztú!

     (Barna 1979: 90)

Csépán úgy vélték, hogy nagyszombaton a ház körülseprésével a boszorkányokat is elhajtják.

A ma is gyakorolt és közismert húsvéti nagytakarítás többnyire meszeléssel, mázolással egészült ki. Így ír erről visszaemlékezésében Vankóné Dudás Juli Galgamácsáról: „A lányok mázolták, meszelték, tapasztgatták a falakat, a padot, mely az ablak alatt állt egész nagyhéten. Ez a padka földből volt, az ablak alatt, közvetlen a fal tövében” (Vankóné 1976: 111).

Nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka sokfelé ismert volt a más ünnepnaphoz kötődő házasságjósló szokás: A leány egész napi böjt után megmosdott, de nem törülközött meg, a törülközőt a párnája alá tette, az a legény, aki álmában letörli az arcát, úgy vélték, az lesz a jövendőbelije.

Hajdan évenként egyszer, nagyszombaton szítottak új tüzet. A szentelt tűz maradványának különféle praktikákban nagy szerepet tulajdonítottak, például kivitték a szántóföldre, {7-157.} szőlőbe, hogy a termést ne érje jégverés, hogy a föld termékeny legyen. A tűzgyújtás egykori hagyományát őrzi egy játékdalunk:

Tüzet viszek, nem látjátok, ég a ruhátok,

ha látnátok, oltanátok…

HÚSVÉTVASÁRNAP

Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.

A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat.

Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem. Húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.

Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba. Sonkát és kalácsot szenteltettek, amit a gazdaasszony vitt el kosárban, kendővel letakarva. A szentelés emléke azonban él, ma maguk szentelik. A Tápió mentén sonkát, tojást, kalácsot szenteltek. A húsvéti étrend: sonka, kocsonya, kalács, amihez bort és pálinkát ittak. Pándon töltött káposztát készítettek, újabban rántott húst esznek. A karácsonyi almához hasonlóan a palócoknál szokás volt, hogy egy-egy szentelt tojást ettek meg, vagy ahány családtag volt, annyi részre vágták, hogyha eltévednének, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.

Sokfelé az volt a szokás, hogy a szentelésről futottak hazafelé, különféle magyarázattal, például Vásárosdombón az a család lesz első az aratásban, amelyik elsőnek ér haza, Lucskán az a lány, aki elsőnek ér haza, a munkában is első lesz (Bálint S. 1976: 297–298).

A szentelt ételek maradékát legfeljebb tűzbe vethették. Többnyire azonban – akárcsak a karácsonyi morzsát – sokféle módon felhasználták. A bukovinai magyarok a hamujával szapultak. Az elégetett morzsának Lukácsházán (Vas m.) a következő magyarázatot adták: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle” (Tátrai Zs. gy. 1966). Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen. A zempléni falvakban a szentelt kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. A szentelt sonka csontját pedig nagy viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba. A hajdúdorogi görög katolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól. „Van olyan hiedelem, amely szerint, ha pászkamorzsát elássák, vagy ha az véletlenül kerül a földbe, hét év múlva kikel, virág lesz belőle, tovább terjed és minden évben virágzik. Ez a pászkamorzsavirág” (Mezősi 1987: 360).

{7-158.} A tavasz behozatalát szimbolizáló húsvéti zöldágjárásra a Dunántúlról vannak példák. A Veszprém megyei Gyulakeszin szalagokkal feldíszített koronavirággal a lányok a templom elől indultak. Az első két lány kaput tartott a többinek, hogy átbújhassanak. Az éneket addig ismételték, míg a falun végigértek:

1. pár: Gyüjj átul, gyüjj átul, te szép arambuza!
Többiek: Átul mennék, átul, hogyha nyitva volna.
2. pár: Nyitva vagyon, nyitva, csak bujj átul rajta!
Mindenki: Bujj, bujj, bokrostul, bokrod itt maradjon!
Új hold, fényes nap, bocsáss kapun átul!

(Gyulakeszi, Veszprém m.; Békefi 1977: 72)

A zöld ág húsvétkor a májusfához hasonló szerepet kapott a székelyföldi falvakban. Múlt századi leírásban olvashatjuk, hogy az udvarló legény „tudniillik már húsvét hetében fenyőágat szokott szerezni, azt színes szalagokkal, czifra papírosokkal, piros tojással feldíszíteni s választottjainak kaputetejére felhelyezni. Amely leánynak húsvét reggelén nincs virága vagy azt jelenti, hogy rossz magaviseletű, vagy hogy szeretője nincs, mi egyaránt lealázza. Ünnep másodnapján korán a virágtevő legények szeretőiket meglátogatják, leöntik, s váltság fejében piros tojást és más emléket kapnak, mit harmadnap a leányok viszonoznak, s váltságul szintúgy piros tojást és szerelmi zálogot vesznek” (Réső Ensel 1867: 166).

Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel.

A múlt századi szokásgyűjtemény a húsvéti határjárás két változatát írja le, a zalaegerszegit és a pontosabb helyhez nem kötött székelyföldit. A zalaegerszegihez mondai hagyomány is fűződött. A nagykanizsai török basa csapatának megfutamítása emlékére tartották. Nagyszombat éjjel egyházi külsőségek között ment végbe a határjárás. „Útjuk ének s ima közt halad. Itt a határjáró ujonczok szigorú vizsgálat alá vétetnek, s ha kisül, hogy most először léptek e határvédelmi századba, a határdombra nyújtóztatva 6–12 pálczaütéssel illettetnek” (Réső Ensel 1867: 162). Mint a további leírásból megtudjuk, a határjárást puskalövések, dobpergés, sípszó kísérte. A gonoszűző zajcsapás természetes velejárója ennek az ősi szokásnak is. A határjárók a tavasz zsenge hajtásaival, főleg puspángággal borítva érkeztek vissza. Ebben a mozzanatban a tavasz jelképes behozatalát láthatjuk. A székelyföldi leírás szerint indulás előtt tisztségviselőket választottak. Itt {7-159.} pálcaütéssel büntetik a megújított határhalmokon a rendetlenkedőket, későn érkezőket. Az útjukba eső mezei forrásokat kitakarítják. Hajnalig tartott a határjárás.

A határjárók imádsága jól mutatja, hogy milyen célja is volt ennek a szokásnak. Többek között a következőket mondták: „távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, árvízeket, falunktól a tüzet, idegeneket; adj bő termő esztendőt s békességet!” (Réső Ensel 1867: 164).

A Maros-Torda megyei Szentgericén, akik részt vettek a határjárásban, ismét összegyűlnek a húsvéti didergésre. Ez megszégyenítő, figyelmeztető szokás volt. Megesett lánynak bölcsőt, tolvajnak börtönt, hanyag papnak keresztelnivalót, részeges kántornak pálinkát ajánlottak. A házaktól tojást gyűjtöttek.

HÚSVÉTHÉTFŐ

A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudniillik gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt.

Helyileg kialakított hagyományos formái voltak a húsvéti locsolásnak. Például az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ez volt az ún. tojáshajtás. Lányos házanként 8–10 tojást szedtek össze. Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak. Ezután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz (Manga 1968a: 149). Galgamácsán az öntözés után volt a maskurázó tojásszedés. A gyűjtött tojást a legények eladták, a húsvéti táncmulatság költségeire használták fel.

Erdélyben zászlós felvonulást rendeztek. A házigazdával folytatott vőfélyversszerű párbeszédeket jegyeztek fel a hatvanas években is (Molnár I. 1962).

Országszerte azonban nem a köszöntő volt a szokás lényege, hanem az öntözködés. Néhány rítusszöveget is találunk a közismert, újabb keletű locsolóversek mellett, mint például az alábbi Békés megyei jókívánságmondás: „Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!” Versbe foglalt változata esőindító gyermekmondókára emlékeztet:

Szépen kérem az anyját,

Adja elő a lányát,

Hadd locsolom a haját,

Hadd nőjjön nagyra,

Mint a csíkó farka,

Még annál is nagyobbra,

Mint a Duna hossza!

Szabad-e locsolni?

     (Orosháza, Békés m.; Ortutay–Katona 1975: II. 125)

{7-160.} A háromszéki köszöntővers tréfás fenyegetés:

Ajtó megett állok

Piros tojást várok,

Ha nem adtok lányok

Mind a kútba hánylak.

     (Konsza 1957: 449)

Tápiószentmártonban a napot öntöző hétfőnek nevezik.

Csak a két világháború között vált fokozatosan általánossá a szagos vízzel történő locsolás.

Tápióságon, Tápiószentmártonban az alábbi locsolóverset is mondják:

     Én kis kertészlegény vagyok,

rózsavízzel locsolkodok,

szépen kérem az anyját,

de még jobban a lányát,

hagy locsoljam meg a göndör haját.

     (Barna 1985b: 786)

Turán is vödör vízzel öntözte a legény a szeretőjét, majd a lány átöltözött, és szagos vízzel is meglocsolta. Az 1940-es évek óta „szelídült” meg a szokás, és a legények a szokványos locsolóverssel állítanak be a lányokhoz:

Zöld erdőben jártam,

Piros rózsát láttam,

Meg szabad öntözni?

     (Schram 1972: 71)

Lányos házhoz mentek locsolni, de a fiatal menyecskéket is meglocsolták. Sonkával, kocsonyával, kaláccsal, borral kínálták őket.

A hajdúhadházi református húsvétköszöntők egész sorát jegyezték le, 32 változatot. Ezek a népies, félnépi alkotások részint az ünnepre emlékeztetnek, részint a locsolkodást emlegetik, és a jutalomként adott piros vagy hímes tojásra emlékeztetik a háziakat.

Adjon a jó isten,

Boldog ünnepeket!

Mindenféle jókkal

Lásson el titeket.

Az öreg nagyapám

Ily köszöntőt hagyott,

Örvendjetek vígan,

Jézus feltámadott.

Öröm ez tinéktek,

Énnekem és másnak,

{7-161.} De én is örülök

A hímes tojásnak.

Adjanak hát nékem,

Néhány piros tojást,

Hogy jó kedvvel menjek

Az utamra tovább.

     (Enyedi 1988: 38)

Húsvét másodnapján

Mi jutott eszembe,

Üveg rózsavizet

Vettem a kezembe.

Elindultam vele

Piros tojást szedni.

Adjatok hát lányok,

Ha nem sajnáljátok,

Nagyon megbánjátok,

Licskes, lucskos lesz

az ünneplő ruhátok.

     (Enyedi 1988: 41)

Az andrásfalviak nem locsolkodtak. Csak az első világháború után kezdett divatba jönni ez a szokás, de nem vált általánossá, s csak az utcán locsolkodtak. „Ha az utcán ment egy leján, a legények háturról odaoroszkodtak, s egy kandér, vaj cseber vizet a nyakába lottyantottak” (Sebestyén Á. 1972: 146). A református gyerekek jártak köszöntőt mondani a házakhoz korán reggel:

     Én kis morzsa,

Gyenge rózsa,

Gyenge dejákocska,

Én most jöttem hírmondani,

Krisztus kirájt hirdetni.

Váccsák meg lejánnyikot

Egy szép piros tojásval,

Mind Krisztus urunk megvátotta

Széjes e világot vérivel.

     (Sebestyén Á. 1972: 146)

A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. 4–6–8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek. Magyarul és szlovákul is mondják a rigmust Tordason:

     Keléses ne légy

Bolhásos ne légy

Esztendőre még frissebb légy!

     (Lukács 1981a: 379)

7. ábra. Húsvéti korbácsok Tordasról (Fejér m.): a) 9 szálból készült „kígyóhátú” vagy „gömbölyű” siba; b) 8 szálból készült „négyszegletes” siba; c) 6 szálból készült, d) 4 szálból készült húsvéti korbács (Lukács László nyomán)

{7-162.} Ezekben a falvakban ma már többnyire locsolnak is a korbácsolás után.

Mind a locsolás, mind pedig a vesszőzés jutalma országszerte az étellel-itallal kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A tojás ősi termékenységszimbólum, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe és a 12. század óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes anyagokat {7-163.} használtak. Leggyakrabban hagymalével festettek, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket. A zempléni falvakban zöld vetést és hagymahajat használtak a színezésre.

8. ábra. Hímes tojások: a) Bukovina-Tolna m.; b) Árapatak (Háromszék m.); c) Dunántúl, valószínűleg Gyönk (Tolna m.); d) Andrásfalva (Bukovina)-Hidas (Baranya m.); e) Istensegíts (Bukovina)-Kismányok (Tolna m.); f) Andrásfalva (Bukovina)-Hidas (Baranya m.). (Györgyi Erzsébet nyomán)

A tojásdíszítés, tojáshímzés módja a viaszolás és a karcolás. Az írószerszám üveg, bádog- vagy cserépedény, amihez tollcsévét erősítenek. Ebből engedik a meleg, folyékony viaszt a tojásra. A tojás festése során a viasszal megrajzolt mintákat a festék nem fogja meg. Végül a viaszt letörlik, majd zsíros ruhával, szalonnahéjjal átdörgölik a tojást, hogy fényes legyen. A díszítés másik módja a karcolás. Ilyenkor a megfestett tojásra karcolják a díszítményt. A díszítőmotívumok lehetnek kerámia- és hímzésminta utánzatai, geometrikus díszek, sőt életképek, feliratok is. A nyugati határszélek mentén ismert a savval való tojásírás, amit a barokk kor fejleményének tartanak. Vannak egyszerűbb díszítési módok, például a festett tojásra nedvesen levelet tapasztanak, és a levél erezete adja a mintát. Ügyes kovácsmesterek ún. patkolt tojást is készítenek lágy fémdíszekkel. Ma már kereskedelmi forgalomban kapható színezőkkel és matricákkal díszítik a tojásokat. A népművészeti boltok hagyományos technikával készített tojásokat is árulnak.

A húsvéti tojások a gyerekek kezén játékszerré lettek. Ilyen tojásjáték a kókányozás, ticselés, türkölés, csokkantás néven emlegetett játék. Hajdúdorogon cucázásnak nevezték. A két szemben álló játékos összekoccantja a tojásokat, akié sértetlen marad, elnyeri {7-164.} a másiktól a törött tojást. A játék más változatában pénzzel igyekeznek betörni a tojást. Akinek sikerül, azé a tojás, akinek nem, elveszíti a tojást is, a pénzét is. A kókányozás elnevezésben a húsvéti eledelek régi neve él. Egyébként a húsvéti szentelt piros tojást a Csallóközben, Szeged vidékén kokannyának nevezik.

9. ábra. Hímes tojások: a) Istensegíts (Bukovina)-Kismányok (Tolna m.); b) Árapatak (Háromszék m.); c) Gyimesközéplok (Csík m.); d) Gelence (Háromszék m.); e) Gyimesközéplok (Csík m.); .f) Istensegíts (Bukovina)–Kismányok (Tolna m.). (Györgyi Erzsébet nyomán)

A húsvéti tojás a locsolás viszonzásaként szerelmi ajándék, ugyanakkor számos példa bizonyítja, hogy mint a feltámadt Krisztus jelképe a keresztszülők hagyományos ajándéka is volt ezen a napon. Ezt az ajándékot a keresztszülők vitték el, vagy a gyerekek mentek érte (Bálint S. 1976: 304–305).

A húsvéti ajándékozásnak ezen túl is voltak hagyományai. A múlt századi szokásgyűjteményben ezt olvashatjuk: „A fiatal menyecskének, leány vagy legénynek, egész évre elrontaná férje, vagy illetőleg anyja munkakedvét, ha neki húsvétra új, leánynak többnyire piros vagy sárga csizmát nem venne. Ha tán egész évben semmi új ruhadarabot nem szerezne neki, csak húsvétkor legyen meg az új csizma, úgy a vágyak kielégítvék. E csizmákat a nőszemélyek húsvétkor, vagy egy ideig azután is vasárnapokon, ha sár van, a templomig, hogy tiszták maradjanak, kezeikben viszik, s ott húzzák fel sártól megtisztított lábaikra, hogy istentisztelet után ismét lehúzzák, s miként jöttek mezítláb menjenek haza” (Réső Ensel 1867: 25).

10. ábra. Hímes tojások: a) Istensegíts (Bukovina)–Kismányok (Tolna m.); b) Kézdivásárhely (Háromszék m.) környéke; c) Uzon (Háromszék m.); d) Kézdivásárhely (Háromszék m.) környéke; e) Gyimesközéplok (Csík m.); f) Dunántúl, valószínűleg Gyönk (Tolna m.). (Györgyi Erzsébet nyomán)

{7-165.} Az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete azonban újabb keletű hagyomány, feltehetően német nyelvterületről terjedt el a városi polgárság, majd a falusi lakosság körében. Mindenesetre a szapora nyúl – a tojás mellett – ugyancsak a termékenységet szimbolizálja. A kereskedelem, az édesipar és a propaganda hatására ma már országszerte elterjedt a gyermekek húsvéti megajándékozása. Például Topolyán az 1920–1930-as években kezdődött el a gyerekek húsvéti megajándékozása. Fészekbe „tojik” a nyuszi piros tojást, tojáscukrot, csokoládé nyuszikat. A fészket a gyerekek csinálják friss tavaszi fűből.

Húsvétvasárnap és -hétfőn már ismét lehetett táncolni, bálokat rendezni. A húsvéti báloknak is megvolt a helyileg kialakult szokásrendjük. Ajakon a bál költségeit a legények viselték, a lányok a húsvéti bálba fehér ruhában, hajadonfőtt mentek. Beregdarócon a legények mentek a lányért, aki szépen felöltözött, kosarába süteményt és bort tett, kivarrott kendővel letakarta. Elöl mentek a fiatalok, utánuk az anya a kosárral. A húsvét, akárcsak a karácsony, Kalotaszegen háromnapos ünnep volt. Húsvétvasárnap délután kezdődött a tánc. Húsvéttal megkezdődött a lakodalmak ideje is.

11. ábra. Hímes tojások: a) Gyimesközéplok (Csík m.); b–c) Andrásfalva (Bukovina)–Hidas (Baranya m.); d) Istensegíts (Bukovina)–Kismányok (Tolna m.); e) Nyírjákó (Szabolcs m.); f) Sárköz (Györgyi Erzsébet nyomán)

{7-166.} HÚSVÉTKEDD

Húsvétkedd a visszalocsolás ideje volt. „Nem mertek a legények a falun végigmenni dolgozni, a kerten szöktek el a mezőre. Végigállták a lányok az utat két oldalról. Ahogy jött a kocsival a férfi vagy a legény az ráfizetett” (Vankóné 1976: 121).

FEHÉRVASÁRNAP

A húsvéti ünnepkör zárónapja fehérvasárnap. Ekkor volt szokásban, elsősorban Zala és Somogy megyében, de a moldvai magyaroknál is a szertartásos barátságkötés szokása, a komálás, mátkálás. A komatálon többnyire hímes tojás vagy piros tojás, sütemény, gyümölcs és bor volt. A komatálat a nagyobb lányok a kisebbekkel küldték el a választott barátnőjükhöz, verssel beköszöntve:

12. ábra. Hímes tojások: a) Gelence (Háromszék m.); b) Kézdivásárhely (Háromszék m.); c) Tamási (Tolna m.); d) Magyarország; e) Döbrököz (Tolna m.). (Györgyi Erzsébet nyomán)

{7-167.} Komatálat hoztam,

Fel is aranyoztam,

Koma küldte komának,

Hogy váltsa ki magának.

Ha nem váltja magának,

Küldje vissza komának.

     (Dobos 1962: 111)

A kapott ajándékokat, ha elfogadták, kicserélték, a bort a sajátjukkal öntötték fel. Gyakran ettől kezdve magázódtak. Az Ormánságban a nagylány legkedvesebb pajtásának, leendő komaasszonyának személyesen vitte a mátkatálat. A tálon hímes tojások, sült-főtt perec és csokor pántlika volt. Kiss Géza leírása szerint a mátkáló vers a csokor közé volt téve papírlapon:

     Mátka, mátka mátkázzunk,

Hónap dére komázzunk,

Ha éljünk, ha haljunk,

Mindég mátkák maradjunk.

     (Kiss G. 1986: 270)

13. ábra. Hímes tojások és kiterített díszítésük: a) Sárköz; b) Surd (Tolna m.). (Györgyi Erzsébet nyomán)

{7-168.} A leány bement a házba, megcsókolta leendő mátkáját, az elvette a tálat, megköszönte, s a következő esztendőben viszonozta. Göcsejből gyerekek mátkálását, komálását írták le a század elején, akik például „Mátka, mátka, mátkállunk, száz esztendeig szánkállunk” szavak kíséretében tojást cseréltek.

Tojáscserével kötöttek örök barátságot a moldvai magyar fiatalok: „Húsvét után való vasárnapra mondtuk, mátkáló vasárnap. Akkor a piros tojást, amit húsvétkor festettek, azt akkor megírták, szépen kivirágozták és lemosták a festőt rivulla. Aztán a lányok váltották fel egymásval. Azt mondták, kereszt, másiknak azt mondta, vésát váltott, másiknak mátkát váltott. Azt úgy hívta mátka, örökké, az mátkája vót örökké, akivel vésát váltott, az vésája, akivel keresztet váltott, az keresztkéje vot. S a legények úgy hívták egymást, vére” (Klézse; Bosnyák S. 1980: 122).

A húsvéti ünnepkör gazdag hagyományából mára megmaradt a húsvéti locsolás, a hímes tojás, valamint az ajándékozás szokása. Ma is népszerűek a jellegzetes húsvéti ételek, a sonka és a főtt tojás. Néhol még a húsvéti bálok jelentősége is megmaradt, és a húsvéti rokonlátogatás sem merült feledésbe.