A média hatása a személyiségre
Neveléselmélet esszé
Varga Tamás
1999
Bevezetés Kép és
hang - látási és hallási ingerek együttesét nevezzük
médiának. A legújabb kor technikai vívmánya, modern, sokak
által posztmodernek bélyegzett közvetítő, hordozó közeg,
amely saját nyelvi eszközeit használva általában
egyoldalúan kommunikál az egyénnel, a családdal, a
társadalommal.
A dolgozat a televízió nevelő, személyiségformáló
hatásáról szól. Mivel a nevelés egy teljes életen át
tartó folyamat, ezért fontosnak tatom több korosztályra
gyakorolt hatását megvizsgálni.
A televízió az összes médium közül (pl. újság, rádió,
stb.) a legbefolyásosabb, hiszen a legkevesebb szellemi
munkával felfogható valóságot képes elénk tárni. Az
újabb, interaktív eszközök (CD-ROM, stb.) csökkenteni
fogják szerepét, de ezek várhatóan csak több évtized múlva
válnak általánosan hozzáférhetővé - különösen a
kelet-európai régióban. Az Internet például hazánk
lakosságának 6 %-a számára elérhető. Az általános és
középiskolákkal kapcsolatos tervezett "sulinet"
programot is leállította az 1998-ban megválasztott polgári
kormány. Tehát a legfontosabb média az otthonokban fellelhető
televiziós készülékekkel fogható adás.
A gyermekkor és televíziózás
A média gyermekekre gyakorolt hatását már sokan kutatták.
Alapvetően egy nézetet oszt Marie Winn újságíró, és Neil
Postman médiaszakértő, akik könyveikben (Elveszett gyerekkor,
Gyerekek gyerekkor nélkül) a televízió átkos szerepét abban
látják, hogy a tévézés a gyermekor megszűnéséhez vezet.
Postmann ezt akár azon keresztül is belátni véli, hogy a mai
mesék inkább a felnőtteknek szólnak. Könyve szerint a
gyerekek elvesztik védelmüket a világgal szemben. A
televízió több évszázadon át tradicióvá vált
kultúrális elkülönítés által szült határokat igyekszik
elmosni. Olyan "titkokba" avatja be a gyermeket,
amelyet szüleitől, kortársaitól, pedagógusaitól -
környezetétől - semmiképpen sem tudhatna meg. Ugyanakkor a
titok fogalma is megszűnik létezni, hiszen a televízió olyan
dolgokat is nyilvánosságra hoz amelyek magánügynek
számítanak. Gyakran tesznek ilyet a magyar kereskedelmi
televiziók, késő délutáni, esti műsoraikban. Postman
szerint ezek vezetnek a szégyenérzet ismeretlenségéhez, ami
által az önkontroll és a bűntudat vész el. Ez utóbbi
megállapítás ugyan vitatatónak tűnik, hiszen az önkontroll
nem áll kölcsönösen fontos kapcsolatban a szégyenérzettel.
Az 1977-ben publikált művében Marie Winn inkább abban látja
a gyerekkor megszűnésének okát, hogy a felnőttek nevelési
szokásaikat a televízióban látottak alapján módosították.
A nevelés könnyűnek semmiképpen sem mondható feladatát a
televízióra bízzák. Persze érdemes megvizsgálni azokat az
okokat is, amelyek megkönnyítik, sőt egyetlen alternatívává
teszik a televíziós nevelést. Ez azonban a szociológia
tárgyköre.
A közhelyként is emlegetett hatások azonban kétségkívül
túlmutatnak a szocalizáció folyamatában okozott
változásokon. Olyan problémákat tulajdonítanak a
televíziónak, mint az iskolai teljesítményromlás, az
erőszak elterjedése és növekvése a társadalomban,
főiskolások, egyetemisták olvasási és helyesírási hibái.
Ezen továbblépve a videojátékok, számítógépek
elmagányosító, antiszociális hatásától is sokan féltik a
fiatalságot.
A kisgyermekek esetében sokan az alkotó fantázia
megszűnésétől tartanak a készen kapott képek okán. Egyes
vélemények szerint pedig a televízió nézése teljes
inaktivitáshoz vezet. Kisérletek ezzel ellentétben azt
mutatták, hogy az óvodáskorú gyermek tévénézés közben is
figyel környezetére, sőt játéka folytonos marad.
A televízió használható a jutalmazás és büntetés
eszközeként. Vannak családok, ahol a gyerekek büntetésből
nem nézhetnek televíziót. Az aktív családtagként való
felhsználás valahogy úgy képzelhető el, hogy egy-egy műsor
után a család megbeszéli a látottakat, elhangzottakat.
Hazai adatok szerint a 3-5 éves korosztály heti kilenc és
fél, a 6-8 éves 11 és fél, a 9-11 éves 14, a 12-14 éves 16
órát töltenek a televízió előtt. A különböző
korosztályok persze teljesen máshogyan reagálnak a
látottakra, minthogy azokat másképpen is fogják fel. A 6
hónapos gyermek figyelmét már felkelti a televízió, 12-18
hónapos korra pedig a figyelem már négyszeresére nő. 30
hónapos koruk alatt azonban képtelenek a folyamatos
figyelésre, mozgásuk, helyváltoztatásuk nem irányul olyan
pozició keresésre ahonnan jobban látnák a képernyőt. A két
és fél éves gyermek már célzatosan figyeli a televíziót.
A televízió gyermekekre gyakorolt hatása mégis leginkább
annak a függvénye, hogy milyen műsorokat néznek - nézhetnek.
Mivel a reklám a televíziós műsorok elkerülhetetlen részét
képezik, ezért érdemes nagyító alá venni őket.
A reklám
A reklám egyfajta fogyasztói döntést kínál, amit már egyre
fiatalabb korosztály számára próbálnak felkínálni. A
döntést természetesen - anyagi eszközök hiányában - nem a
gyerekek hozzák. A leghatásosabb eszköz, ha a termék
megvásárlását sikerül a bánásmód mércéjévé tenni. Ezt
a hatást a gyerekek közössége erősítheti. A reklámok
készítői előszeretettel alkalmazzák azokat a hatásos hang
és képeffektusokat, amelyek képesek lekötni a gyerekek
figyelmét. Ilyenek a szines, mozgékony jelenetek, ritmikus,
verses szövegek. Érdekes jelenség, hogy a Magyarországon is
sugárzott Sesame street készítői a reklámjeleneteket
tanulmányozva alkották meg sorozatukat.
Ovodáskorukban és az előtt a gyerekek még nem tudnak
különbséget tenni a reklámok és egyéb műsorok között. A
serdülőkor eléréséig pedig nem képesek felfogni a reklámok
kereskedelmi célzatát. Tapasztalatok szerint serdülőkor
közepére a gyerekek többsége kiábrándultsággal nézi a
reklámokat. A 7-10 éves korosztály számára igen fontos, hogy
bízzon a felnőttekben, mert az erkölcsiség ekkor alakul ki. A
reklámokban elhangzó szándékos megtévesztések
felismerésekor fennáló veszély, hogy a hazugságot az élet
részeként fogadják el. Gyakran a felnőttek is a televízió
által sugárzott műsorok valóságalapot nélkülöző
információáradatának áldozatává válnak. Például az a
család, amely 1999 januárjában a háziorvosát bántalmazta
tettlegesen, mert az nem volt hajlandó halott családtagjukon
egy filmsorozatban látott módon - elektrosztatikus sokkal
újraélesztve - segíteni.
A családi tévézési szokásokat vizsgálva a
reklámszakemberek úgy találták, hogy a gyermek nemcsak a
számára készített termék reklámozásakor lehet célpont,
hanem felhasználható a felnőtteknek eladható termékek
hatékonyabbá tételében.
Ezek alapján egyértelműsíthető, hogy a televíziós reklám
kedvezőtlen hatású a gyermekekre. Több európai országban
ezért tiltva van a gyermekekhez szóló reklámforma. Az
Amerikai Egyesült Államok azonban olyan állandó harcmező,
ahol a televíziós etikai kódexet az alkotmányos
szólásszabadságra hivatkozva titották be.
A média hatása persze nem szűkíthető le csakis a reklámok
által gyakorolt hatásra. A filmek, sorozatok és a híradó
műsorok is komplex hatásokat gyakorolnak a szocializációra.
Agresszió
Ezek közül elsőként talán az agresszió gerjesztő hatása
emelendő ki. Az agressziónak sokféle értelmezése létezik,
és kialakulására is számtalan elmélet született. A legtöbb
elméletben közösnek tűnik azonban az a vélemény, hogy a
biológiai okokon kívül tanult motívumok is közrejátszanak
az agresszív viselkedés kialakulásában. Ha pedig ez így van,
akkor a televízióban, moziban látott - tapasztalt - agresszió
mindenképpen hatással van a viselkedésre. Két amerikai
kutató, Feshbach és Singer szerint az ilyen módon átélt
agresszió csökkenti az erőszakos cselekmények számát, amit
azzal magyaráznak, hogy ilyenkor mintegy "kiélhető"
az agresszív késztetés. Ennek pontosan ellentmondanak a
statisztikai és kisérleti vizsgálatok. Elsősorban az a tény,
hogy mióta az Egyesült Államokban minden családban jelen van
a televízió berendezés és a video, a súlyos
bűncselekmények elkövetőinek mérlege a fiatalkorúak
arányára súlyosbodott. Az utóbbi néhány évtizedben
Postmann adatai szerint 11000-szeresére nőtt a fiatalkorúak
által elkövetett erőszakos cselekmények száma. Ez a szám
pedig várhatóan csak növekedést fog mutatni, tekintve, hogy
az igazán erőszakos filmek megjelenése csak az elmúlt
évtizedre tehető. Az agresszív viselkedés szempontjából
kedvezőtlen hatású a rajzfilmek többsége is. Ide
sorolhatóak a televízióban sugárzott pár perces - szöveg
nélküli - animációk és az utóbbi években filmvászonra
futószalagban gyártott komputeres segítséggel előállított
rajzfilmek, amelyek elsősorban felnőtteknek készülnek.
Az agresszív viselkedés gerjesztésének természetesen nem
csak ilyen közvetett bizonyítékai léteznek. Kisérletek
erősítették meg, amelyeket 8-10 éves gyermekekkel végeztek
el. Rövid, erőszakos jeleneteket tartalmazó filmrészleteket
kellett megnézniük, amelyek után viselkedésüket vizsgálták
és véleményüket kérdezték. Még az a gyerek is hajlamos
volt a látottakat utánozni, aki szóban elítélte. És főleg
azoknak a gyerekeknek véleménye volt érdekes, akik szóban és
viselkedésben ellenkezően reagáltak. Ezek ugyanis az
agerssziót elszenvedőt és nem az erőszakos szereplőt
ítélték el. A másik igen fontos tanulsága ennek a
kisérletnek az volt, hogy a gyermekek magukévá tették,
utánozták azt a viselkedésformát, amit ezek a felnőttek
mutattak be nekik, függetlenül attól, hogy ez jutalom illetve
egyáltalán elismerés nélkül maradt.
Egy svéd életút utánkövető kutatás pedig egyértelmű
adatokat szolgáltatott annak tekintetében, hogy az erőszakos
rajzfilmeken nevelkedett gyermekek körében magasabb lett az
olyan bűncselekmények száma, mint a vandalizmus és a
betörések.
Melyek azok a mechanizmusok amelyek közreműködnek az
agresszív viselkedés kialakulásában? Az első helyen a már
az előbb is említett utánzás áll. Főleg a nevelési
intézményekben feltűnő az amikor a gyerekek magukat Rambónak
képzelve játszanak el helyzeteket. Ide tartozik az a tény is,
hogy a látott agresszió előhívhatja a már betanult
erőszakos viselkedési formát.
Az elfásulás az a tényező ami a látott agresszió hatására
tompítja el az érzelmeket, érzékenységet. Ennek
tulajdonítják sokan az utca emberének közönyös
magatartását a tapasztalt szenvedéssel, agresszióval és
kegyetlenkedéssel szemben. A média által sugárzott élmények
életük megszokott részévé válnak, ezáltal nem megfelelően
reagálnak adott helyzetben. A gyermekek reakciója az
erőszaktartalomra természetes módon a megrémülés.
Amennyiben a szülő, nevelő nem tapasztal izgalmi reakciót,
oka van az aggodalomra. Az izgalomszint növekedése szervi
panaszokhoz vezethet, és az állandósulásával jelentkezik az
un. "droghatás", ami az aktivitás csökkenésével,
üresség és reménytelenség érzésével jár. Ilyenkor
szórakozásnak csak egy újabb, még erőszakosabb jelenet
átélése számíthat. Érdekes megfigyelni mint válnak korunk
filmjei egyre erőszakosabbá, mintegy logikusan követő
folyamat részei.
Az agresszív magatartás bemutatott sikeressége is magában
hordozza az elsajátításának veszélyét. Itt immár tudatos
tanulásról van szó. Különösen azokról a filmekről van
szó, ahol a bűnöző valamilyen oknál fogva szimpatikusnak
tűnhet, ha olyan értékei vannak, amelyeket a néző ismerhet
fel. Az erőszakos cselekmények látszólagos veszélytelensége
is hamis képzetet kelthet. A gyerekeknek készített
rajzfilmekben (pl. Tom és Jerry) a szereplők felrobbanásuk,
kilapulásuk stb. után is felkelnek, a filmekben pedig a
lövéseknek csak kis hányada ér célba. A halál bemutatása
így hiányzik, nem ismerhető fel, hogy ezek a cselekedetek ide
is vezethetnek. Ennek jó példája az apja szolgálati
fegyverével saját testvérét lelövő iskolás gyerek esete.
Viszont a halál - szenvedés - megjelenítése pedig pontosan az
elfásultságot növelheti.
Erotikus tartalmú műsorok
Az agresszió után következő sokat vitatott terület az
erotikus tartalmú filmek hatása. Fontos megemlíteni, hogy
amíg az erőszak alkalmazását az európai kultúra sohasem
helyeselte, üdvözölte, addig a szexuális kultúra hatalmas
változáson ment át. A régi szemlélethez még mindig sokan
ragaszkodnak, ugyanakkor a modern felfogások hívei egyre
többen vannak. Ez az erkölcsi normák kialakítását teszi
szinte lehetetlen feladattá. A média által sugárzott nemiség
legfőbb bírálói szerint az élvezeti jelleg kimondása és a
fogyasztói társadalom együttes jelenléte a nemiség
szórakozássá, árucikké változtatásához vezet. A
médiának szerepe volt a XX. századi szexuális forradalomban,
amit talán éppen a freudi elmélet indított el. Ennek átkos
hatását azonban sokan a házasságok számának
csökkenésében látják. Az erotikus tartalmú filmek ugyanis
gátlásoldó hatásukon túl egyenesen gátlásrombolónak
tűnnek. Továbbá nemhogy csökkentették volna a szexuális
zavarok számát, hanem látszólag éppen ellenkező hatást
értek el.
A nemiséget megjelenítő médiatermékek szorongást is
okozhatnak, hiszen szereplőik általában különlegesen jó
megjelenésűek, rendkívüli szexuális teljesítménnyel
bírnak. Kapcsolatukban azonnal megjelenik a harmónia, ami a
fiatalok körében autómatikusan elvárássá is alakul. Ez
pedig éppen gátló hatást kelthet, rombolhatja az
önértékelést, növelheti az egyénre szabott megoldások
megtalálásának időtartalmát.
Az erőszakhoz hasonlóan itt is kockázati tényező az
elfásulás. Aminek egyenes következménye a pornográfia
eldurvulásának, ahol a normális emberi érzelmekhez
kapcsolódó elemeknek nyomát sem találjuk. Ezek egyre
különösebb helyzeteket mutatnak be. Közösülést
állatokkal, gyerekekkel, stb.
A nemi és faji szetereotípiák megjelenítése is
változásokon ment át. Eleinte a férfiak mindig fontos
beosztású, sikeres vagy éppen erős embernek bizonyultak, akik
mellett a nők csak halvány mellékszerepet játszhattak. Mindez
mostanra oly módon változott meg, amiről ugyancsak nehéz
ítéletet mondani.
A nemi szerepek esetén a feminizmus megjelenésével a
társadalmi megítéléseken át a média is átformálta
főhőseit. Pozitívan hatott - és hat - egymásra a
társadalomban és a filmen megjelenő egyenjogúság, ám
félő, hogy szerepzavarok is előfordulhatnak. Az Egyesült
Államokban készített filmekben már jópár éve közösen
jelenik meg fehér és feketebőrű nő és férfi. Ezek a filmek
némileg a proszociális viselkedésformát is népszerűsítik,
de szerepeik gyakran csak sematikusak.
Összefoglalás
A média képes helyes magatartási formákat, viselkedési
szokásokat, szerepeket átadni, ismereteinket kibővíteni. Ezen
pozitív hatások mellett azonban nem szabad megfeledkezni az
elkerülhetetlen negatívumokról. Mindezen hatások jelenléte a
média nevelő jellegét bizonyítják. Ha pedig nevelő hatása
van, ezt fel szabad - sőt - fel kell használnia a szülőnek
és a tanárnak. Míg a tanár számára főleg az óra
keretében bemutatott videofilmek jelentik a média
felhasználását a nevelésben, addig a szülőnek sokkal
nagyobb szabadsága és felelőssége van a gyermek által
nézhető televizióműsorok, filmek kiválogatásában.
Napjainkban a tv reklámok közé rejtve találkozhatunk a
felszólítással: tévézz együtt gyermekeddel!
Ennek jelentése a közös családi programon is túlmutat.
Felhívja a szülő figyelmét, hogy egy-egy műsor, film
megtekintése után annak tartalmát érdemes megbeszélni,
magyarázatot adni a gyermek számra - aki ezt valószínűleg
igényli is. Ezáltal rászoktathatjuk az un. "kritikus
tévézésre", ami egy szemléletet nyújt, egy segítséget
a műsorok valóságtartalmának felméréséhez, értékrendünk
és kultúránk nem kívánatos elemektől való védelméhez.
Ahhoz azonban, hogy ezeket az ismeretek sikeresen adhassuk át a
gyermekeinknek, először saját magunknak kell elsajátítanunk.
Felhasznált irodalom
Szemben a képernyővel
Kósa Éva - Vajda Zsuzsanna
Eötvös József Könyvkiadó, 1998
Irodalom, fontosabb források
Children's Understanding of Television
Brant, J.-Anderson, D.
London - New York, 1983
World Families Watch Television
Sage, London, 1988
A televízió és a gyermek
Vetró Á. - Csapó Á.
Budapest, 1991
Gyerekek gyermekkor nélkül
Winn, M.
Gondolat, Budapest, 1990
A rábeszélőgép
Aronson, E. - Pratkanis, A.
Budapest, 1991