A legmagányosabb hétvégém Helsinkiben

Útibeszámoló és burkolt nyelvlecke

Első nap, 2006 január 19. "Mi"

A jegyet a Malév irodában kell átvennünk, ami az A terminálon található. Legnagyobb meglepetésünkre a code-sharing módon működő járatot a Finnair üzemelteti, szóval jegyekkel a kezünkben loholunk át a B terminálra. Nekünk ez egy cseppet szebbnek és jobbnak tűnik. Külön örömmel tölt el, hogy nem Malév géppel kell utazni, mert egyszer a müncheni járaton az előttünk ülő külföldi utas kezéből tépte ki a tálcát szabályszerűen az utaskísérő hölgy, "nem hallja, hogy adja már ide?" udvariasnak nem nevezhető magyar szöveg mellett. A külföldi utas persze nyilvánvalóan nem értett semmit abból, hogy a jó asszony mit akar. De nem lehetett rutinos utazó, mert a két, némileg száraz szendvics közül csak az egyiket burkolta be időben. Rutinos utazó tudja, hogy ha egy 50 perces repülési időkeret áll rendelkezésre és egynél több szendvicset kap, akkor azt gyorsan őrölni, nyelni, őrölni, nyelni. A legrutinosabb utazók attól sem riadnak vissza, ha egy kicsi patak narancslé indul meg és csörgedezik a szájuk szélén kifelé a nagy szendvics-korcsolyáztatásban. Ha jön a forró ital, akkor a reklámmal ellentétben nem csak meleg vizet kérünk, hanem kávét is és teát is (kakast is meg kacsát is, mint kis Vuk). Fognak nekünk hozni még egy papírpoharat. Sajnos a borhoz már csak műanyag pohár van, sőt, műanyag evőeszközök, így az otthoni készletünk tovább már nem bővül. Milyen jó is volt a 2001-es mini-depressziós (vagy recessziós) hullám előtt... Álmodozásból a kellemetlen ülésszomszédunk ébreszt, aki finn, ezért nem használ papír zsebkendőt. Hatalmasakat szív az orrán, miközben mi a megérdemelt (és mások által kifizetett!) légi-narancsos csokinkat majszolnánk. Amúgy is rossz a kedvünk, mert az 'EXIT' feliratú panel mellé kaptunk helyet, és elvették tőlünk a táskánkat, ami professzionális módon van felkészítve az esetlegesen megmaradó kaják, valamint légi magazinok, de leginkább a Financial Times előre vasalt mai számának befogadására... A másik problémánk, hogy a fényképezőgépünk is abban maradt, pedig sehol egy ködpamacs, látszik minden, sorban a Pilis, a Dunakanyar, a Börzsöny, a Tátra és itt el is vesztjük a fonalat. Az eseménytelen út végén Helsinkiben landolunk. Ez már a nyugat! - gondoljuk, miközben óránkat előre állítjuk a keleti időzónához... Jó EU polgár lévén csak belepislognak az útlevélbe, nyomulhatunk befelé. Csörög a telefon, roamingolunk és megtudjuk, hogy megérkezett a jó kis objektív, amit két hete rendeltünk (a weblap szerint 1-2 nap a beszerzési idő). Nagyon örülünk neki, mert most jobb híján azt a 6 évest hoztuk magunkkal, amelyik meglehetősen szűk látószögű és sötét is... Meg fog látszani a fotókon. Az úton kb. 4 cm magas a hó, minibuszos taxist (taksi) fogunk ki, aki 110 km/h-val tép, miközben mobiltelefonál (kihangosító nélkül) és valamilyen beépített monitort nézeget. Tudni kell, hogy nem adunk borravalót, mert ebben az országban egyáltalán nem szokás. Maximum, ha tényleg nagyon meg voltunk elégedve a kapott szolgáltatással., De senki sem várja el a hála e formáját.
Gyorsan túl vagyunk a hivatalos programon. Saamival taxiba ülünk és irány az első hotel. Sajnálatos módon ezen a hétvégén van a "Matka" (utazás) nevű nemzetközi kiállítás, ami miatt egész észak ide sereglik. Ami azt jelenti, hogy kint, a világ végén kapunk szobát, az 1/1A villamos végállomásán. Holnap ráadásul költözni kell, bár jobb helyre, a másik hotel, ahol két éjszakát töltünk már szinte majdnem a belváros. De ez nem az. Délután öt óra van, mire minden a helyére kerül, a hotelinfó szerint most ment el az utolsó villamos. Szóval akkor unatkozunk. Nem túl nagy a szoba, de egy TV csak befért, megnézzük az időjárás előrejelzést. Változó időt ígér, -18 és -20 fok között. Másnap kiderül, hogy tévedett.

Kilátás a hotelből

Kilátás a hotelből

Szombati időjárás

Vasárnapi időjárás

Második nap, 2006 január 20. "Én"

Félő, hogy a hivatalos program tovább folytatódik, ezért ma is ing, öltöny és nyakkendő a választott viselet. Később már látszik, hogy vaklárma volt - szerencsére. Rántottát eszek reggelire és messziről nézegetem a különböző bogyókból készült kívánatos lekvárokat. Ma délben költözni kell a belvárosi hotelbe, de ehhez az alapokat meg kell teremteni. A kialakult hóviharban odaballagok a villamoshoz és váltok a vezetőnél egy menetjegyet (lippu). Ez kettő (kaks) euro. Hm, Botond ingyen hordoz minket Budapest utcáin. A 30 perces út legelején rögtön látom amit a tegnapi sötétben nem láttam (16:00-kor lemegy a nap), hogy milyen festői kis faház-városrészbe kerültem. Úgy 30 percnyi út után már tudom hol vagyok, Hakaniemin van egy metróállomás, ahol van lippu automat (jegyautómata is). Választom a három napos turistajegyet, az csak 12 euró. A gép vidáman konzumálja a 20 eurós bankjegyet és visszacsörgedez nyolc darab euró érmét. Van még bőven idő a kicsit nézelődni, rögtön be is metrózok a központba kicsit fényképezni és kaját vásárolni. Ebédre háromszög alakú halas szendvicset, igazi narancsjuice-t, vacsorára tésztát, uborkát és egy kis főtt csirkét tartalmazó salátát, valamint két szójajoghurtot veszek a Kamppiban. Kamppi most épül, ő a központi buszpályaudvarral egybekötött bevásárlóközpont (vagy fordítva). -22 fokban, hóviharban is dolgoznak rajta, de amennyire emlékszem, nyáron is pont így nézett ki...

Metróállomás	Mozgólépcső fel	Mozgólépcső le	Buszpályaudvar
Virágárus	Kamppi kívülről	Az építkezés	Kamppi környéke
A "belváros"	A "belváros"	A "belváros"

Vissza a hotelbe a világ végére, de előbb leszállok egy megállóval, hogy fényképezhessek.

A kertváros	Régi házak	Fából	Vörösek
		A hotel
	Elszánt biciklis		A szobám
	Pecsét

Pakolás, hami és kijelentkezés. A minibárból nem ettünk, nem ittunk, a pecsét sértetlen maradt rajta (nem fizetünk egy szelet csokiért 3 eurót).
Nem túl nagy trolim van és a kézitáska. Kettővel a hátam mögött a villamoson egy nagyszakállú hajléktalan nyögdécsel és hörög. "Teeeerveisin, uuum, bőőő, TERVE". Így villamosozok be a civilizációba.
A komputer a nem megfelelő használat mellett nem más, mint a félretájékoztatás egyik leghatékonyabb eszköze. A GPS-ben általa megjelölt helyen hotel nincs, csak egy forgalmas utcasarok. Az arcomba a -22 fokos apró havat szóró szél elől lassan egy aluljáróba szorulok, csomagostul. Lent az agitátor rájön, hogy nem velem fogják a választásokat megnyerni így hamarosan odébáll, én pedig nyomkodom a GPS-t és a térképet. Végül csak meglett, nem Anna Hotel, hanem Hotelli Anna néven kellett keresni... A ragozással is van némi probléma, nem mindegy, hogy Anna katu, vagy Annankatu (katu = utca), még most sem tudom, hogy melyik a helyes. Másfél óra kavargás után megtalálom, közben a GPS-be helyezett új Energizer elemek úgy döntenek, hogy ezen a hőmérsékleten több energiát nem szolgáltatnak (később, miután "üzemi hőmérsékletre kerültek, minden bajuk elmúlt...). Összefagytak az arcizmaim így alig tudom elmondani a recepción, hogy ki vagyok és miért jöttem. Ez a szoba is kicsi, de magas belterű, így legalább hideg.

Tükör a szobában

A kutya az enyém

Felmelegítem az arcomat a zuhany alatt és nyakamba veszem a várost.
Első megálló egy templom ami pont a hotelnél van. Majd a piactér (Kauppatori). Lényegében be van fagyva a Helsinki öböl. Majd jön a Senaatintori. Ezt ledaráltuk, irány a Nemzeti Múzeum, útközben pedig fotózzuk a belvárost. Sajnos a hóvihar szakadatlanul tombol.

A hotel környéke
		Ez már a Kauppatori	Régi vásárcsarnok
		Égi jelenség	Ortodox templom
	A komp	Fehér templom a Senaatintorin
		Aleksanterinkatu
A belváros			Észak legnagyobb áruháza
A mozgás szemléltetése

A Nemzeti Múzeumban megerősítést nyer, hogy a finnek rendkívüli módon szeretik a mozival egybekötött tárlatokat. Ugyan ilyet láttam a nyáron Suomenlinna-n, és - ahova most sem jutottam el -, a Helsinki Városi Múzeumben. Tárlat lényegében végigvezet az első ásatási eredményektől a kő-, bronz- és vaskorszaktól számított történelmen. Külön hangsúlyt kapott a XX. század fogyasztói társadalmának bemutatása is. Ez rendkívüli módon tetszett. :-)

Ékszer	Ez komolyabb :-)	Viselet
A katolikus egyház megjelenése		A Reformáció	A Birodalom
		Az orosz sas	Múzeum kupola
Parasztház		Eszközök
A háború évei		Békeidők jönnek
	Játékok		Electrolux :-)
		Punkkorszak
Fogyasztói társadalom		Időszakos tárlat
A Nemzeti Múzeum

Megjegyezném még, hogy a ruhatárban egy nagyon elegáns, úriember külsővel megáldott emberkét találtam, nem pedig egy undok öreglányt. :-) Megdöbbentő módon "sir"-nek szólított, holott ez egyáltalán nem szokás (és nem elvárás) Finnországban. Igazán zavarba jöttem.
Hazafelé menet még egy séta a városban. Vagy inkább rohanás, mert hideg van...

Harmadik nap, 2006 január 21. "Sibelius"

Frissen és fiatalon indulok a Sibelius emlékmű felfedezésére. Ma a kényelmesebb pulóvert választom a zakó helyett. A hó már nem nagyon esik, de az égen a felhőé a hangsúly. Útközben találkozok a járdán 30-40 km/h sebességgel robogó kisgépekkel, akik a havat maguk előtt tolják, hátul meg fekete kavicsot szórnak. Tavasszal ezeket markolóval és teherautóval fogják kihordani a városból. A gépek a nyitott kapukon az udvarokba is behajtanak, legyenek azok akár milyen kicsik. Egyéb iránt fél kilenckor teljesen kihalt minden.


A GPS segítségével a Sibelius emlékművet hamar megtalálom. Azért egy kicsit félremért... úgy kétszáz méterrel. De lebukott, mert egy másik magányos túrista éppen onnan érkezett.

		Furcsa ég
	Újra a metróban

Hova menjek most? A Helsinki Expert gondozásában kb kéthavonta megjelenő Helsinki This Week ingyenes magazin szerint most mérik össze erejüket a Jégszobor-építők az állatkertet magán hordozó Korkeasaari szigeten. A nyáron hajóval voltam, ez az út most nagyjából kizárható. De kisüt a nap, és a térképem szerint mindössze 2 és fél km-t kell megtenni a metrótól. Ekkor még nem tudtam mibe vágok... A nap ellenére a hőmérséklet tartósan -20 C fok alatt maradt. Miközben erdőn-mezőn át gyalogoltam, kicsit lefagyott az arcom. Arra is hamar rájöttem, hogy a fényképezőgépem magnéziumburkolatát nem szabad tapicskolni, mert azonnal ráfagy az ujjam. Kimértem, hogy a gép beállítására és exponálásra durván 30 másodperc áll rendelkezésre, az után már nem érzem az exponálógombot... Tehát kesztyű vissza...


Lefotóztam a jégszobrász jóembereket. Kínából és Kenyából is jöttek fagyoskodni...

A város a szigetről

Körbeszaladtam az állatkerti szigetrészen is és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a tevéket kint tartják! Rendkívül pozitív élmény viszont, hogy a teljesen kihalt ketrecek között sikerült lencsevégre kapni a Helsinki Állatkert speciális attrakcióját, a vörös pandát. Cukorfalat! :-)

A vörös panda

Amikor a tenger felöli oldalra értem egy kicsit elbizonytalanodtam a túlélési esélyeimet illetően. Elfogyott a papír zsebkendőm, a félig használtak pedig jéggé fagytak a zsebemben. Az arcomat ezer kis csákány vagdalta, a szemem sarkába belefagyott a könny. De összeszorítottam a fogamat, és mivel az is úgy maradt, összeszorított foggal visszaküzdöttem magamat a sziget szélcsendes felére. A rózsaszínű flamingók lefitymálóan lekonyuló csőrük fölött nézegettek engem a fűtött üvegkreclijükből.

Furcsa fények I.			Furcsa fények II.
Furcsa fények III.		Furcsa fények IV.	Furcsa fények V.
Furcsa fények VI.	Helsnki cowboys menni gyárba

Mire visszaküzdöttem magamat a metróhoz, a GPS 8 és fél km-t mutatott, amiben Sibelius nem foglaltatott benne. A zsebkendőn sürgősen segíteni kellett, így célba vettem az Itäkeskus-t, ami Helsinki talán legnagyobb bevásárló központja. Bevásároltam fél tonna csokoládét (ezek nagyon finom Fazer csokik), itthon is lehet hasonlót kapni, de méregdrágán. Hogy ki eszi meg, azt még nem tudom, mert én fogyókúrázok. Vásároltam egy újabb adag salátát is, amit otthon, a hotelben fogyasztottam el. Ebbe a napba már csak egy sötétedés utáni, de tiszta égboltos fotózás és némi belvárosi shopping fért bele. Éppen kifogtam a mega-ale (mega-leárazás) időszakát, amikor kishazánkkal ellentétben valódi 30-90%-os leárazások vannak. Fillérekért lehet nagyon jó minőségű áruhoz jutni (nem kínai). Vettem egy leárazott Silva tájolót is, hátha a GPS beadja a kulcsot...
A szoba estére úgy lehűlt, hogy be kellett üzemelnem a mobilradiátort, ami a berendezéshez tartozott. A cipőt (ami egy elegáns darab) levéve rájöttem, hogy nem ebben kellett volna túráznom. Már kezdtem magamat elég kellemetlenül magányosnak érezni ahhoz, hogy a holnapi hazaút lebegjen a szemem előtt, mint legjobb esemény, ami történhet...

Végre megjavult az idő
		Rautatientori
-22 C	Életmentő fűtőtest

Negyedik nap, 2006 január 22. "Toronyiránt"

Reggeli után kijelentkeztem a hotelből (érzékeny búcsúval egybekötve) és mivel a gépem csak 17:20-kor indult, megcéloztam a központi pályaudvart a Rautatientori-n.

Búcsú a hoteltől

Villamos

A központi pályaudvar

Hamar meglett az autómata csomagmegőrző, ami 3 eurót kért 24 óráért... Well, muszáj volt kifizetni, nem kóricálhatok egész nap egy trolival a -22 fokban... Közben egy fekete megpróbált lelejmolni 4 euróval (utazásra kellett volna), és egészen meg volt döbbenve, hogy nem adok neki. Budapesten gyorsan kialakul az emberben az ilyen rutin. A csomagoktól megszabadulva célba vettem az Arabiankeskust, ami az egyik legnagyobb üveg és kerámia gyár, ami saját üzlettel és galériával rendelkezik. Sajnos ott nem szabad volt fotózni, úgyhogy csak kívülről kaptam le. A régi, téglából készült gyárépületre "ránőtt" a szokásos modern finn üveg-fém váz.

Arabiankeskus			A környék

Az Arabiát az Olimpiai Torony (tornio) meglátogatása követte. A 11 emelet magas torony tetjéről élvezhettem a kilátást cirka 2 euróért. Itt is teljesen magam voltam, bár a rácsozatos tető alá behulló havat valakik már nagyjából összetaposták. Rettenetesen csúszott a kőpadló, így a fém korlátba kellett kapaszkodnom, amihez a súlyosan fagypont alatti hőmérséklet miatt hozzáragadt a kezem...

			A lift, ami felvisz...
Fagyott arc a liftben		A torony
	Agresszív úttisztító	Választások előtt	A remény érkezik utóljára

Még készítettem pár búcsúfelvételt, sikerült megörökítenem a Suomenlinna kompnak vágott léken át gőzölgő tengert.

Az Opera (nem valami szép)	Egy utolsó kép...
Indul a komp	A hó fehér, nem sárga, nem fekete	Kalevala koru

A repülőtérre (lentokentantie) kiérve már éreztem, hogy sok volt ez a "kis jégtúra" így be kellett magamat gyógyszerezni. A Tax Freeben (ami nekünk, EU polgároknak minden csak nem adómentes) vettem még egy kis Koskenkorva vodkát a nehéz napokra (a hazai téli túrákra) és pár doboz csokit. Még mindig nem tudom kinek...
Szóval ez volt Helsinki hirtelen és magányosan, hidegen de dinamikusan. Ha még eszembe jut valami, ideírom. :-)