A komolyzene számomra létszükséglet és hogy ez így alakult ahhoz a Mesternek is nagyon nagy szerepe van.

19-20 éves lehettem amikor az Operaház pénztárjánál álltam először sorba jegyért. Akkoriban még az épület bal oldalán volt a pénztár. Ekkor bejött egy nálamnál jóval magasabb pasi és lendülettel haladt a helység közepéig. Valami kis halvány sutyorgást lehetett hallani a sorból, igaz nem letett érteni, mindenki a mozgást figyelte. Egészen addig amíg meg nem szólalt. Nem hittem a fülemnek a hang ami elhagyta a száját kitöltötte a teret. A hang mély és bársonyos volt. Valamit mondott a pénztáros hölgynek nem tudom mit mert nem arra figyeltem hanem a hang szépségére. Mindenki elhallgatott amikor megszólalt és a hang átjárta testet és lelket. Rengeteg gondolat végig szaladt az agyamon, utána gondoltam biztos itt dolgozik vagy esetleg énekel. Meg vettem a jegyet Mozart Don Giovannira.

Eljött a az előadás feszülten figyeltem a nyitányt és élveztem az élő zenét a csodálatos akusztikával és jött az első szin. Ekkor majdnem leeset az álam megláttam az a pasit akit a pénztárnál és elkezdett énekelni. Nem hittem a fülemnek a csodálattól le esett az álam és nem akartam hinni a fülemnek.

Igen a Mester volt, Polgár László.

Ami még fel tűnt hogy nem csak énekel hanem színészeket felülmúló játékkal játszik is a színpadon.

Az előadás után nem tértem magamhoz a csodálattól. Ebben a rendezésben nyolcszor-kilencszer láttam.

A zenéhez való viszonyomat még jobban el mélyítette és ez személyes varázsának köszönhető ami azóta minden napjaimat végig kíséri.

Nem lehetek a sorsnak elég hálás hogy láthattam, halhattam a élőben. Az operákat hogy meg kedveltem csak neki köszönhetem.

Ez volt az én kis történetem, azóta fanatikus rajongója vagyok a Mesternek mert szerintem a világ legnagyobb basszus hang az Övé!

Forgács Gábor