A hazai rádiógyártás helyzete a háború után

A háború utáni állapot legalább 10 évvel visszavetette a fejlődésben a hazai rádiógyártást. A Remix gyár régi, Tűzoltó utcai telephelyét bombatalálat és belövés érte, az alkatrészgyártó részlegek 80%-ban tönkrementek (pl. a potenciométer gyártó üzem teljesen megsemmisült). A rádiógyárak félkész termékei és alkatrészraktárai is jelentős károkat szenvedtek.

A Philips és a Siemens rádiószerelő üzeme szinte teljesen megsemmisült a háború utolsó szakaszában. Egyedül az Orion gyár szenvedte a legkisebb háborús károkat, s ennek következtében itt indulhatott meg leghamarább a háború utáni termelés 1945-ben.

A hároméves terv során, 1945-től 1948-ig sikerült úgy helyreállítani az egyes gyárakat, hogy kisebb-nagyobb kapacitással ugyan, de mindegyikben folyhatott termelés. Ebben az időszakban műszaki fejlesztés szinte, alig folyt, minden gyárban a háború előtti típusokat gyártották (persze nem a teljes választékot, csak azt a néhány típust, amihez a leginkább össze lehetett szedni az alkatrészeket nagyobb tételben).

Az 1948-ban végrehajtott államosításig rádiógyáraink össztermelése nem érte el az évi 60 000 db-ot. Talán feltűnt a kedves Olvasónak, hogy az eddigiek során nem esett szó egyéb hangátviteli készülékről, csak rádió műsorvevőkről. Ez nem véletlen. 1945 előtt Magyarországon nem volt nagyüzemi elektroakusztikai készülékgyártás. Néhány magánvállalkozó készített ugyan kis- és közepes teljesítményű csöves erősítőket, ez azonban inkább manufakturális, egyedi termelésnek számítható.

A kor divatos hangvisszaadó eszközéből, a lemezjátszóból szinte alig gyártottak Magyarországon. A nagy rádiókba és ún. „zeneszekrényekbe" főként külföldről (Németországból és Ausztriából) importált lemezjátszókat építettek be. Az Orionban és a Telefongyárban készítettek néhány lemezjátszótípust (a harmincas évek végén), amit saját gyártmányú rádióikba építettek be. Ezek száma azonban elenyésző volt a külföldről behozott készülékekkel szemben.

1948-ban a kormány ismét néprádióprogramot hirdetett, a rádiózás szélesebb körű elterjesztése érdekében. Ebben a programban már csak az Orion és a Magyar Philips gyár vett részt (a többi gyárban addigra leállították a műsorvevő rádiók gyártását). A Philips-ben is csupán 1949-ig gyártottak műsorvevőket. 1949-ben ezt a gyárat is államosították és átszervezték. A vállalat Magyar Adócsőgyár néven termelt tovább, s mint a nevében is szerepelt: adócsöveket gyártottak itt, rádiókat már nem.

1950 elejétől kezdődően az egyetlen hazai rádiógyár, az Orion maradt termelésben. Ebben az időszakban valóban az egyik legfőbb készüléktípus a néprádió volt, amit kisebb szerkezeti módosításokkal, de lényegében még mindig az 1939-ben megtervezett alapkonstrukció alapján (ugyanazzal a csőkészlettel) gyártottak kétféle változatban, az egyiket hálózati, a másikat telepes üzemre szánva.

A színüveg csősorozattal készített néprádió fix hangolású körökkel, a két országos AM rendszerű műsoradó (Kossuth és Petőfi) vételére volt alkalmas. Lényegi változást jelentett, hogy a korábbi években alkalmazott bakelit, majd később feketére festett préselt alumínium kávát az olcsóbb és igénytelenebb küllemű fadobozos kávára váltották fel. A készülék típusszámát a szerkezeti módosítások miatt 115 és 115/A jelzésre változtatták. Ezekből 1950-ben már 80 000 db-ot gyártottak az Orionban. 1951-ben az egész Orion gyárat átköltöztették jelenlegi helyére, a X. kerületbe, Kőbányára. Itt már tágasabb környezetben lehetett megvalósítani a nagyobb mennyiségű termelést, s ennek köszönhető, hogy 1951-ben már 116 000 db rádiókészüléket gyártottak az Orionban.

A rádiógyártás azonban nem ment zökkenők nélkül. Főként az alkatrészellátás területén voltak nehézségek. Ha a harmincas-negyvenes évekről el lehetett mondani, hogy a rádiógyárak jelentős mértékben önellátók voltak, akkor erre az időszakra (1949-52) kétszeresen vonatkozott ez a megállapítás. Az Orion gyárban ez idő tájt nemcsak passzív alkatelemeket, hanem forgókondenzátorokat, transzformátorokat, tekercseket, hangszórókat gyártottak. Háttéripar, bedolgozó kisvállalat sehol, szinte mindent saját maguknak kellett megoldani.

A néprádió nemcsak arról vált híressé, hogy széles néptömegek számára tette hozzáférhetővé a rádiózást (az eladási ára 1950-ben mindössze 300 Ft volt), hanem e készülékben az utolsó csavarig mindent a gyártó cég maga készített. A szerelés szalagrendszerben történt, s így sikerült elérni az alkatrészellátástól függően, a napi 150-200 db-os termelést. Ez a szalagrendszerű szerelés persze össze sem hasonlítható a maival. A szerelési fázisok között manuálisan mozgatták a készülékpaneleket, s amikor egy-egy brigád készen lett egy-egy műveletsorral, átvitték a következő szerelési helyszínre az elkészült egységeket: jól mutatja ezt egy korabeli felvétel is, amely 1951-ben készült, már a kőbányai telephelyen, a néprádiók szereléséről.

Azt, hogy milyen is volt minőségileg ez a készülék, a korabeli feljegyzések alapján nehéz lenne eldönteni. Azonban mi sem jellemzi jobban e készülékek alkalmasságát és időállóságát, mint az a tény, hogy a forgalomba került összes néprádióból (kb. 200 000 db) még mind a mai napig sok ezer db-ot használnak országszerte, főként a kevés pénzzel rendelkező, idős emberek.

Ilyen használatban levő készülékekből gyűjtöttünk össze néhányat, amelyeket eredeti állapotukba állítottunk vissza, a célból, hogy kiderüljön korabeli minőségük. (E helyen mondok köszönetet érte Gyurkovics Attila szervizvezetőnek és munkatársainak e nemes műszaki tevékenységért, ami felért egy műszaki restauráló művelettel).

Az eredeti állapotú, egykoron gyártott csövekkel és passzív elemekkel működő készülék ma is kifogástalanul működik. Egyedül az elektrolit-kondenzátort kellett újra kicserélni. Működéséből és az elvégzett mérésekből kiderült, hogy a készülék vételi érzékenysége 2,5 mV/m (külső antennáról), szelektivitása (szoros csatolás esetén és pontos KF hangolásnál) 26 dB. Az UBL 21-es csővel működő végfokozat 1,6 W szinuszos teljesítményt szolgáltat a 80...3000 Hz-es hangfrekvenciás sávban.

Csabai Dániel