Lakatos Mónika

Sasszárnyú Pegazus

Álmaimban sóhajrebbenéssel szárnyak nélkül szállok,
lélek-felhő puha paplanjában csöndbölcsőben hálok.
Súlytalan lebegve ébred szívem szirom-testemben,
valósággá váló remény-bimbó nyílik éteri lelkemben.
Sasszárnyú Pegazus érkezik fényes szárnycsapással,
Istenanya-szépség tündököl az ég szivárványhídjában.
Oly apró vagyok hatalmas hófehér szárnyai között,
csak engedje, hogy sörényébe kapaszkodjak, míg megerősödök!
Akkor hétszín-virágmagokkal örömhírt hirdetve repülünk,
s az életnek magjait a kietlen földere szórva megmenekülünk.

(Lakatos Mónika)

Ember

Nem láthatsz négylábút fegyverrel irtani társait,
szárnyaló madarat bombával pusztítani tojásait..
De a sikolytól nyíló szem megtörve láthatja
a kétlábút, ahogy társát a porba tiporja,
s a másik - lábát törölve- beáll mellé a sorba!
Hallhatod sírásuk, ahogy társaik tizedelik őket,
imátlan, haldoklók feketére festik a felhőket.
Tudom, hogy e zord világban az emberek vakok,
de kérlek segíts, hogy ne ítélkezzek,
mert én is csak egy sikoltó
Homo sapiens vagyok.

(Lakatos Mónika)

Kézen fogva

A kikelet odakinn hintázik a kéklő égen,
ablakomban barkaág táncol a széllel.
Arcomon könny gördül, s magamnak szegezem:
táncolnék én is, de senki nem fogja két kezem.
A bánat harmatja csendes folyóvá ered,
mert hallom - s lelkem béke tölti el-
a madarak zengte angyal éneket
- szív mélyére hatoló fuvolaüzenet-
Bár nem látsz, én erősen fogom két kezed,
vezetlek, s táncolva elérheted a végtelent,
csak lásd tisztán mire képes a Szeretet,
s akkor Harmóniám begyógyít minden sebedet!

(Lakatos Mónika)

Fecskék

Fehér tollú fecske szállt felém
a sötétbe burkolt égen át,
s meghozta hajló életembe
gyötrő félelmeim által
már oly régen elrabolt,
visszavágyott fénysugárt.

A szeretet melegét két karomba gyűjtve,
viharvert sóhajtollú szárnyam
ismét az ég felé repíthet.
A napsugár tündökölve árad,
s közben szivárványszínűre válnak
lelkemben az elengedésszárnyak.

Érzem a hajnalt, tudom ébredni kell,
és fecskeként a fény erejéből
a végtelen ég felé szállni fel.
Felhők közt a küldött; a hófehér fecske
terelget bölcsen engem
az éltető Naphoz utat keresve.

Madárlelkünk szüntelen egy piciny
nyugalom tisztást kutat,
s a szent bizalom áldása az, mikor
a kegyelem-kéz mutatva utat,
megtaláljuk a gyomtengerben
virágba boruló fényutat.

(Lakatos Mónika)

A nap végén

Ágyamat a szeretet vesse meg,
lepedőm teremtő gondolat legyen,
takaróm tiszta szavak színes szőttese,
köntösöm ránccsipkét simító kezek.
.
.
Könnyekkel köszönő imám után
már a csend uralkodik e világ zaján,
s Vele átlépve a lét cserépnyi ablakán
lelkem elmerül a nyugalom vánkosán..

(Lakatos Mónika)

Válassz

Metronómod minden dobbanása
azt suttogja: Itt az idő, válassz!!
Mélybehúzó, ítélkező,
számon kérő árnyat,
vagy
felemelő, megbocsátó,
szeretetből szőtt
szivárványszárnyat.
Te döntöd el, hogy meggörnyedve
cipelsz-e halált hozó árnyat,
vagy
egyszerűen elfogadod ,
és használod is
életmentő szárnyad..

(Lakatos Mónika)