Ashtar parancsnok legújabb üzenete a magyaroknak
Drága földi Testvéreink!
Sok félreértést eloszlatni van feladatom a mostani alkalommal.
Embertársaitok között akadnak sokan, akik úgy értelmezték a
bejelentkezésünket, hogy most már minden szenvedéseteknek vége, és
megérkezett a felmentő sereg. Félreértettétek azt, hogy az a kifejezés, hogy
esély a győzelemre, egyenlő lenne azzal, hogy mi, kívülről jövők, meg
tudnánk oldani a ti, földi gondjaitokat.
Újra jelezni szeretném, hogy a Fény Galaktikus Szövetségének Konföderációja,
közös Galaxisunkon belül, a galaxis-szinten megtartott rendért, és a
stabilitásáért felelős. Energiákkal dolgozunk. A diszharmóniát vagyunk
hivatva kiegyenlíteni energetikai szinteken.
Sokan közületek csodavárásban és szenzációnak számító jelenésekben hisznek,
és ezekre várnak. Tévedtek, Kedves Testvéreim!
Szemtől szembe megjelenni veletek még nincs engedélyünk az Atyától. De
tudjatok arról, hogy egy más energia szinten veletek vagyunk. Akkor fogtok
bennünket észlelni, akkor fogtok tudni velünk kommunikálni, ha felemelkedtek
egy magasabb rezgésszintre. Akkor már teljesen természetes lesz a látványunk,
és bíztok majd a belső hallásotokban. Nem célunk sem a rémisztgetés, sem a
szenzációhajhászás, még akkor sem, ha kíváncsiságotok kielégíthetetlen. A
hírek a leszállásainkról igazak, bár tárgyalásaink nagy része a vezetőitekkel
ismét kudarcba fulladtak.
A Fény Galaktikus Szövetségének Konföderációja, azóta látogatja a
bolygótokat, amióta világ a világ. Ez nem szabad, hogy csodaszámba menjen
nálatok. Számtalanszor volt már példa arra, a történelmetek folyamán, hogy
ami alatt ti nyugodtan szunnyadtatok az ágyaitokban, addig a Konföderáció
kemény munkát végezve igyekezett stabilizálni a bolygó helyzetét, vagy akár a
Nap kitörésének hatásait a Földre. Mostani missziónk a pozitron-energiák
növelése, valamint a negatron-energia csökkentése a térségben. Ez a
feladatunk. Minden, ami ennek a missziónak az érdekében történik, és nem
hágja át a be nem avatkozás és a szeretet univerzális törvényét, azt
megtesszük. Minden olyat, ami nem tartozik a tárgyhoz, azt mellőzünk.
A Konföderációnak nem feladata egyéni, saját sorsüzeneteket közvetíteni. Nem
feladata az anyagi helyzetetek rendbe tétele, és nem feladata a problémákat
egyéni szinten rendezni. Erre vannak más eszközeitek. Földi megbízottjaink
közvetítik már felétek. Mi annyit tudunk tenni az érdeketekben, hogy
beavatunk benneteket csakis azért,
mert képesek vagytok már a jelek fogadására az Univerzumi Rend szabályaiba.
Ezek a szabályok az Univerzumban
közismertek, így nektek is tudni illik róla. Ennyit tudunk tenni értetek. A
rendhez nektek érdemes alkalmazkodnotok, és aszerint, a továbbiakban
cselekednetek.
A Földi Helytartóságra tett javaslatunk is azért történt, mert ti
felemelkedtetek olyan szintre, ahol, már
képesek vagyunk együttműködni.
Nem azért működtök együtt velünk, mert
mi beavatkoztunk az életetekbe. Ez nagyon fontos, hogy megértsétek!
Magatoktól értétek el ezt a fejlettségi szintet és mi ennek örültünk olyan
rendkívüli módon.
Szó nincs arról, hogy mi magunkkal rángatnánk titeket egy másik dimenzióba,
vagy nektek magatokkal kell rángatnotok bárki mást egy másik dimenzióba
akarata ellenére. Nem olyan közös felemelkedésről van szó, ahol boldog,
boldogtalan követ majd titeket.
A felemelkedés mindenkinek a saját ügye
önmagával és az Atyával szemben.
A közösségetek ereje abban állt, hogy
elértétek az egyensúly megteremtéséhez szükséges, minimális tömeget és ezért
az Atya, jóságának jeleként megadta az
engedélyt egy sértetlen és aktív Tudatosságháló kifeszítésére a
Kárpát-medence fölé.
Ujjongó örömében mindannyiótoknak
biztosította a lehetőséget a zavartalan
kapcsolódáshoz. Ez rendkívüli kegyelem,
de senkinek nem kötelező.
Az, hogy a Konföderáció felelős vezetőjeként, a szíriuszi küldöttség minden
tagjával egyetemben a szívünkön hordjuk az ügyeteket, annak tudható be, hogy
szoros testvériség áll fent köztünk és szívügyünk a ti sorsotok. Így, szólunk
a népetekhez, személyes tudásunkhoz mérten és a Rend betartásával.
Természetesen a döntés, a felemelkedés mikéntjében, a ti kezetekben van és
semmi nem kényszer.
Tudjátok meg, tehát:
Az Atya, nagylelkű kegyelemmel viszonozta, azt a határtalan szeretetet,
amellyel feléje fordultatok. Hálája szállt rátok, mert visszarezgett
szívetekben az emlék arról a Szövetségről, amelyet veletek kötött. Felébredt
bennetek küldetésetek tudata, mert emlékeztetek.
Emlékeztetek a
Szent Szövetségre, amelyet az Atya a
Szent Koronával veletek megkötött arra, hogy a lélek fényének irányításával
uraljátok és alakítsátok az anyagot, a sorsotokat, a világ sorsát. Ez a
dolgotok.
Ez a ti feladatotok és küldetésetek.
Helyettetek senki más nem fogja, mert nem is tudja küldetéseteket
beteljesíteni. Csak ti végezhetitek el ezt a munkát a génjeitekbe, és a
lelketek családfájába íródott kódok alapján, a világotok számára.
A MAG nemzettség
fényes, ősi, önrendelkező előjogának adományát
nem földi királyaitok, hanem szakrális
Királyotok, maga
az Atya adta nektek
és csak Ő vonhatja vissza tőletek.
Isten népeként a Fényből születtetek,
mint ahogy az Atyai Fiú is a Fényből jött.
Hitetek és erőtök a Fényből táplálkozik
ősidők óta. A világ legősibb, még ma is élő népe vagytok. Őshazátok a
Kárpát-medence, ahol ma is éltek. A világ legősibb és legszentebb élő nyelvét
beszélitek még ma is.
A Szent Korona, a maga szakrális mivoltában, nem pusztán egy tárgy.
A Szent korona szupra-perszonális
(személyi érdekeket meghaladó) minőség. Rezonanciájának változása által pedig
élőnek tekinthető.
Tudnotok érdemes arról is, hogy a Szent
Korona Minőség volt az első, aki az Atyai Tudatossághálóval kapcsolatot
teremtve,
megalkotta saját, újraéledő mását. Azt
az Élő Minőséget, amelyet az Atya szánt nemzettségeteknek,
és amelyet a történelem barbárjai
megcsonkítottak.
Az új Szent Korona az Atya felügyelete
alatt van a MAG Nemzettségetek Égi Szanktumában és összerezonál a földi Szent
Koronával. Gyógyítja a földit és helyreállítja a funkcióját.
A Szent Korona újra teremtette önmagát
és újból teljes fényességre tör. Ne aggódjatok a nálatok lévő Szent Korona
hiányzó darabjai és a csonkításai miatt! Amit Isten megalkotott, azt ember el
nem torzíthatja.
A Szent Korona
példájára újul meg a ti nemzettségetek is.
Nem annak erejével, hogy
lehengereltek másokat és bebizonyítjátok a saját igazatokat, hanem csak
egyszerűen, harc nélkül, saját magatok megújulása által. Vessetek ki
magatokból minden szennyet és betegséget.
Gyógyítsátok meg önmagatokat azáltal,
hogy kapcsolódtok a közös Atyai Tudatossághálóra és alkossátok meg saját
magatok égi, tökéletes mását. Ez a ti Szent Koronátok üzenete a
nemzettségetek felé. Ne féljetek! Az Atya és a Szent Korona védelmét
élvezitek! Nem eshet bántódásotok!
A megújulást
mindenképpen önmagatokon kezdjétek. Hozzatok az életetekbe rendet. Rend az
önmagatokba való nézéssel keletkezik.
Ez tesz emberré. Titeket pedig a
Fényből valókká. Ne azért tegyétek mindezt, hogy magatok jól járjatok. Azért
tegyétek, mert jóakaratú szándékotok van a bensőtökben kialakított renddel. A
belső fényből eredő rend az ERŐ. Ahol ERŐ van az hat is! Az ERŐ átalakít.
Áthat titeket. Áthatja a családjaitokat, a kisebb közösségeitek, majd az
egész világot. Ez a szándék vezesse a megújulásotokat!
Sziriuszi fényvárosaink olyan mikro egységekből állnak, amely egységeknek, -
mindnek kivétel nélkül, - van egy szellemi és egy szakrális feje (egy férfi
és egy asszony). A mikroközösség minden tagjának vannak jogai és kötelességei
természetesen az Univerzális Törvények tiszteletben tartása mellett. Az
ilyen mikro fényközösségek minimum 3-10 főből állnak. A ti
berendezkedésetekben ilyen mikroközösség a család.
A Szíriusz bolygó lakói is a Fénynemzettséghez tartoznak. A fénynemzettség
szellemi és szakrális feje, legyen az mikro-, vagy makro-közösség, akkor
válik a közösség fejévé, amikor alkalmas lesz a fényhozó szerepét betölteni.
Képes lesz áldással megszentelni a közössége életét, és ezt a funkciót
működtetni tudja (vagyis az áldás hatására, megújul, felemelkedik, és védelem
alá kerül a közösség). Az ilyen közösségekre jellemző a határtalan egymás
iránti elfogadás, bőség, jólét, örömben való létezés, tisztelet, szeretet,
önzetlenség és adni akarás. Ti ezt ingyen kegyelemnek nevezitek, ahol a tagok
a szív jóságából teszik a közösség javára a szolgálatot és nem ellenértékért
cserébe. Addig nem lehet nagyobb fényközösségeket létre hozni, amíg
mikroközösségeitek szintjén nem működik ez a modell.
A ti családjaitok sok esetben nélkülözik a fényt. Nem egymásért élnek, hanem
egymásból. A szellemi és szakrális feje a családnak (édesapa és édesanya) nem
tölti be a funkcióját. Egymással sincsenek összhangban, nem hogy képesek lennének
a családot harmóniában tartani. A küldetésüknek és a kötelességüknek így nem
tudnak eleget tenni.
Pedig rendkívül egyszerű, és kézenfekvő a megoldás! Tudnotok kell arról, hogy
ha egy családban csak egyetlen fényhozó is létezik, az a család már megszentelt.
Elkezdődik a szép csendes átalakulási folyamat. Ez törvény!
Édesapák! Hozzátok szólok! Ti vagytok családjaitok szellemi vezetői!
Tiszteletreméltó Istentől való feladatra vállalkoztatok! Vajon ismeritek-e,
betartjátok-e és tanítjátok-e az Univerzum Rendjét? Ismeri-e a közösségetek
az Atya jóságos és Mindenható Lényét? Figyeltek-e arra, hogy a családotok
minden egyes tagja tisztelje a többieket, kiváltképpen az idősebbeket? Ez
törvény az Univerzumban! Figyeltek-e arra, hogy minden tag elsajátítsa a
hagyományaitokban rejlő igazságokat? Ez a megtartó gerinc! Figyeltek-e arra,
hogy a törvények ismerete nélkül egy tag se hagyja el a házat, és hogy vajon
a saját családjaikban folytatják-e a hagyományt? Ha nem, akkor annak a
családnak is ti vagytok a szellemi vezetője, mindaddig, amíg a fiatalok nem
válnak képessé a feladatra. Ez is törvény! Figyeltek-e arra, hogy a család
tevékenységének iránya az isteni és univerzumi rendet kövesse?
Megteremtitek-e a család kereteit, az otthont, a bőséget? Megáldottátok-e
valaha atyai áldással a gyermekeiteket, asszonyaitokat, az otthonotokat? Erre
a szent feladatra vállalkoztatok akkor, amikor férfinak születtetek! Ez a
szent kötelességetek cserében az Isten adta szent jogokért és az Atyával való
Fényszövetségért.
Édesanyák! Most hozzátok kívánok szólni! Ti vagytok a családjaitok szakrális
vezetői! Tudjátok-e, hogy asszonyságotok kiválasztásakor vállaltátok fel e
szerepet? A Boldogasszonyi Minőséget örököltétek MAG lelketekben.Tudjátok-e
hogy Istentől felruházott képességeiteknél fogva szakrális erőtök van?!
Erőtök arra, hogy megszenteljétek a férjetek szellemi vezetésének aktusát!
Megszenteljétek az ő életét? Megszenteljétek családotok minden egyes tagjának
az életét azzal, hogy felajánljátok erőfeszítéseiket a Fénybe és kéritek az
Atya áldását az életükre? Tudjátok-e hogy az étel, amit az asztalra tesztek a
ti áldásotoktól lesz jó és megtartó? Az otthonotok, amelyet a szellemi vezető
alakít a család köré, a ti gondjaitokra van bízva, hogy szent ölelésben
részesítse a benne élőket? Szenteljétek meg szakrális hatalmatoknál fogva az
otthonaitokat, a családjaitokat, és az élelmeiteket és magát az egész
világot! Ti vagytok a kovász, amely csendesen átjárja a kenyér tésztáját és
új minőséget teremt. Boldogasszony Anyánk a védelmében tart benneteket. Ti
vagytok a család tengelye! Ha nincs erős tengely, a kerék sem forog!
Örömötöket lelitek majd abban, hogy látjátok kinyílni a gyermekeiteket,
boldogulni a férjeiteket és tudni, hogy mindez az Atyától és általa lett! Ez
a ti szakrális feladatotok a Fényből! Ez a szent kötelességetek cserébe a
szent jogokért és az Atyával való Fényszövetségért.
Gyermekek és családtagok! Hozzátok kívánok most szólni! Földre
születésetekkor kiválasztottátok a testre szabott küldetéseteket. Egyetlen fontos
feladatotok és kötelességetek, hogy e küldetést felkutassátok, abban a
legjobban kiműveljétek magatokat, és e tudással segítsétek a fényközösségetek
(családotok) munkáját! A család bölcseinek szárnyai alatt növekedjetek
szeretetben és bölcsességben, mindaddig, amíg saját utatokra nem keltek.
Mindvégig megőrizve a kapcsolatot a szülői házzal és velük továbbra is
együttműködve, amíg át nem adják nektek, és ti át nem veszitek tőlük egy szép
napon a stafétabotot. Ehhez jogotok van akkor, amikor a bölcsességetek
fényhozóvá tesz benneteket. Addig is kötelességeitek vannak. Segíteni,
támogatni és egyben tartani nem szétherdálni azt, amit a család bölcsei
és a közösségetek tagjai a közösség javára egybegyűjtött. Tekintettel lenni a
család minden egyes tagjára és támogatni őket a munkájukban és az életükben.
Ez a támogató erő bizonyságot ad, és védelmet nyújt a közösségeteknek. Ha a
család élére akartok kerülni, ám tegyétek meg! Előbb azonban bizonyítanotok
kell abban, hogy ti adjátok a legtöbbet magatokból a közösségnek és
alkalmasak vagytok a fényhozó szerepére. Nem egyszer, vagy kétszer egy
életben, hanem hosszú, megpróbáló éveken keresztül. Amíg ezt a próbát nem
álljátok ki, addig csak gyermekek vagytok és tisztelettel s főhajtással
tartoztok a családjaitok bölcseinek. Ezek a jogaitok és kötelességeitek a
törvény, és az Atyával kötött Fényszövetségetek alapján.
Abban a pillanatban, ahogy a megújult egyén működtetni tudja saját mikro
közösségét fénynemzettségként - azaz, tesz a közösségért, gyarapítja és nem
széthordja azt, amikor a többiekért él és nem a többiekből, - akkor mint egy
újra megújuló energiabázis a fényközösség is megújítja önmagát.
A fényvárosaink alapegysége nem az egyén, hanem a mikro fényközösségek, a
földi modellben a fénycsaládok. Több ilyen mikro fényközösség alkothat később
nagyobbat.
Látjuk az igyekezeteteket apró közösségek kialakítására. Felülről tekintve
legtöbbször fejletlen (nem megújult) egyének alkotják még e kezdetleges
próbálkozásokat. Ezeket nem nevezhetjük még fényközösségnek Azon kívül pedig,
az a tapasztalatunk, hogy ezek a közösségek azért születnek, mert mindenki
valamilyen igénnyel érkezik oda: tudásért, energiáért, anyagi javakért,
kapcsolatokért, információkért, szenzációkért, kíváncsiságból és nem azért,
hogy önmagából hozzon valamit a közösség javára Sok helyen már vezetőt is
választotok magatok közül. Egyet azonban értsetek meg: az lesz a vezetője egy
ilyen közösségnek, aki a legtöbbet adja a közösségének és nem az, aki a
legtöbbet elveszi, mint a ti világaitokban.
Nagyra értékeljük az erőfeszítéseteket és a jobbító szándékaitokat. Közös
ismeretterjesztésre alkalmasak ezek a közösségek, de még nem tudnak
fénynemzettségként funkcionálni. A fénynemzettség mikro fényközösségekből
épül. Alapjaiból érdemes a fénynemzettséget megépíteni. Azt a munkát pedig
mélyen magatokban, először csendben alkotva tudjátok elkezdeni. Csak ha
megújultatok, lesztek képesek hatással lenni az Atyai Fényszövetség által az
anyagra és a világotokra. Ekkor válhat belőletek szellemi vagy szakrális
vezető. Addig meddő próbálkozás minden, amíg csakis fizikális erőt, és csakis
emberi tervezést használtok.
A Szent Korona bemutatja nektek példáján keresztül, hogy megsértve,
csonkítva, évekig elzárva és megalázva is tud megújulni és élő minőségként
feltámadni! Kövessétek tehát az Atyával kötött Szent Fényszövetségetek
zálogának, a Szent Korona Élő Minőségének példáját!
Ehhez kérem rátok az Atyának és Teremtő Anyánknak a Fényből jövő kegyelmét a
megvilágosodásra és a kitartásra!
ASHTAR Parancsnok
http://ezoterika22.hu/?modul=oldal&tartalom=1181260