Az önzetlen segítségnyújtás példája
Király Anita facebook bejegyzése
"Én aztán nem vagyok az a fajta, aki a fészbukon osztogatja meg a gondolatait, de ma valahogy csak nem akar eltűnni a késztetés, hogy megosszam a gondolatom a világgal...
Kedves Mindenki, aki szerint segítsünk a háborús menekülteken, és fogadjuk be az ide tartó tömeget! Teljes mértékben egyet értek Veletek. Segítsünk. De! Nem tudom, tisztában vagytok-e azzal, hogy is viselkedik, egy háborús menekült. Elmondom, mert én tudom. Itt, a magyar-horvát határ mellett, nekünk, itt élőknek volt részünk találkozni háborús menekültekkel. Nem is volt az olyan rég, amikor a teraszon állva az ember hallotta, sőt látta a bombák hangját és fényét, mert a "szomszédban" háború volt. Nem is volt az olyan rég, amikor az Édesanyám és Édesapám szinte gondolkodás nélkül fogadta be, és nyújtott menedéket egy idősebb házaspárnak, akik a háború elől menekültek. Nem is volt az olyan régen, hogy hónapokig éltek nálunk, először csak ketten, aztán többen, mert jött a lányuk, és az unokák. Többen voltak ők, mint mi, háziak. A fiúk nem jött. Ő védte a saját hazáját a szomszédban, a háborúban. A vőjük sem jött. Ő is védte a hazáját. Tudjátok, hogy kerültek hozzánk? A határon jöttek. Nem, nem a zöld határon. A rendesen, ahol illik. Nem volt sok pénzük. Tudjátok miért? Mert ha akarták volna sem tudták volna "pénzzé tenni mindenüket", mert ahonnan jöttek, háborús övezet volt. Ott senki nem akart venni semmit. Ha akart volna sem tudott volna. Mégis mit vett volna meg? A géppuskával megsorozott lyukacsos ablaktalan házat, vagy azt, amelyiket bombatalálat ért, és már csak a romja volt az egykori háznak? Szóval nem voltak tele pénzzel. Éltek abból a kevésből, ami volt nekik, és abból a kevésből, amit a szüleim adni tudtak nekik. Nem voltunk gazdagok, de szó nélkül, gondolkodás nélkül menedéket adtunk nekik. Nem pár napra, nem is pár hétre. Hónapokra. Ők nem hagytak maguk után és maguk körül szeméthegyeket. Nem fenyegettek meg minket. Nem követelőztek. Nem vágták hozzánk sem az ételt, sem az italt, amit kaptak tőlünk. Csendben, szerényen, szinte szégyenkezve elfogadták, amit kaptak. Nem akarták ránk erőszakolni a saját ételeiket, sem a szokásaikat. A vallásukat pláne nem. Ahol tudtak segítettek. Majd amikor eljött az idő, hogy visszatérhettek a saját hazájukba, hálával búcsúztak tőlünk. Ilyenek a háborús menekültek. Tudjátok kik a háborús menekültek? Nők, gyerekek, idős férfiak. Ők voltak nálunk is. Nem életerős fiatalemberek. Ők nem voltak nálunk. Más dolguk volt. Védték a hazájukat. Ha valaki ismer, hát az tudja rólam, hogy én aztán ha tehetném mindenen, és mindenkin segítenék. A párom és a barátnőm szerint én magam vagyok a Világbéke. Ezzel cinkelnek. De sajnos, még nekem, a "világbékének" is észre kell vennem, hogy ezek az emberek nem kellenek nekünk. 10-ből 9 nem tisztességes szándékkal jön. Ezektől az emberektől nem a segíteni akarás érzése lesz úrrá rajtam. Ők NEM háborús menekültek. Ők minket akarnak azzá tenni."
Anita Király - Siklós, Baranya megye, 2016. október 3.
Ne bántsd, segítsd!
Ne bántsad meg szóval, tettel embertársadat,
Légy barátja mindenkinek, ki utadon halad!
Minden ember egy csoda, csak nem egy szinten áll,
Te is voltál egyszer ott, de tovább léptél már.
Minden Ember egy csoda, és megismételhetetlen,
Tárd ki szíved, mosolyogj, hogy boldog lehessen!
Tessékeld be, vendégeld meg, adj neki enni,
Ha megfázott kint, hideg télben, hagyd melegedni.
Segítsd, hogyha beteg, árva, elesett, szegény,
Isten ezért megjutalmaz, csak tanuld meg: ne félj!
Félelem egy rossz dolog, mely betegségbe dönt,
A szeretet az, ami segít, gyógyír Lent és Fönt.
Tudnod kell: fényárban úszik nemsoká a Föld,
Szivárvány-fény övezi, ott tündököl majd, Fönt.
Boldog lesz az emberiség, leveti jármát,
Eljön, eljön nemsoká már a szép Új Világ!!
Sahu / 2011-11-30
Addig szeressünk, segítsünk, amíg lehet!
Amikor Mike Rayburn fiatal volt, édesapja megajándékozta őt egy gitárral, és ezzel az egész élete megváltozott. Mike és apja sosem ált szoros kapcsolatban egymással, akadtak közöttük nézeteltérések, de, amikor kiderült a férfiről, hogy súlyos beteg, minden megváltozott. Mike apja 15 hónapig volt ágyban fekvő beteg. A fia egyre többet látogatta őt, megpróbálta az eddig elmulasztott pillanatokat pótolni.
"Megbocsátottam neki, és az utóbbi években egyre jobban alakult a kapcsolatunk. Hosszú időn keresztül teljesen más volt az életről alkotott képünk. Azért jöttem hozzá, hogy szeretetben lehessek vele ezekben a pillanatokban. Csak álltam az ágya mellett, fogtam a kezét, és elmondtam, hogy nem haragszom rá. Meghallgattam csendben, amit el akart mondani, nem ítélkeztem felette, nem voltam dühös rá. Mindketten könnyeztünk, és együtt imádkoztunk a lelki békéért. A hála az egyetlen olyan dolog a világon, ami Istentől jön, és meggyógyít. Az imádkozás lehet az az út, amely a gyógyulás felé vezet, ezt nagyon határozottan tudom. Szerettem apámat, nagyon fog hiányozni nekem" - mondta a férfi.
Mike az apja ágya mellett hálája jeléül elénekelt egy dalt, azon a gitáron játszott, ami egykor megváltoztatta az életét.