Szinte nincs olyan ember, aki valamiért
ne mérgelődne. A harag és a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, és nagyon
sok hátránnyal jár: erősen csökken a vitalitás, és a haragvó ember szinte
vonzza magához a betegségeket. A harag idegességet idéz elő, aminek
eredménye-képpen a következő alkalommal már gyorsabban méregbe gurulunk,
szívverésünk szabály-talanná válik, vérnyomásunk magas értéket mutat, az izmok
tónusossá válnak, rossz lesz az emésztés, alvászavarokkal és fáradtsággal
küszködünk, fejfájás vagy migrén alakulhat ki, sőt szívinfarktus sem
lehetetlen. A bosszankodásnak, haragnak igen gyakori következménye, hogy
rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gondolkodásunk és cselekedeteink
felett, gyomorfekély és epekő alakulhat ki, ellenálló képességünk meggyengül,
és idő előtt kellemetlen, beteg öregemberek leszünk.
Azzal, hogy mérgelődünk,
valójában mások hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével
önmagunkat gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor
a legjobb formában kellene lennünk. Senki nem engedheti meg magának azt a
luxust, hogy mérgelődjön; a bosszúság csak újabb bosszúságot szül!!!
Valójában miért is bosszankodunk?
Problémák, körülmények vagy ügyek
miatt bosszankodunk, mások miatt és önmagunk miatt. Azért bosszankodunk, mert
az életben nehézségek adódnak. Csakhogy mik ezek a "nehézségek"?
Akkor emlegetünk nehézségeket, gondot, bajt, problémát, amikor a körülmények
nem felelnek meg elképzeléseinknek. De miért nem változtatjuk meg az
elképzeléseinket? Ha semmit nem várok el, nincs is okom arra, hogy
bosszankodjam. Ugyan miért is? Ebben az esetben ugyanis már semmi nincs bennem,
amivel a körülmények konfrontálódnának, ráadásul tudom, hogy a nehézség az élet
értelme, miként az iskola értelme a tanulás. A nehézségek ráirányítják a figyelmet
valamely tökéletlenségemre, s ahogy tökéletesítem magam, úgy tűnnek el rendre a
nehézségek, hasonlatosan ahhoz, ahogy az ok megszüntetésével megszűnik az
okozat is.
A bosszúság egyúttal agresszió
is, s mint ilyen, negatív energia, amely diszharmóniát okoz, ami pedig
betegséget idéz elő. Aki bosszankodik, az nem ért egyet az élettel, nem fogadja
el az életet úgy, ahogy van. Ám teljesen mindegy, min bosszankodunk, azon
ugyanis a mi bosszúságunk semmit nem változtat. S minthogy a helyzet az én
bosszankodásommal mit sem változott, ezen akár újra bosszankodhatnék!!!
Bármin is bosszankodunk, mindig
az egészségünkkel fizetünk érte. Megengedhetjük-e ezt magunknak?
Megengedhetjük-e azt a luxust, hogy paprikajancsiként ugráljunk, bárki húzza is
a madzagot?
Aki nem tudja túltenni magát a
sértéseken, az nem elég bölcs, és önbizalma is kevés. A sértéssel ugyanis semmi
nem változik meg, csupán azt mutatja, hogy a sértegető diszharmóniában él.
Inkább segítenem kellene neki, hogy megnyugodjon, ahelyett hogy ugyancsak diszharmonikusan
reagálok. Nem is annyira a bosszúság oka a fontos, hanem az a mód, ahogy
bizonyos körülményre reagálok, hogy mennyire veszem komolyan, és hogyan tudom
feldolgozni.
Minden az én beállítottságomtól
függ, nem pedig a külső körülményektől!
Az emberek különbözőképpen
viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán
még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját
visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak,
és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem
volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk, hiszen az
egészet többnyire mi magunk idézzük elő. És egyáltalán ne higgyük, hogy muszáj
haragudnunk! Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan
szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki
a világon nem tud változtatni, csak én magam!
Minél gyakrabban és intenzívebben
mérgelődöm, annál rosszabb lesz az általános állapotom. A nagy megterhelések
hosszú távon negatívan hatnak az egészségre, míg a kisebb bosszúságok többnyire
a pillanatnyi állapotra hatnak erősebben. A mérgelődéstől a következőképpen
tudok megszabadulni:
Minden embert olyannak fogadok
el, amilyen, és ráhagyom, hogy megváltozik-e és mikor. Nem mindenki lehet a
barátom, de mindenki a tanítóm.
Megszabadítom magam minden
elvárástól, és hagyom, hogy az élet olyan legyen, amilyen. Amíg ugyanis
elvárásaim vannak, kényszerűen újra meg újra csalódni fogok. Közben pedig becsapom
magam, mert ha úgy történik, ahogy vártam, nem is vagyok különösebben boldog,
hiszen végül is az történt, amit vártam, ám ha másként történik, bosszankodom.
Az életnek pedig csak egyetlen lehetősége van, hogy azt csinálja, amit várok,
ám ezer egyéb lehetősége, hogy másként csinálja. Természetesen annyiszor
mérgelődhetek naponta, ahányszor csak akarok, de nem vagyok köteles!
Felismerem, hogy a világon semmi
és senki nem bosszanthat engem, kizárólag én magam, viszont csakis én
szabadíthatom meg magam a bosszúságtól, éspedig végérvényesen!
Ha az emberek gyakrabban
fordulnának magukba, ritkábban lennének magukon kívül.
Közzétette:
www.fenyorveny.hu