Most káosz uralkodik bolygó szerte, hazánkban a politikai civakodások kötik le az emberek figyelmét, ahelyett, hogy tennének valamit a jövőnk érdekében. És nemcsak a Magyarság, hanem a Föld népének sorsa is a mi kezünkben van, a mi felelősségünk, mert a Magyarok Istene bennünket bízott meg ezzel a fenséges küldetéssel. Mi a Fény (=Isten) Fiai vagyunk!
Hogyan is teljesíthetnénk be Istentől ránk ruházott küldetésünket, amikor az emberek többségének fogalma sincs, mi történt és történik a Földön, arról még kevésbé, hogy mi folyik az Univerzumunkban? Azt se tudják, hogy léteznek univerzális törvények. Hogy is tudhatnák?
Nekünk, magyaroknak Isten törvényeit kutya kötelességünk lenne betartani! Hogyan, ha fogalmunk sincs róla?

Röviden arról, mi történt és mi zajlik jelenleg a Földön:
26000 évvel ezelőtt gonosz erők karantén alá vonták a Földet, majd kísérleti bolygóvá változtatták azt, és az emberiséget rabszolgasorba taszították, a nekik behódolt földi szövetségeseikkel összefogva, akik cserébe fejlett technológiákat kaptak, és élvezhették a pénz által nyújtott „előnyöket”. Eltitkolták az emberiség elől, hogy nem csak a Földön van élet, hanem szerte az Univerzumban is.
Máig már odajutottunk, hogy egy totális uralmat akartak megvalósítani, az embereket pedig önálló gondolat nélküli bábokká akarták átalakítani, miközben folyt a népesség csökkentése. Céljuk az emberiség elbutítása, melynek része pl. a becsipezett „okostelefon” is.

Isten azonban megelégelte a sok gonoszságot, és közbe avatkozott, félre téve a be nem avatkozás törvényét. A Fényerők keményen küzdöttek és küzdenek azért, hogy megszabadítsák a Földet a sötét uralomtól, hogy megszűnjön a rabszolgaság, és egy élhető, szeretetteljes, éhezéstől mentes, békés új világ köszöntsön a bolygó lakóira.
Ebben fő szerepet vállalt a Fény Galaktikus Föderációja. Ők a Földön kívüli térben harcolnak a gonosz földönkívüliek ellen, akikkel a földi „gonoszok” szövetkeztek. Ashtar a Föderáció főparancsnoka. Ő dörgött rá azokra a gonosz erőkre, akik nem hajlandók kapitulálni, még mindig „szórakoznak”. Ideje volt már, hisz évek óta megy a huzavona!

https://www.youtube.com/watch?v=U48knhypWRs

Közben a bolygó szintű letartóztatások, vádemelések és eljárások lefolytatása a földi „gonoszok” ellen szintén széles körben folynak...

http://meszli.uw.hu/elke/fizik18.html

...azonban kapnak egy esélyt, hogy átálljanak, vagyis megváltozzanak (ez isteni kegyelem). Ha nem élnek vele, akkor el lesznek távolítva a Földről, és kemény büntetésben lesz részük. Lám, a Jó Isten még a gonosznak is megkegyelmez, ha megváltozik. Itt nincs kecmec: nem lehet „sumákolni”. Vannak olyan fejlett technológiák, amik kimutatják a rezgésekből, hogy valaki gonosz-e, vagy sem.
Ha végre sikerül eltávolítani a háttérhatalmat, akkor beindul egy másfajta pénzügyi rendszer, az arany alapú valuta. Putyin és a kínaiak is ezen dolgoznak. Létrehoztak egy jótékonysági alapot, aminek a segítségével egy alapjövedelmet kapnak az emberek, így megszüntetik a bolygón az éhezést, és egy egyszeri adósság elengedés lesz mindenkinek. Bejelentik a csillagtestvéreink létezését, akik fejlett technológiákat adnak át az emberiségnek. Segíteni fognak a gyógyulásban, megvalósulhat végre az ingyen energia stb.
Az Isteni Törvény fog uralkodni a Földön, a Szent Koronánk által. A Fény oldalt képviselő csillagtestvéreinktől sokat fogunk tanulni. Az emberek gondolkodásmódja át fog alakulni. Erről az „Esemény” gondoskodik, aminek az eljövetele Isten kezében van.

A Fénymunkások is azért dolgoznak már sok éve, hogy mindez megvalósulhasson.
Talán hihetetlennek tűnik, utópiának, hiszen ebben a mocskos világban élünk, így el se tudjuk képzelni, hogy egy olyan létezés valósuljon meg, ami a Szereteten alapul.

2011-ben Boldogasszonyunk üzente, milyennek kell lennie az Új Aranykor társadalmának:

http://meszli.uw.hu/fenyor/fenyord.html

Drága MAG-Test-Vér-eim!
Kérlek, gondolkodjatok el rajta, melyik utat választjátok: a kritizálást, a dühöngést, a harcot? A politikai csatározásokat? Vagy elkezditek átalakítani előbb a saját gondolkodásmódotokat, aztán a szűk, családi környezeteteket, olyanná, hogy az összetartás, az önzetlen segítségnyújtás, az Egy-Más-sal való törődés, a másik megbecsülése (a kritika helyett) váljon uralkodóvá.
Manapság sokan még a halottakat se tisztelik, őt is szapulják. Elfelejtették a régi mondást: „Halottról vagy jót, vagy semmit!” Ugyanez érvényes az élőkre is!

A gonoszok úgy tudják fenntartani az uralmukat felettünk, hogy félelmet keltenek és egymásnak ugrasztanak bennünket. A harag az ő malmukra hajtja a vizet.

Hát kérlek Benneteket, ne velük foglalkozzunk, hanem egymással törődve, induljunk el egy szabad, békés, szeretetteljes jövő felé!

2018-01-26


A Galaktikus Konföderáció a bolygónk megmentéséért harcolt a gonosz földönkívüliekkel, azért, hogy felszabadulhasson a Föld népe a rabszolgaság alól. A nagy csatározások végül a Fényerők győzelmével végződtek. Hála Neked, drága Ashtar parancsnok és mindenkinek, akik oly sokat küzdöttetek értünk, és akik győzelemre vittétek a Fényt az Univerzumunkban.

Köszönjük az üzeneteteket:

VIDEO:
A Galaktikus Konföderáció közleménye a Földre
(Communiqué of the Galactic Confederation to EARTH)
2018. február 16.

„A Galaktikus Kódex 4. fejezetében lévő feltételeknek megfelelően, amely a Beavatkozás Törvényére vonatkozik, most a földközeli pályát Konföderációs térré, és ezt a bolygót Konföderációs területté nyilvánítjuk.” - hangzik a Földre küldött üzenetben.
Ez jó hír, mert a Földön még meglévő, a hatalmukhoz foggal-körömmel ragaszkodó gonosz erők, vagyis a háttérhatalom erői már kevésbé merik megtámadni az emberiséget, hiszen elveszítették a földönkívüli szövetségeseiket.

Remélhetőleg, már hamarosan sikerül megtörni a földi gonosz erők hatalmát is.

2018-02-20

VISSZA