Tegnap a kertünkben lévő szellőrózsából leszakítottam egy szálat, és vázába tettem, mert kíváncsi voltam, mennyi ideig marad meg a lakásban.

Este be szokott csukódni, de ez a kis virág teljes kinyílt állapotában pompázott. Gondoltam egyet, és azt közöltem vele: "SZERETLEK", majd a tenyeremet némi távolságból elébe tartva, elképzeltem, hogy a szívemből arany fényt küldök rá, a tenyeremen át.

Ugyancsak meglepődtem, amikor két levélszirom felfelé kezdett emelkedni, holott azelőtt a szirmok vízszintesen "feküdtek".

Azt hittem, képzelődöm, szóltam a páromnak, nézze már a virágot. Ő is látta, mi történik. Tehát, nem képzelődöm.

Aztán egy ideig nem törődtem a kis szépségemmel. Később megismételtem a szeretet küldését, és máris emelkedtek a szirmai, majd érdekes alakot öltött magára, úgy tűnt, mintha hajladozva, örömtáncot járna a virág.

Bevillant a Hétszín virág c. meséből a kis versike:

Szívem szirma, szeretlek,
Szállj nyugatról keletnek,
Északról meg dél fele,
Szállj, szállj el száz fele!.

Ma reggel szintén "felvidult", és további meglepetés is ért: már elég ránéznem, "táncra perdül" az én kicsi kincsem.

Az este még szinte semmi illatát se lehetett érezni, ma már ontja pompás illatát.

A házunkban volt egy öreg barackfa. Szegénynek már beteg volt a törzse, de bőségesen termett finom, jó fajta gyümölcsöt. Olyan sok termést adott, hogy még el is ajándékoztunk belőle. Amikor eladtuk a házat, nem élte túl a fa. Elhagytuk őt, s bánatában megszakadt a szíve. Ő értünk élt, bennünket halmozott el ajándékával.

Eszembe jutott a filodendronom, amit még általános iskolás koromban kaptam a kitűnő bizonyítványomért, anyukám fodrászától. Az első osztályt fejezem be akkor, 1956-ban. A szépségem még ma is megvan, persze, úgy, hogy mindig eldaraboltuk, és legyökereztettük. Nagy, zöld leveleivel gyönyörködtet, így hálálva meg a gondoskodást. Vigyázok rá, hisz társként kísér az életem során. Őt is meg szoktam szeretgetni, hasonlóan a kis szellőrózsácskához. Rajta gyakoroltam az auralátást is.

Milyen csodálatos a természet! Mire képes egy kis virág! Ő ébresztette ezeket a gondolatokat.

Elgondolkodtam, mennyi csoda van a természetben, milyen sok boldogsággal ajándékoz meg, csak látni kell a virágok pompáját, hallani kell a víz csobogását, a madarak trilláját, érezni kell a szellő lágy érintését, a Nap melengető sugarait, élvezni az életünkhöz szükséges oxigént termelő fa lombjának susogását, és egy természetben tett kirándulás alkalmával az esti tűz ropogását, mely étellel és meleggel kényeztet bennünket. Reggelente megcsodálhatjuk a felkelő nap léleksimogató ragyogását, este pedig gyönyörködhetünk a csillagok fényében.

A természet a béke, a csend, a nyugalom szigete, valóságos édenkert a mai felturbózott, hajszolt világunkban.

A boldogság ajándéka helyett azonban az emberiség más ajándékot választott. Ünnepek előtt egymást tapossák a boltokban, hogy ajándékot vegyenek a szeretteiknek, a barátaiknak. Miért? Mert úgy szokás, vagy mert illik viszonozni az ajándékot? Tényleg ajándék az, amit viszonozni kell!? És tényleg versenyezni kell, hogy ki ad a másiknak drágább ajándékot?

Gyerekkoromban, amikor nagy szegénység volt, volt egy kedves barátnőm, ők jobban álltak anyagilag, mert az édesapja ügyvéd volt. A barátnőm mindig kikönyörögte az édesapjától, hogy megvehesse, ami megtetszett neki a kirakatban, de amint megkapta, már nem tudott tovább örülni neki. Én viszont tudtam, hogy nem engedhetik meg maguknak a szüleim a vásárlást, így megelégedtem azzal, hogy többször megálltam a kirakat előtt, és gyönyörködtem abban, ami tetszett. Így megtanultam, hogy az életben az igaz értékeket keressem.

Az ajándék a szeretet megnyilvánulása kell, hogy legyen! Nincs csodálatosabb ajándék annál, amit a saját kezünkkel készítünk, vagy a kertünkben termett zöldség, gyümölcs, amivel táplálékot biztosítunk az éhező embertársunknak, anélkül, hogy viszonzást várnánk cserébe.

Ahogy a kis virágomtól a számítógép felé fordultam, ismét megtörtént, ami már oly sokszor, hogy egy visszaigazolást kaptam, egy, az éppen foglalkoztatott gondolattal, eseménnyel kapcsolatos témában. Az alábbit olvastam:

Egy olasz neurobiológus szerint a növények kommunikálnak, memorizálnak és problémákat oldanak meg.         (https://ujvilagtudat.blogspot.com/2020/05/egy-olasz-neurobiologus-szerint.html)

Az ezredforduló tájékán arra kértem Istent, mutassa meg nekem, hogyan kell helyesen élni, és kértem, hogy közvetlenül Tőle tudhassam meg az igazságot. Azóta mutatja az utat, csak meg kellett tanulnom odafigyelni. Mindig jön a visszaigazolás.

2020.05.02.

Meszlényi Marianna

„A virág s az erény
Két atyafi-gyermek,
Egy szívben egymással
Nem ellenkezhetnek.

Tudod, mi a virág?
A földnek jósága;
Tudod, mi a jóság?
A lélek virága."
(Petőfi)



VISSZA