A Szeretet arany sugára
Zuhog alá Földanyácskára.
Átöleli aranyfénnyel szépen,
Míg a Napsugár táncot jár az Égen.
Gaia - sokat szenvedett, a drága -
Lerázza terhét, mit ember rakott rája.
Mérgezve a talaj, vegyszeres a növény,
Hogy viselted mindezt? Szegény!
Tisztul az óceán, zúg a tenger árja,
Kiveti magából, mit szórtak reája.
Jön a cunami, elsöpörve mindent,
Nem kímélve semmit, legfőképp az embert.
A Föld mélye háborog, kitör a vulkán,
Feltámad a szél, tombol a hurrikán.
Háborog a mélység, megnyílik a Föld,
Megremeg alapjaiban az Anyaföld.
Lerázza magáról, kidobja magából,
Megszabadul az ember-alkotta mocskától.
Csatornák nyílnak a hatalmas Égből,
Hull alá gyógyító energia - fényből.
Tisztulás
Boldog a Földanya, ölébe fogadja a
zuhogó aranyfényt, s feltekint a Napba.
Föld-anya, Nap-apa egységet alkotva,
Megszülik végre az Aranykort újra.
De nemcsak a Föld háborog,
Háborog az ember:
A Föld népének, mi eddig volt,
Soha többé nem kell.
Letűnik a rossz, bukik a gonosz,
Tiszta dallam csendül,
A szívekben, belül,
Megszülve béke-, szeretet-otthont.
S a Szeretet arany sugára
- egyre csak -
zuhog alá Földanyácskára.
Átöleli aranyfénnyel szépen,
Míg a Napsugár táncot jár az Égen.
Sahu
2011-10-18