Ne mondd, hogy elmúlt!

Érezd a virágok illatát,
Hallgasd a madarak trilláját,
Gyönyörködj fában és virágban,
Higgyél a csillagos csodákban!
Ne mondd, hogy elmúlt az ifjúság!
S ne mondd, hogy eddig volt, nincs tovább!

Átnyújtom neked a csillagos éjszakát,
Átadom neked a napocska sugarát.
Nem vagy már egyedül, szerelmem,
Két karom átölel, gyöngéden,
Éltet a szerelem reménye.
Ősznek is megvan a szépsége.

Ránk ragyog őszi nap sugára,
S fejünk a bölcsesség tárháza.
Tudásod összegyűlt; bölcs lettél...
Nem sejted, ez milyen nagy erény?
Vidáman pompázó természet,
Fák lombján itt nincs még enyészet;

Szívünkben láng lobban - költészet,
Ragyogón pompázó természet...
Gyönyörködj benne, és ne feledd:
Boldogság belülről eredez’!
Nézel még ámulva-bámulva,
Mily csoda teremhet számunkra!

Köröttünk nyílik még száz virág,
S pompázik számunkra szivárvány.
Nyugalom, pihenés vár reánk,
Hát nem csodálatos a világ?!
Szeress hát gyöngéden, kedvesem,
S örülj, hogy még mindig van ilyen!

Nagy kaland számunkra az élet,
Nekünk még csodákat ígérhet.
Odafent ragyognak csillagok,
Idelent sok virág illatoz’,
Engedjük hatni a csodákat!
Ez a fény belőlünk kiárad

Érezd a virágok illatát,
Hallgasd a madarak trilláját!
Gyönyörködj fában és virágban,
Higgyél a csillagos csodákban!
Ne mondd, hogy elmúlt az ifjúság!
S ne mondd, hogy eddig volt, nincs tovább!

Sahu
2009-09-29