vissza                                                                           A Sátán mint vádló

A bibliai Jób könyvében ő az egyik főszereplő. Az eredeti héber szövegben a neve itt nem személynévként, hanem köznévként szerepel, mint „a vádló” (ha-szatan). A többi angyallal együtt ő is a mennyei kar tagja, Isten szolgája, és egyben tanácsadója és kéme az emberek között, aki „szerte bolyong a földön”. Istentől azt a feladatot kapja, hogy megkísértse, és ezzel próbára tegye Jóbot. Amikor Jób átmegy egy próbán, akkor ő egy újabbal próbálkozik. Jób könyvében a Sátánnak nincs független hatalma, az Istentől kell engedélyt kérnie a próbák végrehajtására. A Jób könyve 1:16 és 2:9 verseiben azt látjuk, hogy az emberek a bajokat és csapásokat gyakran Isten igazságtalanságának tulajdonítják, amit a Sátán arra használ, hogy Isten ellen fordítsa őket. Tehát az ember előtt Istent vádolja, Isten előtt pedig ugyanakkor az ember vádlójaként lép fel.

A Sátán ugyanebben a vádló szerepben a Biblia még egy helyén megjelenik. Zakariás könyvében (Zak 3:1-2) a mennyei ítélőszék előtt a megvizsgálandó Józsué főpap jobb oldalán áll, hogy vádbeszédet mondjon ellene, de az Úr angyala megparancsolja neki, hogy hallgasson.

Sátán nevei a Bibliában                                 

1. Az ószövetségi héber Sátán név az Újszövetségben, valamint a Septugintában, is szerepel görög betükre átírt formában. Az újszövetségben 36-szor található meg ebben a formában, a Septuagintában csak egy-két esetben. Határozott névelő nélkül általános értelemben jelöl ellenséget: I. Kir 11:14,23,25-ben Salamon politikai ellenfeleit jelenti, a IV. Móz 22:22-ben az Úr angyalát, aki ellenkezett Bálámmal, a Zsolt 109: 6-ban emberi vádolót. Határozott névelővel, „az Ellenség formában személynévvé válik és a gonoszság fejedelmét, jelöli. A Septuaginta azonban a legtöbb esetben diabolosznak fordítja, melynek jelentése vádoló, rágalmazó. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel- a Vádoló.

2. Az ördög- a magyar Bibliánk elsősorban így fordítja a diabolosz szót, ezen kívül a görög daimonion vagy daimon szót is. Az utóbbit többes számban is, ekkor gonosz seregeket jelöl. A daimonion vagy daimon eredetileg istenséget, természetfeletti lényt jelent. Az Újszövetség csak negatív értelemben, gonosz lelkeket jelölve alkalmazza. Szókratész viszont pozitív értelemben a lelkiismeret jelölésére használta. Az Ószövetségben a héber séd, sédim szó szolgál a gonosz lélek, lelkek jelölésére. V. Móz 32:17, Zsolt 106:37

3. A beliál név héber eredetű, jelentése: értéktelen, haszontalan, gonosz. Nem személynév, ám idővel alkalmassá vált a Sátán személyének jelölésére. Rendszerint „fiai, gyermekei” hozzátétellel (I. Sám. 2:12) A Septuaginta gyakran diabolosznak fordítja a héber beliált, ami jelzi, hogy az ókori fordítók is Sátán egyik nevének tekintették. A Náhum 1:15-ben Károlyi semmirekellőnek fordítja a héber beliált. A szövegösszefüggésből viszont kiderül, hogy Sátánról van szó, tehát a Beliál meghagyása helyesebb lenne. Az Újszövetségben a II.Kor 6:15-ben található a kifejezés.

4. A Belzebub név csak az újszövetségben fordul elő Beelzelbul formában (Mt 12:24-27), a szó héber eredetű, a pogány istenség Baál-Zebub után, amely Ekron filiszteus városban volt használatos. (II. Kir. 1:2,16) A pogány isten neve idővel a Sátán egyik nevévé vált a zsidóságban, s innen került az evangéliumokba is.

5. Az Azázel csak a III. Mózesben fordul elő (8,10,26) Egyértelműen az Úr ellenlábasát jelöli, Énok könyvében (i.e. II-I sz.) a lázadó angyalok vezérét nevezi így. Ezt követően került át a vallásos köztudatban, mint a Sátán egyik neve.