"A MIÉP NYILATKOZATA Budaházy György ítéletéről  A MIÉP megdöbbenéssel értesült a Budaházy Györggyel szemben kiszabott ítéletről, és annak mértékéről. Természetesen nem tudhatjuk, hogy milyen bizonyítékokalapján döntött a bíróság és ezen belül mennyi és mekkora súlyú bizonyíték volt megkérdőjelezhetetlen, és mennyi volt ebben az ítéletében a bíró(ság) mérlegelése. Valószínűleg nem alaptalan a gyanúnk, hogy a 13 év jelentős része ez utóbbinak tudható be. Feltéve, - de meg nem engedve -, hogy a vádak cáfolhatatlan bizonyítékokon alapulnak (ugyanis csak ez esetben lehet valakit elítélni), akkor is erősen eltúlzott az ítélet mértéke. Ha a vád tárgyává tett cselekményeket nem egy nemzeti radikális követte volna el, hanem pl. a Horthy szobrot leöntő köréből került volna ki, akkor a bíró(ság) jó eséllyel ez esetben is a jogos felháborodásra hivatkozva láthatott volna esélyt az enyhítésre. Budaházynál azonban ilyen enyhítő okot nem találtak, az ő alapállása a bíróságok többségénél - sajnos - inkább súlyosbító körülmény.  Kíváncsian várjuk a másodfokú eljárást, hiszen akár még az is előfordulhat, hogy győz az igazság (bár sajnos ez az eljárásokban nem kötelező).   Ha a MIÉP olyan helyzetben lesz, hogy ezen változtatni tud, azt meg is teszi, - hogy ne lejtsen többé a pálya a magyarság ellenében.   2016. augusztus 30.    Dr. Fenyvessy Zoltán, a MIÉP elnöke     A MIÉP Elnökének és dunaújvárosi tagságának közleménye:  Augusztus 20-án az államalapításunkat ünnepeljük. Ünnepeljük, hogy sok harc, megszállás és nehézség ellenére, sikerült megőriznünk kultúránkat, nyelvünket több mint 1100 éven keresztül.  Jelenleg egész Európát afrikai és ázsiai megszállók és terroristák hada ostromolja, melyre Csurka István már 1998-ban figyelmeztette a közvéleményt, mégsem készültünk fel ellene. Ilyen helyzetben különösen fontos, hogy erőt merítsünk az Augusztus 20-án ünnepelt sikereinkből! Éppen ezért felháborítónak és szélsőségesen provokatívnak tartjuk, hogy a Fidesz általt vezetett Dunaújvárosi Önkormányzat, Afrotánccal ünnepli országunk megalapítását!  Kellemes Ünnepet kívánunk!   2016. augusztus 30.     Megalakult a MIÉP békéscsabai alapszervezete, amelynek elnökéül Hricsovinyi Tamást választották.  2016. július 29.