Felhasználónév:    Jelszó:        Regisztráció     Elfelejtett jelszó

Gyertyaláng Ifjúsági Ének- és Zenekar



Az ezredfordulón született az ötlet, hogy alakuljon Csornán fiatalokból katolikus ének és zenekar. Németh László akkori plébános, támogatta ezt az elképzelést. Elkezdődött a csornai általános iskolákban az apostolkodás, hogy minél többen csatlakozzanak, minél többen szolgálják Istent énekkel és zenével. A kezdeti lelkesedés leginkább 2001-ben bontakozott ki, amikor is egy többnapos kirándulás keretein belül csapatunk megismerkedett egy másik ifjúsági énekkarral. Ez lelkesítően hatott, ettől fogva minden vasárnap a diákmisét tesszük színesebbé, próbáljuk a fiatalokat megfogni, hogy minél többen jöjjünk össze az Úr asztalánál. Sajnos ez roppant nehéz feladat. A mai fiatalokat ugyanis nehéz a templomba csábítani. Több próbálkozás után Tájmel Antal atya, jelenlegi plébánosunk kezdeményezte, hogy vetítsük ki a dalokat, hogy mindenki be tudjon kapcsolódni közös éneklésünkbe, élménnyé téve ezáltal mindenki számára a liturgiát. Az egyházközség beruházott új hangtechnikára és egy projektorra, amit énekkarunk szolgálatára bocsátott.
Az évek során megtapasztaltuk, hogy akkor tudunk igazán szépen énekelni és zenélni, ha azt Isten dicsőségére és az emberek javára tesszük. Hiszen ha nem így cselekszünk, akkor mit sem ér.

Évente nyári táborozások alkalmával igazi kis közösséggé kovácsolódtunk. Eleinte minden évben a tábor alkalmával egy- egy művet tanultunk meg.
2002-ben a mihályi plébánia adott otthont táborunknak, itt Borka Zsolt latin miséjét ismertük meg. 2003-ban Zalaegerszegen spirituálékat tanultunk.
2004-ben Dörben Sillye Jenő A Kis herceg című dalciklusát tanultuk meg.
2005-ben ismét Dörben táboroztunk, annyi különbséggel, hogy most már nem csak az énekkarunk jött, hanem templomunk minisztránsai is csatlakoztak hozzánk. Ezentúl mint egy közösség éltünk egymással.
Itt rendhagyó módon nem csak zenéltünk, hanem táncoltunk is. Király Péter Teremtés- történetének részleteit.
Újonnan megszerzett tudásunkat koncerteken mutattuk meg közönségünknek.
2006-ban Lövőn, 2007-ben és 2008-ban Barbacson, 2009-ben Ásványrárón táboroztunk.
A 2010-es évben Tápra megyünk táborba, ahol a lelki fejlődésünkre helyezzük a hangsúlyt, és közösségünk építésén munkálkodunk. Hála Istennek mindig jönnek új tagok, ennek köszönhetően az utóbbi időben megújult erővel szolgálunk alázatosan Isten nagyobb dicsőségére.

Külföldön is jártunk. 2002-ben Észtországba utazott Csornáról egy küldöttség, amibe mi is meghívást kaptunk. 2003-ban Erdélyben vettünk rész a szászrégeni Rákóczi-szobor avatásán. 2005-ben Szlovákiába látogattunk, Csámpai Norbert akkori káplánunk szülőfalujába, a nyitracsehi híveknek énekeltük el a Keresztutat.

Mindezeken kívül aktívan részt szoktunk venni az immár hagyománnyá váló egyházközségünk családi bálján. 2005 óta mindegyik bál megnyitóján jelen voltunk. Nemcsak énekléssel és zenéléssel, hanem a templom minisztránsaival és helyi katolikus fiatalokkal közösen mi táncoltuk a nyitótáncot.

Hozzászólás

- 22 Jul : 12:24

Írta: Misi

jók vagyunk


- 23 Nov : 08:34

Írta: 1@qq.com

I would like to do some shopping, like
cocktaildresses,
laceweddingdress123,
plussizeweddingdresses,
promdress,
bridaldresses,
cheapcoachhandbag,
buywholesale,
promdresses,
ballcheckvalves,
fleecejackets,
make
and so on!You can go with me!




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz