Az vesse rám az elsõ követ,
Ki közületek bûntelen,
S ki meri rám mondani,
Ez a költõ szívtelen!

Az vesse rám az elsõ követ,
Kinek szívében nincs félelem,
Mert az enyémben ott van,
S a lehetõség is, hogy tévedek.

Az vesse rám az elsõ követ,
Kinek vállán nincs kereszt,
Mert az enyémen van, jókora,
S az engem nem ereszt!

Az vesse rám az elsõ követ,
Ki mindig makulátlan maradt,
Sajnálom, én porba hulltam,
Akárcsak minden szavam.

Az vesse rám az elsõ követ,
Ki soha- sohasem lázadt,
Mert én ezt tettem, ezt bizony,
Mikor szívem oly nagyon fáradt!

Az vesse rám az elsõ követ,
De már inkább nem mondok semmit,
Mert a sikk itt e földön
Mennyire tudsz gazember lenni!

Gazemberek kezében a kõ,
Mélyen hasító fájdalmas kõ,
S ha eldobják jajj nekünk,
A véres valóság hálót szõ!

De jajj azoknak kik dobnak,
Kik szenny kövekkel járnak,
Kezükön ott lesz a jel, a Jel,
Mellyel örök halálba szállnak!