Az én lantom csendes,
Húrjain szelíd azon ének,
Melyet naponta zengek,
Az Úr Szent Fölségének!

Körülöttem nyüzsgés,
Élet terhét hordozó emberek,
Õk az én forrásaim,
Akikbõl húrjaimat éltetem.

Húrjaim enyhülést adnak.
A megfáradt emberi szívnek.
S kitárják a rejtett kapukat,
A rég elveszettnek tûnõ Hitnek.

A föld porába omlok ha kell,
Tiszta szívvel, boldog, szabadon,
Meghirdetve tengernyi örömmel,
A költõt, ki urrá lett a szavakon!

Az én lantom csendes.
Húrjaimon szelídség honol.
Vajon fognak emlékezni reá,
Midõn sír porába omol?