Multimédiás ki- és bemeneti egységek

Napjainkban egyre elterjedtebbek a multimédiás alkalmazások, melyek használata elképzelhetetlen lenne speciális ki- és bemeneti egységek nélkül. Tekintsük át a legelterjedtebb ilyen típusú eszközöket.

Napjainkban a számítógépek többsége rendelkezik hangkártyával. A hangkártyák általában legalább négy funkciót töltenek be.

  • Szintetizátorhoz hasonlatos módon hangot generálnak. (Szintetizátor)
  • Egy hullámtábla segítségével MIDI-formátumban megírt fájlokból zenei hangokat állítanak elő. Ekkor a hangkártya fejlettségétől függően életszerűbb zenei hangokat generálnak. (MIDI interfész)
  • Mikrofonból vagy más analóg hangforrásból jövő jelet digitalizálnak. (A/D konverter)
  • Digitális jelekből (fájlokból) állítanak elő analóg hangokat. (D/A konverter)

Hangkártya

A hangkártya a számítógép digitális jeleit analóg hangjelekké alakítja át, s ezek erősítés után a hangszóróval megszólaltathatók. A hangkártyák rendszerint PCI-buszra csatlakoznak. Kellö szoftverekkel felvértezve alkalmasak hangfelvétel készítésére, valamint hangszeres zene előállítására is. Csatlakoztatható hozzájuk hangszóró, mikrofon, külső erősítő, külső hangforrás (tehát a hangkártya bemeneti eszköz is lehet!), elektronikus hangszer és játékvezérlő. Még gyakoribb, mint a videokártya esetében, hogy az alaplapra a gyártó hangkártyát integrált.

Az átlagos kiépítettségű hangkártya kimeneti és bemeneti csatlakozói:

Ø     Line Out: egy külső eszközre (erősítőre, hi-fi berendezésre) vezethető ki a hang,

Ø     Speaker Out: a hangfal és a fejhallgató csatlakozója,

Ø     Line In: külső eszközről származó jelek fogadását teszi lehetővé,

Ø     Mic In: a mikrofon csatlakozója,

Ø     Gameport (Joystick/MIDI): játékvezérlő vagy elektronikus hangszer csatlakozója.

A MIDI egy digitális csatoló protokoll, ami a számítógép és az elektronikus hangszer közötti kommunikációt határozza meg.

Videokártya

A videovezérlő kártya teszi lehetővé, hogy megjelenhessenek a monitoron azok az adatok, amelyeket a számítógép közöl a felhasználóval. A megjelenített állókép képpontokból tevődik össze, ezeket pixeleknek nevezik.

A korszerű monitorkártya minden pixelt önállóan képes vezérelni saját belső memóriája segítségével, amelynek kapacitása általában 16-256 MB. A memóriában minden egyes pixelnek megfelel egy bejegyzés. A bejegyzés hossza határozza meg a megjeleníthető színek számát, a színmélységet. A színmélység 8 bit esetén 256 szín, 16 bitnél, 65 535 színt (High Colour), 24 bit esetén pedig 16 777 216 szín (True Colour).

A videovezérlő egységhez önálló kártyaként juthatunk hozzá, ekkor az alaplaphoz kell csatlakoztatni valamilyen csatolófelületen (leggyakrabban AGP-n) keresztül. Számos alaplap azonban beépítve tartalmazza a videovezérlőt. Ilyen alaplap használata esetén nincs szükség külön videokártya beépítésére.

A  videokártya  hátoldali kivezetésén  található VGA-csatlakozóhoz kell csatlakoztatni a monitort. Az LCD-monitorok a drágább videokártyákon található DVI-porthoz is csatlakoztathatók, ez jobb minőségű jelátvitelt biztosít. A jobb kiépítésű, több szolgáltatást nyújtó videokártyákon több más csatlakozó is lehet, például TV-kimenet vagy videojel-bemenet, azaz a videokártyák nem csak kimeneti, hanem bemeneti eszközök is lehetnek!

Ha gépünket nem csak szövegszerkesztésre vagy táblázatkezelésre használjuk, hanem komolyabb grafikus alkalmazásokat is futtatunk rajta (például képfeldolgozó vagy műszaki tervezőprogramokat) akkor a videokártya a konfiguráció egyik kritikus pontja, és hamarosan szembesülünk azzal, hogy az egyre újabb (és drágább) kártyák sem elég gyorsak utolérni növekvő igényeinket.

Ki- és bemeneti egységek - Modem és hálózati csatoló

A telefonos modem (modulátor-demodulátor) kétirányú adatátvitelt tesz lehetővé hagyományos telefonvonalon keresztül. Ezeket az eszközöket elsősorban az internetre történő csatlakozásra, faxok küldésére és fogadására, valamint különféle banki szolgáltatások igénybevételére használják.

A telefonhálózatok új generációja az ISDN, melyhez speciális végberendezéssel csatlakozhatunk. Az ISDN hálózaton a fentiekben ismertetett műveleteket nagyobb sebességgel végezhetjük el a digitális technikának köszönhetően.

A munkahelyek helyi számítógépes hálózatához hálózati csatolókártyával csatlakozhatunk. A hálózati csatolókártyák legfőbb jellemzője az adatátviteli sebesség. Adatátviteli sebesség alatt az időegység alatt átvitt bitek számát értjük, melyet bit/s-ban mérünk. Az átvitelt jellemezhetjük a felhasznált jel értékében 1 másodperc alatt bekövetkezett változások számával is, amit jelzési sebességnek, vagy közismert néven baudnak nevezünk.

A hálózati kártyák ismertebb típusai az Ethernet és a Token Ring rendszerű eszközök. Az elterjedtebb Ethernet hálózati eszközök 10 vagy 100 Mbit/sec, míg a Token Ringek maximum 32 Mbit/sec átviteli sebességet biztosítanak.

Modem

A modem a számítógép digitális jeleit kimenő analóg telefonjellé, a bejövő telefonjeleket pedig a számítógép által érthető digitális jellé alakítja (moduláció/demoduláció). A modem tehát a világhálóra történő csatlakozás alapeszköze. A telefonvonalakon keresztül, telefonhívás révén kapcsolja össze a hálózatba kötött gépeket (A tárcsázást, azaz a kapcsolat létesítését hallhatjuk is, ilyenkor ugyanis a modem sípoló hangot bocsát ki.)

Megkülönböztetjük a külső és a belső modemeket. A külső modemeket általában soros portra csatlakoztatjuk. A belső modemek illesztőkártyaként a számítógép alaplapjába csatlakoznak, de nagyon gyakori, hogy az alaplapra már gyártáskor integrálják a modemet, így külön belső vagy külső egységre nincs szükség.

A modemek legfőbb jellemzője az adatátviteli sebesség, melyet bps-ben (bit per secundum) mérnek. Napjainkban egy modem maximális átviteli sebessége 56 Kbps. A modem adatátviteli sebessége nem haladja meg internet-elérésünk sávszélességét (amit az elérés típusa határoz meg, lásd a Hálózat című fejezetet).

A modemek általában faxok küldésére és fogadására is alkalmasak.