Forrás: sulinet

 

Honlapszerkesztés egyszerűen (1. rész)

 Microsoft Frontpage 2002 és 2003 honlapszerkesztő program legfontosabb funkcióinak leírását közöljük.

A Microsoft Frontpage program egy WYSIWYG (What You See Is What You Get) típusú weblapszerkesztő program, ami annyit jelent, hogy amit szerkesztés közben a képernyőn látunk, azt (elvileg) ugyanúgy fogják a különböző böngészőprogramok is megjeleníteni. Persze előfordulhat, hogy a különböző böngészőtípusok eltérően jelenítik meg az oldalt, ezért érdemes ismerni a HTML kódokat is, hogy a szükséges javításokat kézzel is elvégezhessük, ha szükséges.

Cikkünkben a Frontpage 2002-es verzió magyar nyelvű változatának legfontosabb funkcióit mutatjuk be. A leírások érvényesek a 2003-as verzióra is, ahol pedig változás van, azt külön jelezzük.

A program elindítása után, a következő eszköztár áll rendelkezésünkre:
(a kicsinyített képekre kattintva eredeti nézetben is megtekinthetjük a képet)


Frontpage 2002


Frontpage 2003

Amint a képen látható, a 2003-as verzió más színsémával rendelkezik, az ikonok megjelenése kicsit más, de az alap-eszköztárak funkcióban szinte azonosak.

Először ismerkedjünk meg a Formázás eszköztár adta lehetőségekkel.


Formázás eszköztár

 
A szöveg stílusának beállítása  
A szöveg betűtípusának beállítása Formátum/
Betűtípus
Betűméret kiválasztása Formátum/
Betűtípus
A betűket megvastagíthatjuk, használhatunk dőlt és aláhúzott  típust is (ez utóbbit, ha lehet, kerüljük el, mert a linkek is aláhúzva jelennek meg, ami félreértésre adhat okot).
Ez csak egy aláhúzott szöveg

Ez pedig a Sulinet honlapjára mutató link

Formátum/
Betűtípus
A bekezdéseket balra, középre,  jobbra tudjuk igazítani, illetve sorkizárttá tudjuk tenni. Formátum/
Bekezdés

 

Használhatunk számozott, ill. felsoroláslistákat is, ha a listaelemeket kijelöljük és a megfelelő ikonokra kattintunk. Formátum/
Felsorolás és számozás
A bekezdések behúzását tudjuk beállítani (a későbbiekben látni fogjuk, hogy a stíluslapok használatával ezt elegánsabban is megoldhatjuk).  
Szöveg háttérszínének beállítása  
Szöveg színének beállítása Formátum/
Betűtípus

Szegélyek beállítása
(meghatározhatjuk, hogy a szöveg vagy táblázat esetén hol legyenek szegélyek megjelenítve.
Formátum/
Szegély és mintázat

A szöveg begépelése után (vagy pl. egy szövegszerkesztő programból való exportálás után) elkezdhetjük a szöveg formázását. A szöveget különböző beépített stílusok szerint módosíthatjuk. A stílusokat egy legördülő menü segítségével választhatjuk ki.

A legördülő menü

A gyakrabban használt stílusok eredménye

Címsor 1

Címsor 2

Címsor 3

Címsor 4

Címsor 5
Címsor 6
Cím
  • Listajeles felsorolás
  • stb.
  • stb.
Definiált kifejezés
Definíció
 
Formázott
  1. Számozott lista
  2. stb.
  3. stb.
A szöveg betűtípusát is egy legördülő listából választhatjuk ki. (A különböző betűtípusok használatával óvatosan bánjunk, hiszen nem biztos, hogy az a betűtípus, amit mi használunk, az mások gépén is installálva van. Ebben az esetben nem a mi általunk meghatározott betűtípus lesz látható, hanem a böngésző egy másikkal helyettesíti azt.)

 Szokásos eszköztár leírása:

A szokásos eszköztáron az Office programcsomagban már megszokott ikonokat ismerhetjük fel.

Új oldal készítése 2002: Fájl/ Létrehozás / Lap vagy webhely

2003: Fájl/ Új dokumentum

oldal megnyitása Fájl/Megnyitás
az aktuális oldal elmentése Fájl/Mentés
az aktuális oldal nyomtatása Fájl/Nyomtatás
az aktuális oldal megtekintése az alapértelmezett böngészőben Fájl/
Megtekintés böngészővel
helyesírás-ellenőrzés elindítása Eszközök/Helyesírás
a kijelölt rész kivágása
(vágás után a kijelölt objektumok az eredeti helyükről eltűnnek és a vágólapra kerülnek)
Szerkesztés/Kivágás
a kijelölt rész vágólapra másolása Szerkesztés/Másolás
beillesztés a vágólapról Szerkesztés/Beillesztés
az utolsó művelet visszavonása Szerkesztés/Visszavonás
az eddig visszavont műveletek visszaállítására szolgál Szerkesztés/Mégis
Táblázat beillesztése. A megjelenő stilizált táblázat segítségével kijelölhetjük, hogy hányszor hányas táblázatot szeretnék beilleszteni. Táblázat/
Beszúrás/ Táblázat
Kép beillesztése fájlból. Beszúrás/
Kép / Fájlból
Link definiálása Beszúrás/
Hiperhivatkozás
Frissíti a dokumentumot (betölti az utoljára elmentett verziót). Nézet/
Frissítés
Leállítja az adott oldal betöltését  
Megmutatja a speciális formázó karaktereket a szövegben
(Pl. táblázat határvonala, sortörés...)
 
Segítséget ad a kiválasztott menüpontról, ikonról stb.  

A további eszköztárakat a Nézet / Eszköztárak  menüpontban választhatjuk ki, illetve tüntethetjük el. 

 

Nézzük, hogy hogyan állíthatjuk be a szerkesztett oldalunk jellemzőit! (Fájl/Tulajdonságok...)

Általános

  • A Hely sor tartalmazza a szerkesztett oldal útvonalát és nevét.
  • A Cím sorban adhatjuk meg az oldalunk címét. (Az a szöveg, ami a böngésző címsorában látszik.)
  • Az alaphely sor kitöltésével a relatív címeket abszolút címekké konvertálhatjuk
  • Alapértelmezett megjelenési hely: Ha használunk frame-eket, akkor itt adhatjuk meg, hogy az oldalunkról meghívott linkek melyik frame-be töltődjenek be alapértelmezésben.
  • Háttérhang: A háttérzene megadása (csak bizonyos böngészők tudják értelmezni). A formátum wav, mid és au lehet. Az Ismétlések száma mezőben állíthatjuk be, hogy a háttérzene hányszor ismétlődjön. (A végtelen kapcsoló kiválasztásával végteleníthetjük a lejátszást).
  • Platform: Itt adhatja meg, hogy a parancsfájlokat író tervezésidejű vezérlők az ügyfélgépen vagy a kiszolgálón hajtsák-e végre a parancsfájlokat.
  • Kiszolgáló: Itt adhatja meg, hogy a kiszolgáló-parancsfájlokat író tervezésidejű vezérlők melyik parancsnyelvet használják.
  • Ügyfél: Itt adhatja meg, hogy a kiszolgáló-parancsfájlokat író tervezésidejű vezérlők melyik parancsnyelvet használják.

     

Háttér (Ugyanezt az ablakot a Formátum/ Háttér menüponttal is előhívhatjuk.)
(Ugyanezt a fület a 2003-as verzióban Formázás néven találjuk meg.)

A Formázás  részben megadhatjuk a háttérképet. Ha a vízjel opciót is kiválasztjuk, akkor a háttérkép az oldal gördítése során egyhelyben marad. (Nem mindegyik böngésző támogatja!) A Színek részben kiválaszthatjuk a háttérszínt, a szöveg, a hivatkozások, felkeresett hivatkozások és aktív hivatkozások színét.

Ha ugyanazt a beállítást több oldalnál is alkalmazni szeretnénk, akkor a Háttérre vonatkozó adatok lekérése másik weblapról pontban meghatározhatjuk, hogy melyik oldal beállításai legyenek érvényesek az aktuális oldalra. (A 2003-as verzióban ugyanez a lehetőség itt már nem elérhető.)

Margók

(Ugyanezt a fület a 2003-as verzióban Speciális néven találjuk meg.)

Az oldal margóját (a böngésző kerete és a tényleges tartalom közti üres sáv) ezen az oldalon állíthatjuk be.

A 2003-as verzióban  már az alsó és jobb oldali margó értékét is beállíthatjuk.

 

 

Most ismerkedjünk meg a linkek használatával

A link szövegének kijelölése után, az ikon megnyomásával, vagy a Beszúrás/Hiperhivatkozás menüpont kiválasztásával, illetve a Ctrl+K billentyűk lenyomásával definiálhatunk linkeket.

Az ablak középső területén láthatjuk, hogy jelenleg milyen oldalak állnak szerkesztés alatt. A Könyvjelző gomb megnyomása után kiválaszthatjuk az adott oldalban definiált könyvjelzők közül azt, ahova a link mutasson. (A könyvjelzők szerepe az, hogy alkalmazásukkal egy adott html oldal általunk definiált részére ugorhatunk. Egy objektumot (szöveget, képet stb.) elnevezhetünk az oldalon belül (könyvjelzővel láthatunk el), és a link erre a névre fog hivatkozni .oldal.html#konyvjelzo_neve formátumban. Könyvjelzőt a Beszúrás/Könyvjelző... menüpontban definiálhatunk. )
A Célkeret (2003-ban Megjelenítési hely) gomb megnyomása után választhatjuk ki, hogy az adott link hova töltődjön be (azonos keret, teljes lap, új ablak, szülőkeret, vagy a keret neve).

A Cím mezőbe kell beírnunk a link URL-jét.


A Táblázatok használata

Táblázatot az ikonnal, vagy a Táblázat/ Beszúrás / Táblázat menüponttal illeszthetünk be. A továbbiakban a táblázattal kapcsolatos lehetőségeket a Táblázat menüpontban találjuk.

Ha a Táblázat/ Beszúrás / Táblázat pontot választjuk ki, akkor a megjelenő ablakban beállíthatjuk a táblázat fontosabb tulajdonságait.

 

 

Itt adhatjuk meg, hogy a táblázat hány sorból és oszlopból álljon, milyen legyen az igazítása (balra, középre, jobbra igazított), milyen széles legyen, mekkora szegélye legyen, valamint a cellamargó (a cellatartalom és szegély közti távolság) és cellaköz- (a cellák közti távolság)  értékeket is kitölthetjük.

A 2003-as verzióban már a táblázat magasságát, háttérszínét, a szegélyek méretét és színét is megadhatjuk ugyanebben az ablakban.

Most ismerkedjünk meg a Táblázat menü által nyújtott lehetőségekkel.

 

Táblázat rajzolása Ide kattintva táblázatot rajzolhatunk. Először az egérmutatót a bal felső saroktól a jobb alsó sarokig húzva adjuk meg a táblázat külső szegélyét, majd húzzuk meg az oszlopokat és sorokat elválasztó belső vonalakat.
Beszúrás /  Táblázat Ide kattintva a táblázatot egy párbeszédpanel segítségével hozhatjuk létre, amelyben beállíthatjuk a táblázat tulajdonságait.
Beszúrás / Sorok vagy oszlopok Erre a parancsra kattintva sorokat vagy oszlopokat szúrhatunk be a táblázatba. Ha a parancs használata előtt kijelölünk egy sort vagy oszlopot, az új sor vagy oszlop örökli a kijelölt sor vagy oszlop celláinak tulajdonságait, például a háttérszínt, valamint a vízszintes és függőleges igazítást.
Beszúrás / Cella Erre a parancsra kattintva egy cellát szúrhatunk be a táblázatba. A FrontPage cellajellemzők (például magasság és szélesség) nélkül szúrja be a cellát. A cella beszúrása előtt helyezzük a beszúrási pontot egy cellába, vagy jelöljünk ki egy cellát, sort vagy oszlopot.
Beszúrás / Felirat Erre a parancsra kattintva beszúrhatunk egy táblázatcímet vagy egy kifejezést, amely összefoglalja a táblázat tartalmát. Akkor szúrhatunk be feliratot, amikor a beszúrási pont egy cellában van, vagy egy cella, sor vagy oszlop ki van jelölve. A felirat alapértelmezés szerint a táblázat fölött, középre igazítva jelenik meg.
Cella törlése Ide kattintva törölhetjük a kijelölt táblázatcellákat.
Kijelölés / Táblázat Erre a parancsra kattintva kijelölhetjük a beszúrási pontot tartalmazó táblázatot.
Kijelölés / Oszlop Ide kattintva kijelölhetjük a beszúrási pontot tartalmazó táblázatoszlopot.
Kijelölés / Sor Erre a parancsra kattintva kijelölhetjük a beszúrási pontot tartalmazó táblázatsort.
Kijelölés / Cella Ide kattintva kijelölhetjük a beszúrási pontot tartalmazó táblázatcellát.
Cellák egyesítése A kijelölt cellákat összevonhatjuk.
Cellák felosztása A kijelölt cellákat több cellára oszthatjuk fel.
Táblázat felosztása A táblázatot több, különálló táblázatra bonthatjuk
Automatikus formázás A beépített formátumok alapján átformázhatjuk a táblázatunkat (pl. klasszikus, színes, stb.).
Azonos sormagasság
 
Ide kattintva a táblázat összes kijelölt sorát azonos magasságúra alakíthatjuk.
Azonos oszlopszélesség Ezzel a menüponttal a táblázat összes kijelölt oszlopát azonos szélességűre alakíthatjuk.
Automatikus méretezés a tartalomhoz Erre a parancsra kattintva beállíthatja, hogy az összes oszlop szélessége automatikusan illeszkedjen a táblázat tartalmához.
Konvertálás / Szöveg táblázattá Ide kattintva a kijelölt szöveget táblázattá alakíthatjuk. A parancs használata előtt elválasztó karakterek hozzáadásával meg kell jelölnünk, hogy hol szeretnénk a szöveget oszlopokra és sorokra osztani. Az oszlopok elválasztásához használhatunk például vesszőket, a sorok végét pedig bekezdésjelekkel jelölhetjük.
Konvertálás / Táblázat szöveggé Erre a parancsra kattintva a kijelölt táblázatot szöveggé alakíthatjuk. Mindegyik táblázatcellából külön bekezdés lesz.
Táblázat tulajdonságai / Táblázat Ide kattintva megjeleníthetjük a Táblázat tulajdonságai párbeszédpanelt, amelyben a táblázat tulajdonságait (például az elrendezését, méretét vagy háttérszínét) tekinthetjük meg és állíthatjuk be.
Kitöltés / Lefelé Ide kattintva a táblázatban kijelölt tartomány legfelső celláinak tartalmát és formázását az alattuk lévő táblázatcellákba másolhatjuk.

 
Kitöltés / Jobbra

 

Hasonló, mint a fenti funkció, csak a cellától jobbra lévő cellákra érvényes.
Táblázat tulajdonságai / Cella Erre a parancsra kattintva megjeleníthetjük a Cella tulajdonságai párbeszédpanelt, amelyen a táblázatcella tulajdonságait (például a magasságát és szélességét) tekinthetjük meg és állíthatjuk be.
Táblázat tulajdonságai / Felirat Erre a parancsra kattintva megjeleníthetjük a Táblázat feliratának tulajdonságai párbeszédpanelt, amelyen a táblázat feliratának tulajdonságait (például az elhelyezését) tekinthetjük meg és állíthatjuk be.
 

Az egyes funkciók magukért beszélnek, ezért csak 2 menüpontot nézünk meg részletesebben.

A cellatulajdonságok megváltoztatása

Vízszintes igazítás
(balra, jobbra, középre, sorkizárás)
a legördülő listából kiválasztható, hogy a cellatartalom vízszintesen hogyan igazodjon (balra, középre, jobbra, sorkizártan)
Függőleges igazítás
(felülre, középen, alapvonalra, alulra)
a legördülő listából kiválasztható, hogy a cellatartalom függőlegesen hogyan igazodjon (felülre, középen, alapvonalra, alulra)
Rovatfej a cellatartalom vastag betűkkel jelenik meg
Nincs sortörés ezzel állíthatjuk be, hogy a cella tartalmát a böngésző ne tördelje szét.
Háttérkép használata a cella háttérképét adhatjuk meg
Háttér / Szín a cella háttérszínét adhatjuk meg
Szegélyek / Szín a keret színét adhatjuk meg
Világos szegély a világosabb keret színét adhatjuk meg
Sötét szegély a sötétebb keret színét adhatjuk meg
Szélesség megadása a cella szélességét állíthatjuk be pixelekben vagy százalékos formában
Magasság  megadása a cella magasságát állíthatjuk be pixelekben vagy százalékos formában
Cellakiterjedés (sor) megadhatjuk hogy az aktuális cella hány cellának megfelelő helyet foglaljon el a sorban
Cellakiterjedés (oszlop) megadhatjuk hogy az aktuális cella hány cellának megfelelő helyet foglaljon el az oszlopban

Táblázat tulajdonságai

A Táblázat tulajdonságai ablakban a táblázat egészére jellemző tulajdonságokat állíthatunk be (a beállítható funkciókat már érintettük a Cellatulajdonságok, illetve Táblázat beszúrása ablak kapcsán).


Cikkünk folytatásában áttekintjük, hogy a képeket, listákat és űrlapokat hogyan használhatjuk a programban, valamint közreadunk egy gyakorló feladatot is.

Abonyi-Tóth Andor