Üdvözöllek a csapatunkban!
Fontos betöltendő szerep vár Rád a csapatunk sikeres tevékenysége érdekébe, és ezért szeretnénk Veled jobban megismerkedni. Ez az együttműködési Megállapodás MINDKETTŐNK számára fontos. Ezért tehát tisztán kell látnunk a céljainkat, egymással szemben vállalt elkötelezettségünket és elvárásainkat, stb. A kérdésekre adandó válaszok átgondolása közben egy üzleti tervet is össze fogsz majd magadnak állítani, amelynek aktualizálására hétről hétre, hónapról hónapra sor fog kerülni.
KÉRLEK, hogy ezt a dokumentumot nyomtasd ki, keríts annyi nyugodt körülmények között eltölthető szabadidőt, és őszintén gondolkozz el azon, hogy mit szeretnél elérni ezzel a Kapcsolati Marketinges tevékenységeddel. Ez a vállalkozás számos, az életben fontos dolognak az elérését képes elősegíteni, annak ellenére, hogy kezdetben látszólag csak a pénzről szól, ahogyan növekedésnek indul a pénznek egyre kevesebb jelentősége lesz és amit nyújt számunkra, az minden képzeletet felülmúl.
Kitöltését követően, kérem ezt a Megállapodást a következő e-mail címre eljuttatni: kajarik@chello.hu
Kézhezvételt követően közösen időt fogunk keríteni arra, hogy átbeszéljük a kérdésekre adott válaszaidat, és összeállítsunk egy üzleti tervet az általad megfogalmazott célok megvalósítása érdekében.
Egy fontos megjegyzés: Ha kérdéseid lennének, és segítségre lenne szükséged, HÍVJ fel - a SKYPE-on - és beszéljük meg a dolgot! Ne várj arra, hogy én kezdeményezzem a kapcsolatfelvételt. Az e-mail célba érkezése napjainkban nem mindig garantált. A feladatom az, hogy segítsek Neked, ezért ne gondold, hogy a hívásoddal zavarnál engem. Érdekel az, hogy mi történik Veled, és szívesen szerzek tudomást a vállalkozásoddal kapcsolatos dolgokról.
Készíts magadnak egy másolatot erről a dokumentumról, és mentsd el azt, hogy bármikor kéznél legyen.
Ez lesz a SIKERTÉRKÉPED!
Néhány kérdésre a válaszadás nem kötelező, mint például a magáncélú honlapod címe. Ha valamit hiányolnál az összeállított anyagból, nyugodtan jelez, és beépítem azt is.
Név:
Cím
(Település, utca, házszám, postai irányítószám):
Telefonszámok (vonalas, mobil,
fax, SKYPE, stb.)
Születésnap:
Névnap:
Családi állapot:
Gyermekek
száma (név és életkor):
E-mail cím:
Herbalife ID szám:
Vállalkozásod
honlapcímei (termék és üzleti lehetőség):
Személyes honlapod címe (ha van ilyen):
1. Mi a legfontosabb INDOKOD, amiért ezt a vállalkozásodat végzed? Mit szeretnél elérni ezzel a Kapcsolati Marketinges vállalkozásoddal? Tölts el elegendő időt ennek a kérdésnek a megválaszolásával, és írd le minél részletesebben. Ha az anyagi biztonság és az egyéni szabadság a célod, írd le, hogy konkrétan ez mit jelent a számodra. Az erre a kérdésre adott válaszodtól fog függeni leginkább a sikered.
2. Mi az, amit leginkább kedvelsz a Herbalife cégben?
3. Mi az, ami leginkább motivál? (Például: elismerés, pénz, tanulási lehetőség, mások segítése)
4. Melyek az erősségeid, mely adottságaidat szeretnéd a csoportod tagjaival megosztani?
5. Mely szavakkal tudnád magadat (nem fizikailag) legjobban jellemezni?
6. Szerinted melyek a gyengeségeid, mi az, ami egyáltalán hátráltat téged az eredményességedben? Vannak-e számodra leküzdendő nehézségek és akadályok?
7. A távmunka tevékenységedben mi a legfontosabb szempont számodra?
8. Hetente mennyi időt szánsz erre a tevékenységedre fordítani?
9. Kész vagy-e legalább egy - öt évet rászánni arra, hogy sikert érj el ebben a vállalkozásodban?
10. Milyen hetente elvégzendő üzletépítő tevékenység mellett vagy hajlandó ELKÖTELEZNI magadat? (vagyis: hirdetések feladása, linkcsere, baráti találkozók szervezése, üzleti bemutatókra meghívása embereknek, internetes fórumokon részvétel, stb.)
11. Ha korábban már MLM-eztél, és nem sikerült a kitűzött céljaidat elérned, szerinted ennek mi volt az oka?
12. Mennyi pénzt szeretnél havonta keresni:
13. Mi volt az első gondolat, ami eszedbe jutott, amikor megértetted, hogy mi mindent el lehet érni a Kapcsolati Marketing segítségével?
14. Mit kedvelsz leginkább a jelenlegi munkádban? Mit utálsz legjobban benne?
15. Tisztában vagy-e azzal ,hogy a Kapcsolati Marketing leginkább egy személyiségfejlesztő program? Minél többet dolgozol önmagadon, a jövőképeden, a hozzáállásodon, a hiteden, minél inkább akarsz fejlődni és jó irányban megváltozni, annál több pénzt fogsz keresni. Szándékozol-e a jövőben könyveket olvasni, hangfelvételeket hallgatni, video anyagokat megnézni, és önmagadba befektetni?
16. Mik a velem, mint felső vonalbeli szponzoroddal és a vállalkozásodban segítő partnereddel szembeni elvárásaid? Hogyan tudnám legjobban elősegíteni az eredményességedet?
17. Világosan látod-e, hogy mit kell tenned azért, hogy sikeres legyél ebben a vállalkozásodban? Írj erről néhány mondatot, hogy mit értesz ez alatt!
18.
A hit a legfontosabb dolog ebben a vállalkozásban és többféle formában is szükség
van rá. Tudnod kell hinni:
Önmagadban
Kérlek, hogy 1-10-ig adható jegyekkel osztályozd le magadat, hogy mi a helyzet Nálad a fenti területeken?
Önmagadban
-------
A termékekben ---------
A Herbalife vállalatban és vezetőségében
---------
Énbennem, mint a szponzorodban és felső vonalbeli személyes tanácsadódban
--------
A mi rendszerünkben (ügyfélszerzés és munkatárs toborzás) --------
Másokban
---------
19.
Melyik az öt (5) legközelebb megvalósítandó cselekedeted? (pl. beszélsz három
legjobb ismerősödnek a vállalkozásodról, tartasz egy találkozót a barátaidnak,
feliratkozol egy fórumra, hirdetsz az interneten, stb.)
1.
2.
3.
4.
5.
20.
Mennyire vagy tanítható? Igen, vagy nem? Ha nem, miért gondolod ezt?
21. Hogyan tanulsz könnyebben? Olvasással, vagy hangfelvételek hallgatásával, video anyagok nézésével?
22. Szeretsz-e az embereknek segíteni? Milyen módon? Van-e küldetéstudatod? Ha igen, mi az?
23. Szeretsz-e vidám emberek közé járni, társas utazásokra, kirándulásokra menni, bulikon rész venni? Ha igen, tervezel-e ilyeneken mostanában részt venni?
24. Örömöd leled-e mások szórakoztatásában? Ha igen, milyen módon szoktad ezt tenni?
25. Mindenre figyelemmel lévő, a részletek iránt is érdeklődő vagy-e? Szereted-e előre eltervezni a dolgokat, és nyilvántartást készíteni az eseményekről?
26. Mindig pontosan jelensz-e meg a találkozókon, vagy inkább késni szoktál?
27. Szereted-e a kihívásokat, a versengést, legyen szó akár a jövedelemről, egy sportversenyről, vagy bármilyen vetélkedőről?
28. Sorold fel - fontossági sorrendben - az életedben lényegesnek tartott dolgokat!
29. A Kapcsolati Marketingben a siker, az egy folyamat, nem pedig, egy célállomás. Néha találkozunk olyanokkal, akik gyors sikert tudnak felmutatni, ennek ellenére a többség számára a siker egy következetes és kitartó, folyamatosan végzett tevékenység eredménye. Fontos ezt megértened, és, hogy reális, de "kissé megerőltető" célokat tűzz ki magad elé! Ez a szakma nem LOTTO szelvények kitöltéséről és a megtippelt számaink kihúzásában reménykedésről szól. Amire itt leginkább szükség van, az a cselekvés, a fejlődésünk és jó irányban történő változásunk melletti elkötelezettség, valamint a taníthatóságunkat is magába foglaló pozitív hozzáállás. Kész vagy-e elkötelezni magad a folyamatos tanulás és cselekvés mellett?
30. Most pedig, elérkeztünk a legfontosabb ponthoz. Tőlem, mint szponzorodtól sokat fogsz majd hallani a pozitív jövőképünk megalkotásáról. Ez az, ami elősegíti az üzleti tervünk megvalósulását és az életünk beteljesülését. Kérlek, hogy szánj időt arra, hogy leírd az általad elképzelt ideális napodat feltételezve, hogy semmilyen anyagi, vagy időbeli korlátozástól nem kell többé már szenvedned. Hol laknál legszívesebben? Kivel töltenéd legszívesebben együtt az idődet? Írd le milyen lakásban szeretnél lakni? Milyen autód lenne? Milyen életstílusod lenne? Milyen szervezeteket és intézményeket támogatnál szívesen? Szeretnél sokat utazni, kirándulni? Stb. Legyél minél kreatívabb, és engedd szabadon a fantáziádat! Ismételten kérlek, hogy NE HAGYD KI EZT A LÉPÉST!
Akkor
most mégegyszer:
Üdvözölünk a csapatunkban!
............................................................................ | ........................................................................... |
Szponzor:
KAJÁRIK Béla | Független HERBALIFE tanácsdó |