A töretlen KARRIER hat aranyszabálya
A karrier ma már nem az, ha valakinek nyugdíjas állása van. A karrier manapság
két dolgot jelenthet: hatalmat és pénzt vagy az álmok beteljesítését. Sőt
egyre inkább ez utóbbit, még akkor is, ha ez tökéletesen keveseknek sikerült.
Az alábbi hat aranyszabály mindenesetre kijelöli, hogy merre is kellene
tartani annak, aki a való világ karrier ösvényeit és az álmok országútjait
egyszerre kívánja taposni.
1. A motiváció a siker
kulcsa
Ahhoz, hogy valaki megtalálja életenergiának forrását, azt kell megértenie,
hogy mi motiválja. Miféle tevékenységek, miféle helyek, miféle emberek,
miféle helyzetek stimulálják, s melyek azok, amelyek megnyugvást, kielégülést
hoznak számára? Minden szakmának, munkának, hivatásnak megvan egyfajta vonzereje,
amely magához húzza azokat az embereket, akiknek a mentalitása megfelelő
feladatok ellátásához, s akik emiatt jól érzik magukat, miközben dolgoznak.
Az ilyesfajta elégedettség nélkül a siker a külső szemlélő számára ugyan
megjelenhet, de annak aki a munkát elvégzi, tevékenysége legfeljebb pénzkereset
vagy a kapcsolatainak, befolyásának forrása lehet, de semmiképpen sem töretlen
karrierjének alapja.
2.
A siker kemény munkát követel
Téved, aki azt hiszi, hogy az üstökösszerű karrierek pusztán a szerencse
fiainak vannak fenntartva. Az képes a gyors kiemelkedésre, aki elvégezte
az ehhez szükséges előkészületeket. A CareerJournal ezzel kapcsolatban Thomas
Edisont idézi, aki szerint "a géniusz az a tehetséges személy,
aki megcsinálja a leckéjét". Edison pedig ez ügyben nyugodtan
hihetünk. Ezek az emberek gazdagok, mert a munkájuknak szentelik az életüket.
Hajlandók keményen dolgozni, s nem rettenti el őket a balsiker, mert pontosan
tudják: a siker attól függ, hogy képesek-e tanulni a hibáikból, s felveszik-e
a kesztyűt, ha újabb kihívással találkoznak. Jack Kerouac egyszer azt mondta:
"A vízenjárást sem egy nap alatt építették fel." S valóban, sokkal
bölcsebb az apró napi sikerekben gondolkodni, mint arra összpontosítani,
hogy egyszer meglegyen a főnyeremény.
3.
Kövesd az álmaidat!
Az amerikai pszichológus, Charles Garfield kutatásai során sikeres üzletemberek
motivációját vizsgálta, s a következő megállapításra jutott: ezek az emberek
azért képesek folyamatosan mély benyomást keltő és elégedettséget hozó eredményeket
elérni, mert az álmaik nyomában járnak. Garfield szerint minden csúcsra
járó vezetőben ég a vágy valami nagyszerű, valami olyasmi elérésére, ami
igazán fontos a számukra. A töretlen karrierre vágyók számára a példájuk
egyet jelent: nem szabad alább adni a céljaikat a számukra fontos és nagyszerű
dolgok megvalósításánál.
4.
Becsüld meg a tehetségedet!
Egy másik amerikai pszichológus, bizonyos Howard Gardner új értelmezést
adott az emberi teljesítőképesség megítélésének, amikor bevezette a sokrétű
intelligencia fogalmát. Szemben a korábban elfogadott, s elsősorban a verbális
és analitikus képességeken alapuló intelligenciamodellel, Gardner kiterjesztette
a fogalomkört a nyelvi, a zenei, a térbeli, az érzelmi, a mozgáskulturális,
az interperszonális és intraperszonális intelligenciára. Mi több mi mindannyian
alkalmasak vagyunk egy újabb intelligenciaréteg kifejlesztésére, amitől
sokkal teljesítőképesebbé és kerekebbé válunk. Aki megérti önmaga sokrétűségét,
felfedezi sokféle tehetségét és az eben rejlő lehetőségeket, egyúttal képessé
válik kiterjeszteni az elképzeléseit a saját reális karrierlehetőségeiről.
Sajnálatos és sajátos módon manapság sok ambiciózus ember nem fektet be
eleget saját tehetségébe.
5.
Menedzseld magad!
Nincs közvetlen összefüggés a siker és az egészséges lélek között. A legnagyobb
gazemberek (erre mindannyian tudnánk példákat hozni) is lehetnek sikeresek.
Kinek-kinek a saját érzései fontos szerepet játszhatnak a karrierjében,
az érzések lehetnek szövetségesek és ellenségek. Mindenesetre érdemes őket
felhasználni a fontos, jelentőségteljes célok beteljesítéséhez, sokkal inkább,
mint az önpusztításra. Az érzelmek és a hatékony tevékenység között mindig
ott fekszik a racionális gondolkodás. Minden spontán és negatív érzésből
fakadó (időnként karriergyilkos) megnyilvánulás előtt érdemes lehiggadni,
gondolkodni, s kialakítani egy hatékony cselekvési tervet.
6.
Vállalj kiszámított kockázatokat!
Aki túlságosan korlátozottan vállal kockázatot, egyben limitálja a megszerezhető
"jutalom" nagyságát is. Manapság, amikor a világ az egyre élesebb
verseny felé halad, a karrierépítésben is muszáj egy kis kockázatot vállalni,
különben a merészebbek újra és újra előnybe kerülnek. Ehhez tudni kell,
hogy miként lehet megkülönböztetni a valós veszélyt a fantázia játékaitól.
Az eredményes kockázatvállaláshoz mindenkinek ismernie kell a kockázattűrő
képességét. Ha valamit meg akarsz tenni, akkor azt is fel kell mérned, hogy
mik lehetnek a következmények, beleértve azt is, ha a legrosszabb forgatókönyv
pereg le. S végül jó tudni, amiről oly sokan hajlamosak megfeledkezni: a
kockázatvállalás elutasítása maga is kockázatokkal jár.
|
|
Minden jog fenntartva! © VITALOR Bt. 2002 - 2005