Monhalt
András
Kérem
válasszon a főmenűből!  Főoldal |
|
Versek Tánc Zene Egyéb |
Álomkép
Őszes hajad halántékodra borul,
szemedből a könny lassan kicsordul.
Meggyötört arcod haloványan fénylik,
éveid gyűrűznek a sorsod megérik.
Beteljesül minden, mire vágysz
nem változik körülötted a világ.
Élsz, mozogsz, hogy könnyebb legyen,
élsz, mozogsz, hogy könnyebben feledj.
Pálfa, 1999. február 13
Születésnapodra
Vidáman kel fel a nap
hosszasan nyújtva sugarait.
Megbecsülést tőlem kap,
takarja fájdalma nyomait.
Szerető ölelése elér,
féltve, örömmel becéz.
Gondoskodva vigyáz rám,
ő az én Édesanyám.
Apró gyermekként őrködött felettem,
amit értem tett el nem felejtem.
Felnőttként is buzdít lelkesen,
az ő ereje kimeríthetetlen.
Évente egyszer van születésnap,
örül az ember, ha szépet kap.
Fogadd ezt tőlem szeretettel,
Mert megtanítottál: mire képes az ember.
Pálfa, 1999. Május 27.
Zsúfoltan
Háztömb, ezer háztömb,
utak, túlzsúfolt utak.
Fa, korhadt, száraz tönk,
magány, kényelmes urak.
Fű, maroknyi fű
ma minden keserű.
Budapest, 1999. február 02
Mit ér az ember?
Fegyelmezetlen seregek,
gyülekeznek fejem felett.
Fegyelmezetten remegek,
jó s rossz ismét jöhet.
Hisz mit ér az ember, ha jó?
Mégsem ragyog felette nap.
Hisz mit ér az ember, ha jó?
Megbecsülést mégsem kap.
Romlott világ, romlott élet
kialvóban lévő fények.
Romlott becsület, romlott sors
mit ér az ember, ha jó?
7 órás gyorsvonat Pest felé, 1999. március 22
Csendes elmúlás
Percek, napok, évek
folytonos rohanás.
Félelmetes tények,
nem más: csendes elmúlás.
Kifacsart, fáradtlélek
várja a megnyugvást.
Mit ér a szó: félek?
Lassú kiábrándulás.
Elmélyülve eszmélek,
még mindig remélek.
Eme nemes feladat
dönti le a régi falat.
A falat, mit az évek
emelnek magasba.
Az alapot, mit a föld
magába gondosan beágyaz.
Pálfa, 1999. április 11
Lassú kiábrándulás
Bolondosnak tűnő rohanás,
magasabbról tűnő zuhanás.
Szeszélyesnek tűnő folytatás,
ez csak lassú kiábrándulás.
Így múlanak el a napok,
jót s rosszat egyaránt kapok.
Így születnek hajnalok,
magamnak jobbat kívánok.
Föld forog tengelye körül,
míg él az ember ennek örül.
Az élet fogy s születik,
minden gyorsan elmúlik.
Szigetszentmiklós, 1999. Április 26.
Új korszak
Frissen meleg kenyér
száraz gyötört tenyér.
Magány ismét elér,
fájdalom mar belém.
Újabb borzadalom
fekszem az ágyamon.
Frissen meleg sebhely,
mindig itt a kétely.
Öreg, száraz kenyér,
vidám, puha tenyér.
Várom már az újat,
itt van az új korszak.
Pálfa, 1999. Június 13.
Te vagy....
A csillagok ragyogása,
nem más, szemed csillogása.
Az érzelmek vágyódása,
üde lelked tisztasága.
Mind a kínok netovábbja,
mind az álmok csalódása.
Mind a szívem kívánsága,
te vagy, vélem nem hiába.
Pálfa, 1999. Október 16
Illúzió
Elveszett hamvak szállnak
Pestnek, dombos Budának.
Elveszett léptek járnak,
a hömpölygő Dunának.
Fontolgatom napjaim,
száraz, repedt ajkaim
szomjaznak búsan, mélán,
ó mond miért, miért fáj?
Kavarog az érzelem,
helyén van a félelem.
Mindig ugyanazt élem,
repedt rés a tenyéren.
Az illúzió mámor,
ma az nyer, aki bátor.
Az illúzió gyötör,
de jó tudni, hogy gyönyör.
Pálfa, 1999. Június 22.
Ne feledd!
Küzdj, harcolj a helyedért!
Segítséget ne remélj.
Ragadd meg az alkalmat!
Törd magadnak az utat!
Küzdj, harcolj a holnapért!
S ne kérdezd, hogy miért.
Választ ad majd az élet.
Célod még ma eléred.
Küzdj, harcolj a hazádért!
S ha kell, onts érte vért.
És soha ne feledd,
hogy ő mennyit szenvedett.
Vesser, 1999. Augusztus 22.
Kora ősz
Véresen izzott egykoron
Eme bús nap Aradon.
Tizenhárom fej hullt porba
A Magyarnak szíve gondja.
Fagyos szellő fáról- fára,
tépett Turul ágról- ágra.
A baljós sors önmagában,
így keserű igazságban.
Az ősz ismét beköszöntött
kérés nélkül újra eljött.
Forró vérem kihűlőben
lassan csorog kora őszben.
Vesser, 1999. Október 6.
Mostoha világ
Mostohán szül a föld
Kevés a hű barát.
De ha van fénylik, mint
aranyban a karát.
Nem törődve nevel,
mi a feladatod.
Szentesítsd magadtól
saját akaratod.
Csábítóan szédít
bűnök halmazába.
Szorít, és nem enged
hív a nagyvilágba.
Nem mondja, mit tegyél
ha csapdába esel.
Saját sebedtől
vérezve elesel.
Pálfa, 1999. Október 25
A föld
Szétrombolt hazámat
átöleli Kárpát.
Ide tért népemmel
Álmos fia, Árpád.
Sok hű magyar király
Meghajlok előtted.
Sok dicső legendát
nékünk ti szőttétek.
Dicső szívvel védem
büszke hazám fényét.
Bosszús szemmel nézem
örök ellenségét.
Magyar létem sorsát
én fel nem cserélem.
Óvom árva hazám
ontom érte vérem.
Pálfa 1999. November 15.
Út a gondolatok világából
Megannyi nemes gondolat,
mi a szívemben lakozik.
Csendben utat tör magának,
és lassan kibontakozik.
Megannyi kopott álomkép,
amitől fájnak az álmok.
Lassan most már elmúlanak,
és újra csendben számolok.
Megannyi hűséges szándék,
mit az egek felé nyújtok.
Csendben a magasba csapong,
és lassan én is oda jutok.
Tapolca, 1999. december 17.
Kiolthatatlan fények
Évek, korok és stílusok.
Hűen áhított bálványok.
Magasba emelt templomok.
Érinthetetlen oszlopok.
A világ még mindig épül,
percről- percre romlik szépül.
A világ még mindig konok,
így születnek a zsarnokok.
Évek, korok és emberek.
Nagy alkotók és művészek.
Századunkban lehunyt fények.
Égnek, égnek és csak égnek.
Pálfa, 1999. december 26.
Helyem a világban
Jártam havas hegytetőnek
lágyan ölelő bércein.
Hol a szél sem borzolta fel
kies lényem gondolatait.
A hegytetőről bámultam,
mit a természet alkotott,
s babonázva ámultam
a világ mennyit gyarapodott.
Haldoklóban, születőben
sok hamis és hű érzelem,
e gaz világ mégis elhagy
nem tartja fenn nekem helyem.
Látom miként bontja szirmát
két szív egymásra lelése.
Érzem, tudom én angyalom,
te vagy helyem hű reménye.
(Cs Zsuzsi)
Medina, 2000. március 17
Szikla
Sziklán állok, mélybe nézek.
A szakadék, mi fenyeget.
Sziklán ülök, égre nézek.
Csak a kék ég, mi fenyeget.
Sziklán fekszem, kemény szikla.
Csak egy szikla, amin fekszem.
Medina, 2000. március 29.
Kertem gyöngyszeme
Csendben számoltam a percet,
hogy elmúljon az óra.
És az idő múlásával
az ajkamon maradt a csókja.
Édes csókja kedves lánynak,
gyöngyszeme e gaz világnak.
Mesés lénye tündöklése,
kicsiny kertem édessége.
Behunyt szemmel álmodoztam,
míg a karjaimban találtam.
Kecses lényét átöleltem,
derűs holdnál ölelgettem.
Merítettem hű bájából,
csókot loptam a szájáról.
Megdobogtatta szívemet,
rabul ejtette lényemet.
Szigliget, 2000. Augusztus 21
Ősz a mindenségben
Esőcsepp a tetőn koppan,
Mint az évek sokasága.
S eltűnik azon nyomban,
Semmivé lesz nemsokára.
Szél fújja már a levelet,
Mind a gondok netovábbja.
Ősznek szeles szegletében,
Felnevelte oly sokára.
Semmivé lett a mindenség?
Vagy mindenné lett a semmiség?
Semmi lett a semmiből.
Minden lett a mindenből.
Nap szárítja a falakat
Nem tündöklik már hű fénye.
Mint Próféta a szavaknak
Volt kőműves ékessége.
Szigliget, 2000. Szeptember 9.
Privilégium (előjog)
Nem elég már egy emberöltő,
hogy nagyot alkosson a költő.
Nem elég csupán egy szerelem,
hogy figyelje a történelem.
Elveszett mára az értékrend.
Netán eleget élt már kend?
Minden értéktelenül számít.
A szó sem cseng, csupán hangzik.
Néhány ember még bízik bennünk.
Mi vagyunk, kik még élhetünk,
s talán újra lesz becsület,
hogy szebbé tegyük életünket.
Most már elég egy emberöltő,
így is nagyot alkot a költő.
Ma már elég egy szerelem,
hogy ő legyen a történelem.
Szigliget, 2000. Szeptember 29.
Szédítő barangolás
Mint zöldellő tájat a napsugár,
úgy járja át szívemet a melegség.
Útra kel szende vágyaimon át,
s megpihenve hajlékodba tér.
Üde lelked sétányán barangol,
s az érzés zsibbadva elernyeszt.
Szelíden, de lüktetve dorombol,
szerelmesen imádva kényeztet.
Miután megpihen, tovább rohan,
s fürkészve kémleli tested zugát.
Felméri szépséged alaposan,
szerelmesen kíván jó éjszakát.
Szekszárd- Pálfa, 2001. Január 4- 7.
Voltunk! Vagyunk! De leszünk e?
Hová tűnt el nemzedéknek vére?
Mely egykoron büszke volt és bátor.
Kit ostromolt török, tatár népe,
de hűen állta helyét a gáton.
Hol vannak a dicső fejedelmek?
Attila és Árpád java népe.
Kik élén álltak a seregeknek.
S kifolyt gaz nyilától szent vére.
Hová lettél honfoglaló nagyúr?
Verejtékkel szerezted a hazát.
Hová lettél fehér ló és turul?
Feláldozva értünk Pannóniát.
A magyarság mára csak koholmány?
Semmivé lett az évek füstjében?
Nincs segítség nincs egy hangfoszlány?
Eltűnt, mi egykoron büszkévé tett?
Pálfa, 2001. Február 6.
NOÉMI
Álmaink gyakran szépek és csalfák.
Nincs bennük keserűség, csak boldogság.
Vágyaink gyakran az égbe szállnak.
Véljük, nem ütköznek akadálynak.
Reményeink túlszárnyalnak mindent.
Hisszük, megtaláljuk az igaz kincset.
Érzéseinkben nem sokszor csalódunk.
Szeretetben, szenvedélyben elmúlunk.
Neked alkottam eme sorokat.
Odaadnám néked összes vagyonom.
Érezve a bennem lévő hangokat.
Mikhez szenvedéllyel ragaszkodom.
Így ragyogva be a hajnalodat.
Pálfa, 2001. Március 11.
Bízva bízz!
Amikor szemed behunyod,
lásd az utat magad előtt!
Járd végig becsülettel,
adj magadnak még időt!
Nyitott szemmel tedd a dolgod!
Virág nyílik lábad előtt.
Ne taposd el, ne tépd le!
Ő adja majd az erőt.
Tiszta szívvel szolgáld ki,
bajban lévő társaidat!
Büszke szemmel nézz majd rájuk!
Hisz olvassák soraidat.
Amikor szemed kinyitod,
végig jártad már az utat.
Bízz magadban, bízz másban!
S viszonozzák mosolyodat.
Szigetszentmiklós, 2001. Március 17
Magunknak, magunkról, magunkkal
Többet beszélünk magunknak,
a gondolat a szóval cseng.
Így hirdetve a világnak,
fáj a magány és fáj a csend.
Jobban beszélünk magunkról,
arcunk meggyötört és fáradt.
Nem tanulunk a hibáinkból,
újra fizetjük az árat.
Csendben beszélünk magunkkal,
nem is hallva a mondandót.
Fájdalmunk nem bír a szavakkal,
életünk, mint a fa, korhadó.
Pálfa, 2001. Április 9.
Panni Néném emlékére
Papírra vetem gondolatom,
mert szívemben nagy a fájdalom.
Valaki ismét eltávozott,
maga után bánatot hagyott.
A nagynéném ő, Mohalt Anna.
Drága Nagyanyám egyetlen lánya.
Ő volt a nővére Apámnak,
tagja a Mohalt dinasztiának.
Élete tele volt munkával,
bírta szusszal, bátorsággal.
Szeretet adott családjának,
s önmaga volt önmagának.
Most, hogy beért élete gyümölcse,
szólítja az Úr tőlünk örökre.
De a lelke itt marad közöttünk,
emlékeinkben tovább őrizzük.
Vesse, 2001. Május 15.
Két szó
Hiányzol. Mondom magamnak párszor.
Mert most magányosak az esték,
a hajnalok és a nappalok.
Szeretlek. Elmondtam már néhányszor.
Mikor az est csak a miénk volt,
nem zavart minket sem nap, sem hold.
Hiányzol. Még most is mondom neked.
S számról nem kopik le a szó,
hisz lenni valakié nagyon jó.
Szeretlek. Mondom neked szívből.
Leírom neked papírra.
Bízva, hogy az érzés, ahogy a papíron,
úgy a szívünkben is megmarad.
Vesser, 2001. Június 7.
Mindenki másképp szeret
A napszakok váltakoznak,
észrevétlen bandukolnak.
Elmúlik a nappal, éjjel,
behálóz a szerelemmel.
Nem egyforma minden napom,
mert mindig más újat kapok.
Lehet ez egy szó, nevetés,
hogy elmúljon a keserűség.
Mindenki másképpen szeret.
Szoríts! Had érezzem kezed.
Nézz rám lángoló szemekkel!
Hogy együtt éljünk szerelemmel.
Pálfa, 2001. Július 8.
Örökkön szeretni
Mikor először megláttalak,
még nem gondoltam nagy dolgokat.
Nem tudtam szívem, majd hogy dobban,
szeretjük ezen egymást majd valóban.
Teltek- múltak a napok, hónapok,
nem kívánkoztak a jóslatok.
Sokszor nem tudtuk, most mit tegyünk,
jóban, rosszban egymást szerettük.
A varázs, mi megfogta lelkem,
azóta is körülöttem, repdes.
Ereje sohasem merül ki,
nincs szebb, mint vágyódva szeretni.
Nem kis idő már magunk mögött,
szívünk vágya minket összeköt.
Habár néha nagy a távolság,
együtt álmodjuk az éjszakát.
Mikor először észrevettelek,
lehet, hogy mára csak képzelet.
De az érzésem nem délibáb,
szeretlek téged egy életen át.
Szigetszentmiklós, 2001. November 10.
Illyés Gyula emlékére
Száz esztendeje a világtól távol
Rácegrespusztán fény pislákolt.
Gyermeket szült egy anya a világra,
így lett az országnak Illyés Gyulája.
Tanult, s járt helységről helységre,
hogy a népet oltalmazza, védje.
Pályáját Budapesten folytatta,
Párizsban is a tollat forgatta.
Hazatérve verselni kezdett,
bár nem egy műfajban remeklett.
Nem félt, érezte mi lesz a sorsa,
így lett a Puszták Népének Ura.
A világot akarta érteni,
hogy jobbá tudja ő is tenni.
De nem a szavak után kapkodott,
megoldás fejében sorakozott.
Ha végig nézek a pusztaságban.
Látom a költőt egymagában.
Áll szomorúan válaszra várva.
Lett e becsület a nép javára?
Pálfa, 2002. Február 10- 12.
A sötét úr
Suttog a csend, magába fojtva a hangot.
Fél, mert látja rebbenni az alakot.
A sötétség gonosz, mindenható urát.
Az urat, kit bekebelez lassan a világ.
Közöttünk él, s élt a kezdetektől fogva.
Mégsem ő szabta meg, mi legyen a sorsa
Sok bűnös lelkeknek, kik magukba zárták,
s nagy erejét másokon kipróbálták.
Sok bátor lelkek már szembeszálltak vele,
s harcból vesztesen porba hullt feje.
Nem áll meg a harc, nincs idő, mi elég.
Mert nem más ő, mint maga az emberiség.
Pálfa, 2002. Március 24.
Lángoló éjszakák
Szívem fájdalmától lángol az ég,
szemem nem látja, mi lelkemnek szép.
Hidegbe burkolózva jön az éj,
de az éjszaka tovább lángol, ég.
Vörös felhők sorakoznak délnek,
bánatomat ereszteném szélnek.
Mondom én, hogy nyugodj már az éjnek,
de a felhők nem távoznak, félnek.
Ők tovább lángolnak keserűen,
mert velem éreznek egyszerűen.
Nézik, bámulják a mestert hűen,
türelme kell lenni bőven.
Vesser, 2002. május 22.
Ahol a Sió fut
Kicsiny falu nyugszik Sió közelében.
Békésen folydogál morajjal medrében.
Isten áldotta eme tiszta természet,
hogy vízét ajánlotta anyaföldünknek.
Hű éberséggel óvja, túl minden gáton.
Falumat, Pálfát a Tolnai határon.
Körülöleli a víz, és a dombság,
mily csodás tud lenni a Tolnai- hegyhát.
Köszönöm drága falum, hogy felneveltél.
A gonosztól óvtál, védtél, s szerettél.
A bajban segítettél, velem törődtél.
S drága szerelmemmel megismertettél.
Nem tudom leírni mennyit értek nekem.
Te drága falum, s egyetlen szerelmem.
De azt tudom, hogy ha ti nem vagytok,
nem tudom szép szemmel nézni a világot.
Vesser, 2002. június 25.
Csendes megértés
Új helyen új érzés.
Csend van s megértés.
Pillantásod mámor,
közel vagy s nem távol.
Más világ, más célok,
meg nem fejtett titkok.
Közelemben lapulsz,
nem sejted, de tanulsz.
Kitanulsz te engem,
én megfejtelek téged.
Egymásba burkolva,
mint a borsó meg a héja.
Székesfehérvár, 2002. szeptember 18.
Megszólít az éjszaka
Egyedül talált rám az éjszaka,
komorságát nekem elárulta.
Magányosan bolyong a sötétben,
elfedi bánatát köntösében.
Megérteni őt kevesen tudják,
mert nem figyelik, meg nem hallgatják.
Jelen van ő mindig az álmunkban,
turkál szertelen vágyainkban.
Irigyli emberi voltunkat,
néha irányítja sorsunkat.
Magát értünk, ha kell, feláldozza,
hogy legyen helyünk a világban.
Mór, 2002. december 14.
Az ember még mindig....
Az ember még mindig remél
talán holnap már célba ér.
Nem kell már az utat róni
Csak megpihenve andalogni.
Az ember még mindig hiszi
ugye csak a jó vezérli.
A rossz csak néha kacsint rá
az élményektől távolodván.
Az ember még mindig tudja,
van mikor, hogy megbosszulja.
Irigységét mások iránt,
mert elérték, mit ő nem kívánt.
Mór, 2003. január 3.
Értelem és érzelem
Sorok között rejlik az értelem.
Mint szívünkben a belső félelem.
Néha elér minket az akarata,
mint hazánkat a baljós sorsa.
Hű ifjú, hol hordod becsületed,
bízva hunynád le már ráncos szemed?
Szívedben a tűz már alábbhagyott,
vagy még őrzi a vezető lángot?
Tedd, mit szíved neked mindig diktált,
el ne hagyd, s ne áruld el hazád!
Ha keserves is benne életed
a koronát mindig szívedre tedd!
Légy hozzá alázatos, irgalmas,
gyengéd, szelíd, s nem unalmas!
Sebét ne tépd fel, mindig csak ápold!
S sírodra ad majd virágzáport.
Gondolj rá, mint én, nagy szeretettel.
Hogy megpihenj elégedettséggel.
Ne feledd, hogy nem csak itt él magyar,
kit elszakított hazájától a baj.
Sorok között rejlik az életem.
Mint szívemben a tiszta érzelem.
Sokszor elér engem akarata,
mint hazámat baljós sorsa.
Mór, 2003. január 11.
A kenyerem
Sokszor megragadom a tollat,
hogy alkossak maradandó sorokat.
Papírra vetem, mi gondolkodtat,
olykor szépet, van, hogy jót, rosszat.
Kezem remeg, elfog az indulat,
ha fejembe szökik egy gondolat.
Néha az életet nem értem,
máskor a szerelmemet féltem.
Az írás engem is gyönyörködtet,
a fájdalom van, hogy megkönnyeztet.
Dicső harc ez, mit magammal vívok,
szivarfüstbe néha beleszívok.
Az írás mondhatni a kenyerem,
földi jó, mit nap, mint nap megeszek.
Kisebb, nagyobb szeletet is vágok,
s ha elfogy újra sorba állok.
Mór, 2003. Február 14.
Féltett pillanatok
Csillag ragyog fenn az égen,
közel, vagy a messzeségben.
Fénye világít szívünkbe,
titkos énünk belsejébe.
Hold az ura égi térnek,
szüntelen csak keresgéllek.
Keresgéllek téged benne,
csak az idő ne így menne.
Megpihenve holdudvarban,
örökkön hű boldogságban.
Őrizné csak a napszakot,
féltve minden pillanatot.
Mór, 2003. Március 20
Hív a híd
Lankás dombok hajlatában,
kívül, belül a határban,
talál nyugvást a fáradt szív.
Egy maroknyi gyarlóságban,
itt valahol szép hazámban,
furcsa hang, ami engem hív.
Nem tudni már, hogy mi tájban,
percben, napban, vagy órában,
de nagyon messze még a híd.
Messze ő a távolságban,
félelemben, vagy homályban.
Fáradt szív, a híd egyre hív.
Mór, 2003. Március 27.
Melletted alszom el
Melletted alszom el,
és veled ébredek.
Bújok hozzád közel,
hisz nagyon féltelek.
Maradj velem mindig,
mert egymásé vagyunk.
Szoríts, ölelj mindig,
szebb legyen a napunk.
Vigasztalj, ha sírok,
erőt adok én is.
Szeress, míg nem kínos,
mert szeretlek én is.
Székesfehérvár, 2003. Május 21.
Sok nemes gondolat, ezer átélt pillanat
Vannak napok, vannak percek,
amik rohanva peregnek.
Vannak órák, vannak évek,
amik homályba merülnek.
Sorra veszem a dolgokat,
néha gondolok nagyokat.
És, ha érdemesnek tartom,
kezemmel tollam forgatom.
Van sok ezer pillanat,
mi örökké bennem marad.
Életem részévé válnak,
velem kelnek, velem hálnak.
Vannak érvek, vannak tények,
sőt léteznek szép regények.
Vannak szívek, vannak lelkek,
s van, hogy egymásra lelnek.
Rád leltem én, drága virág,
szebb vagy nekem, mint a világ.
Szívemben örök virágzol,
táplálja mindig hű zápor.
Székesfehérvár, 2003. Augusztus 3.
Kijelölt út
Égi áldást kaptam hajdan,
felhők közül suhant halkan.
Sajnos sokáig nem tudtam,
mily erő uralkodik rajtam,
Egy szép nap úgy hozta a sors,
rám világítva átkarolt.
Így szólt: Légy a magad ura,
térj végre a helyes útra!
Ekkor valamit alkottam,
magam mélyen megnyugtattam.
Szenvedély lett az alkotás,
felfedtem a magam titkát.
Azóta eltelt egy pár év,
s egyre tisztább lett a kép.
Lefestem, mi nyomja szívem
így felszínre kerül énem.
Arra azonnal rájöttem,
szüleimtől örököltem.
Fentről nézik az álmaim,
véghez viszik a vágyaim.
Mindig lelkesen ítélnek,
kijelölt utamon kísérnek.
Ők vigyáznak most is reám,
táplálják alkotó vénám.
Székesfehérvár, 2003. Október 6.
Hit és uralom
Oltalmaznod kellene
Mégis sokszor megbántasz.
Szavad lenne szüksége
Létező méltóságnak.
Kővé fakult emberek
Nézik egymást szüntelen.
Mégsem figyelnek téged,
Mert talán benned nem hisznek.
Kiosztod az életet,
Ha úgy tetszik elveszed.
Uralod napjainkat,
Áldást ránk mégsem hozhatsz.
Elmúlunk az élet előtt,
Ki korán, s ki későn.
A kérdés ugyanaz marad:
Uralod e tényleg magad?
Székesfehérvár, 2003. december 22.
El nem mondott dicséret
Vajon, mit adok másoknak,
Mikor elmém nem engedi,
Büszke szavaim súlyát
Számmal ki nem mondani.
S hogyan éli meg más azt,
Mikor halkan dicsérem,
Gyors szárnyakon repülve,
Ám én mégsem kísérem.
Mit gondolnak akkor rólam,
Mikor talán rosszat írok.
Igen, néha balul sül el,
De szavaimmal én még bírok.
Székesfehérvár, 2004. január 28
Az érték
Szomorú csend ölel át
hideg tavaszi estén.
Nem tekintve fájdalmát
hatolok át testén.
Én bírok hatalmával,
megadatik az esély.
Hiányod benne lássam,
talán elgyengültem én?
Fojtogat a tudatom,
hogy el ne veszítselek.
Megannyi dolog közül,
te vagy az érték nekem.
A vágy ki nem fejezhető,
sokszor csak lappang bennem.
Majd hirtelen felszínre tör,
el nem engedve lelked.
Székesfehérvár, 2004. április 2.
A csend hangjai
A csend hangjait hallgatom,
megnyugvás ez nem tagadom.
A világát tárja elém,
virágát nyújtja felém.
Leszakítok egy pár szirmot,
összefogom, mint szép csokrot.
Mint lélek a szeretetet,
óvom, védem, becézgetem.
Dicső szavam van, hogy kevés
a világnak bíz nem elég.
Ezért versben is leírom,
szeressetek felsőfokon.
Útban Fehérvárra, 2004. június 1.
Élet
Már nem félek, már nem égek.
Már nem álmodom, de még vágyódok.
Erről szólnak a mindennapok,
ettől vagyok magabiztos.
Már jól vagyok, de még fázom
kihűlt kemence lett a vágyam.
Hisz az élet miből áll?
Születés, Szerelem, Halál!
Pálfa, 1998. november 12.
Merengő alkonyat
A merengő alkonyat zúdítja
rám csendjét.
A merengő alkonyat, akit
eljegyeztem én.
Ugyanaz a báj, ugyanaz a szív,
mi lángba borít.
Ugyanaz a vakság, ugyanaz a jóság,
ugyanúgy bolondság.
A merengő alkonyat már csendesen,
sután boldogít.
A merengő alkonyat már nem
szedi áldozatait.
Pálfa, 1998. december 17.
Turul
Szárnyát szétfeszítve csap le
a felhők közül.
Szárnyát szétfeszítve örül
a zsákmánynak fölül.
Szívében mégis keserű
a boldogság.
Nem találja, nem látja
hazáját, Pannóniát.
Megmutatta őseinknek
hazára hol lelhetnek.
Megmutatta, s nekik adta
a Paradicsombéli életet.
Várja a napot, mikor
újra lecsaphat.
Várja a napot, mikor
újra szabadon mozoghat.
Pálfa, 1998. december 28.
Hogy megtaláljam...
Ismét írok bús komorsággal,
hogy elmondjam, mit szívem fájlal.
Ismét sírok, de hogy miért,
senki nem érti meg , senki csak én.
Ha testemből lelkem elszállna,
az lenne szívem megnyugvása.
Ha lelkemtől testem elválna,
az lenne a boldogság varázsa.
Hogy érezzem, hogy éreztessem,
mi szívem egészében dobog.
Hogy megtaláljam s elérhessem
azt, mi már régóta nyom, nyom, nyom.
Pálfa, 1999. január 30.
Pusztulásba tartó romlás
Mond hova tart életünk romlása?
Az emberek nagy hatalmi vágya.
Hol leszel, mikor jön a pusztulás?
Mi megölt, nem más, mint a kapzsiság.
Örülj, hogy kezdődhet a reggeled,
midőn lábad ágyadból kiteszed.
Mert megértél egy újabb napot,
mire vártál, s lám újra kapod.
Mert ajándéka az életednek
minden egyes nap, mit újra élhetsz.
Ezért sokszor csak élj a mának.
Örülj minden pillanatának.
Mert a föld egyszer megelégeli,
s mint fattyú kölykét megbünteti.
Lehet egy, vagy pár, vagy mindenki.
Történelmünket végleg eltörli.
Székesfehérvár, 2004. július 18
Szerelmünk virága
A víz felszínére néztem,
s megláttam benne képed.
Oly tiszta volt s halovány,
mily valójában vagy babám.
Rásütött a nap a tájra,
a meleget oly rég várva.
Szívemben érzés fojtogat,
mert nem hallhatom hangodat.
Ezer virág nyílott szerte,
lényemet csak egy érdekelte.
A szerelmünk virága ez,
mely minket mindig szebbé tesz.
Távol vagy a közelségben,
vagy közel a messzeségben.
De nem sokára nálam leszel,
hogy együtt repüljünk el.
Székesfehérvár, 2004. július 20
Minden nap
Veled voltam tegnap
a hideg éjszakán.
S együtt reszkettünk
mint kismadár a fán.
Veled vagyok ma is
fülledt nyári estén.
Nem borzolja a szél
maga- maga testét.
Veled leszek holnap
korai reggelen.
Egymás mellett leszünk
mint mindig éberen.
Székesfehérvár, 2004. augusztus 11.
Ajándék napszak
Holdsugár tekint fentről,
közel vagy a messziségből.
Így hirdeti szerelmünket,
csábos, szép bűvöletünket.
Csillagfényben ölelkezve
szeretve s nem gyűlölködve,
hatolunk át egymás testén,
felidézve a sok estét.
Mi minket egybeégetett,
szerelemmel felvértezett.
Egymásra bízott minket,
hogy ápoljuk szerelmünket.
Székesfehérvár, 2004. szeptember 20.
Mindegy ne legyen
Van, hogy az életed üldöz,
vagy te üldözöd életed.
Megesik, hogy játszol vele,
s nem ritkán vérre megy.
Sokaknak utópisztikus,
de van, ki könnyen célba ér.
Akad, kinek nehezen megy,
s van, ki vígan éldegél.
Birkózz meg a feladattal!
Íze hívogat, csábít.
Ha gondolod ne tégy semmit.
Vagy tegyél meg akármit!
Az életnek mindegy hogy élsz.
De neked mindegy ne legyen.
Tégy a jóért, élj a szépért!
Hogy neked is könnyebb legyen.
Székesfehérvár, 2004. október 10
Szegény gazdagon
Erre a földre születtem.
Miért? Volt, hogy nem értettem.
Aztán kezembe tollat vettem,
hogy leírjam, mit észrevettem.
Mert nem látom a világból,
amit csak látni akarok.
És mint dió a héjától,
lehet örökre bent ragadok.
Vagy elrepülök messzi tájra,
valamikor újjá születve.
Mint madár útját járva,
szelem át a világot szerte.
Akkor talán többet látnék,
de bizony egy szót sem írnék.
Szegényebb lennék pár sorral,
és sok kimondott szép szóval.
Székesfehérvár, 2004. november 10.
Őszes hajad halántékodra borul,
szemedből a könny lassan kicsordul.
Meggyötört arcod haloványan fénylik,
éveid gyűrűznek a sorsod megérik.
Beteljesül minden, mire vágysz
nem változik körülötted a világ.
Élsz, mozogsz, hogy könnyebb legyen,
élsz, mozogsz, hogy könnyebben feledj.
Pálfa, 1999. február 13
Születésnapodra
Vidáman kel fel a nap
hosszasan nyújtva sugarait.
Megbecsülést tőlem kap,
takarja fájdalma nyomait.
Szerető ölelése elér,
féltve, örömmel becéz.
Gondoskodva vigyáz rám,
ő az én Édesanyám.
Apró gyermekként őrködött felettem,
amit értem tett el nem felejtem.
Felnőttként is buzdít lelkesen,
az ő ereje kimeríthetetlen.
Évente egyszer van születésnap,
örül az ember, ha szépet kap.
Fogadd ezt tőlem szeretettel,
Mert megtanítottál: mire képes az ember.
Pálfa, 1999. Május 27.
Zsúfoltan
Háztömb, ezer háztömb,
utak, túlzsúfolt utak.
Fa, korhadt, száraz tönk,
magány, kényelmes urak.
Fű, maroknyi fű
ma minden keserű.
Budapest, 1999. február 02
Mit ér az ember?
Fegyelmezetlen seregek,
gyülekeznek fejem felett.
Fegyelmezetten remegek,
jó s rossz ismét jöhet.
Hisz mit ér az ember, ha jó?
Mégsem ragyog felette nap.
Hisz mit ér az ember, ha jó?
Megbecsülést mégsem kap.
Romlott világ, romlott élet
kialvóban lévő fények.
Romlott becsület, romlott sors
mit ér az ember, ha jó?
7 órás gyorsvonat Pest felé, 1999. március 22
Csendes elmúlás
Percek, napok, évek
folytonos rohanás.
Félelmetes tények,
nem más: csendes elmúlás.
Kifacsart, fáradtlélek
várja a megnyugvást.
Mit ér a szó: félek?
Lassú kiábrándulás.
Elmélyülve eszmélek,
még mindig remélek.
Eme nemes feladat
dönti le a régi falat.
A falat, mit az évek
emelnek magasba.
Az alapot, mit a föld
magába gondosan beágyaz.
Pálfa, 1999. április 11
Lassú kiábrándulás
Bolondosnak tűnő rohanás,
magasabbról tűnő zuhanás.
Szeszélyesnek tűnő folytatás,
ez csak lassú kiábrándulás.
Így múlanak el a napok,
jót s rosszat egyaránt kapok.
Így születnek hajnalok,
magamnak jobbat kívánok.
Föld forog tengelye körül,
míg él az ember ennek örül.
Az élet fogy s születik,
minden gyorsan elmúlik.
Szigetszentmiklós, 1999. Április 26.
Új korszak
Frissen meleg kenyér
száraz gyötört tenyér.
Magány ismét elér,
fájdalom mar belém.
Újabb borzadalom
fekszem az ágyamon.
Frissen meleg sebhely,
mindig itt a kétely.
Öreg, száraz kenyér,
vidám, puha tenyér.
Várom már az újat,
itt van az új korszak.
Pálfa, 1999. Június 13.
Te vagy....
A csillagok ragyogása,
nem más, szemed csillogása.
Az érzelmek vágyódása,
üde lelked tisztasága.
Mind a kínok netovábbja,
mind az álmok csalódása.
Mind a szívem kívánsága,
te vagy, vélem nem hiába.
Pálfa, 1999. Október 16
Illúzió
Elveszett hamvak szállnak
Pestnek, dombos Budának.
Elveszett léptek járnak,
a hömpölygő Dunának.
Fontolgatom napjaim,
száraz, repedt ajkaim
szomjaznak búsan, mélán,
ó mond miért, miért fáj?
Kavarog az érzelem,
helyén van a félelem.
Mindig ugyanazt élem,
repedt rés a tenyéren.
Az illúzió mámor,
ma az nyer, aki bátor.
Az illúzió gyötör,
de jó tudni, hogy gyönyör.
Pálfa, 1999. Június 22.
Ne feledd!
Küzdj, harcolj a helyedért!
Segítséget ne remélj.
Ragadd meg az alkalmat!
Törd magadnak az utat!
Küzdj, harcolj a holnapért!
S ne kérdezd, hogy miért.
Választ ad majd az élet.
Célod még ma eléred.
Küzdj, harcolj a hazádért!
S ha kell, onts érte vért.
És soha ne feledd,
hogy ő mennyit szenvedett.
Vesser, 1999. Augusztus 22.
Kora ősz
Véresen izzott egykoron
Eme bús nap Aradon.
Tizenhárom fej hullt porba
A Magyarnak szíve gondja.
Fagyos szellő fáról- fára,
tépett Turul ágról- ágra.
A baljós sors önmagában,
így keserű igazságban.
Az ősz ismét beköszöntött
kérés nélkül újra eljött.
Forró vérem kihűlőben
lassan csorog kora őszben.
Vesser, 1999. Október 6.
Mostoha világ
Mostohán szül a föld
Kevés a hű barát.
De ha van fénylik, mint
aranyban a karát.
Nem törődve nevel,
mi a feladatod.
Szentesítsd magadtól
saját akaratod.
Csábítóan szédít
bűnök halmazába.
Szorít, és nem enged
hív a nagyvilágba.
Nem mondja, mit tegyél
ha csapdába esel.
Saját sebedtől
vérezve elesel.
Pálfa, 1999. Október 25
A föld
Szétrombolt hazámat
átöleli Kárpát.
Ide tért népemmel
Álmos fia, Árpád.
Sok hű magyar király
Meghajlok előtted.
Sok dicső legendát
nékünk ti szőttétek.
Dicső szívvel védem
büszke hazám fényét.
Bosszús szemmel nézem
örök ellenségét.
Magyar létem sorsát
én fel nem cserélem.
Óvom árva hazám
ontom érte vérem.
Pálfa 1999. November 15.
Út a gondolatok világából
Megannyi nemes gondolat,
mi a szívemben lakozik.
Csendben utat tör magának,
és lassan kibontakozik.
Megannyi kopott álomkép,
amitől fájnak az álmok.
Lassan most már elmúlanak,
és újra csendben számolok.
Megannyi hűséges szándék,
mit az egek felé nyújtok.
Csendben a magasba csapong,
és lassan én is oda jutok.
Tapolca, 1999. december 17.
Kiolthatatlan fények
Évek, korok és stílusok.
Hűen áhított bálványok.
Magasba emelt templomok.
Érinthetetlen oszlopok.
A világ még mindig épül,
percről- percre romlik szépül.
A világ még mindig konok,
így születnek a zsarnokok.
Évek, korok és emberek.
Nagy alkotók és művészek.
Századunkban lehunyt fények.
Égnek, égnek és csak égnek.
Pálfa, 1999. december 26.
Helyem a világban
Jártam havas hegytetőnek
lágyan ölelő bércein.
Hol a szél sem borzolta fel
kies lényem gondolatait.
A hegytetőről bámultam,
mit a természet alkotott,
s babonázva ámultam
a világ mennyit gyarapodott.
Haldoklóban, születőben
sok hamis és hű érzelem,
e gaz világ mégis elhagy
nem tartja fenn nekem helyem.
Látom miként bontja szirmát
két szív egymásra lelése.
Érzem, tudom én angyalom,
te vagy helyem hű reménye.
(Cs Zsuzsi)
Medina, 2000. március 17
Szikla
Sziklán állok, mélybe nézek.
A szakadék, mi fenyeget.
Sziklán ülök, égre nézek.
Csak a kék ég, mi fenyeget.
Sziklán fekszem, kemény szikla.
Csak egy szikla, amin fekszem.
Medina, 2000. március 29.
Kertem gyöngyszeme
Csendben számoltam a percet,
hogy elmúljon az óra.
És az idő múlásával
az ajkamon maradt a csókja.
Édes csókja kedves lánynak,
gyöngyszeme e gaz világnak.
Mesés lénye tündöklése,
kicsiny kertem édessége.
Behunyt szemmel álmodoztam,
míg a karjaimban találtam.
Kecses lényét átöleltem,
derűs holdnál ölelgettem.
Merítettem hű bájából,
csókot loptam a szájáról.
Megdobogtatta szívemet,
rabul ejtette lényemet.
Szigliget, 2000. Augusztus 21
Ősz a mindenségben
Esőcsepp a tetőn koppan,
Mint az évek sokasága.
S eltűnik azon nyomban,
Semmivé lesz nemsokára.
Szél fújja már a levelet,
Mind a gondok netovábbja.
Ősznek szeles szegletében,
Felnevelte oly sokára.
Semmivé lett a mindenség?
Vagy mindenné lett a semmiség?
Semmi lett a semmiből.
Minden lett a mindenből.
Nap szárítja a falakat
Nem tündöklik már hű fénye.
Mint Próféta a szavaknak
Volt kőműves ékessége.
Szigliget, 2000. Szeptember 9.
Privilégium (előjog)
Nem elég már egy emberöltő,
hogy nagyot alkosson a költő.
Nem elég csupán egy szerelem,
hogy figyelje a történelem.
Elveszett mára az értékrend.
Netán eleget élt már kend?
Minden értéktelenül számít.
A szó sem cseng, csupán hangzik.
Néhány ember még bízik bennünk.
Mi vagyunk, kik még élhetünk,
s talán újra lesz becsület,
hogy szebbé tegyük életünket.
Most már elég egy emberöltő,
így is nagyot alkot a költő.
Ma már elég egy szerelem,
hogy ő legyen a történelem.
Szigliget, 2000. Szeptember 29.
Szédítő barangolás
Mint zöldellő tájat a napsugár,
úgy járja át szívemet a melegség.
Útra kel szende vágyaimon át,
s megpihenve hajlékodba tér.
Üde lelked sétányán barangol,
s az érzés zsibbadva elernyeszt.
Szelíden, de lüktetve dorombol,
szerelmesen imádva kényeztet.
Miután megpihen, tovább rohan,
s fürkészve kémleli tested zugát.
Felméri szépséged alaposan,
szerelmesen kíván jó éjszakát.
Szekszárd- Pálfa, 2001. Január 4- 7.
Voltunk! Vagyunk! De leszünk e?
Hová tűnt el nemzedéknek vére?
Mely egykoron büszke volt és bátor.
Kit ostromolt török, tatár népe,
de hűen állta helyét a gáton.
Hol vannak a dicső fejedelmek?
Attila és Árpád java népe.
Kik élén álltak a seregeknek.
S kifolyt gaz nyilától szent vére.
Hová lettél honfoglaló nagyúr?
Verejtékkel szerezted a hazát.
Hová lettél fehér ló és turul?
Feláldozva értünk Pannóniát.
A magyarság mára csak koholmány?
Semmivé lett az évek füstjében?
Nincs segítség nincs egy hangfoszlány?
Eltűnt, mi egykoron büszkévé tett?
Pálfa, 2001. Február 6.
NOÉMI
Álmaink gyakran szépek és csalfák.
Nincs bennük keserűség, csak boldogság.
Vágyaink gyakran az égbe szállnak.
Véljük, nem ütköznek akadálynak.
Reményeink túlszárnyalnak mindent.
Hisszük, megtaláljuk az igaz kincset.
Érzéseinkben nem sokszor csalódunk.
Szeretetben, szenvedélyben elmúlunk.
Neked alkottam eme sorokat.
Odaadnám néked összes vagyonom.
Érezve a bennem lévő hangokat.
Mikhez szenvedéllyel ragaszkodom.
Így ragyogva be a hajnalodat.
Pálfa, 2001. Március 11.
Bízva bízz!
Amikor szemed behunyod,
lásd az utat magad előtt!
Járd végig becsülettel,
adj magadnak még időt!
Nyitott szemmel tedd a dolgod!
Virág nyílik lábad előtt.
Ne taposd el, ne tépd le!
Ő adja majd az erőt.
Tiszta szívvel szolgáld ki,
bajban lévő társaidat!
Büszke szemmel nézz majd rájuk!
Hisz olvassák soraidat.
Amikor szemed kinyitod,
végig jártad már az utat.
Bízz magadban, bízz másban!
S viszonozzák mosolyodat.
Szigetszentmiklós, 2001. Március 17
Magunknak, magunkról, magunkkal
Többet beszélünk magunknak,
a gondolat a szóval cseng.
Így hirdetve a világnak,
fáj a magány és fáj a csend.
Jobban beszélünk magunkról,
arcunk meggyötört és fáradt.
Nem tanulunk a hibáinkból,
újra fizetjük az árat.
Csendben beszélünk magunkkal,
nem is hallva a mondandót.
Fájdalmunk nem bír a szavakkal,
életünk, mint a fa, korhadó.
Pálfa, 2001. Április 9.
Panni Néném emlékére
Papírra vetem gondolatom,
mert szívemben nagy a fájdalom.
Valaki ismét eltávozott,
maga után bánatot hagyott.
A nagynéném ő, Mohalt Anna.
Drága Nagyanyám egyetlen lánya.
Ő volt a nővére Apámnak,
tagja a Mohalt dinasztiának.
Élete tele volt munkával,
bírta szusszal, bátorsággal.
Szeretet adott családjának,
s önmaga volt önmagának.
Most, hogy beért élete gyümölcse,
szólítja az Úr tőlünk örökre.
De a lelke itt marad közöttünk,
emlékeinkben tovább őrizzük.
Vesse, 2001. Május 15.
Két szó
Hiányzol. Mondom magamnak párszor.
Mert most magányosak az esték,
a hajnalok és a nappalok.
Szeretlek. Elmondtam már néhányszor.
Mikor az est csak a miénk volt,
nem zavart minket sem nap, sem hold.
Hiányzol. Még most is mondom neked.
S számról nem kopik le a szó,
hisz lenni valakié nagyon jó.
Szeretlek. Mondom neked szívből.
Leírom neked papírra.
Bízva, hogy az érzés, ahogy a papíron,
úgy a szívünkben is megmarad.
Vesser, 2001. Június 7.
Mindenki másképp szeret
A napszakok váltakoznak,
észrevétlen bandukolnak.
Elmúlik a nappal, éjjel,
behálóz a szerelemmel.
Nem egyforma minden napom,
mert mindig más újat kapok.
Lehet ez egy szó, nevetés,
hogy elmúljon a keserűség.
Mindenki másképpen szeret.
Szoríts! Had érezzem kezed.
Nézz rám lángoló szemekkel!
Hogy együtt éljünk szerelemmel.
Pálfa, 2001. Július 8.
Örökkön szeretni
Mikor először megláttalak,
még nem gondoltam nagy dolgokat.
Nem tudtam szívem, majd hogy dobban,
szeretjük ezen egymást majd valóban.
Teltek- múltak a napok, hónapok,
nem kívánkoztak a jóslatok.
Sokszor nem tudtuk, most mit tegyünk,
jóban, rosszban egymást szerettük.
A varázs, mi megfogta lelkem,
azóta is körülöttem, repdes.
Ereje sohasem merül ki,
nincs szebb, mint vágyódva szeretni.
Nem kis idő már magunk mögött,
szívünk vágya minket összeköt.
Habár néha nagy a távolság,
együtt álmodjuk az éjszakát.
Mikor először észrevettelek,
lehet, hogy mára csak képzelet.
De az érzésem nem délibáb,
szeretlek téged egy életen át.
Szigetszentmiklós, 2001. November 10.
Illyés Gyula emlékére
Száz esztendeje a világtól távol
Rácegrespusztán fény pislákolt.
Gyermeket szült egy anya a világra,
így lett az országnak Illyés Gyulája.
Tanult, s járt helységről helységre,
hogy a népet oltalmazza, védje.
Pályáját Budapesten folytatta,
Párizsban is a tollat forgatta.
Hazatérve verselni kezdett,
bár nem egy műfajban remeklett.
Nem félt, érezte mi lesz a sorsa,
így lett a Puszták Népének Ura.
A világot akarta érteni,
hogy jobbá tudja ő is tenni.
De nem a szavak után kapkodott,
megoldás fejében sorakozott.
Ha végig nézek a pusztaságban.
Látom a költőt egymagában.
Áll szomorúan válaszra várva.
Lett e becsület a nép javára?
Pálfa, 2002. Február 10- 12.
A sötét úr
Suttog a csend, magába fojtva a hangot.
Fél, mert látja rebbenni az alakot.
A sötétség gonosz, mindenható urát.
Az urat, kit bekebelez lassan a világ.
Közöttünk él, s élt a kezdetektől fogva.
Mégsem ő szabta meg, mi legyen a sorsa
Sok bűnös lelkeknek, kik magukba zárták,
s nagy erejét másokon kipróbálták.
Sok bátor lelkek már szembeszálltak vele,
s harcból vesztesen porba hullt feje.
Nem áll meg a harc, nincs idő, mi elég.
Mert nem más ő, mint maga az emberiség.
Pálfa, 2002. Március 24.
Lángoló éjszakák
Szívem fájdalmától lángol az ég,
szemem nem látja, mi lelkemnek szép.
Hidegbe burkolózva jön az éj,
de az éjszaka tovább lángol, ég.
Vörös felhők sorakoznak délnek,
bánatomat ereszteném szélnek.
Mondom én, hogy nyugodj már az éjnek,
de a felhők nem távoznak, félnek.
Ők tovább lángolnak keserűen,
mert velem éreznek egyszerűen.
Nézik, bámulják a mestert hűen,
türelme kell lenni bőven.
Vesser, 2002. május 22.
Ahol a Sió fut
Kicsiny falu nyugszik Sió közelében.
Békésen folydogál morajjal medrében.
Isten áldotta eme tiszta természet,
hogy vízét ajánlotta anyaföldünknek.
Hű éberséggel óvja, túl minden gáton.
Falumat, Pálfát a Tolnai határon.
Körülöleli a víz, és a dombság,
mily csodás tud lenni a Tolnai- hegyhát.
Köszönöm drága falum, hogy felneveltél.
A gonosztól óvtál, védtél, s szerettél.
A bajban segítettél, velem törődtél.
S drága szerelmemmel megismertettél.
Nem tudom leírni mennyit értek nekem.
Te drága falum, s egyetlen szerelmem.
De azt tudom, hogy ha ti nem vagytok,
nem tudom szép szemmel nézni a világot.
Vesser, 2002. június 25.
Csendes megértés
Új helyen új érzés.
Csend van s megértés.
Pillantásod mámor,
közel vagy s nem távol.
Más világ, más célok,
meg nem fejtett titkok.
Közelemben lapulsz,
nem sejted, de tanulsz.
Kitanulsz te engem,
én megfejtelek téged.
Egymásba burkolva,
mint a borsó meg a héja.
Székesfehérvár, 2002. szeptember 18.
Megszólít az éjszaka
Egyedül talált rám az éjszaka,
komorságát nekem elárulta.
Magányosan bolyong a sötétben,
elfedi bánatát köntösében.
Megérteni őt kevesen tudják,
mert nem figyelik, meg nem hallgatják.
Jelen van ő mindig az álmunkban,
turkál szertelen vágyainkban.
Irigyli emberi voltunkat,
néha irányítja sorsunkat.
Magát értünk, ha kell, feláldozza,
hogy legyen helyünk a világban.
Mór, 2002. december 14.
Az ember még mindig....
Az ember még mindig remél
talán holnap már célba ér.
Nem kell már az utat róni
Csak megpihenve andalogni.
Az ember még mindig hiszi
ugye csak a jó vezérli.
A rossz csak néha kacsint rá
az élményektől távolodván.
Az ember még mindig tudja,
van mikor, hogy megbosszulja.
Irigységét mások iránt,
mert elérték, mit ő nem kívánt.
Mór, 2003. január 3.
Értelem és érzelem
Sorok között rejlik az értelem.
Mint szívünkben a belső félelem.
Néha elér minket az akarata,
mint hazánkat a baljós sorsa.
Hű ifjú, hol hordod becsületed,
bízva hunynád le már ráncos szemed?
Szívedben a tűz már alábbhagyott,
vagy még őrzi a vezető lángot?
Tedd, mit szíved neked mindig diktált,
el ne hagyd, s ne áruld el hazád!
Ha keserves is benne életed
a koronát mindig szívedre tedd!
Légy hozzá alázatos, irgalmas,
gyengéd, szelíd, s nem unalmas!
Sebét ne tépd fel, mindig csak ápold!
S sírodra ad majd virágzáport.
Gondolj rá, mint én, nagy szeretettel.
Hogy megpihenj elégedettséggel.
Ne feledd, hogy nem csak itt él magyar,
kit elszakított hazájától a baj.
Sorok között rejlik az életem.
Mint szívemben a tiszta érzelem.
Sokszor elér engem akarata,
mint hazámat baljós sorsa.
Mór, 2003. január 11.
A kenyerem
Sokszor megragadom a tollat,
hogy alkossak maradandó sorokat.
Papírra vetem, mi gondolkodtat,
olykor szépet, van, hogy jót, rosszat.
Kezem remeg, elfog az indulat,
ha fejembe szökik egy gondolat.
Néha az életet nem értem,
máskor a szerelmemet féltem.
Az írás engem is gyönyörködtet,
a fájdalom van, hogy megkönnyeztet.
Dicső harc ez, mit magammal vívok,
szivarfüstbe néha beleszívok.
Az írás mondhatni a kenyerem,
földi jó, mit nap, mint nap megeszek.
Kisebb, nagyobb szeletet is vágok,
s ha elfogy újra sorba állok.
Mór, 2003. Február 14.
Féltett pillanatok
Csillag ragyog fenn az égen,
közel, vagy a messzeségben.
Fénye világít szívünkbe,
titkos énünk belsejébe.
Hold az ura égi térnek,
szüntelen csak keresgéllek.
Keresgéllek téged benne,
csak az idő ne így menne.
Megpihenve holdudvarban,
örökkön hű boldogságban.
Őrizné csak a napszakot,
féltve minden pillanatot.
Mór, 2003. Március 20
Hív a híd
Lankás dombok hajlatában,
kívül, belül a határban,
talál nyugvást a fáradt szív.
Egy maroknyi gyarlóságban,
itt valahol szép hazámban,
furcsa hang, ami engem hív.
Nem tudni már, hogy mi tájban,
percben, napban, vagy órában,
de nagyon messze még a híd.
Messze ő a távolságban,
félelemben, vagy homályban.
Fáradt szív, a híd egyre hív.
Mór, 2003. Március 27.
Melletted alszom el
Melletted alszom el,
és veled ébredek.
Bújok hozzád közel,
hisz nagyon féltelek.
Maradj velem mindig,
mert egymásé vagyunk.
Szoríts, ölelj mindig,
szebb legyen a napunk.
Vigasztalj, ha sírok,
erőt adok én is.
Szeress, míg nem kínos,
mert szeretlek én is.
Székesfehérvár, 2003. Május 21.
Sok nemes gondolat, ezer átélt pillanat
Vannak napok, vannak percek,
amik rohanva peregnek.
Vannak órák, vannak évek,
amik homályba merülnek.
Sorra veszem a dolgokat,
néha gondolok nagyokat.
És, ha érdemesnek tartom,
kezemmel tollam forgatom.
Van sok ezer pillanat,
mi örökké bennem marad.
Életem részévé válnak,
velem kelnek, velem hálnak.
Vannak érvek, vannak tények,
sőt léteznek szép regények.
Vannak szívek, vannak lelkek,
s van, hogy egymásra lelnek.
Rád leltem én, drága virág,
szebb vagy nekem, mint a világ.
Szívemben örök virágzol,
táplálja mindig hű zápor.
Székesfehérvár, 2003. Augusztus 3.
Kijelölt út
Égi áldást kaptam hajdan,
felhők közül suhant halkan.
Sajnos sokáig nem tudtam,
mily erő uralkodik rajtam,
Egy szép nap úgy hozta a sors,
rám világítva átkarolt.
Így szólt: Légy a magad ura,
térj végre a helyes útra!
Ekkor valamit alkottam,
magam mélyen megnyugtattam.
Szenvedély lett az alkotás,
felfedtem a magam titkát.
Azóta eltelt egy pár év,
s egyre tisztább lett a kép.
Lefestem, mi nyomja szívem
így felszínre kerül énem.
Arra azonnal rájöttem,
szüleimtől örököltem.
Fentről nézik az álmaim,
véghez viszik a vágyaim.
Mindig lelkesen ítélnek,
kijelölt utamon kísérnek.
Ők vigyáznak most is reám,
táplálják alkotó vénám.
Székesfehérvár, 2003. Október 6.
Hit és uralom
Oltalmaznod kellene
Mégis sokszor megbántasz.
Szavad lenne szüksége
Létező méltóságnak.
Kővé fakult emberek
Nézik egymást szüntelen.
Mégsem figyelnek téged,
Mert talán benned nem hisznek.
Kiosztod az életet,
Ha úgy tetszik elveszed.
Uralod napjainkat,
Áldást ránk mégsem hozhatsz.
Elmúlunk az élet előtt,
Ki korán, s ki későn.
A kérdés ugyanaz marad:
Uralod e tényleg magad?
Székesfehérvár, 2003. december 22.
El nem mondott dicséret
Vajon, mit adok másoknak,
Mikor elmém nem engedi,
Büszke szavaim súlyát
Számmal ki nem mondani.
S hogyan éli meg más azt,
Mikor halkan dicsérem,
Gyors szárnyakon repülve,
Ám én mégsem kísérem.
Mit gondolnak akkor rólam,
Mikor talán rosszat írok.
Igen, néha balul sül el,
De szavaimmal én még bírok.
Székesfehérvár, 2004. január 28
Az érték
Szomorú csend ölel át
hideg tavaszi estén.
Nem tekintve fájdalmát
hatolok át testén.
Én bírok hatalmával,
megadatik az esély.
Hiányod benne lássam,
talán elgyengültem én?
Fojtogat a tudatom,
hogy el ne veszítselek.
Megannyi dolog közül,
te vagy az érték nekem.
A vágy ki nem fejezhető,
sokszor csak lappang bennem.
Majd hirtelen felszínre tör,
el nem engedve lelked.
Székesfehérvár, 2004. április 2.
A csend hangjai
A csend hangjait hallgatom,
megnyugvás ez nem tagadom.
A világát tárja elém,
virágát nyújtja felém.
Leszakítok egy pár szirmot,
összefogom, mint szép csokrot.
Mint lélek a szeretetet,
óvom, védem, becézgetem.
Dicső szavam van, hogy kevés
a világnak bíz nem elég.
Ezért versben is leírom,
szeressetek felsőfokon.
Útban Fehérvárra, 2004. június 1.
Élet
Már nem félek, már nem égek.
Már nem álmodom, de még vágyódok.
Erről szólnak a mindennapok,
ettől vagyok magabiztos.
Már jól vagyok, de még fázom
kihűlt kemence lett a vágyam.
Hisz az élet miből áll?
Születés, Szerelem, Halál!
Pálfa, 1998. november 12.
Merengő alkonyat
A merengő alkonyat zúdítja
rám csendjét.
A merengő alkonyat, akit
eljegyeztem én.
Ugyanaz a báj, ugyanaz a szív,
mi lángba borít.
Ugyanaz a vakság, ugyanaz a jóság,
ugyanúgy bolondság.
A merengő alkonyat már csendesen,
sután boldogít.
A merengő alkonyat már nem
szedi áldozatait.
Pálfa, 1998. december 17.
Turul
Szárnyát szétfeszítve csap le
a felhők közül.
Szárnyát szétfeszítve örül
a zsákmánynak fölül.
Szívében mégis keserű
a boldogság.
Nem találja, nem látja
hazáját, Pannóniát.
Megmutatta őseinknek
hazára hol lelhetnek.
Megmutatta, s nekik adta
a Paradicsombéli életet.
Várja a napot, mikor
újra lecsaphat.
Várja a napot, mikor
újra szabadon mozoghat.
Pálfa, 1998. december 28.
Hogy megtaláljam...
Ismét írok bús komorsággal,
hogy elmondjam, mit szívem fájlal.
Ismét sírok, de hogy miért,
senki nem érti meg , senki csak én.
Ha testemből lelkem elszállna,
az lenne szívem megnyugvása.
Ha lelkemtől testem elválna,
az lenne a boldogság varázsa.
Hogy érezzem, hogy éreztessem,
mi szívem egészében dobog.
Hogy megtaláljam s elérhessem
azt, mi már régóta nyom, nyom, nyom.
Pálfa, 1999. január 30.
Pusztulásba tartó romlás
Mond hova tart életünk romlása?
Az emberek nagy hatalmi vágya.
Hol leszel, mikor jön a pusztulás?
Mi megölt, nem más, mint a kapzsiság.
Örülj, hogy kezdődhet a reggeled,
midőn lábad ágyadból kiteszed.
Mert megértél egy újabb napot,
mire vártál, s lám újra kapod.
Mert ajándéka az életednek
minden egyes nap, mit újra élhetsz.
Ezért sokszor csak élj a mának.
Örülj minden pillanatának.
Mert a föld egyszer megelégeli,
s mint fattyú kölykét megbünteti.
Lehet egy, vagy pár, vagy mindenki.
Történelmünket végleg eltörli.
Székesfehérvár, 2004. július 18
Szerelmünk virága
A víz felszínére néztem,
s megláttam benne képed.
Oly tiszta volt s halovány,
mily valójában vagy babám.
Rásütött a nap a tájra,
a meleget oly rég várva.
Szívemben érzés fojtogat,
mert nem hallhatom hangodat.
Ezer virág nyílott szerte,
lényemet csak egy érdekelte.
A szerelmünk virága ez,
mely minket mindig szebbé tesz.
Távol vagy a közelségben,
vagy közel a messzeségben.
De nem sokára nálam leszel,
hogy együtt repüljünk el.
Székesfehérvár, 2004. július 20
Minden nap
Veled voltam tegnap
a hideg éjszakán.
S együtt reszkettünk
mint kismadár a fán.
Veled vagyok ma is
fülledt nyári estén.
Nem borzolja a szél
maga- maga testét.
Veled leszek holnap
korai reggelen.
Egymás mellett leszünk
mint mindig éberen.
Székesfehérvár, 2004. augusztus 11.
Ajándék napszak
Holdsugár tekint fentről,
közel vagy a messziségből.
Így hirdeti szerelmünket,
csábos, szép bűvöletünket.
Csillagfényben ölelkezve
szeretve s nem gyűlölködve,
hatolunk át egymás testén,
felidézve a sok estét.
Mi minket egybeégetett,
szerelemmel felvértezett.
Egymásra bízott minket,
hogy ápoljuk szerelmünket.
Székesfehérvár, 2004. szeptember 20.
Mindegy ne legyen
Van, hogy az életed üldöz,
vagy te üldözöd életed.
Megesik, hogy játszol vele,
s nem ritkán vérre megy.
Sokaknak utópisztikus,
de van, ki könnyen célba ér.
Akad, kinek nehezen megy,
s van, ki vígan éldegél.
Birkózz meg a feladattal!
Íze hívogat, csábít.
Ha gondolod ne tégy semmit.
Vagy tegyél meg akármit!
Az életnek mindegy hogy élsz.
De neked mindegy ne legyen.
Tégy a jóért, élj a szépért!
Hogy neked is könnyebb legyen.
Székesfehérvár, 2004. október 10
Szegény gazdagon
Erre a földre születtem.
Miért? Volt, hogy nem értettem.
Aztán kezembe tollat vettem,
hogy leírjam, mit észrevettem.
Mert nem látom a világból,
amit csak látni akarok.
És mint dió a héjától,
lehet örökre bent ragadok.
Vagy elrepülök messzi tájra,
valamikor újjá születve.
Mint madár útját járva,
szelem át a világot szerte.
Akkor talán többet látnék,
de bizony egy szót sem írnék.
Szegényebb lennék pár sorral,
és sok kimondott szép szóval.
Székesfehérvár, 2004. november 10.