Biszmi-Lahi ar-Rahmáni r-Rahím
Dzsa'far Asz-Szádiq imám (A) élete
"Mi vagyunk az Ahl Ul-Bayt (a ház népe) senki nem mérhető hozzánk."
Mohamed (S)
"Az én hadíthom (szent hagyomány) apám hadítha, az apámé a nagyapámé, a nagyapám hadítha az ő apjáé, az ő apja hadítha Ali ibn Abí Tálib hadítha, Ali ibn Abí Tálib hadítha a Próféta hadítha, a Próféta hadítha pedig a hatalmas Allah szava."
Dzsa'far Asz-Szádiq imám (A)
"Nem látott szem, nem hallott a fül és nem érzett a szív kiválóbb embert mint Dzsa'far Asz-Szádiq, emberi kvalitásokban, tudásban és istenfélelemben."
Málik ibn Anasz imám
"Mindig amikor Dzsa'far Asz-Szádiqra néztem, tudtam, hogy ő a próféták örökségét hordozza."
Omar ibn Miqdám
Bevezető
Hála Allahnak, az egyetlen istennek, és áldás és békesség szálljon Mohamedre a teremtmények legjobbjára és háza népére a menedék bárkájára, az útmutatást követő társaikra és mindenkire aki védi és győzelemre segíti őket, akik a helyes úton járnak és nem térnek el róla.
A Próféta (S) nem hanyagolta el háza népe nevelését és oktatását, és a velük való törődés nem egyszerűen a családszeretetből fakadt, hanem abból az isteni parancsból, mely az Ahl Ul-Bayt (A) szerepét a hívő közösség életében kijelölte. A prófétai küldetés kivezette az emberiséget a hitetlenség és a társítás sötétségéből és az igaz vallás és az egyistenhit fényére juttatta. Így szólt a hatalmas Allah szent útmutatásában a Koránban, az Ahl Ul-Bayt-et (A) illetően:
Mondd: Nem kérek számotokra jutalmat,csak miután szeretettel viseltettek a közel állókkal (rokonokkal) szemben.(42:23)
Az említett koránvers az Ahl Ul-Bayt (A) iránti szeretetet és lojalitást írja elő a hívőknek, ami a mellettük való kiállást és kitartást jelenti jóban és rosszban. Ez nagyon sok esetben elnyomatást, megaláztatást sőt meggyilkoltatást jelentett. De mit ér az a hit mely nem állja ki a viszontagságok próbáját?
Bizony azok az emberek akik az igazságot képviselik a tudatlanok szemében gyűlöletesek. Őket azaz az igazság ellenségeit az evilági élet vágyai irányítják. Abu Dzsahl és Abu Lahab (a Próféta két fő ellensége Mekkában) bosszúja él a lelkükben, és ezek szellemi, olykor vérségi leszármazottjai ellenségesen viseltetnek a Ház Népe (A) iránt, annak elpusztítása szándékát hordozzák szívükben.
Vannak olyan emberek is akik a nyilvánosság előtt hangot adnak az Ahl Ul-Bayt (A) iránti szeretetüknek és lojalitásuknak, de nem kívánatos vallási újításokat állítanak és gyakorolnak velük kapcsolatban, valamint hamis történeteket koholnak róluk. Őtőlük az Ahl Ul-Bayt (A) elhatárolódik. Dzsafar imám (A) így szól róluk:
"Isten bizony aki olyat (vallási túlzást) mond ránk ami nem igaz, az rosszabb annál mint aki nyíltan ellenséges velünk szemben."
Az Ahl Ul-Bayt (A) tagjai nem mások, mint az Iszlám előkelői és a prófétaság gyümölcsei a tudásban, ami átfogja a helyes meggyőződést, a helyes cselekedetet és az erkölcsiséget valamint ők az Allah (SWT) utján való buzgólkodás élharcosai.
Bizony Dzsafar imám (A) egy ág a Próféta (S) áldott fájáról, és a Próféta (S) nemzetségének egyik jelképe. Élen járt a türelemben és elévülhetetlen érdemei vannak a vallási tudásban, megalapítója és terjesztője volt a vallásjog és a hadith tudományának, továbbá a Próféta (S) küldetésének továbbvivője volt.
Szádiq imám (A) élete megtestesítette a hívást az igazsághoz a politikai hatalom zsarnokságával szemben. Nyilvánvalóvá tette az igaz utat a hamissal szemben és a kinyilatkoztatott igazságot képviselte a tévelygéssel ellenében.
Munkálkodása nem is volt eredménytelen. Tanai elterjedtek Bászrában, Kúfában, Wászitban és Hidzsázban, személyisége és tudása fénnyel árasztotta el a kort, amelyben élt. Olyan tudósok kerültek ki keze alól mint Málik ibn Anasz, Abú Hanífa, Ibn 'Ayína, Ibn Dzsaríh, Yahya ibn Sza'íd Al-Anszári, Ayyub Asz-Szidzsisztáni és még sokan mások.
Dzsafar imám (A) a Próféta (S) örökségének zászlóvivője volt. Sikerült megújítania korának vallási életét, az általa alapított hittudományi iskola pedig végigkíséri a közösség életét napjainkig.
Kérjük a magasztos Allahot, hogy tegyen minket engedelmessé a Vallás vezetői és példaképei iránt, vezessen minket az Iszlám egyenes útján és lásson el minket bőkezűen az evilágon és a túlvilágon. - Bizony ő a mindent halló és mindent tudó!
*
Dzsafar imám (A) a közösség jogos vezetője volt, vallásjog és hadith tudósok mestere és tudósok és gondolkodók tudományának forrása, ő volt a hívők igazi szellemi és politikai vezetője, noha a tényleges hatalmat mások bitorolták.
Ha az Ahl Ul-Bayt (A) imámjainak életét tanulmányozzuk, feltűnik előttünk a helyes út, melyet mindannyiunknak követni kell, mind erkölcsi mind rituális szempontból.
Dzsafar Asz-Szádiq imám (A) életének kutatása során 3 fontos szempontot vizsgálunk meg:
1. Az imám (A) személyisége
2. A politikai helyzet, melyben élt
3. A tudományban elfoglalt helye
Az imám (A) személyisége
Születése és gyermekkora
Dzsafar Asz-Szádiq imám (A) Mohamed Al-Báqir imám (A) fia volt, aki Ali Zayn Al-'Ábidín (A) fia, aki Huszein (A) fia, aki Ali ibn Abí Tálib (A) és Fátima Az-Zahra (A) fia volt. Ő volt a közösség 6. imámja.
Dzsafar imám (A) anyja Fátima bint Al-Qászim ibn Mohamed ibn Abú Bakr, akinek az anyja (vagyis az imám (A) nagyanyja) Aszma' bint Abd Ar-Rahmán ibn Abú Bakr volt. Ezért az imám (A) azt mondta: "Engem kétszer nemzett Abú Bakr."
Medinában született a hidzsra után 83-ban rabí' al-awwal hónap 17-én, amikor is a Muszlim Birodalomat az omajád Abd Al-Málik bin Marwán kalifa vezette.
Asz-Szádiq imám (A) apja Al-Báqir imám (A) és nagyapja Zayn Al-'Ábidín imám (A) keze alatt nőtt fel és nevelkedett, tőlük nyerte jártasságát a vallás tudományában. Apja a medinai Próféta (S) Mecstben tanított, ahol számtalan ember kereste fel, hogy tanítása által elmélyedhessen a vallásjog és a hadíth ismeretében. Természetesen Dzsafar (A) is apja tanítványai között volt, és már kisgyerek korában feljegyezték róla a következőt: "Nem láttam még ennyire tudós gyereket Abú Dzsafar Al-Báqir (A) tanítványai között." (Szabt ibn Dzsawzí: Különleges Emlékek) Ibn Sza'd pedig így szólt róla: "Sok tudományos dolog és hadíth igazolója volt."
Az Ahl Ul-Bayt imámjai (A) mindannyian elődjüktől szerezték tudásukat és annak a gyakorlati helyzetekre alkalmazásának módját, az 1. imám Ali (A) pedig a Prófétától (S) nyerte mindezeket. Nem véletlen mondta a Próféta (S): "Én vagyok a tudás városa és Ali a kapuja, aki a tudást akarja menjen a kapuhoz!" 'Áisa a Próféta (S) felesége így szólt róla: "Bizony ő a legtudósabb ember a szunnában." Azt tudnunk kell, hogy ami Alira (A) vonatkozott a vallás dolgában, az igaz volt utódaira a többi 11 imámra is, a Próféta (S) következő hagyománya alapján: "Nem szűnik meg a vallás fennállni, míg el nem jönnek 12-en a Quraysból, utánnuk megsemmisül a világ a népével együtt."
Megismertük, hogy az Ahl Ul-Bayt-ben (A) a tudás apáról fiúra szállt, és ez a láncolat végső soron visszavezethető a Prófétára (S). Ebből következően minden, ami az Ahl Ul-Bayt imámjaitól (A) származik az teljes mértékben megbízható és követendő, legyen szó akár hadíthról, dogmatikáról, vallásjogról, koránértelmezésről vagy filozófiáról stb.
Mindezt Asz-Szádiq imám (A) is nyilvánvalóvá tette következő mondásával: "Az én hadíthom (szent hagyomány) apám hadítha, az apámé a nagyapámé, a nagyapám hadítha az ő apjáé, az ő apja hadítha Ali ibn Abí Tálib hadítha, Ali ibn Abí Tálib hadítha a Próféta hadítha, a Próféta hadítha pedig a hatalmas Allah szava."
Az imámok (A) élete a prófétai küldetés hiteles továbbvitele, nem váltak el attól és nem vált a küldetés idegenné számukra, ily módon mint egy organikus szervezet jelenítették meg az igaz és tiszta Iszlámot, úgy hogy mindig megőrizték annak alapjait. Ennek nyomán minden, ami az Ahl Ul-Bayt (A) forrásából származik a Vallás autentikus részének tekintendő. Így Dzsafar imám (A) is korlát nélkül méltó volt a vallás és az élet dolgaiban való követésre. Az, hogy az Ahl Ul-Bayt (A) ideái kiteljesedtek Asz-Szádiq imámban (A), már korán nyilvánvalóvá vált, mint ahogy az is, hogy ő lesz követője apjának Mohamed Al-Báqirnak (A) az imámi méltóságban. Mindezek hitelességét bizonyítja a Próféta (S) híre "Két fontos dolog" hadítha: ”Bizony én két olyan dolgot hagyok rátok, amelyekbe ha belekapaszkodtok nem tévelyedtek el utánam. Az első a fontosabb Allah könyve, mely kötelék az ég és a föld között, a másik pedig a családom, a házam népe ( Ahl Ul-Bayt) ezek ketten nem válnak szét a világ végéig, de lássátok, hogy össze fogtok különbözni őket illetően.”
Társadalmi állása
Nem volt ember Dzsa'far Asz-Szádiq imám (A) korában, aki hozzá hasonló lett volna közmegbecsültségben. Nyilvánvalóan látták a kívülállók is, hogy ő a prófétai küldetés hordozója valamint az omajád és abbászida zsarnokság és elnyomás elleni fellépés jelképe. Az iránta való lojalitás kötelező minden hívőre, aki hisz a Ház Népe (A) lelki hatalmában.
A tudomány és a kegyes cselekedetek gyakorlói is vezetőjüket és mesterüket látták benne, de még a hatalom és a politika vezetői is tisztelettel viseltettek iránta. Az egyszerű emberek példaképe és szellemi vezetője is ő volt, különösképp az omajádok ellen kirobbant abbászida forradalom idején. Nem volt olyan aki ne ismerte volna, hiszen mindig is a társadalmi élet egyik főszereplője volt, senki sem vonta kétségbe és nem kicsinyelte le hatalmát. Mindenféle történeti kutatás ezt igazolja, legyen az baráti vagy ellenséges vele szemben.
Az Imám (A) életének első szakaszában történt, hogy az omajád elnyomás egyre inkább súlyosbodott és az ez elleni fellépés az Ahl Ul-Bayt (A) nevében jelentkezett. Kinyilváníttatott Ház Népe (A) agitátorai által az igazi és jogos kalifátushoz és imamátushoz való visszatérés szándéka, ami Fátima (A) leszármazottjainak országlását jelenti. Ezt az uralomhoz való jogot elvitathatatlanul bizonyították a hadithkritika módszereivel is.
Az Imám (A) mégis távol maradt ettől a harctól, mert ő előre látta az események, ti. az abbászida uralomváltás mibenlétét, értesülést szerzett az abbászida mozgalomról és tudta, hogy ebben az egész eseménysorozatban az Ahl Ul-Bayt (A) csak áldozat lehet. Ezért óva intette a Síát az abbászida mozgalomban való részvételtől, azaz tudta, hogy korának ebben a konkrét helyzetében minden jogosultsága ellenére nincs módja átvenni a hatalmat.
És igaza lett az Imámnak (A), bekövetkezett az, amitől tartott. Az omajád ellenes irányzatok fel akarták használni az Ahl Ul-Bayt (A) legitimitását tömegbefolyásuk növelése érdekében. Abu Szalma az omajád ellenes forradalom egyik legkiemelkedőbb vezetője levélben hűségesküt tett Szádik imámnak (A) de ő elégette levelét, majd Abu Szalma megismételte kérését, de az Imám (A) újfent elutasította. Számtalan felkérést kapott Szádiq imám (A) a Sía tömegektől és különböző irányzatoktól, hogy fogadja el a kalifátust, de ő tudta, hogy a helyzet nem érett meg erre. Mindezek mellett az említettek bizonyítják Dzsa'far imám (A) jelentősségét az egész társadalom szemében.
Manszúr az első abbászida kalifa, bár ellenségesen viszonyult az Imámhoz (A) és erősen tartott tőle, fel kívánta használni őt, hogy zsarnoki uralmát törvényes színben állíthassa be. Zsarolni próbálta az imámot (A) azzal a levéllel, melyet a "Tiszta Lélekhez", Mohamed ibn Abdullahhoz a haszanihoz írt válaszként arra, hogy az elismerte felsőbbségét. Manszúr kalifa ezek alapján gyanakodott rá, hogy ő is részt vett a Mohamed ibn Abdullah féle felkelésben. Később Manszúr inkább azzal próbálkozott, hogy megnyerje az Imámot (A) uralma támogatásában, ám ő természetesen nem kívánt asszisztálni egy elnyomó hatalom számára. Ennek ellenére még az abbászida kalifa tiszteletét és rokonszenvét is sikerült elnyernie az Imámnak (A) olyannyira, hogy amikor elhunyt még a kalifa is megsiratta.
A politikai helyzet Szádik imám (A) életében
Aki végigtanulmányozza az iszlám civilizáció történetét, különösen annak első hat évszázadát, annak három fontos észrevételt kell szeme előtt tartania.
1. Az Iszlám képessége a megújulásra és az alkotókészségre, akár a tudomány, akár a kultúra területén de a hit alapja erejében is. Ugyan így a politikai harcban az emberi szabadság és méltóság védelmében az elnyomással és zsarnoksággal szemben.
2. A politikai hatalom és a Vallás szembenállása. Miközben a hatalom a Vallás a torzítására törekedett, addig a közösség a helyes gyakorlat megőrzéséért tört lándzsát. Ez alól kivételt jelent Omar ibn Abd Al-Azíz uralkodása, amikor a politika lépéseket tett a vallásilag helyes alapokra való átállásra.
3. A hívők közössége nagy mértékben függetleníteni tudta magát a vallásellenes politikai hatalomtól, önszerveződése révén, és ebben az Ahl Ul-Bayt (A) volt az erőt adó szellemi háttér. Ezért is érte annyi elnyomás és megaláztatás a Ház Népét (A) a hatalom részéről.
Ezen körülmények között élt és alkotott az Imám (A) közel 40 évig az omajádok alatt.
Asz-Szádiq imám (A) az omajád Abd Al-Malik ibn Marwán idején született, majd a következő omajád kalifák uralma alatt élt: Walíd ibn Abd Al-Malik, Szulejmán ibn Abd Al-Malik, Omar ibn Abd Al-Azíz, Walíd ibn Zayd, Yazíd ibn Walíd, Ibrahim ibn Walíd és Marwán Al-Hamár. Ekkor bukott el az Omajád Kalifátus, a Hidzsra szerinti 132. évben. Ezek után az Imám (A) megérte az abbászida Abu Abbász a "vérontó" és Abu Dzsafar Al-Manszúr uralmát. Tanúja volt ez idő alatt az Ahl Ul-Bayt (A) elnyomásának és a hívő közösség fájdalmának, ennek ellenére nem volt lehetősége a fellépésre a zsarnokság ellen a következő okokból adódóan:
1. Az Imám (A) mind az omajád, mind az abbászida időkben a hatalom szoros felügyelete alatt állt, sőt kvázi házi őrizet alatt tartották besúgóktól körülvéve, aki korlátozták mozgásában és kapcsolataiban, ami megakadályozta politikai cselekvését.
2. A történelmi tapasztalat azt mutatta, hogy az Ahl Ul-Bayt (A) támogatóinak köre nem volt eléggé homogén, kicsi volt a kemény mag és túl nagy a holdudvar, s ez utóbbi hajlott az állhatatlanságra, a korrumpálhatóságra és nem volt eléggé öntudatos, csak az elnyomás elleni közös fellépés jelentett valamiféle közös alapot. Ezért az Imám(ok) (A) nem látták megfelelőnek az időt a politikai fellépésre, inkább a közösség öntudatának erősítését tűzték ki célul, különös tekintettel a vallásjog megszilárdítására, és csak a szó erejével léptek fel a hatalom elnyomásával szemben.
Tudnunk kell ezekkel kapcsolatban, hogy a "jó megparancsolása és a rossztól való eltiltás" vallási parancsa (előírás a vallás mellékkötelességei közül), három fokozatú dolog, ha az embernek kellő hatalma van azt tevőlegesen kell gyakorolnia, ha csak arra van módja, hogy szóban lépjen fel a rossz ellen, akkor azzal kell élnie, ha pedig az elnyomás oly nagy, a lehetőségek pedig annyira beszűkülnek, akkor gondolatban a szív erejével kell fellépni a helytelen dolgok ellen.
Így szólt Dzsáfar Asz-Szádiq imám (A): "Aki igazat ad a zsarnoknak zsarnokságában afölött elrendeli Allah a zsarnok elnyomását, Allah nem hallgatja meg fohászát és nem jutalmazza meg amíg a zsarnokságban leledzik." "Az elnyomó, a segítője és aki elégedett velük hárman társak."
Az Imám (A) életében három súlyos dolog történt a hívő közösség történetében.
1. A Zayd-féle felkelés 121 (H)-ben
Zayd, Dzsa'far Asz-Szádiq (A) nagybátyja, Zayn Al-Ábidín imám (A) fia és Mohamed Al-Báqir imám (A) testvére volt. Kiemelkedett a vallási tudásban különösképp a vallásjogban. Olyan erős személyes elnyomás érte, hogy elhatározta fegyverrel tesz ellene, a társadalom jobbá tételére. Így az elnyomottak élére állt és 121 (H)-ben megindította mozgalmát az omajád Hásim ibn Abd Al-Malik kalifa ellen. Mindez még Al-Báqir imám (A) élete és imamátusa alatt történt, ekkor Dzsa'far Asz-Szádiq (A) 38 éves volt. Ez idő tájt a politikai elnyomás mellett az elszegényedés is igen nagy méretet öltött további táptalajt adva a hatalomellenességnek.
Följegyezték Hásim ibn Abd Al-Malik kalifáról igen durva és zsugori ember voltát, ami nem volt elhanyagolható szempont, hogy az emberek seregestől vonultak Zayd táborába.
Ez időben az omajádok újfajta adókat vetettek ki a népre, pl. az ipari tevékenységre forgalmi adót, de a házasodókat is megadóztatták, büntetőadóval (úgymond kötelező ajándékkal) sújtották a Nórúzt (perzsa tavaszünnep) megünneplőit, továbbá évenkénti négy dínáros különadóval is terhelték az embereket.
Uszáma, Zayd fia megpróbált közbenjárni a kalifa testvérénél Szulejmánnál az egyiptomi helytartónál az adóemelések és egyéb elnyomó intézkedések ellen, de durva elutasításra talált.
Mindenek tetejébe a beszedett adókat felhalmozták, jó részét nem is a központi, hanem a tartományi kincstárakban, (pl. a khoraszáni helytartó kincstárábrn több mint 10 millió dirham gyűlt össze) anélkül, hogy hasznos célra költötték volna (szegények segélyezése, közhasznú beruházások), miközben a nép éhezett és nyomorgott. Így csúfolta meg az omajád rezsim az Iszlám gazdasági rendszerét.
Íme a Zayd-féle forradalom fő okai, melynek zászlaját Kúfában tűzték ki, innen küldte követeit a felkelésre való felhívással.
Zayd felhívása gyorsan és nagy eredményt hozott, és nem csak a Sía követői között. Távoli területek lakói is hűségesküjükről biztosították, rövidesen 15 000 katona állt rendelkezésére, főleg Kúfából és környékéről (Bászra, Wászit), de Moszul, Ray és Gorgán is az ő pártján állt.
A Zayd-forradalom során felszínre tört a hívő közösség minden haragja az omajádokkal szemben, a forradalmi igazságosság szelleme átterjedt minden jelentős központra. Zaydra mondták, hogy "ő a Korán szövetséges társa", továbbá istenfélő és bátor hírében állt.
A medhebalapító Abu Hanífa vallási közleményt adott ki, miszerint a Ház Népe (A) jogosult a kalifátus viselésére az omajádokkal szemben, továbbá a zakatot (szegényadó) is nekik kell kiszolgáltatni győzelemre segítésük érdekében. Az omajádok ezért, és általában az Ahl Ul-Bayt (A) iránti lojalitása miatt börtönbe záratták, ahonnan azonban rövidesen sikerült megszöknie, Mekkába menekült és csak az abbászida hatalomváltás után tért vissza Kúfába.
Zayd az által, hogy a felkelés élére állt nem követelte magának a kalifátust és az imamátust, hanem az Ahl Ul-Bayt imámjai (A) iránti hűségre hívott, tudta és elismerte, hogy korának imámja testvére Mohamed Al-Báqir (A), a felkelés sikeres befejezte után át is akarta adni a hatalmat neki. Zayd jól tudta azt is a Próféta (S) hagyományából, hogy egy ideig eljön majd az omajádok uralkodása, de egy idő után el fognak bukni, ennek tudatában indította meg mozgalmát.
Mohamed Al-Báqir (A) féltette testvérét és azt javasolta, hogy ne Kúfába tegye székhelyét, merthogy a helyi lakosság olyan népség, akik szeretnek mentséget találni negatív tulajdonságaikra és igencsak cselszövő természetűek. Azt is említette, hogy Ali ibn Abí Tálib (A) ott öletett meg de Haszan imám (A) hatalomból való letételében is szerepet játszott a kúfaiak állhatatlansága, továbbá Huszeint (A) is a közelben gyilkolták meg. Báqir imám (A) azt is megemlítette, hogy tart attól, hogy testvérét nemsokára keresztre fogják feszíteni Kúfában, ez után nem is találkoztak már egymással.
És igaza is lett Báqir imámnak (A), Zaydot meggyilkolták Kúfában, ahol társai titokban eltemették, de a városba bevonuló Hásim ibn Abd Al-Malik kalifa megkerestette holttestét és meztelenül keresztre feszíttette.
Mindezek ellenére Zayd felkelése nemvolt hiábavaló, szép példája volt az istenfélelemnek, bátorságnak és önfeláldozásnak, és bukása ellenére alapjaiban rendítette meg az omajád rendszert, mely már csak alig tíz évig tudott fennmaradni a történtek után.
Az események felértek egy vereséggel az omajádok számára, ettől kezdve félelem járta át lelküket életük minden pillanatában. A Zayd-felkelés bukása Szádiq imámot (A) fokozottan a vallás elméleti dolgai felé fordította, elősegítve a dzsafarita jogi iskola megszilárdulását és a vallási nevelés előmozdulását. A felkelés után Hásim ibn Abd Al-Malik Damaszkuszba idézte Mohamed Al-Báqirt és Dzsa'far Asz-Szádiqot (A), hogy tisztázzák szerepüket az eseményekben. Ők mind a ketten megvédték magukat, a kalifa semmi terhelőt nem tudott rájuk bizonyítani, így sértetlenül bocsátotta őket vissza Medínába.
2. Az omajádok bukása 132 (H)-ben
Az abbászidák az Ahl Ul-Bayt (A) iránti lojalitás nevében vitték véghez forradalmukat. Először Ibrahim ibn Mohamed volt az abbászidák vezére, majd ennek meggyilkolása után Abdullah ibn Mohamed. Ekkor intézett levelet Abu Szalma, az abbászi mozgalom egy másik vezetője Dzsa'far Asz-Szádiq (A) imámhoz és Abdullah ibn Haszanhoz az Ahl Ul-Bayt (A) ügye legkiemelkedőbb vezetőjéhez az Imám (A) után. Abu Szalma küldötte azt a feledatot kapta gazdájától, hogy keresse fel az Imámot (A), adja át neki levelét és hívja Kúfába a kalifai tisztség elfoglalására, ám mint már említettük Dzsa'far imám (A) elégette Abu Szalma levelét és elutasította hívását. Ekkor a követ utasítása szerint Abdullah ibn Haszanhoz fordult.
Abdullah ibn Haszan először tanácstalan volt a kérést illetően, de aztán Dzsa'far imámhoz (A) fordult, aki óva intette a felkelésben való részvételtől. Az Imám (A) előre látta az események kimenetelét, felmenőitől, végső soron a Prófétától (S) ismerője volt a világ dolgai és a közösség sorsa kimenetelének.
Ezzel kapcsolatban ismernünk kell a következő hadítht: "Bizony a Ház Népe az utolsó közösség, mely kiválaszttatott az evilági vezetésre, halálom után sorscsapásokat, üldöztetést és kiűzetést kell majd elszenvedniük, amíg el nem jön egy nép keletről fekete zászlókkal, előírják a jót, de ők nem gyakorolják, harcolni fognak és győzni, meg akarják adni amit kértek, de ők nem fogadják el. Egyszer csak feltűnik egy férfi a házam népéből és megtölti a földet igazsággal, mint ahogy az előtte megtelt elnyomással, aki megéri ezt az tartson velük, még ha a jégere is kell mennie értük."
Abdullah ibn Haszan nem fogadta meg az Imám (A) tanácsát és így szólt hozzá: Bizony a nép Mohamed (S) fiait akarja a hatalomba, mert ők a közösség igazi útmutatói. Erre így felelt Szádiq imám (A): "Ha a közösség igaz úton vezetettje (Mahdi) itt lenne, bizony ő megölne téged a kardjával." Erre Abdullah ibn Haszan ellenkezve így válaszolt: Isten bizony, mi az ami visszatart ettől a dologtól (hatalomátvételtől) ha nem az irigység. Szádiq imám (A) így bocsátotta el: "Mindaz amit mondtam csak jó tanács neked."
Igaza is lett az Imámnak (A), mire a küldött visszaért Abu Szalmához már végbe ment az abbászida hatalomátvétel.
Mikor az abbászidák átvették a hatalmat, mindjárt elutasították az Ahl Ul-Bayt-et (A), minek nevével korábban takaróztak. Ugyanúgy elnyomták annak híveit, mint ahogy az egész társadalmat. Első kalifájuk Abu Abbász sokakat meggyilkoltatott, innen ered szaffáh = vérontó mellékneve, az Imámot (A) és közvetlen környezetüket is elnyomta, beszűkítve mozgásterüket. Ezek ellenére Dzsa'far imám (A) békésen folytatta tudományos és tanítói munkáját Medínában.
Amikor Abu Dzsa'far Al-Manszúr lett a kalifa, súlyosbodott az Imám (A) megfélemlítése és az iránta való irigység. Az Imám (A) személyiségének ereje, ami elhomályosította kora többi emberét és a Vallásban elfoglalt jogos helye miatt érte ez a féltékenység a kalifa részéről.
Abu Dzsa'far többször Irakba rendelte Szádiq imámot (A), hogy ellenőrizze nem fejt-e ki politikai tevékenységet és nem veszélyezteti-e hatalmát.
Számtalan alkalommal próbálta felhasználni a kalifa az Imámot (A) uralma törvényesítéséhez, de mindannyiszor kudarcot vallott, mivel Dzsa'far (A) kategorikusan elutasította az abbászida uralmat, és fel is tárta uralmuk hamisságát vallási bizonyítékok segítségével, amiben minden igaz tudós követte őt.
Al-Manszúr levelet írt az Imámhoz (A), felkérve, hogy legyen a társa és tanácsadója: Miért nem működsz velem együtt, úgy ahogy együttműködsz az emberekkel? Vagy: Legyél a társunk és legyél a tanácsadónk. De Dzsa'far imám (A) elutasította az efféle kéréseket, tudván, hogy csak fel akarják őt használni.
3. Mohamed ibn Abdullah ibn Haszan "a tiszta lélek" forradalma145 (H)-ben
Al-Manszúr 136 (H) ban került hatalomra fivére Szaffáh után. Az ő uralma alatt súlyosbodott a hívők elnyomása, ez volt felkelésének kiváltó oka. Dzsa'far imám (A) véleménye ezen felkelésről is ugyan az volt, mint az előbbiről, meg volt győződve a mozgalom eljövendő kudarcáról. Az Imám (A) már az abbászida hatalomátvétel után kevéssel beszélt Abdullah ibn Haszannal, hogy a kalifátus az abbászidáké lesz és marad is egy ideig, és mindkét fiát meg fogja öletni Al-Manszúr.
A figyelmeztetések ellenére minden úgy történt ahogy az Imám (A) mondta. Nem csak Mohamed ibn Abdullah ibn Haszant gyilkolták meg, hanem három fiát is, Alit Egyiptomban, Abdullahot Szindben, Haszant Jemenben. Mohamed testvérét Yahyát szintén meggyilkolták, őt Kúfában miközben seregével be kívánt vonulni oda Bászra felől. Csak egy másik testvérének sikerült a politikai hatalmat megszereznie Marokkóban. Ő volt Idrisz az Idriszida Dinnasztia megalapítója. Annak ellenére, hogy Szádik imám (A) ellenezte a nem kellően megalapozott felkeléseket Al-Manszúr mégis őt okolta értük, és félelmében tovább szűkítette mozgásterét.
A "tiszta lélek" forradalma után is Irakba idéztetett Szádiq imám (A), ahol a kalifa nyíltan megvádolta a mozgalomban való részvétellel, nevezetesen azt állította, hogy Dzsa'far (A) pénzt és fegyvert gyűjtött híveitől, mindezt hamis kémjelentésekre alapozta. Ezek után az Imámot (A) úgy engedte haza, hogy hivatalosan is felügyelet alá helyeztette.
Így az Imám (A) kénytelen volt élete hátralévő részét ebben az állapotban leélni, állandó zaklatások, terrorizálás és kémkedés közepette, de ennek ellenére, vagy talán éppen ezért fokozottan ismételten belemélyedt az elméleti vallási munkába, hogy hittudósok és vallásjogászok tömkelege kerüljön ki kezei alól.
Szádiq imám (A) tudományban elfoglalt helye
A tudomány és a kultúra állapota az Imám (A) korában
Az Imám (A) kora igen mozgalmas és termékeny korszak volt a tudomány és a kultúra szempontból, különösképp azért, mert ekkor ismerkedett meg az Iszlám Világ más népek kultúrájával és civilizációjával, ami zsendülés hozott annak szellemi életében. Ez idő tájt fordítottak le sok tudományos és filozófiai művet idegen nyelvekről arabra és a muszlimok el is kezdték ezeket az újonnan szerzett ismereteket alkalmazni.
A szaktudományok tanai mellett elérhetővé váltak arab nyelven a filozófia és logika diszciplínái is, különösképp a görögök és perzsák révén. Persze mindezeknek negatív vonzatai is voltak, a filozófia egyes nemkívánatos tanai behatoltak az Iszlám dogmatikájába és kétséget, vagy akár nyílt hitetlenséget gerjesztettek, teológiai megosztottságot idézvén elő. Ám a helyes Iszlám meggyőződésnek megvolt a megfelelő ellenállóképessége az efféle tanokkal szemben. Mindezek mellett e kor a nagy gazdasági fejlődés korszaka is volt, a civilizáció felfelé ívelt , számtalan olyan politikai, gazdasági és társadalmi probléma keletkezett, melyekre szükséges volt a megfelelő vallási válasz, gondoljunk itt elsősorban a vallásjogi szabályozásra. Létre is jöttek a vallásjogi iskolák (medheb) és fokozott szerepet kapott az önálló véleményalkotás (idzstihád), és ezen mozgalmak első számú beindítója Dzsa'far Asz-Szádiq imám (A) volt, tudván az új kor kérdéseit meg kell válaszolni.
Az Imám (A) tudományos presztízse
A fentebb ismertetett történelmi helyzetben élt és munkálkodott Dzsa'far Asz-Szádiq imám (A), mint tudós és tanító, senki nem is próbált versenyre kelni vele, a Prófétától (S) nyert tudás birtokosával. Szinte olyan volt a vallástudomány szempontjából, mint egy földből előtörő forrás, avagy ő volt a vallástudomány szilárd alapja, betöltvén ezzel a Próféta (S) által az Ahl Ul-Bayt-re (A) ruházott szerepet. Ami különleges és egyéni volt életművében, az, hogy a Vallás dolgait az ő útmutatása alapján kezdték meg rendszerbe foglalni. Ezért hat ki munkássága napjainkig és vezeti a közösséget a helyes úton, akár a csillagos égbolt vezeti a sivatagi vándort.
Erről a Próféta (S) így szólt: "A csillagok biztonságot adnak a föld népének az eltévedéstől, a Ház népe, pedig biztonságot (útmutatást) ad a föld népének az összekülönbözés ellen."
Dzsa'far imám (A) tudását apjától Mohamed Al-Báqirtól (A) nyerte, aki az imámok (A) láncolatán keresztül a Prófétától (S) szerezte azt, a maga korában ő volt a Vallás alapjainak őrzője. A két Imám ti. Mohamed és Dzsa'far (A) együtt egyetemet alapítottak Medínában a Próféta (S) Mecsetben, ahonnan később a Vallás és a világ tudósainak tömkelege rajzott ki. Így a fiqh legnagyobb iskolaalapítói is az ő kezük alól kerültek ki.
Az is igen lényeges, hogy ők (Ahl Ul-Bayt (A)) voltak a hadíth első számú és leghitelesebb forrásai.
Asz-Szádiq imám (A) híre messzi országokban is elterjedt, és fel is keresték őt a legtávolabbi területekről is a tudás végett. Nem volt korának olyan hittudósa, irányzattól függetlenül aki tudományát ne az ő személyéhez vezette volna vissza. Bármi féle vallási vita támadt különböző tudósok ill. csoportok között, abban Dzsa'far imámot (A) kérték fel döntőbírónak, hogy mutassa meg a helyes utat.
Háfiz ibn'Aqd Az-Zaydí 4000 hiteles hadíthhagyományozót jegyzett le az Imám közlése nyomán.
Dzsa'far imám (A) a kúfai mecsetben ezt mondta a hadithal kapcsolatban: "Az én hadíthom (szent hagyomány) apám hadítha, az apámé a nagyapámé, a nagyapám hadítha az ő apjáé, az ő apja hadítha Ali ibn Abí Tálib hadítha, Ali ibn Abí Tálib hadítha a Próféta hadítha, a Próféta hadítha pedig a hatalmas Allah szava."
Omar ibn Miqdám, Dzsa'far (A) kortárs ezt mondta róla: Mindig mikor Dzsa'far ibn Mohamedre nézek, tudom, hogy ő a prófétaság örököse. Nem volt a hadíthnak, a bölcsességnek, a világ hívságairól lemondó istenfélelemnek és a helyes életvezetésnek olyan dolga, melyről a tudósok ne mondták volna: ezt Dzsa'far ibn Mohamed Asz-Szádiq mondta, ezt Dzsa'far Asz-Szádiq mondta.
A medhebalapító Málik ibn Anasz így jellemezte: Nem látott szem, nem hallott a fül és nem érzett a szív kiválóbb embert, mint Dzsa'far Asz-Szádiq, emberi kvalitásokban, tudásban és istenfélelemben.
Szintén Málik ibn Anasz mondta róla: Mindig mosolygott, de amikor megemlíttetett előtte a Próféta (S) komollyá vált. Leggyakrabban három helyzetben lehetett látni, vagy imádkozott, vagy állt, vagy a Szent Koránt olvasta. a Prófétáról (S) csak igen nagy tisztelettel beszélt fokozottan fejezve ki jelentősségét.
Néhány jelentős tudós, akik tanítványai lévén közvetlenül tőle nyerték a tudást:
Málik ibn Anasz, (A málikita medheb alapítója), Su'ba ibn Haddzsádzs, Szufián Ath-Thawrí, Ibn Dzsaríh, Abdullah ibn Omar, Rúh ibn Al-Qászim, Szufián ibn 'Ayína, Szulejmán ibn Bilál, Iszmail ibn Dzsa'far, Hátim ibn Iszmail, Abd Al-'Azíz ibn Mukhtár, Wahab ibn Khálid, Ibrahim ibn Tahhán.
Néhány tudós a későbbi korokból, akik hivatkozásai révén áttételesen szintén az Imám tanítványainak tekinthetők:
Muszlim ibn Al- Haddzsádzs, Sáfi'í, Al-Haszan ibn Szálih, Abu Ayyúb Asz-Szidzsisztáni, 'Amr ibn Dínár, Ahmad ibn Hanbal, aki a róla nevezett medhebet alapította.
A híres történetíróYa'qúbi így jellemezte az Imámot (A): Az emberek legkiválóbbika volt, és a legtudósabbja Allah (SWT) vallásában, a tudósok hallgattak szavára, amikor lejegyezték a szent hagyományokat közlése alapján és hirdették, hogy ez a tudás tőle van.
Mohamed Faríd Wadzsdí kiemeli teljesítményét a kémia tudományában is.
Emellett jártas volt a csillagászat, fizika, és orvostudomány, matematika és anatómia tudományban is.
Abu Fath As-Sahrisztáni így szólt Dzsa'farról (A): Rendkívüli tudással bír a vallásról, kiteljesedik nála a bölcsesség, teljes lemondással viseltetik a világ dolgai iránt és tiszta áhitattal tartja magát távol az alantas vágyaktól.
Dzsa'far Asz-Szádiq (A) először Medínában élt, ahol nagy hasznára volt a Síának a tudomány területén, később hosszú ideig Irakban élt és működött.
Abu Hanifát egyszer megkérdezték, hogy szerinte ki a legtudósabb azok közül, akiket ő ismer. Erre ő azt válaszolta: Dzsa'far ibn Mohamed (A).
Málk ibn Anasz, az Imámhoz dicsverseket is írt, melyben a földön élők legnemesebbjének nevezi. A medhebalapító Sáfi'í imám szintén írt dicsverseket hozzá.
Egy szóval Dzsa'far Asz-Szádiq (A) példaképe volt korának, mind tudásban, mind cselekedetben.
Az Imám (A) iskolája
Már említést nyert, hogy Dzsa'far Asz-Szádiq imám (A) és apja Mohamed Al-Báqir (A) iskolát alapítottak a medínai Próféta (S) Mecsetben, ahol az általános vallási ismeretek mellett kiemelt szerepet kapott az egyistenhit tanának megvédése a nemkívánatos filozófiai nézetek ellenében. Az Imám (A) iskolája szilárd ponttá vált a vallási dolgokban uralkodó bizonytalanságok légköre közepette.
Tudnunk kell, hogy maga az Imám (A) vallásjogi értelemben nem volt mudzstahid, hanem a Próféta (S) hagyományainak és Nyomainak (athar) hordozója és átadója. Tehát iskolája teljes mértékben a Szent Korán értelmezésének feltárásán és a Próféta (S) szunnáján alapult, mindezt nem utolsósorban a közösség egységéért.
Asz-Szádiq imám (A) korában sok vallásjogi és ideológiai iskola keletkezett, melyeket meg kellett vizsgálni és helyesen meg kellett ítélni, többek között ebben rejlett az Imám (A) munkásságának igazi jelentősége. Nyilvánvalóan az Imám (A) személye a Prófétától (S) nyert tudás alapján mércéje volt a helyes meggyőződésnek. A következőképp vetette meg iskolájának alapjait: Első a Hit védelme a hamisítás és a filozófia káros kinövései ellen, melyek ateizmusnak és hitehagyásnak számítanak, valamint fellépés a túlzókkal szemben. Feltűntek olyan aqída (dogmatika) béli értelmezések, melyek teológiai és filozófiai csoportok létrejöttéhez vezettek, akik között súlyosan eltévelyedettek is voltak. Ezért az Imám (A) tanítói tevékenysége során nyilvánvalóvá tette az igaz út és az igaz egyistenhit fogalmát. Ő készítette el az egyistenhit tanának tematikáját, részeivel, témáival együtt. Ezek alapján tanította Dzsa'far (A) diákjait a vitára,a teológiai és filozófiai érvelésre, hogy képesek legyenek a tan (egyistenhit) védelmére az eltévelyedett nézetekkel szemben. Ilyenek voltak a Dzsabr, a Tafwíd, a Tadzsszím, különböző fajta túlzók stb.
Bárki aki elolvassa az Imám (A) hagyatékát képes tisztán látni az egyistenhit mibenlétét a maga eredeti tisztaságában. Dzsa'far (A) keményen fellépett a hitehagyottakkal és ateistákkal szemben, mint pl. Dayszáni és Ibn Abí Awdzsá' stb. mellette szigorúan szembenézett a túlzással (ghuluww) szemben is, akik az Ahl Ul-Bayt (A) neve mögé bújva nem átallották emberekre ruházni az istenséget (ulúhiyya, rubúbiyya).
Az Imám (A) szigorúan elhatárolta magát az egyistenhit bármi nemű aláásásától és rombolóitól, mint ahogy apja is tette.
Egy példa Dzsa'far (A) fellépései közül a tévelygés ellen: Egy Szadír nevű ember mondta Asz-Szádiq imámnak (A): Egy csoport azt állítja hogy ti, azaz az Ahl Ul-Bayt imámjai (A) istenek vagytok, azt mondván, hogy ő az aki az égben Isten és a földön Isten (mármint Dzsa'far Asz-Szádik imám (A)). Erre az Imám (A) így felelt: "Ó Szadír! Bizony látásom, hallásom és minden porcikám ellenkezik ezen mondással szemben, és Allah is elhatárolódik ettől, bizony ők nem az én és atyáim vallásán vannak, Allah össze fog gyűjteni minket a feltámadás napján és akkor dühös lesz ezekre."
Sok efféle irányzat volt ezidőben, akik látszólag az Ahl Ul-Bayt (A) pártján állva az Iszlám tiszta meggyőződését az egyistenhitet bomlasztották. Hála Allahnak ezek a csoportok később nagyrészt fölszámolódtak, hogy az Ahl Ul-Bayt (A) párthívei zavartalanul élhessenek a Prófétának (S) kinyilatkoztatott igaz egyistenhit útján.
Később a Szádiq imám (A) által létrehozott jogi iskola a dzsafariyya elterjedt az Iszlám Világ szinte minden területén, különösképp Iránban, Irakban, Libanonban, az Arab Félszigeten, Afganisztánban, az Indopakisztáni Szubkontinensen, sőt egy ideig még Hispániában is. A dzsafari medhebet később a Ház Népe (A) imámjai tovább gazdagították
Az Ahl Ul-Bayt (A) követőit kötelezi a dzsafari medhebhez való igazodás, mely az őseredeti Iszlámot jeleníti meg és különbözik a négy szunnita medhebtől, melyek illetéktelen idzstihádmódszereket alkalmaznak, mint pl. a qiyász (analógia ill. összehasonlítás), az isztihszán (jóváhagyás), a szadd adh-dhirá' ("kéz meghoszabbítása") stb. Ezen módszerekre való támaszkodás még a Szunni medhebek között is vitatott.
Ezekkel szemben az Ahl Ul-Bayt (A) és ezen belül Szádik imám (A) megállapítása szerint a vallástudománynak (sarí'a) két alapvető forrása van, a Korán és a szunna, és ezeken alapulva a józan ész valamint a hittudósok közmegegyezése a dzsafari medheb másodlagos forrásai. Megemlítendő emellett hogy Szádik imám (A) iskolája hisz az idzstihád kapujának nyitva maradásában, kortól függetlenül, és az önálló véleményalkotás módszere nem csak a vallási tudományokra vonatkozik.
Később ezen iskolának (medhebnek) legjelentősebb képviselője a nedzsefi egyetem lett, melyet Abu Dzsa'far Mohamed ibn Haszan At-Túszí (megh. 460 H) alapított, mely jelenleg is fenn áll. Ezen kívül jelentős vallási egyetemek vannak még Qum, Mashad, és Karbala városaiban is.
Dzsa'far imám (A) iskolájának két fő célja volt, aminek előfeltétele természetesen a fiqhben (vallásjog, ill. alkalmazott vallástudomány) való szilárdság. Ehhez Dzsa'far és a többi imám (A) mutatott mintát fetvák (vallásjogi határozatok/döntvények) formájában. A vallásjog alapja pedig a Szent Korán mellett a Próféta (S) szunnája, azaz az igaz hagyományok (hadíth) összessége, melyeket részben maguk az imámok, ill. munkatársaik gyűjtöttek össze, részint az előbbiek útmutatása szerint a későbbi korok tudósai.
A hadithgyűjtemények közül négy könyv örvend a legnagyobb tekintélynek a Ház Népe (A) medhebe körében, ezek a következők:
1. Al-Káfi, szerzője Abu Dzsa'far ibn Ya'qúb ibn Iszháq Al-Kulayní Ar-Rází (megh. 329 H). Ez a gyűjtemény 16 179 hagyományt tartalmaz.
2. At-Tahdhíb, a már említett Abu Dzsa'far Mohamed ibn Haszan At-Túszítól.
3. Al-Isztibszár, szintén sejkh Túszítól.
4. Man lá yahduruhu al-faqíh, sejkh Szadúktól (megh 381 H).
Természet szerűen, az hogy a tudósok számos hadith-t gyűjtöttek össze, az nem azt jelenti, hogy azok mind hitelesek, azaz bizonyító erejűek, hanem minden egyes közülük tanulmányozást igényel, hitelességét megállapítandó, ez alól kivételek azon hagyományok, melyeket az imámok (A) név szerint jóváhagytak.
Az Imám (A) hagyományai a Prófétától (S) a vallástudománnyal kapcsolatban: "A Vallás tanulása kötelesség minden hívő számára, Allah szereti azt aki szomjúhozik a tudásra." "Allah bizonysága szolgái számára a Próféta, a közvetlen bizonyság Allah és a szolgája között a józan ész." "Aki tanulja a tudományt, aszerint cselekszik és tanítja is azt Allahért, az meghívatik az égi birodalomba, és ez mondatik neki: Allahért tanult, Allahért munkálkodott és Allahért tanított.
Az Imám (A) mondásai a hadíthok hitelességével kapcsolatban: "Minden dolog visszautasítandó, kivéve Allah könyve és a szunna, és minden hadíth ami ellentmond Allah könyvének hamis."
A Prófétától (S) pedig ezt mondta: "Bizony minden igaz dolog valóságos és minden helyes dolognak fénye van, ami egyezik Allah könyvével azt fogadjátok el, ami pedig ellene mond Allah könyvének azt hagyjátok."
Az egyistenhitet illetőek a következőket hagyományozta Dzsa'far imám (A): "Egyszer egy férfi felkereste a hívők parancsnokát Ali ibn Abí Tálibot (A), és Így szólt hozzá: Ó hívők parancsnoka! Láttad-e már az uradat amikor szolgáltad? Erre Ali (A) így felelt: Bizony nem szolgálnék olyan urat akit nem látok. Erre a férfi ezt kérdezte: És hogyan láttad? Ali (A) így válaszolt: Bizony őt nem láthatja a szem, de látja őt a szív a hit igazságai által." Egy másik hadíth az Imám (A) közlésében: Allah messze felette áll annak, amivel egyesek jellemzik őt, akik teremtményekhez hasonlítják. Tudjátok hát meg, hogy az igaz tan, az egyistenhitet illetően, az ami a Szent Koránban lejött a hatalmas Allah tulajdonságairól. Allah távol áll a hamisságtól és a teremtményekhez való hasonlatosságtól, helytelen tulajdonságainak tagadása és és tulajdonságainak teremtményekhez való hasonlítása. Allah, ő az aki kizárólagosan rendelkezik az eredendő léttel, ő van! Tévelygők azok, akik a Szent Korán jellemzésén kívül más tulajdonságokkal is felruházzák."
"Semmi sem történik, sem a földön, sem az égben, kivéve a magasztos Allah akaratára, elrendelésére, engedélyére, kinyilatkoztatott könyve szerint, illetve időzítésére, aki ezeken kívül mást is vél, vagy tagadja Allah valamely parancsát, az hitetlenné lett.
Kérdezték az Imámot (A) az elrendelésről és a szabad akaratról, így felelt rá: "Sem elrendelés, sem szabad akarat, hanem a kettő között. a kettő között lévő igazságot csak a mindentudó tudja, és azok akikkel ő tudatja."
Útmutatás és helyes útra vezetés az Imámtól (A): "Az evilági élet utáni vágy bánatot hoz, az evilágról való lemondás, pedig nyugalmat a szívnak és a testnek." "A dzsihád a legjobb dolog a Vallás kötelező dolgai után." "Bizony a jó megparancsolása és eltiltás a rossztól Allah teremtményei, aki ezek pártján áll, azt Allah győzelemre segíti, aki ellene van annak Allah is az ellensége." "Ne haragítsátok magatokra Allahot, az emberek rokonszenvét keresve, és ne közeledjetek az emberekhez, ha ez az Allahtól való távolodást jelenti." "A legjobb istenszolgálat a tudás és a benne való eligazodási képesség, a legjobb hittestvér az aki rámutat a másik hibájára." "A legjobb erkölcsiség a Vallásból való, ez az ami megsokasítja az isteni ellátást (rizq)." "A Próféta (S) portyára küldött néhány embert, amikor visszatértek így szólt hozzájuk: Most elvégeztétek a kis dzsihádot, de hátra van még a nagy dzsihád. Mi az, ó Allah Prófétája? Tették fel a kérdést. Erre a Próféta (S) így felelt: Ez a saját lelkünk elleni harc."
Dzsa'far imám (A) néhány jó tanácsa Szufián Ath-Thawrí-hoz: "Nincs virtusa hazugságban, nem jelent örömet az irigység, nem jó dolog az unalom. Ó Szufián! Bízz Allahban és válj ismerőjévé, gyarapodj hitben és ne szegődj bűnösök mellé, mert ők csak bűnt tanácsolnak neked. Tarts azokkal akik félik a hatalmas Allahot." "Aki a nagyságot akarja hatalom nélkül, a sokaságot testvérek nélkül és a gazdagságot vagyon nélkül, az az Allahnak való ellenszegülés árnyékából átköltözik a hatalmas Allahnak való engedelmességbe." "Apám (Báqir (A)) óva int az irigységtől, az Allahnak való engedetlenségtől és a pletykálkodástól." "Hat dolog van ami nincs az igazi hívőben: csalárdság, rosszkedv, irigység, makacsság, hazugság és butaság.
Dzsa'far imám (A) a következőket írta az "Utat mutató lámpás" című könyvében: "A helyes egyéni viselkedés hét elve: türelem, a megbocsátás, az alázat, a nagylelkűség, az együttérzés, jó tanács a hittestvérünknek, az igazságosság és méltányosság." " Aki ezen elveket tartja szem előtt az lemond az evilág utáni vágyakozásról és fokozottan a túlvilági osztályrész utáni vágyhoz fordul. Ezen tulajdonságok révén válhat az ember Allahhoz (SWT) közel állóvá."
Hadíth a Prófétától (S): "Minden muszlim férfi és nő kötelessége a tudás kutatása"
Ali (A) ezt mondta ugyanerről: "Keressétek a tudást, még ha az Kínában van is, az intuitív tudás (ma'rifa) által megtalálható az Úr. "Hadíth a Prófétától (S): "Aki ismeri önmagát azt ismeri az Úr, a tudást (ismeret, önismeret) meg kell szerezni, mert nélküle nincs helyes cselekvés és nincs őszinteség."Jézus (A) ezt mondta: "A legnyomorultabb ember az aki ismeri az igazságot, de nem aszerint cselekszik." Az Imám szerint három dolog kell a helyes koránolvasáshoz: Istenfélő szív, nyugodt, befogadóképes lélek és tudás a helyes szavalásra.
Az Imám (A) halála
Hosszú lemondásokkal teli, munkával eltöltött évek után, melyet az igazság és a méltányosság védelmében, és a hatalmas Allahhoz való hívásban töltött el, tűrve az elnyomást és zsarnokságot Dzsa'far imám (A) a Hidzsra szerinti 148. év sawwal hónap 25-én a túlvilágra költözött, Medína városában. Ott is temették el a Baqí' temetőben, felmenői és rokonai Mohamed Al-Báqir, Zayn Al-'Ábidín, Haszan és Fátima (A) mellett. Béke legyen tiszta lelkére, halála és majdani feltámadása napján! És legyen élő példa az útmutatásra!
- A hála Allahot illeti -
Az Al-Balagh Alapítvány "Dzsa'far Asz-Szádiq imám (A)" című kiadványa alapján, a magasztos Allah segítségével, fordította, szerkesztette és kiegészítette Abu Huszein Moszab Al-Madaní / Erdélyi Péter.