Antoine és Désiré

Antoine és Désiré (1978)
1. Antoine, Désiré és a szél 2. Désiré és az eső 3. Désiré apja 4. Antoine és Désiré történelemkönyve 5. Désiré és a múlt 6. Egy bogár 7. Désiré Beája 8. Az ócska cipő 9. Amikor Désiré megérkezett Budapestre 10. Háromnegyed 1 van 11. Désiré bottal üti a saját nyomát 12. Demonstráció 13. Amikor Désiré munkásszálláson lakott 14. A 74-es év 15. Tangó 16. Antoine nagy kísérlete 17. Désiré megnémul

Antoine, Désiré és a szél

Antoine-t s Desirét
fújja a szél,
előredőlve közelednek.

Mindkettő énekel
s velük a dal
szintén megbillen kissé.

Dúdolok én,
s mert fúj a szél,
előredőlök hát én is.

és ez a dal
előredől
énvelem együtt egy kissé.

Antoine és Desiré
- kabátjuk lobog -
már attól tartok: feldőlnek

S féltem magam,
mi lesz, ha majd
túlontúl előredőlök.

De itt van a dal,
a számon kijön;
támasznak hasznos légáram.

A föld felé énekelünk,
nehogy túl előre dőljünk.
Antoine s Desiré
széllelbélelve
jönnek, és máris itt vannak.

Most megáll a szél,
istenem, csak most,
most nehogy előredőljünk.

Désiré és az eső

Desiré és az eső a címe a dalnak,
amit harminckét éve dúdolok.
Két szereplője van: Desiré és az eső,
Az eső zuhog, s Desiré benne áll.
Lemos az eső Desiréről mindent,
kalapot, ruhát, fűzőstől cipőt.
Egy meztelen test, Desiré csak ez.

Ez milyen eső? Ez komoly eső.
Antoine jön és kérdi Desirét:
"Azt hiszed, talán megszabadulsz valamitől?
Kalapod, ruhád, fűzőstől cipőd,
lemállott, na jó, és tiszta vagy, na jó,
de kérdezem én, hangsúllyal, Desiré:
arcodra száradt szokásaiddal mi lesz?"

"Mondd, hogy érted ezt? - kérdezi ázva Desiré -
Tán öreg vagyok, szokásaim rabja csak?
Megkérlek Antoine, csak azt ne mondd, hogy
reménytelen itten állnom, itt e komoly esőben áznom,
de igenis leviszi majd rólam, amit én akarok,
környezetem és családom, szociális körülményeim,
s vele minden bizalmatlanságom, tétovaságom,
mások múltját, mit rám raktak,
csak nem gondolod, hogy ez mind majd rajtam marad,
csak nem gondolod...?"

Antoine csupán annyit mondott: "De igen."
Antoine csupán annyit mondott: "De igen."

Désiré apja

Szikrák a szélben.
Szikrák szállnak.
Szikrák a szélben.
Szikrák szállnak.

Ó, az én papám fűtő,
ó, az én papám fűt,
sivít a fekete mozdony,
mert az én papám fűti.
Kemény a munkája,
kemény a munkája,
erős az én jó papám.

Ó, van nekem fénykép,
kinéz tolatás közben,
előre, sohase hátra,
barátja állomásfőnök.
Van néki takaros háza,
a háznál takaros kert van,
a kertben nyílik a zsálya,
ott áll a tisztaszobában
a díszegyenruhája.

Előre, sohase hátra,
de jó, hogy nem vagyok árva.

Nem minden vonat jár
széles vágányon,
el ne feledjétek,
azt, hogy vannak köztünk,
el ne feledjétek,
vannak e világon
keskenyvágányú vasutasok is.

Száll a 424-es,
mert az én papám fűti,
száll a 424-es,
mert az én papám a fűtő.

Előre, sohase hátra,
előre, sohase hátra,
előre, sohase hátra,
de jó, hogy nem vagyok árva...

Antoine és Désiré történelemkönyve

Jó reggelt Balog Ádám, bársony süveges!
Jó reggelt hű Borbála, táncban az ügyes!
Sárga karmazsin,
díszes baldachin,
gyöngyös kaláris,
galambom fiskális,
bársony tafota,
tedd ide-oda!
Ez ám legény!

Te vagy a vitéz legény, pajtás, Tyukodi!
Bercsényi, Bezerédi, Bottyán, Thököly!
Ulászló, Hunyadi,
galambom Apafi,
Bem József, Damjanich,
Koppány és Dugonics,
bársony tafota,
tedd ide-oda!
Ez ám legény!

Igy tedd rá, úgy tedd rá, mindig csak tedd rá!
Szól a csimpolya is, duda-duda-dinom-dánom.
Igy tedd rá, úgy tedd rá, mindíg csak tedd rá!
Szól a csimpolya is, duda-duda-dinom-dánom. Haj!

Keszke-keszkenő, pompás az idő!
Ellopták a lovam, megverem a csizmám szárát!
Keszke-keszkenő, pompás az idő!
Ellopták a lovam, megverem a csizmám szárát! Haj!

Jó reggelt Corvin Mátyás, szava hihető!
Jó reggelt szép Zsuzsanna, pompás az idő!
Vacsista-yatapi!
Pezsuta-vicsasta!
Hu mayukan epe sni!
Mazakan, mazakan!
Sungma-kicsima!
In-ka-sa-ba-pe-sa-wa!
Heyoka Hi!

Jó estét Rózsa Sándor, itt az alkalom!
Zöld Marci, Patkó Bandi, váltott lovakon!
Pákozd és Sukoró, cifra mogyoró,
száz aranycsikó, taralla-lala-lam,
Tralla-lalalam, tralla-lalalam, haj!

Désiré és a múlt

Desiré egy nap azt a megbízást kapta,
hogy mivel nagyapjának elméje megzavarva,
őrizze nagyapját, míg moziba megy nagyanyja,
s Desiré kettesben maradt nagyapjával.

Desirének nagyapját légnyomás nyomta meg,
és ettől a légnyomástól lett ilyen beteg.
Desiré kitette az asztalra magnóját,
és a Don kanyarról faggatta nagyapját,
e szavakat mondta a szegény elmehunytnak:

"Nagyapám, szerintem te az élő múlt vagy!
Szerintem az egész olyan, mint egy jelkép,
itt ülünk; te múltként én pedig jelenként.
Mondj hát a magnóba minden fájó élményt,
mert engem érdekel, hogy veled mi történt."

E szavakkal odanyújtotta a mikrofont,
amit aztán a nagyapja rögtön bekapott...
Azóta Desiré őriz egy felvételt,
amin a nagyapja emészt épp egy ételt,
zubogás, csobogás, egyéb belső hangok,
szerencse, hogy nagyapja gyomra épp nem pangott...

"E hangok itt a múlt hieroglifái,
a megfejtésükben nem szabad megállni."
- gondolja Desiré, miközben azt hallgatja,
mit emészt belsőleg talányos nagyapja.

Úgy gondolom, követhetjük útján Desirét,
nyújtsa kezét egymás felé minden nemzedék.

Egy bogár

Antoine, s Desiré bent a kocsmában,
egy napon, egy napon, különös napon
egy bogarat találtak

A pohárban találták, sötét volt, fényes
egy napon, egy napon, s azóta is
megfigyelésük tárgya.

Mondjuk, én ideteszem, te meg most odaállsz.
Aztán én állok oda, de akkor te meg ideteszed.

Hiába, hiába, Antoine haragszik.
- Teveled nem lehet, nem lehet!
és máris elindul.

Desiré mögötte, kezében bogárral.
- Antoine, Antoine, egy pillanat!
de Antoine nem áll meg.

Ott áll hát Desiré, kezében bogárral.
Antoine, Antoine, Antoine!
végül elfordul.

Mondjuk, én ideteszem, te meg most odaállsz.
Aztán én állok oda, de akkor te meg ideteszed.

Aha... hogy is?
Hogyha én ideteszem, akkor te odaállsz.
Mikor meg én odaállok, akkor te már mindig idetetted.

Aha... aha... értem, illetve mindent.
Jó, nem? Nem, várjunk csak! Egyszerű!
Odaállok, ideteszitek. Nem!
Nem odateszitek, idébb! Még idébb! Haha.

Aha! Ti odamentek.
De ha nem mentek oda, az se baj.
Hanem ide, erre én még idébb.

Nem! Nem, nem most teszem oda azonnal,
Hova is?... Egyáltalán...
Nem! Majd én eldöntöm. Így! Vagy nem?
Majd ő... Majd ő dönti el.

Sőt... Persze! Hát egyszerű! Idébb. Idébb!
És akkor ti hova teszitek?

Megnézem. Aha!

Désiré Beája

Mert robog a HÉV
Pomázról Pestre,
robog a HÉV
és hozza Beát.

Bizony a Bea,
a Bea bejáró,
Pomáz-Pest között
ingázik tehát.

Homlokát rányomja sokat
az ablak üvegére Bea,
bá-bá-bámul,
hogy fut a táj.

A dal negyedéhez elért,
megismertük Beát,
ismerjük a HÉV-et és Pomázt,
hát ismertessük, mi bántja Beát,
mi a baja.

Beának baja,
hogy Pomáztól Pestig,
Pest és Pomáz
között csak úgy,
egymaga mindig,
sejtelme sincsen,
hogy létezem,

plusz én se Beát,
a bejáró Beát
még véletlenül
sem ismerem.
Robog a HÉV.

Felénél vagyunk a dalnak,
tudjuk, hogy Bea nélkülem él,
tudjuk, hogy ezért nem boldog,
tehát e dal
látszólag még
egyszerű dal.

De menjünk csak tovább,
s nézzük meg Beát,
mint cseppben
a tengernyi tragédiát.

Ugyanis Bea
nemcsak engem nem ismer,
hanem még számos személyt
és számos egyéb,
és számos egyéb,
nagy horderejű
sok eseményt.

Bajban van Bea,
tájékozatlan,
s viszi a HÉV,
ott ül egymaga.

Vége hát úgy van a dalnak,
hogy Bea alulinformált marad,
ingázik ide és oda,
és alulinformált marad.

Formált marad.
Bizony Bea,
a Bea bejáró,
bá-bá-bámul,
hogy fut a táj.

S így vagyok én is,
be-be-bejáró,
ki bá-bá-bámul,
hogy fut a táj.

És így van mindenki,
be-be-bejáró,
bá-bá-bámulunk,
miért fut a táj.

Az ócska cipő

Az ócska cipőt egy este már
olyan vastagon lepte a sár,
hogy végül megállt,
csak bámult Desiré.

Desiré így suttogott:
"Istenem, istenem!
Micsoda vidék!
micsoda egy ócska vidék!

A cipőm milyen ócska már."
Épp egy kocsma előtt
gondolt arra Desiré,
mit is mondott Antoine.

Tán egy éve lehetett.
"Ne bámulj bambán, ha esik
az eső, az eső."
Jól van - gondolta Desiré -
Tovább megyek.
Istenem, istenem,
micsoda vidék,
micsoda egy ócska vidék,
nézd a cipőm milyen ócska már.

Amikor Désiré megérkezett Budapestre

A negyedik éjszakán,
mentem utcák során.
Tócsában fényes gyöngy,
zsebemben munkakönyv.

Az ötödik éjjelen
volt már albérletem.
Főbérlőm férfi bár,
mégis fiúkkal jár.

A hatodik éjjelen
valami rossz helyen
egy nőnek - nem is tudom -
volt egy ajánlatom.

Hárman jöttek nekem
azon az éjjelen.
Orrcsontom eltörött
a múzeum mögött.

Egy hirdetés kéne egy ház falán,
jut nekem még jobb főbérlő talán.
Egy hirdetés, csupán az kéne még,
s felhozhatnám Pestre Vetró Irént.

A nyolcadik éjszakát
nővel aludtam át.
A körmöm eltörött,
úgy szorítottam őt.

A tizedik éjszakán
egy ház bejáratán
- nem lehet tévedés -
ott volt a hirdetés.

Szemembe úgy akadt,
hogy untam a ráncokat
igazoltatás során
egy rendőr homlokán.

Ez az, Vetró Irén!
Mondtam magamban én.
A századik éjszakát
már velem alszod át.

Egy hirdetés kéne egy ház falán,
jut nekem még jobb főbérlő talán.
Egy hirdetés, csupán az kéne még,
s felhozhatnám Pestre Vetró Irént.

Háromnegyed 1 van

Sej, az Aranyhíd vendéglő ajtaja kitárva,
sej, de ott mulat Antoine, szegény, iszik egymagába.
Füledbe egy nóta, füledbe egy nóta,
füledbe egy nóta, füledbe egy nóta,
az a régi nóta...

Sej, de az Aranyhíd vendéglő ajtaja kitárva,
h'de besétál ott azon Desiré, magába.
Fülébe egy nóta, fülébe egy nóta,
fülébe egy nóta, fülébe egy nóta,
szintén régi nóta.

Az a nóta szól egy új lakótelepről,
h'de abba' is a sok-sok szomorú emberről.
Az oktatási reform szükségességéről...
Politikus nóta, politikus nóta,
aktuális téma.

Sej, de az Aranyhíd vendéglő ajtaja kitárva,
sej, de politikus nóta szól ki, szól ki az utcára.
Jó ebédhez szól az, az a régi nóta,
Háromnegyed egy van, háromnegyed egy van,
háromnegyed egy van.

Désiré bottal üti a saját nyomát

Csőnadrág és hegyes cipő,
így állok Forte filmeken,
Mambó magnóból szól a dal.
Nem vagy, de voltál kamaszkorom.
Milyen csodás ugrándozás,
kitárt karú elájulás,
Egy Rajnák nevű klubvezető
vigyázott ránk, amíg
Mambó magnón szólt a dal.

Hárman elloptunk egy Skodát.
A Hősök terénél kaptak el.
Hánytam az izgalom miatt.
S így változtattam iskolát.
Harangszoknyák két oldalát
harangnyelvként veri a láb,
Kitárt karú elájulás.
A vodka 32 forint.
S Mambó magnón szól a dal.

Mélyvízi életforma volt,
új kultúrának tűnt pedig,
de felszáradt, mint egy vodkafolt,
s eltűnt, mint a rakkendrollmjuzik.
Csak kirándulás, egy rándulás,
egy rándulás, amely megállt,
serceg ma már, vagy szerteszét szakadt,
mint magnószalagok
a régi Mambó magnón,
a régi Mambó magnón,
a régi Mambó magnón...

Szétszakadtak, elszakadtak,
nem szólnak már semmiféle fordulatnak.
Rándultak csak, majd megálltak,
száz darabra szétcincáltak.
Szétszakadtak, elszakadtak,
nem szólnak már semmiféle fordulatnak.

Demonstráció

Egy reggel Desiré azt mondta: - Fogózkodj meg kissé, anyám!
Patyolatcédulánk elveszett.
Következésképpen odalett az összes ruhánk.
Itt állunk ruhátlan tehát.

Desiré anyja szólt: - Maradt még azért egy lepedőnk,
Terítsed ezt most magadra.
S amúgy lepedősen menj el, és szerezzél ruhát,
nincsen más hátra, Desiré.

Kísértetként futott át a városon
egyetlen szál lepedőben Desiré.
Tócsák robbantak szét a lábai alatt,
s mindez egy elkallódott cédula miatt.

Az egyik saroknál Antoine ugrott eléje:
- Mi a nagy helyzet? - kérdezte.
Desiré sebtében vázolta, mi a nagy helyzet,
s onnantól kettesben mentek.

Illetve nem is hogy mentek, de inkább rohantak,
futtukban tócsák robbantak.
Antoine lihegett, de azért csak járt a szája,
futtában Desirét faggatta

Ho-ho-hó, ho-ho-hó, ho-ho-hó, hó!
- Szerintem ez valami demonstráció...
Te nem csak véletlen mutatod magad,
mint lepedőbe bújt kísértetalak!
Aha-ha-ha, ha-ha-ha, ha-ha-ha.

Desiré megállt, és Antoine-t gyorsan leköpte,
- Mondtam már, mi a nagy helyzet!
Aha-ha-ha, ha-ha-ha, ha-ha-ha.
szemlátomást értett mindent Antoine.

Ho-ho-hó, ho-ho-hó, ho-ho-hó, hó!
- Egy köpés, ha lehet, még jobb demonstráció...
Hm-hm-hm, hm-hm-hm, hm-hm-hm, hm...
O-ho-ho-hó, ho-ho-hó, ho-ho-hó, hó!

Antoine, s Desiré ezután tovább rohantak,
végül egy sarkon eltűntek.
O-ho-ho-hó, ho-ho-hó, ho-ho-hó, hó!
Ez eltűnés! A lehető-legeslegjobb demonstráció!

Aha-ha-ha, ha-ha-ha, ha-ha-ha...

Amikor Désiré munkásszálláson lakott

Néhány lepedőt összekötve
leeresztettünk a földszintre
és egy Ica nevű nőt így húztunk fel.

Felhúztuk Icát a negyedikre,
én, a Feri meg a Bíró Imre
a rendészek így nem láthatták meg.

Örvendezett a munkásszállás,
megszűnt a nők utáni rohangálás,
végre szereztünk egy állandó nőt.

Mondta is nekünk Bíró Imre:
"Bátor nő, mert a negyedikre
gyáva nő nem is merészkedne fel."

És igaza volt az Imrének,
mert egy hét múlva a rendészek,
mikor lebuktunk, megdicsérték Icát.

"Az még csak hagyján, hogy kibírta,
hogy egy emelet birtokolja,
és az is hagyján, hogy szekrényben élt.

Ám az mégiscsak meghökkentő,
hogy mászhatott fel egy szegény nő,
a munkásszállás legtetejére!"

Nohát erre aztán mi tényleg mondtuk nekik, hogy:

"Néhány lepedőt összekötve
leeresztettük a földszintre
és szegény Icát mi így húztuk fel. Huh!

Felhúztuk Icát a negyedikre,
én, a Feri meg a Bíró Imre
és egy szekrényben rejtegettük őt."

Elvitték Icát a rendészek,
kit az emelet így becézett:
"Te vagy az első állandó nő itt."

Szomorkodott a munkásszállás,
jöhet a nők utáni rohangálás,
elment az egyetlen nő, ki állandó.

A 74-es év

A 74-es év,
a 74-es átkozott
leges-legrosszabb év.
Nem jön, remélem, több ilyen.

A 74-es év
mindegyik hajnalán eső esik,
mindegyik ágya büdös,
s az ágyban nyirkos az ágynemű.

Elfelejtett év,
elúsztál, elvitted ágyaidat,
talponálló év,
pénztáros asszonyok gépeit zörgető, filléres év.

Nem tudok egy napot sem,
nem tudok egyetlen női nevet,
pedig napokból állt
és nőket, heteket, hónapot is hozott.

A 74-es év,
amikor majd minden éjszaka
a falban fémcső sípolt,
s ott állt kint egy árnyék az ajtóm előtt.

Az utcasarkon várt
egy férfi és botjával rám mutatott,
sötét kabátja volt,
és minden korty előtt megrepedt poharam,
s borom kifolyt.

És borom kifolyt.
S eltűnt a fogasról minden kabát,
és minden borom kifolyt,
74-ben megrepedt minden pohár,
jó, hogy ennek is vége van.

Tangó

Légy ma gyerek, és játssz megint velem,
emlékezz, ahogy én emlékezem,
játsszuk azt, hogy félünk megint,
játsszuk azt, hogy játszunk megint,
hogy az idő nincs hályog alatt,
hogy a tangó divat.

Légy ma gyerek és bújj függöny mögött,
lessük meg azt, hogy díszbe öltözött
anyánk Tóth úrral diskurál,
s apánk a jövőnkről politizál,
s minden kéz pohárra tapad,
hisz a tangó divat.

Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk,
tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk,
mások játszanak, s mi lessük függöny mögül,
és a régi-régi tangó hegedül.

Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél,
egynéhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél,
játsszuk azt, hogy félünk megint,
játsszuk azt, hogy játszunk megint,
hogy az időre hályog tapadt,
hogy a tangó még most is divat.

Antoine nagy kísérlete

Jól figyelj, Desiré!
Látod, most benyúlok a belső zsebembe,
s tudod-e, mit húztam
most elő?
Látom, hogy nem tudod.

Na jó, hát felfújom, mint látod, itt van
az oldalán egy szelep.
Mit látsz most, Desiré?
Mint látjuk, ez itt egy arányos termetű,
korban is épp hozzánk illő nő.

Na, milyen barát vagyok?
Tudd meg, hogy perfektül beszéli
az angol, francia és orosz
nyelveket.
Úgy hívják, hogy Aliz.

És most ezt az Alizt feldobjuk,
ő elszáll és mi itt várjuk míg
visszajön.
Látod már repül is.

És mi itt kávézunk, dohányzunk,
mindent megpróbálunk, hogy
agyonüssük majd az időt.
Látod már este van.
Nézd csak már reggel van.
Meg is ebédeltünk.
Jól érzem itt magam.
Meg is öregedtünk.
Milyen vének vagyunk.
Mondj te is valamit.

Úristen, Desiré!
Odanézz a tetők felett most felbukkant
Aliz és erre tart.
Úristen, jaj de szép!
Már meg is érkezett!

Tehát a kísérlet sikerült és így most
kiderült: érdemes!
De térjünk magunkhoz.

Mint látod, a szelep remekül működik,
Kihúzom, leereszt, elteszem.
Most minden helyreállt.

Hát akkor szervusz, most elmegyek,
rengeteg dolgom van, Desiré.
És nehogy elfelejtsd:
mi ketten bebizonyítottuk most itt,
hogy igenis érdemes.

Hát szervusz Desiré!
Megyek. Hű, de öreg vagy már.
Én is ilyen volnék? Nem, nem. Na jó.

Szervusz Desiré. Vigyázz magadra.
Megyek. Hm. Sikerült, sikerült,
trallala. Megyek. Desiré! Vigyázz
magadra, szervusz...

Désiré megnémul

Micsoda útjaim voltak nekem
- szólt Desiré -, most, hogy emlékezem.
Micsoda egy zűrzavar, hány tévedés,
tán hazudtam is, és volt egy kevés...
És volt egy kevés - nem is tudom, hogy hívjam ezt.
Talán volt egy-két este,
ami nincs megnevezve,
és valószínű, hogy már így is maradnak,
nevezetlenül...

Ha én meg nem nevezem, más senki sem
meg nem nevezi azt a kevés
azt a kevés - nem is tudom, hogy micsodát,
amiben voltam szereplő.

Márpedig ahogy ez kinéz, megnémulok,
s az a kevés is tűnni fog.
Az a kevés - nem is tudom, hogy hívjam azt,
talán csak így: volt egy-két este.