Fehér babák takarodója

Fehér babák takarodója (1979)
1. Fehér babák 2. I Love You So 3. Horvátország 4. Salgótarján 5. A 8. a 12 körül 6. Ten Years After 7. A rubinpiros tangó 8. A kezdet kezdete 9. Tábori lap Karády Katalinnak 10. Ács Mari 11. Fegyverszünet 12. Utóirat - A vőlegény

Fehér babák

Éltek-e még
régi lányok,
vagy alusztok már;
vagy alusztok már
Vizes homokban,
sárból ágyon,
sok fehér babáim,
fehér babáim,
fehér babák.

Mi történt,
mi történt lányok,
hová tettétek,
sok régi lányok?
vizes homokban,
vagy hol bújtatjátok
hová tettük el,
veszítettük el,
és dobáltuk el?

Ha kérdezném,
ezt mondanátok:
elszakadt inged,
régi kabátod,
nálunk találod,
elvittük magunkkal,
homokból ágyba,
vízbe és sárba,
mi fehér babák.

Éltek-e még
régi lányok,
vagy alusztok már,
vagy alusztok már?
Vizes homokban,
sárból ágyon,
sok fehér babáim,
fehér babáim,
fehér babák.

Valami történt,
valami, lányok,
rajtatok látom,
rajtam látjátok,
elveszett végképp,
vagy ti bújtatjátok,
ti, fehér babáim
fehér babáim,
fehér babák.

I Love You So

Minket a tánczene szó,
Valami I love you so
hozott össze...
Valami híres énekes
valami angol szöveget
énekelt...
I need you, I need you, I need you!

Bár se te, se én,
nem tudtunk angolul,
mégis azt hittük, hogy
ami belénk szorult,
ez kimondja helyettünk angolul.

Ó, az az énekes
énekelt angolul,
és mi azt hittük, hogy
ami nincsen meg magyarul,
megírták helyettünk angolul.

Minket a tánczene szó,
valami I love you so
hozott össze...
Valami dal, amibe
azt magyaráztuk mi bele,
hogy dubidu...

Ó, az az énekes
bármiről énekelt,
úgy tudtuk róla mi,
hogy jobb ő, mint mi vagyunk,
hogy az ő élete sokkal többet ér,
mint mi vagyunk.

És mi most itt vagyunk,
és amit mi tudunk,
és mi belénk szorult
nem tudjuk magyarul
s nincsen megírva az angolul.

Hol az a tánc, amibe
a mi életünk szorult bele
és járható.
Hol az a nyelv, amibe
a mi táncunk szorult bele
és mondható.

Talán tévedtünk mi ott,
ó, az a rohadt énekes,
kár hogy angolul énekelt!
Ó, az az énekes
miért nem énekelt
minekünk
bárhogyan
akárhogy
valahogy
magyarul.

Horváthország

Felsorolhatnám az összes abortuszát,
jól tudjuk azt, hogy mellettem miken ment át,
na jó, nem volt könnyű nekem, sem neki,
van-e, ki e nevet nem ismeri?
Anna, Anna, Anna, nanna-nanna,
Anna, Anna, Anna, nanna-nanna,
nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
és még egyszer nanna-nanna-nanna.

Lemegy gyufáért, azt mondta nekem,
tudtam, úgyis hiába kérlelem,
mert magával vitte kék útlevelét,
benne fényképét és a nevét:
Horváth Anna, Anna, Horváth Anna,
Nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
fal felé fordultam gyorsan, nanna-nanna,
mit is mondhattam volna nanna-nanna.
Nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
Nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
Nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
Hát menj csak le gyufáért Anna,
Horváth Anna.

Volt egyszer rég egy társaskirándulás,
Párizs és London és Amszterdam körutazás,
eszembe se volt a London térkép fölött,
hogy álmomban ide még egy párszor visszajövök,
hogy itt van London, és benne lesz Horváth Anna,
nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
hogy épp itt Anna-nanna, nanna-nanna,
nanna-nanna-nanna, nanna-nanna.

Most elképzelhetem, ahogy Londonban alszik,
zöld takaróban, zöldben tetőtől talpig,
nevethetsz rajtam, ha úgy hozza a kedved,
de akkor is furcsa, hogy Anna mégis elment.
Nekem az nem London, hanem már Horváthország,
ráterítette rohadt kis zöld takaróját,
mit nekem világhelyzet, földrajzi helyzet,
akkor is furcsa, hogy Anna mégis elment.

Fölsorolhatnám a Föld összes fővárosát,
és Annának mind a négy tőlem volt abortuszát,
hogy megértsd, hogy London miért Horváthország nekem,
hát ennyi és nem több a világhelyzetem.
Nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
nanna-nanna-nanna, nanna-nanna,
felosztottuk egymás közt Anna, Horváth Anna,
nanna-nanna-nanna, nanna-nanna...

Salgótarján

Hej, Salgótarján új állomásán
kinéztem az expresszből
és meghibbantam pillanat alatt.
Miattad, mert téged láttalak.

Jaj, Salgótarján új állomásán
ott álltál te két gyermekkel
és férjeddel, mint családi kép,
minek Tarján képzi keretét.

Letéptem a fülkeablakot,
és a neved kiabáltam ott.
Ellöktem a feleségemet
ki lefogott és nem engedett.

Nem hallottál, de érzésem szerint
csak én járhattam fejedben megint.

A síp, szólt a síp, a kés így hasít
és az expressz mozdította
sok-sok lomha, súlyos kerekét.
és a családi kép keretét.

A síp, mint a kés, mint elrendelés
kivágott a képből engem,
s férjed feszített a helyemen,
a Tarján által képzett kereten.

Sírtál egykor, hogy maradjak itt,
ám a vágyam messzi földre vitt.
Elhagytalak, s Tarján városát.
Sípszó űzött, várt a nagyvilág.

Nógrád helyett Komárom megye
így lett végül létem kerete.
Komárom megye, nőm szülőhelye

Szállt az expressz, vitt el tőled
így törtem át Tarján keretét
Komáromban várt családi kép

A tág nagyvilág várt, várva várt,
így hagytalak magad téged,
és elmentem, mert nagy volt a kép
választottam Komárom megyét.

választottam Komárom megyét...
választottam Komárom megyét...

A 8. a 12 körül

Csavargók voltunk egykoron,
kerestünk szállást Siófokon,
s mert van szállás, hogyha az ember keresi,
megtudtuk, Jutkának nincsenek épp ott a szülei.

Megszálltuk házát, egy tucat,
s ha tizenkét fiú jól mulat,
hát összetör bútort, poharat és ablakot,
és mindent kidobál, míg csak Jutka marad
végül ott.

S mert Jutka maradt végül ott,
Tizenkét fiú sorsot húzott,
hogy ki légyen első és ki légyen utolsó,
ki légyen első, ki légyen utolsó.

Tucatból voltam nyolcadik,
és aki már tucatkodik,
bármit is csinálnak, ott van a többi közt,
bárhogyan fél is, ott van a többi közt.

Csak egyet nem értek azóta se,
csak egyet nem értek azóta se,
láttam az arcát, nem sírt és nem nevetett,
láttam azóta azt az arcot eleget.

Azóta lett egy Moszkvicsom,
jó kocsi, nincs vele sok bajom,
múlt héten munkába menet a piros lámpánál,
igen, múlt héten munkába menet
a piros lámpánál
kinézek jobbra, egy busz megáll,
mellette ő, nyakán valami sál,
hogy ismert volna fel egyet a tizenkettő közül,
éppen a nyolcadikat a tizenkettő közül.

Este feleségem kérdezett,
bolond vagy, miért bántod a gyereket,
erre valamit mondtam,
hogy ebben a lakásban már nem lehet élni sem,
hogy ebben a lakásban már nem lehet élni sem.

Tucatból vagyok nyolcadik,
és aki már tucatkodik,
bármit is csinálnak, ott van a többi közt,
bárhogyan fél is, ott van a többi közt.

Ten Years After

Egy mosókonyhában
jól kitaláltam
én azt, hogy mi lesz,
azt, hogy majd mi lesz,
lent párás háztetők,
tíz évvel ezelőtt.

Egy mosókonyhában,
-szükséglakásban-
éjszaka volt, sötét,
utcáról kaptam a fényt,
de én tisztán láttam ott,
minden megvilágosodott.

Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait.
És attól féltem, nehogy majd ez legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.
És attól féltem, nehogy majd így legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.

Egy mosókonyhában,
bár kitaláltam
én azt, hogy mi lesz,
a jövőt kértem én,
s bármit is akar,
ne, ne ez legyen a dal.

Egy mosókonyhából
neki a világnak,
mindegy az, hogy mi lesz,
az, hogy majd mi lesz,
csak ne ez a dal legyen
túl, túl az éveken.

Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait.
És attól féltem, nehogy majd ez legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.
És attól féltem, nehogy majd így legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.

A rubinpiros tangó

Homály,
- hasztalanul kutatsz, - fedi el az utat,
melyen járunk.
Homály,
s csöppnyi keserű íz ez az élet, talány
ez az élet nekünk.

Egy éj,
s itt a régi varázs, újra égő parázs
van a szívem helyén.
Tudom,
úgyis hiába futsz, utolérlek, s kigyúl
egy fény valahol.

A csók,
ez az édes gyümölcs, ami újra itt
ég a számon!
A csók,
ez a végzet, ez a végzet, halál!

Tánc!
Ha a hajad lobog, engem reggelre
vár a halál!
Tudom!
Szoknyád rubinpiros!
Hajad rubinpiros!
Szemed rubinpiros!
Ajkad rubinpiros!
Fogad rubinpiros!

Gyönyörű!
Ma még újra rám találsz.

Tánc,
mely a halálba visz-
i azt, ki hisz a szerelemben,
e tánc
legyen újra ma sikk,
vigyük újra ma sik-
sikerre!
E tánc legyen végzet!
Halál!

A kezdet kezdete

Kék zakómnak hajtókáját,
gallérjára hullt korpáját,
zsíros kamaszhajamnak összes drótszálát
Poremba Éva simította le.

Kék nadrágomnak fehér foltját,
nadrágomnak gyűrött hajtókáját,
lábam közé gyűrt éjjel minden párnáját
Poremba Éva simította le.

Kék zakómban hordom azóta is,
hajtókám alatt van azóta is,
bőröm alá jól bebújt Poremba Éva, szegény,
úgy, ahogy én rá annak idején.

Vége úgy lett, ahogyan lehetett,
ő férje előtt szégyenkezhetett,
tán arra várt, hogy majd valahova elviszem én,
jó, de hova, kérdeztem én,
innen hova, kérdeztem én.

Ö szégyellt és szégyelltem én,
túlkoros ő és kortalan én,
így köszöntem végül is: "kezét csókolom" - én
ha férjével jött annak idején.

Talán arra várt, hogy én elviszem,
így nem vitte el végül senki sem,
minden fehér foltomat ö törölte le,
az ő lábam közé gyűrt ideje.

Tábori lap Karády Katalinnak

Fú a szél s a fagy kígyója sziszeg,
hóban fekszünk, s nem tudom, hogy mi van
teveled.
Jégcsapok közt látom égni szád,
ég a hó, úgy fekszem rá, mint
rád.
Mikor találkozunk?
Posta nincs, se csillag a vállapon,
én fekszem itt és megy a századom,
Második Magyar Hadseregem,
mi a nevem és a fegyvernemem?

Mi a fegyvernemem?
Mi a fegyvernemem?

Fú a szél a völgyön, réteken,
én fekszem itt és századom megyen,
posta nincs és én azt kérdezem;
mi a nevem és a fegyvernemem?
Mi a nevem és a fegyvernemem?
Mi a nevem és a fegyvernemem?

Fú a szél s a fagy kígyója sziszeg,
a posta nem hoz tőled többé már levelet,
áll a trén, s a vállapon jégvirág,
ég a hó, úgy fekszem rá, mint rád.
Mi a fegyvernemem?
Mi a fegyvernemem?

Ács Mari

Ács Mari szőke volt,
ruhája barna volt,
azt mondják bolond maradt,
hogy nála sokkal jobban csinálom én,
és azt is, hogy kár, hogy benne maradt.
Ács Mari benne maradt,
bolond lett két év alatt,
láttam egy villamoson,
mit mondjak, megijedtem, hogy milyen,
jó, hogy már nem közéjük tartozom.
Mondják, hogy okos vagyok,
nézzem, hogy hova jutott,
nézzem, hogy hova jutott,
mind, aki benne maradt a régiben,
akik meg nem bocsátanak.
Kik semmit sem felednek,
és nem bocsátanak meg,
végül egy villamoson
rám ijesztenek, s én elfordulok:
benne maradtak a régiben.
Én tudom, hogy felejteni kell
a régi iskolákat,
a tanári tébolydákat,
az összes tévhitet,
mit belénk verni, mert
százezer vén bolond,
kit tönkretett a gond,
kiknek most megbocsátani kell,
érteni apánk-anyánkat,
jól bezárt tébolydákat,
amikre rámegy az,
ki szerint csak panasz,
egyetlenegy panasz,
egy végső bolond grimasz,
végső vigyor vagyunk, mi más!
Ács Mari hitte velem,
hogy nekünk nincs másmilyen,
hogy nekünk nincs csak ilyen,
csak ilyen példasértett életünk,
és benne maradt.
Váltott színű időben,
hasadt szilánktükörben,
látom, mi velünk történt,
csak meg ne sértődjek, mint Ács Mari,
félek, hogy benne maradok.
Ács Mari bolond, halott,
legvégső villamosok
szétviszik, őrült, menjen,
nincs miért szégyenkeznem,
de mégis el szeretném,
de mégis el szeretném,
most mégis el szeretném,
mielőtt még elmenne,
a helyettem őrületbe,
abba a kérlelhetetlenbe,
utoljára el szeretném
búcsúztatni őt,
én, az okos.

Fegyverszünet

Egyszer falun
biciklipedált tapostam én,
s a vázon
egy kitelepített lány ült.
Lejtőn lefelé,
a lány neve Annamari,
vidám volt,
bár sokat szenvedtek.
Én meg fiú,
afféle klottgatyás fiú,
a hőségben
nyomtam a pedált és
egymásba folytak a fák,
mi külön volt, mind összement,
az osztályharc
egy biciklin
megszűnt s én
vázon
egy gróflánnyal
azonnali
hatállyal
békét
kötöttem egy
összefolyt
világgal.
Fegyverszünet.
Mi külön volt, mind összefolyt.
Osztálykülönbségek
útszéli fákként.
Tapostam a pedált,
szememben ugrált a vidék,
egy kitelepített
gróflánnyal, neve: Annamari.
Egymásba folyt,
egy száguldás összehozta mind,
mi külön volt,
s az ember nem hitte el,
hogy Annamari,
a napozós Annamari
veszélyt hoz,
mitől úgy
óvott
családom,
hogy csak titkon
volt szabad
őt látnom,
s az ócska kerékpáron,
ővele
elszállnom,
elszállnom,
elszállnom,
elszállnom.
Minden fölött,
egy világ fölött így szálltunk el
Annamarival
három percig,
elfelejtettük, hogy ő,
azt, hogy ő melyik,
s azt, hogy melyik,
s azt, hogy melyik vagyok én,
ahogy a fák is
mind összefolytak.
Azóta is
szememben összefolyik
mi külön van...

Utóirat - A vőlegény

Sorok fehér papíron,
egymás alá írom,
régi betűvető,
eddig üzengető.
Utolsó kéziratként
Rád bízom, hogy mi történt,
még egy utóirat,
a pontosság miatt.
Csak még egy utóirat,
a pontosság miatt,
és már zárom én
az összes levelem, Irén.
Csak még egy utóirat,
amiben közlöm, hogy mindenki szétszaladt,
hogy próbáljunk most szerteszét,
ki-ki magának szerencsét.
Micsoda egy utóirat,
amiben mindenki szétszalad,
tintánk egyre fogy, betűink dülöngélnek, Irén.
De a pontosság miatt
közlöm, hogy szétszakad
az egynek tűnt egész, és most minden
résznek hátraarc.
Itt hagyjuk egymást Irén,
mitőlünk búcsúzom én,
ha voltunk együtt valaha,
akkor ez az együtt utóirata.
És ha már ez utóirat,
hát legyünk csak pontosak:
egymásnak hátraarc következik,
valami pontos terv szerint.
Hát ez volt az utóirat,
pusztán a pontosság miatt,
tintám fogyasztom én Irén,
mitőlünk búcsúzom én.