Jóslat

Jóslat (1984)
1. Jóslat 2. Glong-glong-glong 3. A 74-es év 4. A legjobb viccek 5. Gyermekkorom 6. Biblia 7. Az égboltsapkájú 8. Az első fénykép 9. Pécs 10. A vidéki rokon 11. Sohase láttam… 12. Fűszálszobám 13. A furulyás ember

Jóslat

70 vagy 60, most 76 van.
Arctalan év ez, mondd meg Irénnek.
Mondd meg Irénnek: a nyolcvanas évek
sapkát viselnek. Írd meg Irénnek.
Tíz van belőlük, lassú a léptük.
Sapkát viselnek, árnyékban jönnek.
Jól le van húzva mind a tíz sapka.
Homlok takarva, tíz orr takarva.
Tíz száj takarva, tíz áll takarva.
Szem eltakarva, tíz darab sapka.
Tíz fehér bottal, út ütögetve.
Nem sebbel-lobbal. Körbekerengve.
Meg-megbotolva. Bottal kopogva.
Írd meg Irénnek: a nyolcvanas évek.
Mondd meg Irénnek. Írd meg Irénnek.
A nyolcvanas évek, mondd meg Irénnek,
a semmibe néznek. Semmit se kérnek.
Semmit se félnek. Bújj ide, kérlek.
Tíz fehér bot van bent a szememben.
Üt ütögetve. Nézd, mivé lettem.
Üt ütögetve. Tíz fehér bottal.
Itt van az új zaj. Itt van az új zaj.
Tíz fehér bot jön útra zuhogva.
Mondd meg Irénnek: tízfős a banda.
Mondd meg Irénnek: semmit se félek.
Mondd meg Irénnek: már semmit se félek.
Mondd meg Irénnek: én már semmit se félek,
semmit se félek, semmit se félek...
Mondd meg Irénnek, hogy várom őket.
Mondd meg Irénnek, én itt várom őket.

Glong-glong-glong

Amíg lágy nem lesz a dél
ülünk a fák alatt, ne félj.
Amíg lágyul a nap,
ülünk a fák alatt,
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!

Amíg elér a kéz
kinyúlik, és te elérsz.
Ülünk két bálvány gyanánt
és áldozatát
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!

És áldozatát
elénkbe hordja a nap.
Ülünk a fényes alatt,
fényesen, bálvány gyanánt.
Ki látott még ilyen párt!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!

Ki látott még ilyen párt?
Ki látott még két királyt?
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!

Felettük fényes a nap,
lágyul, de napnak marad.
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!

Glong-glong-glong-glong-glong, hej!
Glong-glong-glong-glong-glong, hej!

A 74-es év

A hetvennégyes év,
a hetvennégyes átkozott
legeslegrosszabb év,
nem jön remélem több ilyen.

A hetvennégyes év,
majd minden hajnalán eső esik,
mindegyik ágya büdös.
És az ágyban nyirkos az ágynemű.

Elfelejtett év,
elúsztál, elvitted ágyaidat.
Talponálló év,
pénztáros asszonyok gépeit zörgető, filléres év.

Nem tudok egy napot sem,
nem tudok egyetlen női nevet,
pedig napokból állt
és nőket, heteket, hónapokat is hozott.

A hetvennégyes év,
amikor majd minden éjszaka
a falban fémcső sípolt,
s ott állt kint egy árnyék az ajtóm előtt.

Az utcasarkon várt
egy férfi és botjával rám mutatott,
sötét kabátja volt.
és minden korty előtt megrepedett poharam,
s borom kifolyt.

És borom kifolyt,
és eltűnt a fogasról minden kabát,
és minden borom kifolyt.
hetvennégyben elrepedt minden pohár.
Jó, hogy ennek is vége van.

A legjobb viccek

A legjobb vicceket egész életemben
november elsején mondta el fivérem,
fülembe üvöltött s közben az asztalra vert.

"Ismered - kérdezte - azt, hogy egy házmester,
ki megszállott lottózó, egyszer egy kocsit nyer,
s véle egy őrangyalt, kit elgázol véletlenül."

"Ismered - kérdezte - azt, hogy a Móricka
éppen anyák napján a tintát megissza,
s kékszínű versekkel rontja el az ünnepélyt?"

Romlik a hallásom, fivérem tudja jól,
úgy okoskodott hát, jobb, ha közelebb hajol,
feketéspoharak s levesestálak fölött.

Így aztán családunk is arra kényszerült,
hogy felemelkedjék a székről, melyen ült,
mind énfelém hajolt, hogy jobban hallják a szót.

"Ismered - kérdezték bele a fülembe - hogy
vadászik Arisztid és jön egy nagy medve,
kit mindig eltéveszt, s az majdhogynem megöli őt?"

A legjobb vicceket az egész világon
november elsején mondta el családom,
addig míg dobhártyám egyszerre belészakadt.

Ott ültem siketen, nézve a halakat,
hogyan is tátognak, formálnak szavakat,
míg végül kinyögtem egyetlen szót: "Ismerem."

Micsoda látvány volt november elsején
megdöbbent családom, hogy ezt kinyögtem én,
és hogy azóta is ezt a szót hajtogatom.

Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem,
és ki is merem már mondani, azt hogy
rég kiismertem már ezt, ismerem, ismerem ezt.

Gyermekkorom

Csak még egyszer gyere elő
a résből, hol elbújtál, gyerekkorom,
csak kő legyek, csak bogár legyek,
és engedj újra füveiddel játszanom.
Még egyszer csak bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
ékesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő.

Égő por a lábujjak között
és fényes fűszálak közt csillogó üveg,
iszap, ragacs és gyors vizek
és szégyen és sötétség és szédület,
még lehet, hát bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
fényesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő gyermekkorom.

Tág égbolt alatt,
résben kövek alatt futó patak, futó vizek,
még lehet, hát bújj elő, gyermekkorom.

Biblia

Jó lenne egy szép napon, kézen fogni Szűz Máriát,
így szólva: van egy házam, legyünk ketten a szent család,
nemzünk majd Jézusokat a házban,
hol kert alatt ballag a lassú délután.

Esténként be-benézne hozzánk mind a három király,
ott vacsorázna Gáspár, Menyhért és Boldizsár,
s ámulva néznénk csak Őt,
hogy ez a csendes ház Megváltót nevel,
békén és szelíden csak,
hisz a Megváltó még törékeny kisgyermek;
ennie kell, békében nőjön fel.

Kéne még egy pár tyúk is, hogy früstökre jusson tojás,
nékem a kerti munka, s Máriának a nagymosás,
három-négy rend ruha és a házon friss meszelés,
mert e ház Megváltót nevel.

És aztán vénemberként kézen fogni Szűz Máriát,
és a ház elöl nézni, hogyan viszik el a fiát,
ámulva nézni csak Őt,
hátunk mögött a ház, mely megváltót nevelt,
a ház és a szent család, akik megóvták Őt,
s tudták, hogy ennie kell,
hogy Jézusnak ennie kell.

És aztán be a házba, kéz a kézben Máriával,
persze a fejünk fölött jól megérdemelt glóriával,
elvitték Megváltónkat, bezárni az ajtókat,
és gyorsan egy újat nemzeni.
És most egy újat nemzeni.

Az égboltsapkájú

Aki előtt a kaput becsukják
és azt kiáltják: rosszkor születtél,
megáll a csöndben és arra vár még,
hogy talán kiszólnak, talán csak játék.

Ott álldogál még, amíg az este,
az ö estéje leszáll a földre.
Kisétál csendben, kettős fasorban,
végén kilép az üres világba.

Fejébe húzva kerek, kék sapka,
simára húzva, körbe leszegve.
Az úton nem szed mellé virágot,
holtáig hordja égbolt sapkáját.

Tündér szemekkel üres mezökre,
határ határát ahol elveszti.
Mindig van onnan tovább hova menni,
ottan többé már nem ismeri senki.

Az első fénykép

Az első fénykép, látod, én vagyok,
és az asztalon borospohár,
a második kép, nézd csak, az apám,
csillog a pohár, mit szájához emel.
A harmadik kép véletlen lehet;
éppen az anyám pohárba tölt,
ez pedig mező, épp vihar után.

Víg kirándulás, négy éve lehetett.
Fehér pihetollból egy palló vezet
a homlokcsonttól a tarkóig,
emberek járnak végig a pallón,
odébb egy mező, éppen vihar után.
Fehér pihetollból való híd reszket,
ott vonul rajta apám, anyám,
ott megy nagyapám, mögötte fiam,
csillog a pohár, szájukhoz emelik.

A mutatóujj körmében lakik
a dédnagyapám és ükapám,
az asszonyoknak gerincem jutott,
ott futnak végig déd és az ükanyám.
Van még egy kis hely, ahol a bokám,
ahol a bokám lábszárba fut,
itt vetnek gáncsot, itt ülnek lesben
hét öregasszony, hetvenhét unokám.

Az első fénykép, látod, én vagyok,
és az asztalon borospohár,
a második kép, nézd csak, én vagyok,
csillog a pohár, a számhoz emelem.
A harmadik kép véletlen lehet;
pohárba töltök, megint csak én,
ez pedig mező, épp vihar után.
Víg kirándulás, négy éve lehetett.

Pécs

Talán az elmúlt év.
És abból is az ősz.
Az ősz, s az őszből egy út.
Egy út, autón, Pécs felé.

Talán. Tán arra az útra mondható,
hogy igen. Az volt a jó.
Tavaly egy rövid utazás.
Autón, le Pécs felé.

Tavaly. Egy rövid utazás.
Talán. Tán arra mondható,
hogy igen, az volt a jó.
Autón, le Pécs felé.

Igen. Talán csak az volt a jó.
Igen. Talán csak ennyi az egész.
Tavaly, egy rövid utazás...

A vidéki rokon

Kívánom másnak, hogy felébredjen üres szobámban,
keresztben jégeső bombázza szét azt, amit láttam,
számban az íz, valami íz, és nem múlik el,
ágyamban felülve levetem a kabátomat.

Egy kisvárosban, ha jól emlékszem, túl elszálltam,
hárman is voltak, ott megfogtak egy konyhában,
szárnyam is volt, ott csapkodott, plafonra vert,
ide is ütődtem, oda is ütődtem és odalent,

és odalent hárman is hívtak: gyere, ne félj már,
félreértetted, nem úgy gondoltuk, hova is szállnál,
szárnyaimból hullott a toll, s a kisvároson
csendesen átment egy autóval egy rokonom.

Ez az a rokon, akire leginkább számítottam,
és ö volt az, aki otthagyott egymagamban,
kint elzúgott egy autóban, puha estében,
neki elárulnám, hogy ott a konyhában mitől féltem.

Egy kisvárosban, ha jól emlékszem, túl elszálltam,
hárman is voltak, ott megfogtak egy konyhában,
pihegtem ott, s aki fogott, langyos tenyér,
s hallottam még, távol egy autó a sztrádára ér.

- Tegyük az ágyra, fáradtnak látszik, vigyázz, Laci!
- Nem kell már mindjárt az ágyat választani.
- Aludj már, mi bajod, éjszaka van!
- Miket is kiabálsz, miket is, szegény fiam!
- Micsoda rokon, micsoda autó, micsoda út?
- Tudtam, hogy végül, tudtam, hogy végül is idejut!
- Vigyázz, felugrik, fogd meg szegényt!
- Mit kívánsz, kérsz egy kis, kérsz egy kis tojáslepényt?
Akkor hát igyunk, ha már túl vagyunk az ijedtségen!
Akarod, hogy megcsókoljalak? Annyira féltem!
Ott hagytuk abba... hol is, Laci?
Holnap majd elmegyünk jegyeket váltani...
Egy kisvárosban, ha jól emlékszem, túl elszálltam,
hárman is voltak, ott megfogtak egy konyhában,
szárnyaimból hullott a toll, s a kisvároson,
csendesen áthajtott egy autóval egy rokonom,
csendesen átment puha estében egy rokonom.

Sohase láttam…

Sohase láttam ilyen időt,
esik az eső - száraz a föld,
a kéz mindent kiejt,
saját nyomába ragad a láb.

Sohase láttam ilyen időt,
farkasok járnak az ajtó előtt.
Óránk mindig megáll,
vagy mint a bolond, rohanva jár.
Sohase láttam ilyen időt,
esik az eső - száraz a föld.

Csak az eső, csak az eső az, ami hull,
mint a bolond, bolond, bolond.
Víz, a víz, a lassú, lassú víz,
a bolond, a bolond, a bolond.

Sohase láttam ilyen időt,
zöld lett a sárga, piros a zöld,
a szó üres edény,
és körbesétálsz a peremén.

Sohase láttam ilyen időt,
fázom és égek, mint azelőtt,
de rég más már a test,
bolondul forog a szemgolyó.

Sohase láttam ilyen időt,
esik az eső - száraz a föld.

Fűszálszobám

Az otthonom,
az otthonom, megsúgom: egy karcsú fűszál,
oly szép látvány
kelvén a nap.

A nap betűz,
áthatol, zölden ragyog a kárpiton,
oly szép látvány
fűszálszobám.

Minden forog,
körbeforog és baktat a maga útján,
nö és apad
a klorofill.

Az otthonom,
az otthonom, már tudom, egy karcsú fűszál,
és körbefon
sok edénynyaláb.

Földhöz lapít, hajlít a szél,
élek én már csak magamér’
jaj szobám, otthonom,
otthonom egy fűszál,
életemnek egy értelme: magamaga,
megmaradjak.

Hogy, hogyan nem, egy esetlen, egy esetlen
- hívatlan vendég - feltűnt
egy szentjánosbogár.
Nem mozdul el, lecövekelt, ajtómban áll,
hívatlan vendég,
fénye betűz éjfél után.

Fénye betűz,
zölden ragyog, zölden ragyog, furcsa ábrák
mozgolódnak
a kárpiton.

Nem kell a nap,
nem kell a nap, éjfél után lámpafénynél
forr és buzog
a klorofill.

A furulyás ember

Mert eljő a furulyás ember,
a furulyás, furulyás ember.
Csak fújja, fújja meg fújja,
csak fújja, fújja meg fújja.
...

És én elmegyek újra.