Levél nővéremnek 2.

Levél nővéremnek 2. (1994)
1. Első levélrészlet 2. Budapest II. 3. Második levélrészlet 4. Budapest III. 5. Harmadik levélrészlet 6. Sűrű a vérem 7. Negyedik levélrészlet 8. Volt osztálytárs 9. Ötödik levélrészlet 10. Minden álmomban 11. Hatodik levélrészlet 12. Angol regény 13. Metro 14. Hetedik levélrészlet 15. Forró város 16. Eszembe jutottál	17. Nyolcadik levélrészlet 18. Helló, halál 19. Somlai Margit 20. Nyári délután 21. Vizelés 22. Kilencedik levélrészlet 23. Aluljáróérzés 24. Tizedik levélrészlet 25. Presszózongorista 26. A nagy sárga gong 27. Tizenegyedik levélrészlet 28. Háború van 29. Irén a tv-ben 30. Álomkeringő 31. Finálé

Első levélrészlet

Ez egy levél
Ez egy levél
Ez egy levél
Ez egy levél
Ez egy levél,
A borítékja kékes,
A bélyeget tizenkilenc forintért vettem.
Ez egy levél
A keltezés
994 az évszám.
Na, akkor jó, ez egy levél, legyen levél
A keltezés legyen a színhely, legyen a díszlet.

Budapest II.

Kérdezlek újra,
Hogy pár év múlva
Hol lesz majd lakóhelyünk?
Élünk majd itten?
Maradunk itten?
Vagy egyszer majd továbbmegyünk?

Áll tükröződve folyónak szélén,
Itt van a város ezrednek végén.
Itt van a város, vagyunk lakói,
Az arcán siklik a víz,
Az arcán siklik a víz.

Kérdezlek újra, újra meg újra,
Te másik városlakó,
Hogy itten élünk,
Mit is remélünk,
Hogy ebben mi is a jó?

Hívjuk jobb híján megint csak ennek,
Itt van a város, hívd Budapestnek.
Ácsorog itten folyónak szélén,
Az arcán siklik a víz
Az arcán siklik a víz.
Itt van a város, folyóba bámul,
Az arcán siklik a víz,
Az arcán siklik a víz.

Második levélrészlet

Ez egy levél,
A nővéremnek írom, neve Irén.
Most reggel van,
Kilépek a kapun a tomboló nyárba,
Kilépek és körülnézek világvégi fényben,
Mely a szemembe csap,
Szemembe vág.

Budapest III.

Uram,
Vegye szemügyre a hidakat,
És tekintse meg a járókelőket.
Íme, ez az én városom.
Ólomfüstből van itt
Az embereknek a lelke,
Szállna, de csak ingadozik
Saját súlyába veszve.

Azt mondom, Budapest, Budapest,
És ezzel még nem mondtam semmit.
Én úgy vagyok a városommal,
a legszívesebben azt mondanám: hu-huhú-hú!

Helló, ti gyönyörű kislányok,
De szépen is libegtek.
Mért kérded, testvérem, hova megyek,
Pénzt keresni megyek, megyek.
Megyek, Budapesten pénzt keresek,
Fogom amim van és megyek,
Helló város, öreg gyerek,
Megyek, benned megyek.

Tebenned Budapest, Budapest,
Ahol azt mondják az utcák,
Minek futsz, minek loholsz te itt?
Gyere, feküdj le mihozzánk!

Azt mondom Budapest,
Budapest, Budapest,
Útközben gázolok, úgy lépek.
Túllépek szavakon,
Túllépek magamon,
Túllépek mindenen,
Én mindenen-mindenen túl élek,
Túlélek.

Helló, ti szigorú férfiak,
Mért is rángattok engemet?
Mért faggattok engem, hogy ki vagyok?
Vagyok, aki vagyok,
Budapesten lakok.

Azt mondom Budapest, Budapest,
És ezzel még nem mondtam semmit.
Én úgy vagyok a városommal,
A legszívesebben azt mondanám: hu-hú!

Harmadik levélrészlet

Drága Irén,
Először is közlöm veled, hogy néhány éve
Váratlanul, ámde mégis véget ért egy korszak.
Lábjegyzet lesz, egy csillaggal megjelölt szó
Jövőbeli történelemkönyvben,
S a lapon alul
Néhány szó, mely sebten elintézi.
Hernyók, nyüvek (hernyók, nyüvek),
Álcák, molyok (álcák, molyok),
Nagy giliszták élősködtek az örök erőkön,
Míg szőnyeg alá besöpörve éltünk mindahányan.
Túléltük hát, bár igénybevett.
S most itt vagyunk egy újabb fajta nagy pocsékolásban,
S szőnyeg alól előmásztak az alájasöpörtek,
S behemótként fölfúvódva szörnytestet öltöttek.
Újabb világ, fojtott vihar.
Csak magáért van minden, semmi másért.

Sűrű a vérem

Sűrű a vérem,
Én nem is értem,
Valamitől megsűrűdött.
Lassú a léptem,
És mindenképpen
valamibe beléütközök.

Jönnek a képek,
Állok elébek,
Menjenek át nagy fejemen
(Menjenek át, megengedem).

Jönnek a kígyók,
Lassú vigyorgók,
Legelöl jön egy koronás,
És jön a sárkány,
És a sok járvány,
Mint az istenkáromolás.

Jönnek a népek,
Mindjük eltévedt
Birodalmak szép fiai
(Birodalmak szép fiai),
Sűrű a vérem,
Én nem is értem,
Isten mitől, hogy engedi.
(Világűr-mélyek a titkai).

Felmegy a fejbe
Vér lassú rendbe,
Látom, ami látnivaló.
Sok birodalmak
Körbeforognak,
Teszik, ami tennivaló.

Jönnek a képek,
Állok elébek,
Lebegjenek át lelkemen,
(Megengedem, jó, megengedem).
Ősi vadállat
Rettegve vár csak,
Mindene merő figyelem
(Mindene merő figyelem).

Édes Szent János,
Nagy látomásos,
Sose tudd meg mit láttam én.
Vad a bozótban
Ott, ahol jól van,
Várok a világ peremén
(Várok a világ peremén)...

Negyedik levélrészlet

Férfiparfüm,
Férfiparfüm illata orromba,
Karon ragad valaki és visz az autójához.
Volt osztálytárs, volt osztálytárs.
Azt beszélik, rettentően gazdag,
Egy gyűrűjéből mind a ketten gondtalanul évekig megélnénk.
Volt osztálytárs.
Volt osztálytárs
Hová megyek,
Azt mondja, hogy akárhová elvisz.
Az a típus, aki magában hisz,
Attól komoly.
Megnyílik nekem,
Míg egy ujjával pörgeti a kormányt.
Volt osztálytárs, volt osztálytárs.

Volt osztálytárs

"Túl jó is volt az egész talán,
Rég nem is ő a babám már.
Úgy virított miránk a nap,
Ahogy az megírva a nagykönyvben."
Meséli, míg hátradőlve vezet.
"Aztán valaki miatt,
Talán mert nekünk túl jó volt így,
Megszűnt ez a megszokott fölállás,
Habozás nélkül szakítottunk."
Meséli, míg hátradőlve vezet.

"Jó munkahelyem van,
Élek nyugodtan,
Nevelem a fiam."
Meséli, míg hátradőlve suhan,
"Kárba veszett idők
Tudom, nincsenek
Kárba veszett idők."

"Túl jó is volt az egész talán,
Állítom, hogy ettől van (állítja, hogy ettől van).
Néha az az érzés bennem (néha az az érzés benne),
Így kellett ennek történnie.
Jó.
Tegyük fel akad olyan,
Aki az egészet másképpen fogja fel.
Én ilyen ember vagyok,
Nem kell velem sokat bíbelődni."

Ötödik levélrészlet

Kedves Irén, így folytatom,
Azért írok néked most levelet,
Mert múlt éjszaka álmodtam teveled.
A másfél szobás lakásban, ahol lakom,
Sötétségben, kinyúlt testtel, tátott szájjal, vakon,
Nagy kavargó álomképek között
Az arcod négyszer elémbe jött.
Az arcod láttam tegnap éjjel, Irén,
És négyszer súgtad, fivérem, én,
Fivérem, a föld míg egyszer fordul maga körül,
Hozzád szólok négyszer belül.
Négyszer egy nap rád gondolok
Bárhol vagyok, bárhol vagyok.

Minden álmomban

Nekiszegeztem én a kérdést, hogy szeretsz,
Nekiszegeztem én a kikötőben,
Mikor indultam én Dél-Afrika felé,
Úgy fél négy felé, mikor a nap forró,
Indul a hajó.

Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Őszes férfi, sapkáján aranysáv,
Nyári délután indulás előtt,
Most ez vagyok én, s a másik az te vagy.
Ami történt még itt, azt feledés fedi.

Minden álmomban
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.

Te segítesz, ha meggyújtom a lámpát,
Ébredés után még egy kicsit
Itt maradsz velem, mielőtt elfelejtenélek,
Elfelejtelek, majd váratlanul
Egy másik helyen találom magam,
Az a fogoly vagyok, számom 307,
Aki megszökik, üldözőit egy kis utcában lerázza,
Csenget egy helyen, s te nyitsz rá ajtót.
Jössz megint velem, de ezúttal sötét van,
Lépteink alatt ropog a kavics,
És egy kastély felé, ami úgyszintén sötét,
Csak a másodikon látni lámpát,
Amin függ a szemünk, míg az óvatos cipők
Csak az utat lesik, úgy megyünk ott.

Minden álmomban
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.

Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Fogoly vagyok, éppen most szökésben,
Csöngetek, s te nyitsz ajtót nekem.

Minden álmomban
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.

Hatodik levélrészlet

Drága Irén,
Egy metrón szelem éppen át a várost,
És rád gondolok, míg firkálok,
A combomon papír van.
Kedves nővér, drága nővérem,
Egy háziasszony ült le ide mellém,
S elmerülten olvas itt egy zöld fedelű könyvet.
Észrevétlen átfutott a szemem néhány oldalt.
Angol regény,
Angol regény,
Angol regény,
Angol regény,
Angol regény.

Angol regény

Egy férfit megbíztak, menjen a folyón le
Hajóval egészen délre,
S keressen meg ott egy rég eltűnt ezredest,
Ha ugyan él.
Na jó, mondta a férfi, na jó,
S a hajó elúszott vele a folyón.

Míg délnek ment sok veszélyen át
Több embere meghalt.
Bennszülöttek is és néhány fehér mondták neki
Vigyázzon.
És közben ő, az a másik ott lenn a folyón,
Akit keres, járt a fejében mindig.

A lagúnán, él valaki a lagúnán,
Él valaki a lagúnán él valaki,
Aki más, valaki, aki más.

Majdhogynem egymaga érkezett le délre,
Krokodilokkal
Csatázott előzőleg, ruhája csupa cafat.
Itt vagyunk,
Mondták a négerei,
És a fény átsöpört a lagúnán.

Fölmászott egy létrán, éjjel volt,
Várták egy magas kunyhóban.
Ott volt, akit keresett, köszönt:
Good evening, sir.
Nagy kövér férfi volt az ezredes,
Good evening, mondta, és nehézkesen fölállt.

És a mennyből, fentről a csillagos égből
Fények vágtak végig a lagúnán,
Hello, good evening, yes,
Szólt az ezredes.
És a mennyből, fentről a csillagos égből
Fények vágtak végig a lagúnán,
Hello, good evening, yes,
Szólt az ezredes.

Kiderült róla, hogy őrült és négerek lesik parancsát.
Istennek érzi magát, levágott fejekkel játszik.
Na jó, mondta a megbízott, na jó,
Őrült, akkor én mindent tudok.

Elindult, északnak ment, de visszanézett,
Látta, hogy napfényben áll a nagy kövér ezredes ott,
Isteni, karját kitátva röhög,
Na jó, akkor én hazamegyek.

A sötétség mélyén megyek a hajóval,
Isten, mondom, és a sóhaj
Elszáll és megy a hajó, megy a hajó.
A sötétség mélyén megyek a hajóval,
Isten, mondom, és a sóhaj
Elszáll és megy a hajó, megy a hajó.
Megy a hajó...

Metro

Tehát a metró.
A szerelvény az alagútban csattog,
S mellettem ül egy mondhatni, hogy furcsa arcú férfi.
Egy pontra néz,
Egy a levegőben lévő fontos pontra,
S félrebeszél.
Egy pontra néz.
Fölfelé a csattogó magasba,
S beszél, beszél.

Az árny a fény végigsöpör
-Ideírom, mit hajtogat magába-
Az árny a fény végigsöpör
Az arcodon úgy ahogy ülsz
Zúgnak a zajok a fülbe
A metró a metróban ülsz
A metró a metró a metró
A föld alatt a te helyed
Az árnyak a fények az arcon
Csak hagyod, hogy söpörjenek.

Megint a gyilkosok győztek
A menet megy a menet
Ülhetsz a szokott metródban
S hagyod, hogy söpörjenek
Az árnyak a fények
Az árnyak a fények
Az árnyak a fények
Az árnyak
A fények az arcon.

És jönnek és kérik mit kérnek
Egy koldus jön a pénzedért
És aztán az ellenőrök
Járulnak a jegyedért
A metró a metró a metró
És söpörnek az arcodon
Az árnyak a fények
Az árnyak a fények
Az árnyak a fények
Az árnyak
A fények az arcon.

Megint a gyilkosok győztek
Megáll az ösztön az ész
Te pedig ösztön és ész közt
Egy metróban félrebeszélsz
A metró a metró a metró
A menet megy a menet
Az árnyak a fények az arcon
Ha söpörnek, söpörjenek.
Söpörnek, söpörnek, söpörnek, söpörnek arcon.

Itt ülök fénnyel az arcon
megállt a metró velem
A neve Batthyány tér vagy
Már nem is emlékezem
Ösztön és ész között ülve
Mint aki közészorult
Mindegyik jövőnél százszor
Százszorta hosszabb a múlt.

És megint a fények az árnyak
A menet megy a menet
Kell legyen valami más is
Az ész és ösztön helyett
Kell legyen harmadik
Különben csakis a mindig a
Gyilkosok győznek.

Néznek, mert fölkiabáltál
Most nagyon-nagyon vigyázz
Itt vagy most két állomás közt
És látják, hogy mindjárt kiszállsz
Kiszállsz az egész metróból
Kiszállnál abból, mi megy
Vigyázz, mert meglátták rajtad
Közülük te vagy az egy.

Ülnek az ösztön és ész közt
Pedig van egy harmadik
Rájöttél itt a metróban
Máris feltűntél nekik
Látják, hogy kiszállnál az egész metróból
Vigyázz, mert meglátták rajtad

A metró a metró a metró
A metró csak az ami megy
Ott van a kettő a három
Közöttük te vagy az egy

Néznek az ösztön és ész közt
Pedig van egy harmadik
Látják, hogy ki akarsz szállni
Máris feltűntél nekik
Látják, hogy kiszállnál az egész menetből
Vigyázz, mert meglátták rajtad!

Hetedik levélrészlet

Kedves Irén,
Azt kérded, hogy érzelmileg mi velem a helyzet,
Ha már kérded, érzelmileg az velem a helyzet,
Hogy egy asszonnyal titkos viszonyom van.
Néhány percig látjuk egymást
Csak ebédszünetben,
Egy izzadt csók,
Egy izzadt csók,
Egy izzadt csók,
Egy izzadt csók,
Egy izzadt csók.

Forró város

Forró a két kezed,
Forró a város.
Mindegyik lélegzet
Halálos.
Fényözön a folyó,
Találkozunk a hídon.

Fényözön a folyó,
És megbámulja
Föntről a lángoló
Pupilla.
Nézi hogyan csókolom
Sós ízű fényes bőröd.

Végig a Lánchídon
Az aszfalthoz szögezve áll a forgalom,
Míg én ólomfüstben
A korlátnál megcsókolom
Úú a szád, a szád, a szád,
Hogy izzadtság ízű a szád, ne bánd,
Míg jelek lobognak
Lángoló égből miránk.

Forró a két kezed,
Forró a város,
Mindegyik lélegzet
Halálos.
Én sarkon fordulok
Nagy jelek közepette.

Végig a Lánchídon
Az aszfalthoz szögezve áll a forgalom,
Míg én ólomfüstben
Elmegyek, s azt dúdolom:
Úú a szád, a szád, a szád,
Hogy izzadtság ízű a szád, ne bánd,
Míg jelek lobognak
Lángoló égből miránk.
Forró utcákon át
A számon elviszem a szád szagát,
Míg jelek lobognak
Lángoló égből miránk.

Eszembe jutottál

Elveszett pénz és eltévesztett,
Rosszkor kiejtett szó, a nem talált kulcsok,
Eszembe jutottál.

Botlás a járdán, hazugság,
Idétlen képek és az eső,
Amikor futni kell mert bassza meg
Nem hoztam magammal kabátot.
Eszembe jutottál.

Papírra írt, aztán kihúzott
Szavakban is ott van a baj, hogy
Eszembe jutottál.

Na és az éjjel, amikor fölkelnék,
De a takaró súlyos, nem enged,
Minden félbetörik,
És arra ráébredni, hogy álmomban nevettem,
És nem emlékezni, hogy miért is nevettem,
Eszembe jutottál.

Esőkabát nélkül esőben
Megázni és káromkodni,
Bassza meg, ez maradt belőled.
A tévesztések, járdai botlások,
Elveszett kulcsok, esőbeli futások,
Hogy megint nem hoztam
Magammal kabátot,
Eszembe jutottál.

Elveszett pénzem vagy, elvesztett kulcsom vagy,
Rosszkor kiejtett és sértő rossz szavam vagy.
Valami helyett most
Már megint, már megint
Eszembe jutottál.

Egy óriás kezében játék,
Ez vagyok én, hajlít és tördel,
Szétszakít, játszik.
Szétszakít, játszik.

Nyolcadik levélrészlet

Kinyílt nekem emitt az utca,
Egy piactérre lépek elámulva.
Lehel tér - izzik a dél,
Lehel tér - izzik a dél.

Odamegyek legtöbben hol állnak hosszú sorban,
Türelemmel várok, hogy majd én kerüljek sorra.
Hátranéz rám egy valaki előttem a sorban,
Megfordul és... nem tévedés.

Helló, halál

Helló, halál, öreg haver!
Négyszemközt állunk a piacon.
Helló, halál, öreg haverom!
A faszomat megmutatom
tenéked.

Somlai Margit

Somlai Margitot láttam én piacon guberálva,
Ősz kicsi kontya úgy feszült, mint rég az iskolába.
Láttam ott Somlai Margitot lila eres kezével
Szemétben turkálni, s bújtam ott, ne legyen övé a szégyen.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
Tán azt a szót, hogy ... hogy iskola?

Oxfordi diplomás Somlai, latin-angol tanárnő,
Öt nyelven tudta mondani azt a szót, hogy teremtő.
S nyolcvanöt éves kézzel ott ügyesen túrt szemétben,
A teremtő éppen nem figyelt, őhelyette is néztem.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Somlai Margit, nem én,
Nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
Ezt a világot, nem én.

Somlai Margit, láttam én, talált egy fél pár kesztyűt,
És vele örültem lesben ott, hogy a teremtő enyhült.
Bújtomban szurkoltam: Istenem, Istenem és teremtőm,
A kesztyű párját lelje meg, segíts a vén tanárnőn.

Ultima ora non datur secunda,
A kesztyű párját lelje meg,
Add a kezébe teremtőm végre,
A végén még más találja meg.

Mivelhogy volt ott rengeteg
Szemétben túró pára,
S minden bódé mögé bebújt
Mindnek egy tanítványa.

Piacon járva láttam ezt,
Láttam, és jól megnéztem,
Úgy mondtam el most, úgy, ahogy
Volt is ez voltaképpen.

Nyári délután

Ez csak egy nyári délután,
De mégis, mégis több talán.
Miért egy nyári délután
Lett önmagánál is több talán?

Most mért is érzem jól magam
Az átlagutcán, mondd, mi van?
Miért is jó itt menni csak?
Én nem mondanám, hogy hangulat.

A város fél órát kapott,
Hogy túlhaladja az átlagot,
És én is éppen itt vagyok,
Hát átlagon túl is jól vagyok.

A jónál is jobban jól vagyok,
Az utcasarkon szél forog.
A város fél órát kapott,
Hogy örüljek annak, hogy benne vagyok,
Hej hej hej-hej-hej-hej

Egy régi nő most szembejön,
És nem hogy rögtön rám köszön,
De rám is dől, és rám lehel,
Hogy idefigyelj, idefigyelj.

Mert ő is most kapott esélyt,
Vagy kárpótlást tán mindenért,
És mondja is: gyerünk, gyerünk,
Mert fél óra csak, mi jó nekünk.

Az égen égjen célkereszt,
Még néhány percig célba vesz,
S az égből szívközépbe be
Egy sorozat jön a szívbe-be, a szívbe-be, a szívbe-be,
Bele a szívbe, nincs mese,
Fényeket bele, még bele,
A közepibe, még bele,
Mivel a város fél órát kapott,
Hogy örüljön annak, hogy benne vagyok.

Vizelés

Vizelnem kell.
Mér' mindig egy utcasarkon ismerek magamra?
Olyan jó az... az, amikor egyszer csak könnyű lesz...
Egyetlenegy nagy sugárban kiadhatod mindened.
Égre nézel, könnyű lettél, jó barátod a világ!
Felolvadtál, szabadultál, és most minden helyreállt.
De jó, hogy demokrácia van!
Élek, élek, nagyon élek. (Jó, hogy élek)

Kilencedik levélrészlet

Az aluljáróérzést, Irén,
Hogyan is írhatnám meg most neked?
Egy szóra várok, mit leírhatnék,
Míg állok a lépcsőn a katlan felett.
Az aluljáróérzést, Irén,
Egy szóba hogyan gyűjtsem neked,
A metróajtón kizúduló, értelemre veszélyes szelet?

Aluljáróérzés

Lány ül az aluljárólépcsőn, tábla az ölében,
S a táblán ez ragyog:
Kedves emberek, én koldus vagyok, megvakultam,
Adakozzatok!
És jönnek tömött sorokban, elkeverednek lábak-fejek,
És jönnek tömött sorokban, és intézkednek az emberek.

Ülve könyörög a másik a gyermekkel ölében:
Nekem adjatok!
És egy másik nagy fehér kutyával mondja énekelve:
Adjatok, adjatok!
Az ott meg könyveket árul, a metrókijárón kidől a szél.
Jönnek lobogó hajjal, minden befér, minden befér.

Tizedik levélrészlet

Drága Irén, megint az utca, megint az utca.
Hallom itt, hogy egy ember a valóságból magát kihazudja,
Elhasznált szavakkal magát elhasználja,
Elhasznált házak közt elhasznált világban
A hőségben az utca és a valóságból magát kihazudja.
Minden elhasználva, ezt kell írnom újra,
Aki ezt kihasználja, kevéssel beéri,
Hát adott a feladat: használttal beérni,
Ne legyen fájdalmas, csak ezt szokták kérni.
Akkor tán kibírjuk, akkor tán kibírjuk...
Akkor tán kibírjuk, akkor tán kibírjuk...
Akkor tán kibírjuk,
Így szoktunk ma élni,
Viharral teli levegőt kis szimatokkal mérni.
Akkor bemegyek egy presszóba, gondoltam megiszok egy kávét.

Presszózongorista

Úgy szeretem, ha fáj
Ujjaimnak a gitár,
Nagyon szeretem (szeretem),
Mindig is szerettem (szerettem).

Rég elszökött a nyár,
Búsan dalol a gitár,
Első a felejtés (felejtés),
Az abszolút felejtés (felejtés),
Az a puha felejtés (felejtés),
Mely csöppet se fáj.

Én vagyok az utolsó
Eszpresszó zongorista.
Nagyon szerettem (szerettem)
Játszani itten (itten),
Mindig is szerettem (szerettem)
Közöttetek.

A nagy sárga gong

Éppen most van vége a délutánnak,
Hullámzó tömegben megállok, az égre nézek.
Dallamot hallok, míg belép az este,
S ebben a dallamban ott van egy nagy sárga gong.

Az alkonyba menetet fest ez a dallam,
Sovány és nagyhajú szakállas emberek mennek,
Fehér a ruhájuk, egyszerre lépnek,
Hangszerek kezükben, köztük egy nagy sárga gong.

Mostantól az este érkezik
Várt időben és szokás szerint,
Várakozástól remegő
Tűzben ég és kék a levegő.
Állok nagy tömegben, este van,
Mostantól a napnak vége van.
Könnyen bármi megtörténhet most,
Úgy hallgatom ezt a dallamot.
Minden hangot leigázva
Fölzúg benne a nagy sárga gong.

Húzódnak mostan le égről a fények,
S van ez a dallam, mely kék színű tüzeket éget.
Állok a tömegben, és arra várok,
Hogy zúgjon föl, zúgjon föl,
S fölzúg a nagy sárga gong.

Mostantól az este érkezik,
Hé, Irén, az este érkezik,
Gongütésre ránk ereszkedik,
Mostan bármi megtörténhetik.
Állok nagy tömegben, este lett,
Gongütésre ránk ereszkedett.
Állok itt, és majdnem meghalok,
Úgy szeretem ezt a dallamot.
Minden hangot leigázva
Fölzúg benne a nagy sárga gong.

Tizenegyedik levélrészlet

Drága Irén,
A ház lépcsői úgy visznek el mindig az ajtómig,
Úgy sodródok minden este egészen hazáig,
Mint egy folyón.
Aztán a kulcs fölzendül az engedelmes zárban,
Itthon vagyok, itthon vagyok.
A bútoraim elém térdepelnek,
A csillagok az ablakon bejönnek,
Itthon vagyok, az ablak nyitott.
Meleg az este, roskadásig ékszeres az égbolt.
Itthon vagyok, itthon vagyok...
Itthon vagyok, itthon vagyok...
Ölel öcséd, csókol öcséd.
Mit írjak még?
Gyömrő a cím, Gyömrő a cím...
Gyömrő és Zrínyi utca 7 szám.
Ölel öcséd, csókol öcséd.

Háború van

Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szememre:
Háború van.
Csillagok, a háború tart, szóljatok rá, hogy megálljon.
Még a végén bűnös leszek.

Kőben hajszálrepedés,
Jelt ád az éjszaka és
A hold, a hold, a hold,
Úgy mozdul a hold, a hold, a hold,
Hogy meginog az égbolt.

Mély, puha éjszaka van,
Hallani, elmegy egy autó,
Azután csend.
Űrbeli, űrbeli szél
Perzseli, perzseli arcom,
Hé, mit akartok?

Irén a tv-ben

Nohát bekapcsoltam a tévét, s ledőltem én,
Kit látok váratlan a tévében, téged, Irén.
Riportalany vagy, s az életről nyilatkozol,
Főzésről, sütésről, meg hogy a nehéz nyomor..

Jó régen láttalak, felültem, figyeltelek.
Vonások arcodon, ráhúzták nehéz kezek.
És ott a szád körül mit láttam az ágyon ülve?
Kérlek, Irénke, ha lehet, korábban feküdj le.

Pénzt kéne szerezni, jobb férjet, jobb álmokat,
Jobb fivért, mint én itt, sokkal jobb tanácsokat.
Mert mit mondhatnék mást, itt az ágyamon ülve?
Kérlek, Irénke, ha lehet, korábban feküdj le.

A tévét lezárom, a riport már véget ért.
Takaróm felhúzom, s azt mondom, gyere sötét.
Jobb itt a sötétben, alszom majd mindjárt, Irén.
Istennek mancsával-körmével szám szegletén.

Álmodom...

Álomkeringő

Látok én ott fenn egy nagy hegyet,
Zúdulni belőle nagy vizet,
S a vízben sodródni mindenem,
Amim csak van énnekem.
Nagy barlang szájánál nézem ezt,
És látom, hogy hátrafordulok:
Hogy barlangnak közepén szikla van,
Mely szikla forog, forog.

S a kő alatt folyó patak,
Lassacskán vérpiros lesz a víz.
Magával sodor skarabeusz bogarat,
S virágos ágakat.

Engem is elvisz a nagy folyam
Egy városba mely ismerős nekem.
S letesz egy utcában gondosan,
Ahol sok ember terem.

És kérdeznek ők, s én mondom nekik:
Hiába bíztattok emberek,
Elég volt mára, már nem énekelek,
Holnap majd talán lehet.

S felkapja mind a széles folyó
az utcát s a benne termő embereket,
És velem együtt mind elviszi
Addig míg felébredek.

Szorosan lezárva tartom még,
Hogy szinte fáj, úgy a két szemem.
Mert szívemből így kiáltanék:
Ne szobám, ne add most vissza még
És te világ, te se add vissza még
Az öntudatot nekem!

Mint húron vonódó szálvonó
Szememen vibrál egy ér, Irén.
Felnyitom, s közli az öntudat,
Hogy levelem megírtam én.

Finálé

Mit mondjak még neked? Lezárva már a boríték.
Jönnek az új szavak, valamit nagyon mondanék.
Jaj, Irén, holnap küldök még egy új levelet.
Gyűröm és forgatom, hiába, le van zárva már.
Hiába új szavak, jöhettek, le van zárva már.

Nővérem, a levelemben azt írtam,
Hogy hihetetlen ez a nyár,
S ha jól emlékszem, azt is írtam,
Hogy ez a város nem otthonos énnekem már.
De valamit még kéne neked írnom.
Tán valahogy így kéne:

Sűrű a vérem, és férfi a metrón kiabál,
Nincs itthon semmi pénz, szemétben turkál a tanár,
Szomszédban háború, és közben rólad álmodok.
Még kéne mondani valami fontos mondatot.

Mit mondjak még neked?