Műcsarnok

Műcsarnok (1981)
1. Valóság nagybátyám 2. Arthur Rimbaud elutazik 3. Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről 4. Ady utolsó fényképe 5. A dédapa dala 6. Petőfi halála 7. Lee van Cleef 8. József Attila 9. F. M. Dosztojevszkij és az ördög 10. Műcsarnok 11. Filmdal

Valóság nagybátyám

Elutazott tőlünk családunk egyik tagja,
akit oly hőn szerettünk,
egy Valóság nevű nagybátyám.
Sajnos már nincsen velünk,
levelet ír csak nekünk,
Sajnos már nincsen velünk,
levelet ír csak nekünk.

Ha levél jön tőle, csak úgy kapkodjuk ki egymás kezéből,
sírva és nevetve olvassuk jellegzetes keze írását.
Ezer csókkal is felér
Egy-egy gyöngybetűs levél.
Ezer csókkal is felér
Egy-egy gyöngybetűs levél.

"Habár távol élek, remélem, megvagytok
és szorgalmasan ápolgatjátok még az emlékem,
és hosszú esték során
gondoltok néha reám.
És hosszú esték során
gondoltok néha reám.

S felhasználva az alkalmat, felhívom a család tagjainak
becses figyelmét a szükséges óvatosságra,
mert adódhatnak bajok,
most, hogy én távol vagyok.
Mert adódhatnak bajok,
most, hogy én távol vagyok.

És ezzel zárom is soraim, ölelek, csókolok
mindenkit és maradok tisztelettel, Valóság."
S családunk sír meg nevet
olvasván ezt a nevet.
S családunk sír meg nevet
olvasván ezt a nevet.

Arthur Rimbaud elutazik

Arthur, Arthur, a vonat, nézd bent áll,
ez a vonat visz egyenest Belgiumba!

Arthur, Arthur, tűrd fel a gallért,
mondd csak, hogy ízlett ez az évad a pokolban?

Arthur, Arthur, a két öklöd a zsebben,
a két ököl a zsebben már ronggyá rohadt.

Arthur, Arthur, a köpeny a vállon,
a köpeny a vállon rég eszmévé szakadt.

Utazol Arthur, letelt az évad...

Bent áll a hajó, a hajó a kikötőben,
úgy ring, mint Európa, az alvó a völgyben,
Arthur, az évad, az évad elmenőben,
Arthur, lesz aranyad bőven,
na Arthur, lesz aranyad bőven!

Arthur, az ököl, abszint a pohárban,
növények, köpeny, pipa és kalap,
Arthur, egy dühödt angyal az égből,
a földről a tengerbe szaladt,
Arthur, szorítsd térdedhez a melled,
és pengesd, mint húrt, a cipőzsinórt,
Arthur, csak azt ne, az évad a pokolban,
ilyen, ilyen, ilyen, ilyen sohase volt!

Utazol, Arthur, letelt az évad...

Arthur, a hajó, a hajó Afrikába,
türd fel a gallért,
ott arany van, tele a bánya,
Arthur, az évad, hagyd csak, a tenger hadd dobálja,

Arthur, a vonat nézd bent áll,
Utazol, utazol Arthur.
Arthur, szorítsd térdedhez a melled,
és pengesd, mint húrt, a cipőzsinórt,
Arthur, csak azt ne, az évad a pokolban,
ilyen, ilyen, ilyen, ilyen sohase volt!

Utazol, Arthur, letelt az évad...

Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről

Hol volt és hol nem volt Dániában,
egy királyfi, aki egy szép napon,
hogy leplezze titkát, mely rosszra vinné,
bolondot mímelt, ó borzalom!
Bolondok között így lévén józan,
mérgezett kardba ütközött,
s trónjába nyugodt urak beültek,
székelvén béke és harc között.
Ám e királyfi úgy hala meg,
hogy adának néki díszsírhelyet,
és eme sírt, ó borzalom,
láthatni ma is a színpadon.
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William,
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William.

Egy sötét éjjel neje nyakának
helyezte kezét egy mór vezér,
s belőle végén a szuszt kinyomta,
a látványt így nem zavarta vér.
Látjátok micsoda kacskaringók
jellemzik szívünk útjait?
Vacogva sandítunk tükreinkbe,
hol a kulcs, mely minden zárt kinyit?
Itt állunk úgy, mint a mór vezér,
magunk kifosztva másokért,
itt állunk és a szánk nyitva van,
hogy ez aztán tud, ez a Shakespeare William!
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William,
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William.

Valószerűtlen púpot a háton
valószerűvé tenni kell,
méghozzá úgy, hogy világnak hátát
hajlítni kell egy púpig el.
És ha e gigászi gerinc is hajlik,
Richárdnak púpja nagy mintát követ,
meggörbedt időben meggörbedt férfi
legelső divat ím így lehet.
Viszkető háttal bámuljuk Őt,
idők hajlását felismerőt,
mert Richard király a nagy vég előtt
négy felvonásra divatba jött.
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William,
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William.

És tükrünk szétszórt szilánkjait
Shakespeare úr ragasztja, foltozza itt.
Mi állunk és a szánk nyitva van,
hogy miket tud ez a Shakespeare Viliam...
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William,
E kies hazában mutass nekem
egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William.
William!

Ady utolsó fényképe

Robogó vonaton, derűs vasárnapon
érkeznék ide én, a kabát könnyedén
átvetve karomon,
úgy mint
mint egy idegen, egy olyan fürdőhelyen,
ahol még sohasem, sohasem járt ilyen
utazó, nagybeteg
idegen,
lehúzva szememig, kalapom szememig,
fekete kalapom karimája alól
betegen bámulna
szemem.
Hársfák alatt, szép hársfák alatt,
botommal könnyedén lenyakaznék én egy virágot
s azt mondanám:
mi ez?
Az eső most nekikezd, s én azt kérdezném, hogy mi ez,
hiszen még sohasem jártam én egy ilyen
nagy, kihalt
fürdőhelyen,
fák alatt,
ennyi hárs alatt.
Lobogó gyertyákban úszó szobák
várnák, hogy érkezem.
A küszöbön állnék s a karomon kabát
ez elhagyott fürdőhelyen.

Akkor szeretnék megállni ott,
kinek nincs apja, anyja, nincs köze,
egy vendég, ki látok és tapasztalok,
kinek karima alól néz ki szeme.

Akkor szeretnék megállni ott,
kinek kezdete sincs és végzete sincs,
egy vendég, ki látok és tapasztalok,
kinek kezdete, végzete sincs.

Lobogó gyertyákban úszó szobák
várnák, hogy érkezem.
A küszöbön állnék, túl nincsen tovább,
nincsen több végzetem.

Szememre csúszott fekete kalap,
a küszöbön túl már nem magyar vagyok,
se vak ügetés, se eltévedt lovas,
csak látok és tapasztalok.

A dédapa dala

Sternlichter zászlós pisztolygolyónak szaladt,
Oszkay báró a rémes hír hallatán,
kardjába dőlt az ősi Oszkay ház
padlatán.

Régi cselédje, kit Palkónak nevezett,
balkarján pedig elvágván az ereket,
vérit csorgatva tartott a kert végibe,
fehér virágok patyolat szirma hullt
vérire.

Egy Ivanics nevű elvadult rác fuvaros
a Marosnak hajtván elnyelte őt a Maros,
s mindez a grófné szép szőke lánya miatt,
aki most éppen a Geiger szálában van,
ott mulat.

Szép leányok talpig bársonyban
hajladoznak gyöngykoszorúban,
hajnalig járjuk, táncolva várjuk,
milyen halált hoz még az est.

Tarpay grófné szép szőke lánya miatt,
aki most épp a Geiger szálában mulat,
egy puskamíves, Alexy Miklós nevű,
vagyont herdálván, egyetlen kincse maradt:
egy hegedű.

Tarpay grófné szép szőke lánya miatt,
aki most éppen a Geiger szálában mulat,
egy cigányprímás, Sárközi Ferkó nevű,
hajnalig húzza, míg végre lángot vet
a hegedű.

Petőfi halála

Fehér zubbonyban,
sötét nadrágban az úton futok,
hátam mögött,
vive la republique - két ló dobog.
A hátam mögött
vashegyek futó célra hajlanak,
dzsidája végét
kengyelbe akasztja a két lovas.
Most...szembefordulni...
Vive la...szembefordulni...

Fehér zubbonyban - utolsó ruhám -
kengyelbe akasztott dzsidák előtt
- vive la republique -
szembe velem - vive... - lovak dobognak
és senki sem...

Nem, ne, csak így ne!
Hogy nem látja senki, nem így akarom!
Szembefordulni...
Nem látnak, nem tudják... csak dobogás...
Hisz nem is látják,
senki sem látja, hogy szembefordulok!
Így szúrnak belém
- vive la republique - így szúrnak belém.
Senki... lovak dobognak...
Nem, ne így legyen - vive la...

Lee van Cleef

Négy napja már, hogy nem ettünk és
Lee van Cleef csak ennyit szólt: "Hej!"
Lee ilyen fiú.

Hogy átmentünk a városon és lőttek ránk,
csak ennyit szólt: "Hej!"
Lee ilyen fiú.

Oregonban, hol vállon lőtték - bár látszott rajta, hogy fél nagyon -
csak ennyit szólt: "Hej!"
Lee ilyen fiú.

Egy utcasarkon megdögleni, hogy
előreküldesz négy másikat, hej,
ilyet, ilyet csak Lee tudott.

Messziről tudtuk, hogy ö érkezik,
így csak Lee van Cleef lova lép.
Barleycorn, Charley, Hombre és Dick
és a többi is mind összenéz:

"Igen, Lee van Cleef, ö érkezik.
Igy csak Lee van Cleef lova lép.
Hej, hej, hej, csak Lee lehet,
hej, hej, hej, csak Lee lehet."

És Fort Phil Carneybe egy szép napon
összekötözve érkeztünk, hej,
Leet vitték elöl.

Tenyerük élével ütötték torkát és
pofánkba ordított mindegyik:
"Hé, nézd! Nézd, nézd, Lee hagyja magát!"

Elvették rég a pisztolyát és
kötéllel húzták egy ló mögött, hej.
Lee hagyta magát.

Phil Carney legyen átkozott,
hol az égő, perzselő napon, hej,
Lee a földre került.

Ha Carneyből jössz, ne kerülj elém,
hol Lee van Cleef a perzselő napon állt,
Barleycorn, Charley, Hombre és Dick,
ha Carneyböl jönnél, vadásznak terád.

Mert Carney az, hol eltűnt Lee van Cleef.
"Hej, hej, hej, mondd, Lee hol lehet?
Hej, hej, hej, mondd, Lee hol lehet?"

Éjszaka iszkoltunk, mint a beteg kutyák,
egy lucskos telet csak átvacogni, hej,
négy beteg, négy beteg kutya.

Egy utcasarkon ácsorogtunk, mikor
karomba markolt és így szólt Dick: "Hej, nézd, ugye,
ugye Lee az ott, he?!"

Fényképész lett, ez járta róla,
nevettünk, ha ez szóba jött, "Hej, ez nem,
ez nem lehet Lee."

Utánaszóltunk, de elsietett.
Sose felejtem azt a csinos zakót, hej.
Ennek vége van.

Hátat a falnak és megdögleni,
Lee van Cleef tudta ezt remekül.
Barleycorn, Charley, Hombre és Dick,
nézd, ahogy a sarkon áll egyedül.
Várják, hogy Lee mikor érkezik.

"Hallod-e Dick, ugye Lee lova dobog?!"
Hej, hej, hej, csak Lee lehet,
hej, hej, hej, csak Lee lehet.

József Attila

A sínen egy vonat jön,
én állok ablakaiban,
és én fekszem az útjába,
egy ember, ki többfele van,
ki mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

Megleltem, íme hazámat
s nevemet hibátlanul.
Hogy hány hét is a világ,
a jó pap holtig tanul,
és mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

Ahhoz elég sokat próbáltam,
hogy szakaszolható legyek,
résztvettem mozgalomban,
kiváltam, elvegyültem s egyebek.
Egy mindenhol taníthatónak
kiosztva most már mindene,
és nem tudja megkérdezni,
hogy önnönmaga lehet-e.
Mert minden vonatnak mindegyik,
mindegyik ablakában ő,
csak ő áll, s hogy mindennek háttal,
azt nem tudja a tanított integető.

Kívülről...
Kívülről tudják már,
kívülről tudják már,
kívülről tudják már,
kívülről tudják már,
az összes versem...

A sínen egy vonat jön,
én állok ablakaiban,
és én fekszem az útjába,
egy ember, ki többfele van,
ki mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

Megleltem íme hazámat
s nevemet hibátlanul.
Hogy hány hét is a világ,
a jó pap holtig tanul,
és mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

F. M. Dosztojevszkij és az ördög

Egy hófehér éjszakán Fjodor Mihajlovics
Pétervárott megáll, mögötte senki sincs
csak egyvalaki,
s mert sejti hogy ki,
hátra se nézve szól Fjodor Mihajlovics:
"Szólj, Ördög, mi dolgod velem? Röviden szót keríts!
Aztán iszkiri!
Nem állhatlak ki!"
"Még ifjú író ön, Fjodor Mihajlovics,
- szólt egy hang a hát mögül - jövője drága kincs,
s a cár ellen itt
összeesküszik..."
"Vészes e társaság, amelynek tagja lett,
Párizst képzel ide Pétervár helyett,
mind csupa gőg,
összeesküvők."
"De már holnap reggelen láncban lesz, bizony,
és lakni fogja majd, megjósolhatom,
nyolc éven át
Szibériát!"
"Hohó - nevet föl erre fel Fjodor Mihajlovics -
írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs!
Lássuk tehát
Szibériát!"
"Még ifjú író ön - szól az ördög ott -
jobb hát, ha folytatom még a jóslatot,
mert lesz egy fanyar,
fura kanyar..."
"Mert jó, mondjuk szenved ott, Fjodor Mihajlovics,
és midőn visszatér, sok akadálya nincs,
a nagy könyveket
írhatja meg. Ám de most figyeljen, Bátyuska!"
"Mert e nagy művekben káromolja majd
régen volt társait, kikkel most összetart,
s a cár ellen itt
összeesküszik."
"És Párizs fertő lesz az új eszméivel,
a 'miért' helyett csak a 'hogyan'-t keresi majd, mivel
érdekesek
az emberek."
"Igy jut el az emberhez az intézmény helyett
- szólt a hang és nevetett, ott a hát megett -
Hihihihi,
Dosztojevszkij!"
Igy maradt végül ott Fjodor Mihajlovics,
rázva zúgó fejét, egy gondolata sincs,
hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Gondolat helyett
gondolatmenet.

Műcsarnok

Este van már, este van,
minden madár festve van,
még a fészkük is festett fészek.

Este van már, este van,
még az ég is festve van,
én magam is festett vagyok, no lám.

Én a képről lenézek,
egy megfestett legénynek
festékszeme min akadhat meg?

Nézek festék szememmel,
és megfestett eszemmel
jól megfestett gondolataim vannak.

Hátam mögött almafák,
én vagyok az ifjúság:
egy tájképből hangulatos rész.

Jól megfestett engemet
már valaki, s kerteket,
városokat pingált énmögém, no lám.

Tájképen ki víg vagyok,
édes üdvözlés vagyok,
festett lévén, mit tehetnék mást:

Hát én vagyok a hetvenes
évek ifja, ki nem leszek
úgysem más, csak víg.
Elégedett.
Festett.

Filmdal

és puskatussal és égre a kéz
és bajonéttal és tovább
és mindig hej,
és nem krumpliért, sem pedig paszulyért,
de mindig hej,
mint ágyban a kisasszonyok,
úgy döglenek a csillagok

három szabálya van a halálnak,
a bakra elsőnek - piros szekér -
s a fű alatt hej,
balgaság, vakhit van ott is,
a füalatt,
és végül hej-hej-hej-hej, he-e-hej,
Baksa János odavan,
Szántó János odavan,

megvasalt talpú száz piros szekéren
fényes zászlóval igazán csakugyan,
és akit hej,
és akit - míg a lovat verte - meglőttek,
az nincs ott hej,
a végnek is a végénél,
a véglegvégleg végénél.

És mindig csak végig,
a legvégéig,
a végnek végéig,
igazán, csakugyan,
és ott aztán hej,
a kő kemény lesz és a vaj puha,
és nincsen más csak igazán,
és nincsen más csak csakugyan.

És mindig csak végig,
a legvégéig,
a végnek végéig,
igazán, csakugyan,
és ott aztán hej,
a kő kemény lesz és a vaj puha,
és nincsen más csak igazán,
és nincsen más csak csakugyan.