A telihold dalai

A telihold dalai (1997)
1. Ima 2. A telihold dala 3. A képek dala 4. Demokrácia 5. A Parkett Ördöge 6. Volt egy időszak... 7. Holdkalap 8. Tóth Mariann 9. A fiú dala	10. Pénzügyesek 11. Szerelmes dal 12. Ismeretelméleti tétel 13. Kék páviánok 14. Széna tér 15. Mélyduma keringő 16. Sámándal 17. Népdal IV. 18. Ágyő

Ima

Csak egy szót adj,
Csak egy szót adj,
Csak egy szót adj,
Csak egy szót adj,

Ha levegőből, mit befúttál száján,
Midőn lelkessé lett a legelső Ádám,

Csak egy szót adj,
Csak egy szót adj,

Ha szádból, amely emberbe fújt lelket,
Midőn felébresztetted az első embert,

Csak egy szót adj,
Csak egy szót adj,

Most csend van éppen, és éjszaka,
És árnyék-temető,
És szárnyát csüggesztve vár, uram,
A levegő.

Hát csak egy szót adj,
Csak egy szót adj,
Épp csak egy szót adj,
Egyetlen szót adj.

A telihold dala

Ha holdfényre ébredsz, és felülsz az ágyban
Magad találod egy úszó szobában
A holdfény elönti a padlót, a széket
Némán szitálva megfürdet Téged

Három az óra, aztán negyed négy
Többé nem alhatsz, az agyadban fecskék

A Holdfényben álló nagy fényes lakásban
Te meztelen sétálsz egy kékszín-világban
Az ablaknál állva a holdfényes házak
Mint sötétlő őrök, vigyázzban állnak

Az asztalnál ülve szemfájdulva nézed
A mindent elöntő sok holdfényes képet

Negyed négy és fél négy, majd háromnegyed négy
Holdfény van a széken, agyadban a fecskék
Egymással keresztben szökkenve cikáznak
Sercegve betölti a holdfény a házat

Telihold tüzétől káprázó szemekkel
Látva a világot, azt mondja az ember
Láthatatlan kézzel hálót sző fejemben
Egy furcsa szándékú sötétlő nagy ember

A holdfény, a holdfény megéget, megéget,
A túlsó világból bolondít Téged
Nem érted, hogy mit látsz, nem érted, mit nézel
Itt hálókat szőnek nagy szándékú kézzel

Álmatlan ember ül sajgó szemekkel
És nem tudja mit hoz a káprázó tenger
Nem érted, hogy mit látsz, nem érted, mit nézel
Itt hálókat szőnek nagy szándékú kézzel

Na most ez hasonlat:
A jelen műsornak, nagy, átfogó képe a holdnak a fénye.
Mivel most világunk nagy holdfényben fürdik,
S mi velünk történik, azt máshonnan küldik.
Hát úgy hallgassátok a ma esti műsort,
Hogy minden dalával a holdfénytől elforrt.

Negyed négy és fél négy, majd háromnegyed négy
Holdfény van a széken, agyadban a fecskék
Egymással keresztben szökkenve cikáznak
Sercegve betölti a holdfény a házat

Telihold tüzétől káprázó szemekkel
Látva a világot, azt mondja az ember
Láthatatlan kézzel hálót sző fejemben
Egy furcsa szándékú ragyogó nagy tenger.

A képek dala

Minden reggel újra élek
Szemem kinyitva, ha körülnézek
Szemembe zúdulnak fürge kis képek
Szorosan, egymás után

Ébredéskor tolongnak képek
Mind azt akarják, hogy visszatérjek
Egy olyan világba, ahol kell éljek
Ahol a múltam van és a jövőm van

Minden reggel megtudom, hogy
Mi a nevem és azt hogy hol élek
Átismétlem reggelre kelve
Miért is ver a szívem

Emberfajta – szólnak a képek
– Embernek fajtája, kell, hogy ráébredj
Arra hogy folytasd, mit félbehagytál
Arra hogy agyadba vésd

Emberfajta – mondják a képek
– Ebbe a világba beküldtek téged
Nézd, amíg megteheted

Vésd agyadba, időd megszabva
Állj a sorba, emberfajta – mondják a képek
– Világba kerültél
Álomnak vége van, világnak nincs vége
Álomnak vége van, világnak nincs vége

Meg vagy szabva, emberfajta,
Szemedbe tódulnak hajnalonta
S mondják a képek – itt van, hát nézzed
Álomnak vége van, világnak nincs vége
Álomnak vége van, világnak nincs vége
Álomnak vége van, világnak nincs vége

Demokrácia

Midőn eljő majd az a fényteli nap,
Midőn népünk nagy hirtelen színt vall.
Vajon mely jegyben megyünk urna elé
Borítékba bezárt szavazattal?

Vajon mely jegyben, csak ezt kérdezem én,
S fejem nem szűnik dróton forogni,
S bármi felvillan, csak úgy távlatilag,
Szemrevételezem azt, hogy az mi.

Jöhet északról némi északi fény,
De belenyúlhat a rusz medve mancsa,
És a germánság ma már ténybeli tény,
Csak a telkem és házam akarja.

No, de mely jegyben, csak ezt kérdezem én,
Amíg tombol az önazonosság,
S közben távolról a jövő szelei
Csak az alvadó vérszagot hozzák.

Midőn szél támad, égve fú be az orrba,
Vajon merre van szélnek forrása?
És a méltóság, amivel szavazol,
Elönt úgy, mint a hébert az árja.

Egy választás, mely sorsdöntő,
Mert vissza nem vonható.
Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha, magyar szavazó.

Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha, magyar szavazó.

Vajon mit hoz majd az a fényteli nap,
Midőn népünk majd színt vall, mint villám
Borítékba bezárt szavazatjaival?
Félő, hogy hideg éj sziszeg aztán.

Jöhet északról némi északi fény,
De belenyúlhat a rusz medve mancsa,
És a fuldokló európai kéz,
Netán végleges mélybe ragadja.

Egész országunk, amely dróton forog,
És nem hajlik emerre-amarra,
Pedig több vas kéne, a tűz, ha lobog,
Ha bár védtelen nép, aki tartja.

No de mely vas lesz az a tűzbeli vas,
Kérdem, ha népünk majd hirtelen színt vall?
Vajon mely jegyben megyünk urna elé
Borítékba zárt tébolyainkkal?

Egy választás, mely sorsdöntő,
Mert vissza nem vonható.
Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha, magyar szavazó.

Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha, magyar szavazó.

Midőn eljő majd az a fényteli nap,
Midőn népünk nagy hirtelen színt vall.
Vajon mely jegyben megyünk urna elé
Borítékba zárt tébolyainkkal?

A Parkett Ördöge

Róla szólt az összes tánczene
Ő volt rég a parkett ördöge
Cikázott a lába meg keze
Mással nem ment el lány, csak vele

Sarokból bámulták, csókolták lába nyomát
Veszettül áttáncolt ezeregy vad éjszakát
A haja röpködött magasan feje felett
Telihold lehetett, amikor megszületett

Ő volt rég a parkett ördöge
S találd el azt, hogy mi lett vele
Aki rég az éj császára volt
Főorvos a MÁV-korházban most

Éjszaka császárának vagyok a betege
Reumás vagyok, így lettem az esete
Éjszaka császárának vagyok a betege
Most mondd meg, hitted azt, hogy ez lesz majd ővele

Ő volt bíz a parkett ördöge
Egy tánczene sem szólt nélküle
A lányok szája forrón nyílott szét
Ha meglátták a parkett ördögét

S orvosi köpenyben szembejött éj hercege
Ott a MÁV-kórházban, nézem, hogy mi a fene
Esküszöm, azt hittem róla, hogy régen halott
És a múlt kísértete jön a köpenyben ott

A régi zene még fülembe cseng
Széjjelnyílt a tömeg, ha megjelent
Azért nyílt a tömeg előtte szét
Mert imádtuk a parkett ördögét

S kérdezi: "Na kérem, hogy van az izülete?"
Ott a MÁV-kórházban a parkett volt ördöge
S miközben bámulom az éjnek volt hercegét
Mondom, hogy szaggat még, de most már csak kicsikét

Ő volt rég a parkett ördöge
Ha rámozdult, mint veszett fene
Úgy járt neki lába meg keze
Hogy úgy hívtuk, hogy parkett ördöge

Legendás sztorikba foglalták az ő nevét
Ezeregy mellbimbó dicsérte varázskezét
És most meg azt mondja a MÁV-kórházban nekem
Hogy neki valahogy gyanús az izületem

Vegyes érzelmekkel mentem el
Kérdezek, de senki nem felel
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
Engem majd a parkett ördöge
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
Engem majd a múlt kísértete
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
Bárkit is a múlt kísértete?

Volt egy időszak...

Volt egy időszak, amidőn éjt-nap
Lapot keverve kártyáztam én.
Káró, kőr, bubi, királynő.
Töprengve Isten természetén.
Az egyik lap a másik fölé,
Töprengve Isten természetén.

És volt egy időszak, mikor a holdat
Mindent felejtve bámultam én,
Klári, Edit és Velkei Margit,
Az egyik lépett a másik elé.
Az egyik lány ment a másik mögé.
Az egyik lépett a másik elé.

És jöttek éjek, világűr mélyek
Hogy egymást cserélték asztallapok
Ömlött a bor, sok társaság volt,
Kezemről az órát elvesztve rég,
Bámultam az idő természetét.
Kezemről az órát elvesztve rég.

És volt egy korszak, mikor a holtak
Túlsó világból üzentek át,
Platon, Swedenburg, Proust és Krúdy
Betűk hemzsegtek hangyák gyanánt.
Könyvekből épült kártyavár,
Hemzsegtek a betűk hangyák gyanánt.

Ideje van már, hogy vízre szálljak,
Fénylapok úsznak a felszínen.
Jobb lenne élni, ámde túl a fák már
Arany kezükkel intenek nekem.
Arany kezükkel intenek nekem.
Arany kezükkel intenek nekem.

Jobb lenne élni, ámde túl a fák már
Arany kezükkel intenek nekem.
Arany kezükkel intenek nekem.
Arany kezükkel intenek nekem.

Holdkalap

Felnyúlok a holdkorongért az égre
Leveszem s ráteszem fejemre
Égeti egy kicsit – kicsikét zavar

Fejemen égő holdkalappal
Keresem hogy miről daloljak
Mert lehet bármiről – így aztán lehet

Esetleg az se rossz egy téma
Hogy két nő látogat meg még ma
Egypetéjű ikrek, egyformák nagyon

Na most ez éjszakára esne
Én meg a konyhába sietnék
Hogy összeüssek ott valamit nekik

A konyha tán még egy jobb téma
Tegyük fel eltévednék benne
Zavar a klopfoló meg a sok edény

Fejemen égő holdkalappal
Edények közt én válogatva
A zörgő oszlopok mögött, hogy mi van
A zörgő oszlopok mögött, hogy mi van

Talán egy váratlan kis holttest
Amihez már nincs meg a tettes
Mindenki csak lapít – ártatlan világ

Az ikrek sugdolózva várnak
Én meg az ablakon kimászva rendőrért elmegyek
De mégse oda

Ártatlan világ ez
Mindenki lapít feszt
Sok-sok százezer – nem követte el egy sem

Csontváz vár szekrényben
Bárhogy volt, csak éljek
Ám az éjszaka titkon dolgozik ott bent

Esetleg az sem rossz egy téma
Hogy égre szálljak éjjel én ma
Onnan rikácsolok: erkölcsi halottak!

Morális rengeteg halottak
Hát kikre hárul majd a holnap
Lefojtott rengeteg – pofátlan világ!

Fejest a holdkorongba innen
Pucéron várnak lent az ikrek
A jövő nemzedék egymásnak esik

Fogalmuk sincs, hogy mért hülyülnek
Hogy miért nincsen jól egy ünnep
A zörgő oszlopok mögött, hogy mi van
A zörgő oszlopok mögött, hogy mi van

Fejemen égő holdkalappal
Edények közt én válogatva
A zörgő oszlopok mögött hogy mi van
A zörgő életek mögött hogy mi van
A zörgő oszlopok mögött hogy mi van
A zörgő életek mögött hogy mi van

Tóth Mariann

Rövidke zöld ruhában voltál,
Amikor velem kezet fogtál,
Nagy társasággal érkeztél közénk.

Abba a füstös, nagy szobába,
Egyesek ülve, mások állva,
Nagy lárma volt, és bemutatkozott
Mindenki ott mindenkinek.

Rövidke zöld ruhában voltál,
Amikor velem kezet fogtál,
S úgy mutatkoztál be, hogy Tóth Mariann.

Valami rögtön rémlett, rémlett,
Hogy valahol láttalak már téged,
S amellett, hogy tetszettél nagyon,
Bevágott, hogy itt még valami van.

Azután többször összenéztünk,
Egymástól távol volt a székünk,
Tán ezt a lányt én ruhátlan ismerem...

És akkor felrémlett egy este,
Amikor Soós Lajosnál egyszer
Három fiú, nevettünk nagyot
Bizonyos pornófilmeken.

Egy lányt külön dicsértünk,
Föltűnők között, ki föltűnt,
Megdicsértük: - Ez aztán igen!

És megint rád át néztem,
Te pedig ott a széken,
Abban a zöld ruhában intettél: - Igen!

Előredőltem ott a széken,
És hozzád átszóltam, hogy: - Tényleg?
Te eltaláltad, hogy mit gondolok?

S te ott, a társaság zajában,
Abban a csöpp kis zöld ruhában,
Nevettél nagyot, azt mondva, hogy:
- Ezt kitalálni nem volt nagy dolog!

S azontúl úgy ültünk ott ketten,
Az asztal két végénél, szemben,
Mint akiknek édes titka van.

Hogy abban a lármás társaságban
Egy órát egy kis cinkosságban
Lehettem veled, oly jól esett.
Köszönöm néked, Mariann!

Köszönöm néked, Mariann!

A fiú dala

Mennék szórakozni,
magam jól érezni,
valami tágasnak,
magam átengedni.
hahó....

Mennék a világnak,
akármit csinálnak,
abban majd részt venni,
magam át engedni
hahó...

Húszmillió forint,
és befogod pofádat,
szétkúrjuk a csajod,
úgy fogsz élni, ahogy mi,
hahó...

Ahogy van, úgy van jól,
fontos, hogy érezzem,
ennek a tágasnak
magam át engedjem.
hahó...

Fogadj be, fogadj be,
világom fogadj be,
akármilyen is vagy,
részemről szerencse
hahó...

Menj vissza anyádba,
teneked be vagyunk zárva
eredj, ahol szopatnak,
úgy fogsz élni, ahogy mi,
hahó...

A világ olyan, mint
lennie kell neki,
úgy tágas ahogyan,
önmagát engedi
hahó...

A jövő én vagyok,
a jövő az enyém,
ki is kívánná más
az életet, mint én?
hahó...

Szétkúrjuk anyádat,
telinyomjuk pofádat
ez az élet az élet,
leesszük rólad a szépet,
hahó...

Szórakozni mennék,
csakis szórakozni,
ennek az életnek
tágasnak kell lenni,
hahó...

Neki a világnak,
akármit csinálnak,
abban most részt venni,
magam át engedni
hahó...

Krokodilfogakból
van a derekunk szíja,
és gyíknak bőréből
szemünknek a fénye,
hahó...

A világ olyan, mint
lennie kell neki,
úgy tágas ahogyan,
önmagát engedi
hahó...

Megyek a világnak,
akármit csinálnak,
abban kell részt venni,
magam át engedni
hahó...

Fogadj be, világom,
ahogy vagy, csinálom,
fogadj be, fogadj be,
részemről szerencse,
hahó...

Fogadj be, világom,
ahogy vagy, csinálom,
fogadj be, fogadj be,
részemről szerencse,
hahó...

Pénzügyesek

Ma a pénzügyi diktatúra a sikk,
Akik ügyesek, mind pénzügyesek.
Az állampolgár régente komcsi volt,
Vagy nem volt komcsi, ez volt a divat,
És itt az új, csodás pénzügyi elnyomás, a zseb-átvilágítás,
Itt van az új idő, új diktatúra jő, a nagy közpénz-lenyúlás.

Avagy pénzügyis vagy a, vagy nem vagy az,
Nem vagy pénzügyi, tied a güri,
A diktatúra máma már pénzügyis
Zsebedben kutat, van, mutat utat,
A régi jó, puha komcsi diktatúra helyett a pénzügyi jött,
Amely már ott lapult, készen, hogy ránk nyomul vén Kádár háta mögött.

Régen a zsaru sliccedbe nyúlhatott,
Ha politikailag ért gyanú,
Máma a zsebed kutatja át a szerv,
És a pénzügyisnél van az adu.
De mást ma sem tehetsz, legfeljebb elmehetsz, demokráciádba be.
De mást ma sem tehetsz, ugyanúgy elmehetsz, az édesanyádba be.

Máma az ügyesek mind pénzügyesek, nem párttagok,
Ma már a pénzügyi diktatúra kisfia vagyok.
Ő mutat új utat, míg zsebedben kutat, ahogy a zsebtolvajok.
Ő mutat új utat, míg zsebedben kutat, ahogy a zsebtolvajok.

A függöny fölment, itt az új felvonás,
Ma az ügyesek mind pénzügyesek.
Az ő gyerekük mehet Oxfordba majd
A tied marad állni a szarat,
Lám, itt a pénzügyi diktatúra na mi, kövesd az új divatot.
Ne hagyjad el magad, dugd az aranyad, s folyton lopni fogok.

Ma már a pénzügyesek olyan ügyesek, jól raboljanak,
De hát akkor meg kor miliőben lopni is szabad.
Lopd vissza tőlük azt, amit ők állami szinten leakasztanak.
Ne csak a rossz, duhaj, pénzügyi vérvonal jusson el Oxfordba majd.
Ne csak a rossz, duhaj, pénzügyi vérvonal jusson el Oxfordba majd.

Ne csak a rossz, duhaj, pénzügyi vérvonal jusson el Oxfordba majd.

Szerelmes dal

Mióta a világ varázstalanítva lett,
Mióta minden banális óra szerkezet.
Megfejtett világból csak téged nem értelek.
A megfejtett égbolt miattad maradt végtelen.

Mindennek árát mióta jól tudom,
A te értéked messze van, túl a számokon.
Kívánom a tested, csak azt nem érthetem,
Minden részéből miért az arcod kell nekem.

Magasba száll a kenyér ára,
Ólommal telve a pára,
De az, hogy téged nem értelek,
Hogy is köszönjem meg neked
Azt, hogy szeretlek?

Mióta a világ varázstalanítva lett,
Csak te maradtál titkos értelmű képzelet.
Tested a gazdag mindent kínál nekem,
De én csak az arcod, az arcod kívánom végtelen.

Mióta a világ saját eszébe szállt,
Te vagy az, akinek nincsen értelme egyáltalán.
Mióta a világ varázstalanítva lett,
Végre miattad nincsen értelme semminek.

Mióta a világ titoktalanítva lett,
Már mindent értek,
Egyet kivéve: Tégedet!"

Ismeretelméleti tétel

A szemedbe enyhe bánat osont,
Nem értem, hogy abban mi is a gond,
Hogy semmi mást nem értünk meg a
felebarátunkból, mint a változásokat,
melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.

Látom, ahogy kitárod a karod,
Közé bújok, vagyok, aki vagyok.
Mert semmi mást nem értünk meg a
felebarátunkból, mint a változásokat,
melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.

Mától fogva politikus vagyok,
Aki a más közönyétől ragyog.
Hisz semmi mást nem értünk meg a
felebarátunkból, mint a változásokat,
melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.

Azért lettünk mi mostan szabadok,
Mert megengedték nekünk a nagyok.
Hisz semmi mást nem értünk meg a
felebarátunkból, mint a változásokat,
melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.

Kicsi kertben kicsi törpe áll,
Az orrával a szél fuvolál,
Nagy orrából azt fújja a szél:
Hogy semmi mást nem értünk meg a
felebarátunkból, mint a változásokat,
melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.

könyvben lapozgat a szél,
Átszellemült árny a könyv, ne félj,
És már ő is csak arról mesél,
Hogy semmi mást nem értünk meg a
felebarátunkból, mint a változásokat,
melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.

A szemedbe enyhe bánat osont,
Nem értem, hogy abban mi is a gond,
Hogy semmi mást nem értünk meg a
felebarátunkból, mint a változásokat,
melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.

Kék páviánok

Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
nagy tüntetés lesz a Kossuth-szobornál.
Magam részéről én a tömegben állok,
Kezemben kékszín pávián szótár.

Abból fordítom, mit mond a szónok,
...
...
...

Közben magamra keresztet szórok,
Lássák, hogy más kultúra illet,
Jóllehet páviánnép közt szorongok.

Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
Magam részéről közéjük állok.
Kék színű szőrük ha éppen vedlik,
Ruhámon ott lesz tetőtől talpig.

Eljövetelükre rég számítottam.
Kérdezéskor ezt mondom nyomban
Ha faggat majd egy pávián tiszt,
Érdeklődik, én rögtön tiszt-
Érdeklődik, én rögtön tisztázom,
Ázom fázom, ázom, fázom...

Kék páviánszőr fehér ruhámon,
Tolmács nem kell, ott a szótár,
Bólintok majd minden páviánszónál,

Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
Minden rémképet valóra váltók,
Ülőgumóik alatt aranyzsámoly,
Míg holdra bőgnek az országházból.

Aztán eső jön hosszú fonálban,
Mossa-mossa kék csuhámat.
Alóla előjön a hófehér öltöny,
Az egyik szót most a másikba öltöm.
Az egyik szót most a másikba öltöm.

Állok ott majd hófehéren,
Ezt is megértem, kérem szépen.
Ezt is megértem, kérem szépen.

Most meg zöldek jönnek, sok rinocérosz,
Vezérük egy nagy kultúrhérosz.
Ejha! Szarvuk az orron, rajta meg csillag,
Megszállnak mindent, s zölden csillog.

Az anyjuk istenit! Elvágódok,
Csillaghordó rinocérosz,
Zöld csillaghordó rinocérosz,
Zöld csillaghordó rinocérosz,

Országnak háza zöldben csillog,
A napra bőg sok rinocérosz.
A páviánok villákba bújnak,
Ott panaszkodnak az anyjuknak.

A páviánok villákba bújnak,
Ott panaszkodnak az anyjuknak.
Én meg itt állok hófehérben,
Kérem szépen, kérem szépen.

Új szótár van, muszlim, vagy mi,
Ana ha beg bah, így kell szeretni.
Ana ha beg bah, így kell szeretni.
Új szótár van, muszlim, vagy mi.

Zöld világ jött, már kék sincsen,
Na most ellenállok, kérem szépen.
Nyíltan hányok magamra keresztet,
Lássák, hogy más kultúra illet,
Hogy engem más kultúra illet,
Csak a saját kultúrám illet.

A hírt vigyétek meg a gyerekeinknek,
Hogy minket a saját kultúránk illet,
Vigyétek meg a gyerekeinknek,
A hírt, hogy nem! Nem!
A hírt, hogy nem! Nem!
A hírt, hogy nem! Nem! Nem! Nem!

Széna tér

A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát,
Összegyűlt mindegyikük, negyvenezer szoldát,
Jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan,
Negyvenöt vad telén, kezdődjék már a roham.

Álltak és vártak utolsó parancsra,
Az égen Sztálin-gyertyák ragyogtak,
Áttörünk! Áttörünk! A Széna téren át.
Áttörünk! Áttörünk! A Széna téren át.

A Széna tér fényben ég, ott várnak az oroszok,
Mindenük a fegyverük, és a parancsnokok.
Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,
Nincs sötét, nincs esély, nem fut ki egy egér.

És a tisztjeik fölemelt kezekkel
És az utcákra szegezve a fegyver
Nem jutnak át! Nem jutnak át! A Széna téren át.
Nem jutnak át! Nem jutnak át! A Széna téren át.

Új napot a romok alatt, helybeliek, magyarok.
Városukat a sok csapat, a fényes sisakosok
Megszállták, s az itteniek bújnak a föld alá,
Bőr ömlés, kisgyerek, és kívül a sok szoldát.

Szemben egymással németek, oroszok,
Éjjel jéghideg éjszaka, fog vacog,
Fényben áll, fényben ég a Széna, Széna tér.
Fényben áll, látom, hogy ég a Széna, Széna tér.

A Hattyú utcán, az Ostrom utcán csillog a sisaközön,
A sok szoldát szorosan áll, majd a parancs, ha jön,
És fél három, és érkezik, és fut, és ordítva rohan,
A fény felé negyvenezer, mindegy, már itt a roham.

És az oroszok tüzelnek, tüzelnek,
Ők meg ledűlnek, ledűlnek, ledűlnek,
Üvölt a tér, dől a vér, és ég a Széna tér.
Negyvenöt vad telén a Széna, Széna tér.

A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,
Itt feküdt el sok tízezer, s nézem a házak falát,
Golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok,
A Széna tér látom, hogy ég, és kik elbújtak ott,

Bújt a pincébe apám és anyám is,
Míg a szoldátok üvöltve, halálig
Így megyek, én így megyek a Széna téren át.
Így megyek, én így megyek a Széna téren át.

Mélyduma keringő

Ó, a nyugat, a nyugat!
Szép nyugat, szép vadnyugat!
Rég ajánlom én,
s lám itt van szegény.

Ó, én szegény kis hazám!
Már nem ajánlanám.
Nem ez volt a cél.
Állkapcsa acél.

Temetik Kissingert, Bob Dylant,
Izgalmasak voltak énnekem,
S mondtam, szólj csak, szólj,
Örökké rock and roll.

Hosszú haj és a dzsessz,
Izgalmasak voltak feszt.
És Kádár Jánosék
Csak a rock and rollt félték.

És a nyugat, a nyugat!
Legyőzte a Kádárokat.
Szerteszálltak ők
Még a századvég előtt.

Picike szobámban sírok én,
Még az unokám is Bob Dilén,
És a Beatlesek
Már kábszer-dílerek.

Ó, anyukám, anyukám!
Nézz ide, nézz ide rám!
Öreg lett kisfiad
A Vadnyugat miatt.

Jánosom és Kadarom!
Én a szemem lehunyom.
És szemhéjam alatt
Látok sztárokat.

Marilyn Monroe és Mick Jagger,
Rágógumi-ködben úsznak el,
És Andy Warhol
Hófehér hajjal szól:

Hé, magyarok, magyarok!
A concept már régen halott.
Szegények lesztek bizony,
Úgy, ahogy voltatok.

Hát a franc hitte ezt vón'
Kérdezlek, vén Bob Dilón,
Hogy a rock and roll
Ily fekvésben is szól.

Amerre én elmegyek a kertünk alatt látom a virágokat.
Mondom nekik: - Ti virágok, bizony, nekünk ez a korszak maradt.

És édes haver, Bob Dilén
Picike szádat puszilom én.

Sámándal

Remegnek a, remegnek a holdból szálló fényhullámok
átjárják az őrült várost,
Remegnek a, remegnek a fényhullámok rángatják a
káprázódó kristályhálót.
Remegnek a, remegnek a kőben járó, vízben járó
körben járó szellemtáncok,
Beleremeg, beleremeg minden, minden, égben, földben,
arcban, bőrben, álomködben.

Éjszakánknak, éjszakánknak holdfényjárta mély kútjában
szertevibráló fényhártyája.
Szikrát szór a, szikrát szór az ember szemébe, állat szemébe,
káoszt varázsol a forma helyébe.
Szétszórja a, szétszórja a szempont szabályát, az ész logikáját,
hitmagyarázó szó mágiáját.
Beleremeg, beleremeg minden, minden, égben, földben,
arcban, bőrben, álomködben.

Semmi sincs már, mint volt régen, mégis kísért a múlt fényében
minden elmúltak szellemképe.
Remegnek a, remegnek a fényhullámok rángatják a
káprázódó kristályhálót.
Létfenntartó látszatok közt csetlik-botlik az ember lépte,
a létfenntartó látszatok képe.

Népdal IV.

Nem vagyok szomorú,
nem vagyok vidám se,
azt az én kedvemet,
tudja a Jóisten.

Csak az Isten tudja,
azt, hogy én mit érzek.
éneklek magyarul
itt valami szépet.

Szépecskén éneklek,
pengetek, pengetek,
míg mennek az égen
változó fellegek

Változó fellegek
menjetek, menjetek.
Úgy választottam én
nem megyek veletek.

Én már itten ülök
pengetve, pengetve
a húron matatva,
kedvemet érezve.

Hát hova is jutnék
gitáromnak nélkül
tán fellegek között
végezném én végül.

Jaj, de itt akarok,
a fő'dön akarok
én csak szívesebben
húrokon matatok.

Ágyő

Ágyő!
Az évszázadnak már ágyő!
Ágyő!
Korszakoknak vége jő.
Századból a huszadik
éppen most elbúcsúzik,
Ágyő! Ágyő!

Idő!
Óceán apad-dagad,
Ágyő!
Népek most színt vallanak.
Századból most huszonegy
évekből kikecmereg,
és szinte jő.

A nők vérét szívó sárga hold
úgy bőg, mint most én óbégatok.
Dagad a világharag,
búcsúzni csak szépen szabad
Ágyő! Ágyő! Ágyő!

No lám!
Új kor jött reánk szívem,
Tovább,
gyere velem, fogd kezem!
Vallások és a fajok
közötti új haragok
között legyen.
Legyen!
Csak az égen hold legyen.

Kereken
duzzadjon a tengeren,
azok a lomha vizek
és az új porkrízisek
jöveljenek.

No lám!
Megdagadt az óceán.
A szád
duzzadtan csak csókra vár.
Puffad a világharag,
és vele együtt dagad
a szád, a szád!

A hold,
lengedezik fent a hold.
Bolond,
most kicsit bolond vagyok.
Kicsikét veszett az ég,
kicsikét remeg a kép,
de semmi gond.

Ágyő!
Korszakoknak vége van.
Az idő, az idő is kortalan.
Mert ami majd érkezik,
még bizonyos ideig a holdban van.
Még bizonyos ideig a holdban van.

Ágyő!
Ez az idő épp lejár.
Ágyő!
Az óceán épp menstruál.
Századból a huszadik
kalaplevéve megy itt
Ágyő! Ágyő!

Ágyő!
Szerintem én is megyek.
A jövő
sohasem volt élvezet.
De ez a most érkező
puha vonású jövő
elég meredek.

Ma már minden megoldás érdekel.
Itt a dagály, egy évezrednyi süllyed el.
Ma gondolkozni nehéz,
helyette az ítélkezés
a kényelmesebb.

Ágyő!
Szerelmes se legyél, szívem!
Ágyő!
Főként belém, ha kérhetem.
Na ez volt a huszadik,
ami most épp búcsúzik,
épp énvelem.

Ágyő!
Az évszázadnak már ágyő!
Ágyő!
Korszakoknak vége jő.
Századból a huszadik
éppen most elbúcsúzik,
együtt velem.

Századból a huszadik
éppen most elbúcsúzik,
együtt velem.

Századból a huszadik
éppen most elbúcsúzik,
együtt velem.