Új dalok

Új dalok (1990)
1. Rajtam maradt télikabát 2. Illegalitásban 3. Polka 4. Esetleg Edit 5. Kelet-Európa 6. Népdal II. 7. Népdal III. 8. Kamasz 9. Csönded vagyok	10. A jobbik részem 11. Amikor begerjed a jóindulat 12. Paraszt 13. Gróf Széchenyi István… 14. Gyerekdal 15. Ideálom 16. A képzelet szálfái közt 17. Lánchíd 18. Szülés

Rajtam maradt télikabát

Rajtammaradt télikabát,
forró lettél nagy, lomha takaró.
Kigombollak, télikabát,
vitorlázzunk szélben, mint a hajó.
Nyomj a földhöz télikabát
el ne szálljak, érzem a hajlamot.
Mit szólsz hozzá, télikabát
megértük az új tavaszot.

A fák mind túlöltöztek,
lányok mind levetkőztek,
autók meg összetörik maguk,

a szél meg fúj, az őrült,
télen mi énbelém gyűlt,
a szél most szétfújja, árasztja szanaszét.

Lányok meg szét az utcán
járnak, mint Isten ujján,
záródik fényesen a marok.

A szél csak fúj, az őrült,
és aki túl elszédült
a szél most szétfújja a városban szanaszét.

Én talpig télikabátban,
nagy nehéz boldogságban,
a lányok meg túlvetkőzték maguk.

Rajtammaradt télikabát,
még nem tudtam reggel hogy ilyen ez,
kigombollak, télikabát
szélben csapdoss nagy lomhán ijedezz.
Túlvetkőztek, télikabát,
túlvetkőztek, érzik a hajlamod
na mit szólsz hozzá, télikabát,
megértük az új tavaszot.

A szél meg rá, az őrült
könnyű az új cipőjük,
Vékony a rájuk tapadt ruha,
ringnak az Isten ujján,
szóról szóra megtanulnám
sorra a lábuk, a combjuk, a fenekük,

ez évben harisnyájuk
feketén feszül rájuk,
s átlátszik átlátszik, átlátszik az egész.

A bőrön vékony pántok
húzódnak ostor, átok,
és minden átlátszik, átlátszik remekül.

A szél meg fúj, az őrült,
és jár a túlvetkőzült,
üdvözült, levetkőzött, a széltől jól legyőzött,
kivetkőzött tömeg.

Illegalitásban

Ott én elszúrtam, hogy '88-ban,
Elvettem feleségül Marit.
Pont '88-ban, március hóban,
Midőn a politika szakít.

S a komcsik pártja megy új irányba,
S velük a Mari apja, aki
A régi gárda kemény titánja,
És pont az ő lánya volt Mari.

Március hóba' ütött az óra,
Elvettem épphogy ezt a Marit,
S még aznap este, majd hanyatt esve
Hallom: az após pártja szakít.

Mondok apósnak: te aztán jó vagy,
Marha nagy politikus, öreg!
Az ember nősül, hozzád megy vőül,
S bánja rögtön meg.

Ha előbb mondod, hogy ti lekoptok,
Hiába Marin a nagy didi,
Popó hiába, ha komcsi lánya,
Frász, aki elveszi.

Sírt ott az árva, hogy így-úgy a lánya,
De én csak rosseb, aki megesz,
Majd medvebőrre ketten ledőlve
Megittunk whiskyt, három rekeszt.

S ottan ledőlve, kissé enyhülve
Rászólok: tudod, hogy mit, öreg?
Mit előbb mondtam, azt csak kínomban
Mondtam a Marit illetőleg.

A whiskyd is jó, a lányod is jó,
S azért, mert a pártod most szakít,
S hogy én elszúrtam pont '88-ban,
Nem balhézok itt.

Mennek az évek, jönnek az évek,
Azért a komcsik pártja kemény.
Vonuljunk máma illegalitásba,
Hátha van remény!

Ugrott apósom, nagy régi sólyom,
Mindene az illegalitás,
Revolvert rántott és így kiáltott:
De jó kis elvtársam vagy, Balázs!

Bár én elszúrtam ott '88-ban,
Egy komcsi házba mentem vejül,
Azért az hőstett, hogy az időknek
Néha az ember szembeszegül.

Az após pisztolyával megyünk illegalitásba,
Megtanít, mi a vörös segély.
Éj-nap összebújva, röplapokat nyomva
Az ember a jég hátán is megél.
Az ember a jég hátán is megél.

Polka

Így járják most a lengyelek,
a csehek tápászkodnak,
magyarok hetykén ugranak,
hóráznak románok.

Kavarog bőszen kocsmagőz,
Julcsa meg Mariska,
márványban Habsburg nagybajusz
megrepedt a kripta.

Szaporán, szaporán lengyelek,
bőszebben románok,
magyarok ugrani, ugrani még,
szidják az anyátok.

Koló, kujavják, nagybotos,
kisbotos és a vesszős,
cigányoknak meg a rókatánc,
vigadós és kesergős.

Ukránok ruszinok és zsidók,
vendek plusz a szászok,
zsidózzák egymást nagyhevest
bulgárok albánok.

Járják a csizmák bocskorok,
porzik a, porzik a padló,
ablakon betolva szép fejét
bámul egy fehér ló.

Hogy járják most a lengyelek,
a ló csak ámul-bámul
különös ló ez: ért csehül
szerbül és románul.

Sörényén alvad a régi vér,
szügy meg csüd piszokban,
kantárja díszes, de az orosz
keze nyoma ott van,

Szlovén az istráng, török a nyereg,
horvát a zablája,
lengyel a kengyel,
de az orosz szoktatta kantárra.

Járják a csizmák, bocskorok,
porzik a, porzik a padló,
látván ezt megnyitja szép fejét,
így szól a fehér ló:

Táncosok táncoson jó urak,
állok szolgálatra,
véget ér lassan majd a bál,
ki ül a hátamra?

Hajnal, a hajnal, a pitymallat,
fényében várok fehéren,
pattanjon hátamra az, ki bír,
szálljon innen vélem.

Porzik a padló, nyerít a ló,
ez a bál készületlen,
hajnali fényben, ha szól a kakas,
ki ül majd fent a nyeregben?

Kiben lesz erő, az az erő,
felhágni, fel a nyeregbe,
románok-rácok, cseh-magyarok
kivel is szálljak mennybe?

Itt van a hajnal, táncosok
tűhajnal szúr a szembe,
elvinne titeket, szállna a ló,
ki bír fel majd a nyeregbe?

Hova is, hova is, táncosok,
kérném a célját az útnak,
köztetek egy is mondja meg,
és az égbe juthat.

Esetleg Edit

Valahogy épp meg vagy,
midőn a lég megfagy,
sajátos tűzhullám árad beléd.
Mindenki kivan.
Nézed, hogy mi van?

Nézed, hogy mi történt
most itten egyébként
s látod az ajtón ott épp egy nő belép.
A neve Judit.
Esetleg Edit.

Eleddig kókadtál,
valahogy meg voltál,
és tessék, besétál
valami Judit,
Esetleg Edit.
És te meg belevágsz.

És már a metrón széjjelszeded,
és az a szédült, izzadt kezed
csatangol szanaszét,
és ebben az a szép,
hogy akkor megtudod, hogy minek,
minek e szédült élet neked?
s minek vagy tőle ily veszhetett.

Mindegy, a neve mi, fontos, hogy engedi
Mindegy, a neve mi, csak engedjen neked.

Csak ez a nő itten,
a metrón meghitten
csak ez az egyetlen,
csak ez igazi.
csak ez a Judit.
Esetleg Edit.
Csak ez igaz itt.

Kérded, hogy mért is vagy,
mikor itt kivannak,
már te is kivolnál,
mikor egy Judit,
esetleg Edit,
igaz lesz megint.

Tovaris, hányinger
fogott el már reggel
és akkor még egyszer
bejött egy Judit,
esetleg Edit,
és akkor belevágsz.

És már a metrón széjjelszeded,
csatangol szédült, izzadt kezed
s már minden szanaszét,
hát mi kell más egyéb,
mikor egy Judit el
el-el-el igazít

Mindenki kivan, kivan, kivan.
És te meg nézel, mi van? Mi van?
És jön az igazi,
aki eligazít,
egy Edit, vagy Judit,
eligazít.

Csak ez igaz itt,
csak ez a Judit
Esetleg Edit.

Csak ez igaz itt,
Csak ez igaz itt,
ez eligazít.

Kelet-Európa

Európa lichthofja,
kidobált szemetek, a fal ridegen mered.
Kelet Európa,
vagy Kelet-Közép-Európa,
sor került rád is, Káin, mostohagyerek
Édes szívem, te,
vak süket nóta,
ócska a verkliéneked.

56-Európa,
68-Európa,
debillé pofozott, ősz, eltorzult gyerek.
Kelet-Európa
ott ülnek a boltban
tiranno- marxo-geronto és trabantfejesek.
Kényszeres nóta,
vak zongorista,
hallgatom tompa éneked.

Félszeg Európa.
részeg Európa,
rokona embernek
így hát majomrokon,
Nem is Európa,
igenis Európa,
szemüveged kapd le, tán jár még egy pofon.
Nem is Európa,
igenis Európa,
mit álmodsz, én továbbgondolom.

Prága-Európa,
Varsó-Európa,
szőrszálat hasogatsz, csűrsz és csavarsz.
Remény Európa,
röhej Európa,
jópofa hatalmi játék e tavasz.
Édes szívem, te,
reszli Európa,
álmom, hogy másmilyen maradsz.

Na mi van Európa,
Kelet-Európa,
hol a bal, hol a jobb, már nincs itt irány.
Reszli-Európa,
Köztes-Európa,
feketepiacon vett engem anyám.
Hájas az élet,
részeg kis népek,
sok egymást vádoló talány.

Most te jössz Kelet Európa,
mindennek tudója,
bakancsban ugrálod hős tojástáncodat.
Valaha-Európa,
csak volt Európa,
adtál te ezért már vért, szégyent sokat.
Járd, Kelet-Európa,
tánc van, Kelet-Európa
táncolj, mert éppen most szabad.

Lóden-Európa,
kübli Európa,
ahol a tömegbe szállt, leszállt az ész.
Gyerünk Európa, Kelet-Európa
sunyítva képzelegsz és röhögsz, ha remélsz.
Édes szívem te, szóljon a nóta,
énekeld az; hogy semmi vész.

Szeretlek Európa,
földnek sója,
vén gazemberek játéka, szívem.
És ismét, Európa,
Kelet-Európa,
mondd azt már kérlek, hogy igen.
Szűk, boros szájjal,
én fölém hajolva
dúdold még ezt kicsit nekem:
igen, -Kelet-Európa -

Népdal II.

Esik eső a kertre,
esik eső szívemre,
haj, kinti áztatja,
a benti meg megfájdítja.

Kint a mezőn hó zuhog,
szívemben is hó zuhog,
míg a kintit szél tépi,
csendben hull a szívembéli.

A barátom van kint is,
meg bent a szívemben is,
táncol ez víg fiú,
szívembélit marja a bú.

Van egy rózsám, szép tiszta,
szívemben a másikja,
bent rózsám sóhajtja,
hogy a kinti csak óhajtja.

Van egy ország térképen,
szintakkora bent mélyen,
állok határukra,
hogy legyek meghatározva.

Kinti hazám s szívbéli,
egymást határnál éri,
állok határcsíkra,
ott ismerek enmagamra.

Népdal III.

Mondják, jó nagy marha vagyok,
hogy utánad járogatok.
Én istenem, mit csináljak,
Kell, hogy te utánad járjak.

Édesanyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem soha,
Hallgattam a lányokéra,
S nem az édesanyáméra.

Jól van fiú, jól van lányok,
Nem haragszom én már rátok.
Hát istenem, mit csináljunk,
Kell, hogy egymás után járjunk.

Vékony bugyi a szerelem,
Aláfúj a szél hidegen.
Végy magadra sok tört bundát,
Úgy járjad a világ útját.

Végy magadra sok Blue Jeans bundát,
Úgy járjad a világ útját.

Kamasz

Az a kamasz, az a kamasz,
éljen a gyönyörű, buta kamasz.
Az a kamasz, az a kamasz,
szélfújta ragyogó, kicsi tavasz.

Idézem azt, azt a kamaszt,
én bennem lüktető,
véremben fészkelődő pimaszt.

Buta kamasz, suta kamasz,
szó, fegyver hazudik,
mindig csak te tudod az igazt.

Mi az igaz, te tudod azt,
így maradsz mindig magad
egyedül végül, kamasz, csak te maradsz.

Százezer hazugságot hegedül a sok ravasz,
de te, kamasz, állsz tényeknek elé,
Te kicsi Tiennamen tavasz.

Tankok elé, sortűz elé,
állsz fehér ingesen,
és aztán szépen ott belehalsz...

Lőtt Bukarest, dőlt Budapest,
Rád lőni Peking sem volt rest.
Buta kamasz, meghiszem azt,
ha ők győznek, mind csak téged keres.

Buta kamasz, a sok ravasz,
rád vág, ha megtorol,
s aztán az alkunál csak te zavarsz.

Belezavarsz, kicsi kamasz,
téged kell ölni csak,
s alkunál láb alatt, csak te maradsz.

Suta kamasz, sovány vigasz,
szó, fegyver hazudik,
végül csak te tudod az igazt.

Mi az igaz, mi az igaz,
szó, fegyver fölötti
kész tények ellenére vigasz.

Benned van az; te vagy a dac,
így maradsz végül mindig egyedül
magad, kamasz, mert nem igaz.

Százezer hazugságot hegedül a sok ravasz,
de te, kamasz, állsz tényeknek elé,
Te kicsi Tiennamen tavasz.

Az a kamasz, az a kamasz,
éljen a gyönyörű, buta kamasz.
Az a kamasz, az a kamasz,
szélfújta ragyogó, kicsi tavasz.

Csönded vagyok

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj lásd hamu vagyok
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

A jobbik részem

Belőlem valaki útravált, útra a jobbik részem,
kiment belőlem, itt hagyott, csak úgy, észrevétlen,
félre se néztem, annyi volt,
csak annyi volt, egy szót se szólt,
hirtelen elment, itthagyott
valaki útravált a jobbik részem.
Belőlem valaki útravált, és én utánanéztem,
jól van, hát menjen, tűnjön el az én
jobbik részem,

először úgy tűnt, semmisem
változott azzal, hogy hirtelen
fogta magát a hűtelen
s útravált belőlem a jobbik részem.
Azóta járom nélküle a végtelen világot,
s valahogy mindent nélküle más színben látok
Hosszasan nyújtózik minden út
valahogy nincsen semmi úgy,
minden szó mástól eltanult,
mióta újravált a jobbik részem.

Győzni sincs kedvem nélküle, énekelni sincsen,
szórakozottan szórom el sok nagy régi kincsem,
talán egy nő volt, tán gyerek
aki belőlem elveszett,
elvitte minden kedvemet
magával hűtlen ringyó jobbik részem.
Arcomba vág, úgy ébredek, a fény
az izzadt ágyban,
ténfergek, csavargok nélküle, tán erre vártam,
mit se kell már itt féltenem,
tán erre vártam ez jó nekem,
kicsusszant belőlem hirtelen
a kígyó, hűtlen kígyó jobbik részem.

Keshedt vigyorgó arc tekint rám
a rossz tükörből,
tompák a szagok máz a szín és
a csend csörömpöl,
félre se néztem -annyi volt
elszállt belőlem, itt hagyott,
magával vitte, nincs titok,
nincs titok, útravált a jobbik részem,
nincs titok, mióta útravált a jobbik részem,

nincs titkom, mióta útravált a jobbik részem.
Én úgy vagyok jó, ahogy így vagyon
már én nem leszek másik,
matatni szeretek, álmodok,
egész kipusztulásig.
Azért van csak, mert itt hagyott,
mit mondjak mást, nincs titok,
elszállt belőlem, itt hagyott,
nincs titok, útravált a jobbik részem.

Amikor begerjed a jóindulat

Amikor begerjed a jóindulat,
az ember visszakézből megint árva marad,
mindenki jót akar, s te árva cigány
ott állsz és nincs gazsula,
csak a jó akarata,
mindenki szigorú lesz, tudja mi lesz,
és a jó akarata nagyon kemény kereszt,
mert, ha a jóért megy a harc,
te nem cigánykodhatsz.

Nem söpör padlást már, ki padlást söpört,
már nem is öldököl, aki rég öldökölt,
az idők szétváltak, te árva cigány,
a húrjaid vonalán
szanaszét szállt a világ,
s beárad a szétszállt világ résein a „ jóindulat ",
s ebben az áradatban a hegedülő árva
cigány marad,
folyik a jóért a harc,
de nem cigánykodhatsz.

És hogyha nem cigánykodhatsz árva cigány,
húzz nekik valamit az élet mián,
húzd azt, hogy nem minden a jóindulat,
az élet árva marad,
így megint árva marad,
az élet féregszerű, mégis, mégis marad,
jöhet sok tányérfejű, buzgó jóindulat,
folyhat a jóért a harc,
ha nem cigánykodhatsz.

Jó lenne cigánykodni, vén hegedűs,
és ha egy nagyon picit rád jön a tűz
játszani hangszereden, úgy, ahogyan,
valahogy húrja szerint
valahogy hangja szerint
de sajnos mostan begerjedt a „ jóindulat ",
félni kell, hogy az élet visszakézből ismét
árva marad,
hegedűd árva marad, s te nem cigánykodhatsz.

Néznek a tányérfejűk nem láttak még hegedűt
begerjedt és
szigorú, számonkérő fiúk.
S mondják, hogy játszd hegedűn, csak azt,
hogy hol van a bűn,
s az élet úgy veszik el, már megint
úgy, ahogy kell.

Paraszt

Kar: Mutasd, mutasd az arcodat,
no mondd meg szépen, hogy ki vagy,
na halljuk, hogy ki vagy?
Miért hogy rejted arcodat,
miért nem tudjuk hogy ki vagy,
te rejtélyes alak?

Alak: Nevemet én nem is tudom,
csak itten táncolok,
valaki mondja meg, jó urak,
hogy én ki is vagyok.
Magamról annyit mondhatok,
azonkívül, hogy táncolok, túrok, földet
túrok

Kar: A földet túrja s táncol ez,
már rémlik is, hogy ez ki lesz,
e rejtélyes alak.
Egy pillanat, s eszembe jut,
megvan a név, megvan fiúk,
ez a magyar paraszt.

Alak: Lehet az is, nem is tudom,
csak itten megvagyok,
köszönöm szépen, jó urak,
hogy névhez is jutok,
Nevem is van és táncolok,
azonkívül földet túrok
Na jó, paraszt vagyok.

Kar: No lám, bevallja, s táncol is,
szintvalló bűnös, kis hamis, paraszt,
magyar paraszt.
Hittétek volna, kedvesim,
hogy el nem emészti őt a kín,
e bűnös bamba faszt.

Alak: Kegyelem nékem, nem is tudom,
nem is tudom, mi lesz,
a földet túrom, gányolom,
kivégez plusz a stressz
plusz tízévenként rám mutat
egy újabb kéz, és szól a hang: bűnös
vagy, mert paraszt.

Kar: Már azt hittük, nem létezik,
de lám táncol és túr ez itt,
e gaz magyar paraszt.
Földműves ő és táncoló,
még létező, mint látható, és
gaz, mint látjuk azt.

Alak: Etetem őket, plusz a tánc,
plusz én vagyok magyar,
plusz még utálnak némileg, csak
tudnám, miért a baj,
de végre megvan a nevem, eddig
nem mondta senki sem,
nevem: magyar paraszt.

Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza…

Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza,
majd a csőbe belenéz a legnagyobb magyar.

Vajon mit lát a csőben? A csőben sötét van,
miként benne sötét lesz, ravaszt ha meghúzza.

Így szól Széchenyi István: meghúzom,
meghúzom,
aztán piff-puff és nincs már a legnagyobb
magyar.

Állj meg, Széchenyi István, ne húzd meg,
ne húzd meg,
téged néz az utókor, mi lesz, ha meghúzod.

Minő hang a sötétből, ki szólít, ki szól itt
engem senki se nézzen, ravaszt ha meghúzok.

No de, Széchenyi István, diákok tanulják
tőled majdan a példát, velőd ha loccsantod.

Párdon, kérném, ez itten intimus magánügy,
meg sem halhat privátim a legnagyobb magyar?

Ne, ne! Széchenyi István, ne tedd meg,
ne húzd meg,
ne kend rá az utódra deprimált véred.

Nektek ott lesz a Lánchíd, járhattok kelhettek
emez itt rnagánvégzet, mindjárt meghúzom.

Ne, ne! Széchenyi István, az utódok, utódok,
már-már loccsant velődben őket forgasd meg.

Már-már loccsant velőmben forogtak utódok,
forogtak épp elégszer, na most meghúzom.

Ajaj, Széchenyi István, nehéz lesz tanulni
nekünk tőled a példát most, hogy ezt meghúztad.

Gyerekdal

Három lovas jött
poros ruhában,
a folyóban léptek
és nyomuk veszett.

Forognak mostan,
lassan forgolódnak
csillagos, magas egek.

Régi szekrényben három madár lakik,
s minden ruhánkon csőrük lyukat szakít.

Szél fúj az úton,
s a meleg szobában
lovasok járnak
a szőnyeg alatt.

Asztalon víz van
fényes pohárban,
s a vízben
buborék szalad.

Régi szekrényben három madár lakik,
s minden ruhánkon csőrük lyukat szakít.

Tűz ég szobánkban,
vízben buborék,
szél fúj az utcán,
ahogy a macska lép,
ház tetejére hó hull,
s a csillagok
lassan forognak,
mint az üveggolyók.

Ideálom

Már féltem nem lesz ideálom, éjjel-nappal várom,
Még sincs ideálom csak a nihil.
Azt mondtam: Mér’ nincs ideálod? Éjjel-nappal várod,
Még sincs ideálod csak a nihil.

Mert mér’ van ez mindig, így lesz a sírig,
Ezt rágod mindig, és mi van?
Ó balga, balga, túl igényes fajta.
Mondd azt, le van szarva, élj vígan!

S a hang megint: Mér’ nincs ideálod? Mér’ nincs ideálod?
A fülembe károg és pimasz.
Én meg csak: Mi ez a rossz álom, mi ez a rossz álom,
Még hogy ideálom, hát mi az?

Fogalmam sincs róla, fogalmam sincs róla,
Mégis virradóra már megint:
Mér’ nincs ideálom? Mér’ nincs ideálom?
Mondom a szokásom szerint.

Mér’ kérdem: mér’ nincs ideálom? Mér’ nincs ideálom?
Mért ez a szokásom nekem?
Miközben ott a többi ember, annyi mint a tenger
S nem törődik ezzel egyik sem.

Fogalmam sincsen mitől van
E szót én honnan hallottam
Mégis azóta nem alszom
Azért mert nincsen ideálom

Fogalmam sincsen mit jelent
Fogalmam sincsen miért nincs
Fogalmam sincsen mitől van
Hogy nekem kell az ideálom

Ezért kell folyton ide állnom, folyton ide állnom
Folyton ide állnom nekem.
Üvöltve: Mér’ nincs ideálom? Mér’ nincs ideálom?
Mér’ nincs ideálom nekem?

Mér kell folyton, folyton, folyton, kiáltozva szólnom,
Hisz nem ez a dolgom nekem.
De én csak: Mér’ nincs ideálom? Mér’ nincs ideálom?
Mért kell ide állnom, mért jön ez a szájon hogy mi lesz?
Mi lesz? Mi lesz?

A képzelet szálfái közt

A képzeleg szálfái közt,
a tények bozótjában
kicsike gyermek elszalad,
a gyermek elszalad.

Ülnek a hűvös csillagon,
valakik s nézik ezt.
Tények és képzelet között
a gyermek hogy szalad.

Ülnek a hűvös csillagon,
nézik a hűvös istenek,
kicsike gyermek elszalad,
képzelet szálfái közt.

Meg a tények bozótjában
fut el a kisgyerek
nézik a hűvös istenek:
élnek az emberek.

Ülnek a hűvös csillagon
valakik s nézik ezt,
látják, hogy állok mostan itt
s mondok egy éneket.

A képzelet szálfái közt;
s a tények bozótjában,
kicsike gyermek elszalad,
nézik az istenek.

Látják hogy éppen állok itt,
s mondok egy éneket.
Valahol hűvös csillagon
ülnek az istenek,
látnak, látnak, látnak vak
szemekkel
Meztelen gyermek elszalad
tények tüskéi közt
szanaszét tépi rajt a bőrt,
nézik az istenek

Lánchíd

Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd meg a vén folyót, megvan-e még,
hisz ma az ember még azt is csudálja,
hogy el nem vették már rég mindenét,
nézz csak utána apádnak, anyádnak,
asszonyod vizsgáld, hogy asszony-e még,
másodpercenként kell ellenőrizd,
hogy a tiéd-e még, ami tiéd.

Gondosan leltározz éjt nappá téve,
zsebedbe nyúlj, hogy a pénz ott van-e,
elvették múltadat és a jövődet,
míg félrenéztél vagy három hete,
és emlékezz volt még egy óvatlan perced,
engedted magadnak hogy félrenézz,
s már arra ébredtél, hogy nem vagy férfi,
ember, hogy lehettél ilyen merész?

Volt még egy Istened, egész jó Isten,
s könnyelmű percedben feledted őt,
s felnéztél, láttad hogy ő is másé,
vicceket mesél a gondviselőd.
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd csak a vén folyót, hogy viszi szét
apádat, hazádat hogyan dobálja,
s maga sem tudja, hogy megvan-e még.

Vagy tudod mi; ne is nézz le a Dunára,
szemedet féltsed, hátha kisül,
így maradj inkább már, így félrenézve,
anyátlan, Dunátlan, nemtelenül,
Csakis a, csakis a szemedet őrizd,
ne is nézz már oda, hátha kisül,
vigyék csak kapkodják, nézz te csak félre,
s várj másik istenre, aki becsül.

Szülés

Görcsök, szemembe lámpa,
de fáj, szemembe tűz a lángja,
egyre csak tolni, tolni, nyomni,
széjjelfeszülve ordítozni,
kivetni magamból végre őt,
aki jön, aki jön, aki jön.

A görcs a jó barátorn,
elmegy és aztán visszavárom,
hogy tépjen, tépjen, széjjeltépjen,
még egyszer tépjen szét a vérben,
szakadjon, menjen belőlem ő,
aki jő, aki jő, aki jő,
világra, világra jövő.

Ki lesz az, aki eljön,
hogy jár, s járhat-e itt a földön,
úgy érzem, más világból küldik,
rajtam keresztül jusson földig,
semmi sem marad az emberé,
csak jön és szül és megy.
Jön, szül, megy.

Hallom, hogy kiabálnak,
de fáj, szanaszét tép egy állat,
tudom, tudom, ez itt az élet,
hogy ordibálok, fájok, vérzek,
és hallom egy másik, egy másik is üvölt,
ez ő, megjött, kijött.
A világra, a világralökött.