1. Mozdonyrádió
2. Az ígéret
földje
3. Hagyd a könnyeket
4. A füst meg
a szél
5. 424-es csatahajó
6. Hórukk!
7. Amerika
8. Itt a tigris!
9. Bízd ránk!
10. Mért ne játszhatnánk
el jól?
| 424 Mozdonyopera
(1997) Album
1. Mozdonyrádió
|
|
Ha már úgyis itt vagyunk...
Tessék, csak tessék! Megnyílt a hely!
Itt vár a kikötõ s a repülõtér.
Nézhetsz vagy mutathatsz, valakit érdekel.
Üzenj a világnak! A mikrofon él.
Itt az összes varázsszám,
világszám és magánszám,
itt a híres találmány:
Rádió, a mozdonyrádió.
Rádió, a mozdonyrádió.
Rádió, a mozdonyrádió.
Rádió!
Tessék, tessék!
Csak nálunk kapható az utolsó esély.
Élõ és egyenes az elõadás.
S a híres viaszbábuk! Némelyik még él.
S elringat bárkit a varázsfuvolás.
Egyedül nálunk látható
a gõzhajtású rádió!
Tessék, kezdõdik a show!
(Kedves hallgatóink!)
Gõzhajtású, szívhajtású,
szélhajtású, tûzhajtású
rádió, a mozdonyrádió.
Rádió, a mozdonyrádió.
Rádió, a mozdonyrádió.
Rádió!
Az ott Amerika!
Áh, az csak díszlet.
Mekkora tûz!
Mekkora füst!
Tessék, a mikrofon!
De mit mondjak?
Segítség!
Vigyázz, egy tigris!
Mozog a Föld!
Mégis?
Te, az ott egy színész?
Aber 007!
Mi ez? Emelkedünk?!
Hórukk!
Repülünk!
Az egész színpad?
Bal hajtómû?
Rendben!
Jobb hajtómû?
Rendben!
Felhajtómû?
Rendben!
Ember a vízben!
Rendben!
Riadó!
Mentõcsónak kiadó!
Gépház!
Teljes gáz!
Gõz!
Figyelem!
Csak az jöjjön, aki bírja!
Egyedül nálunk látható
a gõzhajtású rádió!
Tessék, kezdõdik a show!
Gõzhajtású, szívhajtású,
szélhajtású, tûzhajtású
rádió, a mozdonyrádió.
Rádió,
a mozdonyrádió.
Rádió!
És kattog a sín,
a villamos jár,
a táblán az útirány:
Az Ígéret földje.
A fáradt színész
taxiba száll,
a címét ismerik már:
Az Ígéret földje.
Szólj rám, ha álmodnék róla,
ébressz fel, ha beszélnék róla,
szólj rám, mert a dallama elvakít,
s engem is, engem is hív.
Édes a zaj, édes a füst,
s a dal keserû, a lány gyönyörû,
egy lépcsõ, pár neonbetû:
"Az Ígéret földje".
Ígéretek: holt tengerek.
Csak érd utol, s a homok pereg,
csak száll, száll, száll, száll, száll,
száll, száll, száll, s eltemet.
És szétszélednek a zarándokok,
az üstökös útközben elfogyott,
s csak az jut oda, a sivatagon túl,
aki soha, soha, soha el nem indul.
És nem lesz enyém,
és nem lesz tiéd,
nem lesz tiéd,
és nem lesz enyém
- hisz meglenne már,
meglenne már,
ha nem keresnéd -
Az Ígéret földje.
Mennyi térkép, égtájak nélkül,
mennyi szólam, dallamok nélkül.
Szólj rám, ha a sötétség elvakít,
s engem is, engem is hív.
Olyan mély lenn a város,
az álmok nem állnak õrt,
magas erkélyen állunk,
s a korlát ledõlt.
Gyere, állj ide mellém,
kicsit fogd a kezem,
sose valld be, ha szédülsz,
s a félelmet sem.
Sok dallam száll,
mennyi kék madár,
s mind téged vár.
Hagyd a könnyeket,
ez itt rég nem kell.
Hagyd a könnyeket,
ez egy másik hely.
Hagyd a könnyeket,
és naggyá nõsz.
Hagyd a könnyeket!
Úgyis eljön majd minden,
mint egy végállomás,
csak egy hangszóró berreg,
hogy tudd, hol jársz.
S most váljunk el,
csak nézz, nézz fel,
ne is búcsúzz el,
csak szállj! Szállj! Szállj!
Hagyd a könnyeket,
ne a mélybe nézz.
Hagyd a könnyeket,
és az égig érsz.
Hagyd a könnyeket,
aki sír, túl nehéz.
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!
Mi nem féltünk a szellemektõl,
hiába huhogtak ránk,
mi ordítva dobokat vertünk,
hogy ez itt a mi utcánk!
Óriási tüzeket raktunk a sötét alá;
a füst meg a szél még emlékszik rá.
S próbáltak világgá menni
az elvásott tornacipõk,
a mocskot ha félresöpörtük,
alatta aszfalt nõtt.
S bármikor elvitt a mozdony a holdfény alá;
a füst meg a szél még emlékszik rá.
És itt van, és szálldos közöttünk,
az arcunkról mintát vesz,
s ha sóhajtasz, belül is megnéz.
Ne! Ne! Ne! Ne védekezz!
Ha ész nélkül túlfûtöm a szívem,
ha robban a lázas kazán,
a magasba hiába vágytam,
ott nem vágytak rám.
Tárd ki az ablakod néha, a vendég a közelbe'
jár;
a füst súg, a szél zúg, s emlékszik
ránk.
Én mindig mondtam, hogy megmondtam,
én jól mondtam, hogy ez nem jól van:
a szekér sose lesz csatahajó,
mer' nem jól úszik a hintaló.
S a végén hiába tartottam,
a tenyerem volt csak a markomban.
Ez nincsen jól, ez nincsen jól, ez nincs jól.
Csak az kell nekem, ami csak a miénk,
s éppúgy, ahogyan mi szeretnénk:
elöl a táltosok gyorsítják,
és hátul a barátok megtolják.
S a kereke épp a sínekig ér,
s a vitorlát magasan tépi a szél.
Ez így lesz jó, ez így lesz jó, ez így
lesz jó.
Ha van még egy új világ (új világ),
érted is eljövünk, ne félj!
Eljövünk s elviszünk.
Csak tanulj meg várni ránk (várni ránk).
Állj ki a partra néha,
s ha tenger nyelne el, az égbõl jövünk el!
A radarok hiába lesnek ránk,
mer' kék is, zöld is a stoplámpánk,
és szárnyakat ragasztunk mindenhová,
a kémény fölé és a sínek
alá.
És lesz, aki tudja, hogy mire való
a 424-es csatahajó.
Ez így lesz jó, ez így lesz jó, ez így
lesz jó.
Horgonyt föl, s teljes gõz!
A csillagokkal kergetõzz!
Riadó, riadó, riadó!
Jön a sok pukkos léghajó!
Lesz, aki tudja, hogy mire való
a 424-es csatahajó.
Ez így lesz jó, ez így lesz jó, ez így
lesz jó.
Lesz, aki tudja, hogy mire való
a 424-es csatahajó.
Ez így lesz jó, ez így van jól, ez így
van jól.
Ne csodálkozz soha a rangomon,
egy kétcolos heveder a váll-lapom.
Nem is csoda, milyen jól tudom,
nyolc oktáv meg egy kis terc mennyit nyom.
Sose félts, semmi gáz,
mindig tudom, hol a jó fogás.
Hórukk! A zene segít, viszem a zongorát.
Hórukk! Lökögeti a szívem ritmusát.
Hórukk! Felmelegít, igazi jó barát -
jó barát.
Huszonnégyezer lépcsõ a lábamba',
s aki a hetediken vár, az sose fuvolista.
Huszonnyolcezer lépcsõ a Mennyország,
Gershwin úrnak is viszek majd egy zongorát.
Ne hajolj, nagyon árt, emelt fõ kell és egyenes
hát.
Hórukk! A zene segít, szeresd a zongorát!
Hórukk! Löködösi a szívem ritmusát.
Hórukk! Fölmelegít, igazi jó barát.
Fogy a lépcsõ, nincs is már,
kémény füstölög a lábamnál.
Esõfelhõ megölel,
a homlokomra nagyon kell.
Ezek már a csillagok,
és a zongora felragyog.
Fekete és súlyalan,
Õ visz engem már boldogan.
Hórukk ez az egész. Szeresd a zongorát!
Hórukk! Lökögeti a szívem ritmusát.
Hórukk! A zene segít, ez itt a Mennyország.
Öleld át! Öleld át!
Akkor még csak nagybetûkkel írtam,
egy csúnya ember dollárzsákon ült.
Én pedig egy bicikliért sírtam,
az autóknak szárnya nõtt,
s a hõs egy Chevrolettel elrepült.
S a földrajzórán ragoztuk, hogy rossz vagy,
de a csomag mélyén csokoládé volt.
S az újságok! Az erõm most is elhagy:
boldogság, sztárfotók,
a képen Marylin még meghajolt.
Amerika, már nem haragszom rád,
Amerika, megbocsájtok újra,
Amerika, már nem haragszom rád,
mér' menekülsz az Óceánon túlra?
Nem zavart, hogy nem tudsz semmit rólam,
s írtunk rólad lelkesen egy dalt.
Összetépték, megengedték, jól van...
Nem tudom, mért van így,
hogy mindig innen szép a túlsó part.
Amerika - álomképregény.
Amerika - minden jó a végén.
Amerika, mindig van remény:
Amerika, a tenger túlsó szélén.
Mi is gyúrtunk szabadságból szobrot,
nem túl nagy még, s tenger se véd,
de jó hogy volt, volt egy kép:
Hol volt, hol nem volt egy messzi
Amerika - álomképregény.
Amerika - minden jó a végén.
Amerika, mindig van remény:
Amerika, a tenger túlsó szélén.
Amerika.
Amerika, nem haragszom rád,
Amerika, megbocsájtok újra.
Volt az a Hold, az a szó...
Lépd át, lépd át!
És volt az a tél, az a tó...
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Nem is szép, nem is kell, nem is fáj.
És ha volt az a könny, az a jó...
Lépd át, lépd át!
És volt az a múlt, az a hó...
Lépd át, lépd át, hagyd az álmot,
lépd át!
Ne is nézd, ne is lásd, menekülj!
Mint az álom, mint a tigris, üldöz, lépteidbe
lép,
itt a tigris, üldöz, s mindent összetép,
mint az álom üldöz, nincs idõ a múltra,
lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Csak az él, aki fél s menekül.
Mint az álom, mint a tigris, üldöz, lépteidbe
lép,
itt a tigris, üldöz, ha elkap, összetép,
mint az álom, üldöz, a béke halvány
csendjét
lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Nézd, ez az õserdõ csak a gyõzteseké,
csak a gyorsaké és a tigriseké.
Hagyd az álmot, mert a tigris üldöz,
lépteidbe lép, itt a tigris, üldöz, mindent
összetép,
mint az álom, üldöz, nincs idõ a múltra,
lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Mély lent a tó, és az ég szörnyen
messze van.
A múlt hûs folyó.
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Az éj menedék, de a fény beletép.
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Csak az él, aki fél s menekül.
Mint az álom, mint a tigris, üldöz, lépteidbe
lép,
itt a tigris, üldöz, mindent összetép,
mint az álom, üldöz, nincs idõ a múltra,
lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Üldöz, lépteidbe lép,
itt a tigris, üldöz, ha elkap, összetép,
mint az álom, üldöz, a béke halvány
csendjét
lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted,
lépd át!
Hagyd mögötted, lépd át!
Hagyd mögötted, lépd át, lépd át,
lépd át!
Hagyd mögötted, lépd át!
A talpad alól ha kilökik a járdát
- száltó mortále! -,
s a szaxofont a kukába bedobják,
csodát vár a telt ház,
rossz a kotta,
s a pálcád eltörött,
a zenekar kiröhög,
mikor a nagy szöveg nem köll,
a fejed hogy emeld föl?
S itt a hír, amit nem vársz,
mint egy villanyszámla, megráz,
és eldobod a fegyvert
- legyen béke! -,
s egy jóbarátot eltalálsz,
rúgkapálsz,
és csak gyorsul, gyorsul, gyorsul a zuhanás...
Lesz egy pár jó csatánk,
ha a Sors rádszáll.
Mutass rá, bárki bánt,
csak bízd ránk!
S jönnek majd a katonák,
a verhetetlen harmóniák,
a páncélzongorák,
a zene felszáll,
a káosz kapitulál,
és ilyen a dal, olyan a dal,
s a Richter-skála a kottánk.
Lesz egy pár jó csatánk,
ha a Sors rádszáll.
Mutass rá, bárki bánt,
s csak bízd ránk!
Lesz egy pár nagy csatánk,
ha a Sors rádszállt.
Mutass rá, bárki bánt,
s csak bízd ránk!
Lesz egy pár jó csatánk,
ha a Sors rádszáll.
Mutass rá, bárki bánt,
s csak bízd ránk!
Csak bízd ránk!
Lesz egy pár jó csatánk,
csak bízd ránk!
Ha a Sors rádszállt,
csak bízd ránk!
Csak bízd ránk!
Ha már úgyis itt vagyunk,
ha már együtt játszhatunk,
ha már annyi mindent megpróbálhatunk,
aztán meghajolhatunk,
ha már úgyis itt vagyunk,
ha már úgysem változunk,
ha még néhányunknak fontos, hogyan szól,
mért ne játszhatnánk el jól?
Repülünk!
Repülünk!
Mégis?
