| Loksi (1980)
Album
1. Prológ és
trialóg
|
9. Játszunk
|
 |
Mindenki tudja, hogy ennyi az egész:
Az élet csak arasznyi repülés, földtõl
a földig.
A világnak mindegy, hogy meddig érsz,
de neked és nekem ez most az egyetlen,
az elsõ s az utolsó bevetés.
- Hangolj rám!
- Mint én is rád... a rádiónkon három
hang egy hullámhosszra állt.
- Hangolj rám, és add tovább:
- Mi halljuk egymást, jó lenne, ha õk is hallanák.
- Én nem ismerlek, és szeretném, ha tudhatnám,
ki vagy.
- A távolban egy pont vagyok, de célnak elég
nagy.
- A felségjel a gépemen s a szívemen még
ép.
- Ó, ha eltalállak, mind a kettõ porrá
éghet még.
- Nem is rég úgy szálltam fel, hogy nem is tudtam
rólad azt, hogy valahol létezel.
- Te és én úgy szálltunk fel, hogy sejtettük,
ha öreg nem is, de talán hõs leszel.
- És mondd csak, aki kitüntetne, miért nincs
most itt?
- Ó, azt nem kötik az orrodra a nem is tudom kik.
- Majd tüzet nyitunk egymásra, ha lõtávolba
érsz.
- Hát énekelj vagy imádkozz, az segít,
mikor félsz.
- Hallgass rám és add tovább: ha tüzet
szüntetsz, én sem lövök rád.
- Figyelj rám, és add tovább: ha futni hagylak,
futhatok, mert jön az igazság.
- Az igazság a gyõzelem, és gyõzni harcban
kell!
- De a harcra már az igazságér' buzdítottak
fel.
- Ez csapda!
- Csupa összevissza kiforgatott szó!
- Te épp azért, mer' nem érted, csak harcolni
vagy jó.
Dicsõség dolga, hogy jobb legyél,
és pontosan találj!
Dicsõség dolga, hogy úgy tüzelj,
hogy közben meg sem állj!
Dicsõség dolga a gyõzelem,
s ha kell, a gyönyörû halál!
Dicsõség!
A dicsõségért!
Dicsõség!
Dicsõít a dicsõség...
- Hangolj rám, és figyelj rám!
- Csak véletlen, hogy három hang egy hullámhosszra
állt.
- Hangolj rám és add tovább:
- Mi halljuk egymást, jó lenne, ha õk is hallanák.
- A felségjel a gépemen s a szívemen már
ég!
- És messze még a Föld!
- És messze már az ég!
- A monológ, a dialóg, a trialóg kevés.
- Az 5-ös számú parancsolat nekünk túl
nehéz.
Gondolj rám,
ha csillag zuhan földi éjszakán,
ha megszakadnak mondatok,
ha megszûnik egy gondolat,
ha átfestik a múltamat,
s ne várj!
Gondolj rám,
ha elpattan egy húr a zongorán,
ha széttörik egy rossz futam,
ha csendben élsz és boldogan,
egy szál gyufa, ha ellobban,
s ne várj!
Mikor megtorpan egy lépés,
mikor megroppan a jég,
mikor elfogyott egy érzés,
mikor megvillan az ég.
Úgy lásd, mint én,
hogy lássam veled,
úgy értsd, mint én,
hogy értsem veled,
úgy szólj, mint én,
hogy szóljak veled.
Gondolj rám,
ha friss nyomot hagysz országút haván,
ha tó vizébe követ dobsz,
ha csobban és ha elmerül,
a csend a csenddel elvegyül,
s ne várj!
Gondolj rám,
ha villámtépte ágat látsz a fán,
ha füst sem marad már a láng után,
ha erény lesz már nem gondolni rám.
Gondolj rám,
ha gyümölcs érik villámtépte fán,
ha parázs él a láng után,
ha jólesik még néhanap,
hogy rólam szól egy gondolat,
s ne várj!
Mikor megtorpan egy lépés,
mikor megroppan a jég,
mikor elfogyott egy érzés,
mikor megvillan az ég.
Mikor megtorpan egy lépés,
mikor megroppan a jég,
mikor elfogyott egy érzés,
mikor megvillan az ég.
Mikor megtorpant egy lépés,
mikor megroppan a jég,
mikor elfogyott egy érzés,
mikor megvillan az ég.
Úgy lásd, mint én,
hogy lássam veled,
úgy érts, mint én,
hogy értsem veled,
úgy szólj, mint én,
hogy szóljak veled.
Minden jól van már, ha itt vagyok,
a hajakban tépett virág mosolyog.
Tiszta égre száll egy hófehér dalom,
és végre béke ül az arcokon.
Egy kicsit félve várom azt, mi vár,
lelkemen minden ablak nyitva áll.
Ó, ha eljönnek az angyalok,
ha eljönnek az angyalok,
ha eljönnek az angyalok,
otthon vagyok.
Szerelem suhan át a Föld felett,
innen kintrekedt a gyûlölet.
Vállad a vállamhoz érintve
ringass, ringass még!
Itt nincs erõ, mely elszakít,
itt nincs barát, ki elveszít.
Ó, ha eljönnek az angyalok,
ha eljönnek az angyalok,
ha eljönnek az angyalok,
ó, ha eljönnek az angyalok,
otthon vagyok.
Egy, kettõ, három, négy, öt, hat, hét, nyolc... boksz!
Nyisd ki a szemed, és csukd be a szád,
mert állcsúcson vág a homokzsák.
Az érveidre is kesztyût húzz,
kinyújtanak, ha mellényúlsz.
Itt jobb, ha ütsz, mint ha rosszat szólsz,
kemény légy, mint a Rolling Stones.
Kicsi fej jobb itt, mint a nagy,
a fej csak a célpont, az ököl az agy.
Mert ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
És titkold el, mikor neked is fáj,
és fõleg ne sokat filozofálj.
Ha sohasem jön be a balcsapott,
sohasem vesz meg egy jobb csapat.
Há-há-há-háá!
És ha kiállsz, a kínokat állnod kell,
oda az álmod, ha lefekszel.
Csak akkor nem baj, ha elalszol,
ha már a gong helyett harang szól.
Mert ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Mert ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Nem mondták el neked,
s nem tudja gyermeked,
mit jelent:
Aki könnyel Földre szült,
csókokkal bár, ringbe is küld.
Rá se ránts, ha a tömeg zúg,
a fontos ember az, aki súg.
És könnyen nyersz, ha megbecsül,
aki az asztal mögött ül.
Mindegy, ringbe kivel szállsz,
ha õ kapja, amit másnak szánsz.
S ha végül a fejedet nem ütik szét,
pontozónak is mehetsz még.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Mert ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Szeretet vezessen életedben!
Ugye szép?
De szép!
Ah!...
Ugye szeretnél gyõzni itt?
És szeretnéd azt, hogy szeressenek?
Oly szép a szeretet, hát úgy szeress, mint
én.
Csak érzéssel tömd ki a kesztyûdet!
Gyerünk! Boksz!
Mindent tudok, hisz hallottad.
(Mindent tudok, hisz hallottad.)
Na, rajta barátom, védd magad!
(Védd magad! Védd magad!)
Kemény dolog, ami vár itt rád.
(Kemény dolog, ami vár itt rád.)
Én ebbõl alapítok iskolát.
(Ebbõl alapítok iskolát.)
Nana, nana, nana, mit csinálsz?
(Mit csinálsz? Mit csinálsz?)
Ha félsz, okosabb, ha odébbállsz.
(Odébbállsz, ugye odébbállsz?)
Nyisd ki a szemed, és csukd be a szád!
(Fogd be a szád! Fogd be a szád!)
Nézd, repül, repül a homokzsák!
(Repül a, repül a homokzsák!)
Mer' ilyen a boksz.
Ilyen a, ilyen a boksz.
Mert ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Ilyen a boksz.
Mert ilyen a, ilyen a boksz.
Há-há-háá!
Egy, kettõ, három, négy, öt, hat, hét,
nyolc, kilenc, tíz.
A kormány mögött bárki ül, nem vagy
szép, csak erõs.
VIGYÁZZ, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
Már megelõztek annyian, kérlek, te is elõzz!
VIGYÁZZ, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
Csak az bosszant, ha lerobbansz, és elzárod az utam.
VIGYÁZZ, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
Ha szembecsattogsz velem, elakad a szavam.
VIGYÁZZ! VIGYÁZZ!
Értsd meg, csak ennyit adhatok.
Értsd meg, csak emberbõl vagyok.
Értsd meg, többet nem tudok.
VIGYÁZZ!
Te megkaptad és felmutattad sok barátom szívét.
VIGYÁZZ, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
Õk dalokat és szólamokat zúdítottak
beléd.
VIGYÁZZ, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
A tiéd, amit felmarkolsz, de mit adsz érte nekem?
VIGYÁZZ, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
Hát ne zakatolj ellenem, gurulj inkább velem!
VIGYÁZZ! VIGYÁZZ! VIGYÁZZ!
Értsd meg, csak ennyit adhatok.
Értsd meg, csak emberbõl vagyok.
Értsd meg, többet nem tudok.
Építs helyet a pénzemért, ahol táncolhatok,
építs utat a holnapért, amin elfuthatok.
Idõt, ahol nyugodt vagyok, teret, ahol ordíthatok!
Építs nekem sok éjszakát, amin szerethetek,
néhány napot, hol nem vagy ott, hogy elfelejtselek.
Figyeld az érveimet, csináld, amit mondok neked!
DE JÓ, DE JÓ, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
HAHA, HAHA, AZ ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
AZ ERÕGÉP, AZ ERÕGÉP, AZ ERÕGÉP
ÉN VAGYOK!
AZ ERÕGÉP, AZ ERÕGÉP, AZ ERÕGÉP-GÉP,
ÉN VAGYOK!
ERÕGÉP ÉN VAGYOK!
Állj meg, ez nem jó út neked!
Állj meg, ez rajtam át vezet!
Állj meg, ész kell gõz helyett!
VIGYÁZZ!
Én harcoltam már eleget,
de látod, abbahagyni nem lehet:
Ha kiütnek, ha én nyerek,
már indul is az új menet,
s így átverekszünk éveket,
s csak egyszerre lehetünk vesztesek s gyõztesek.
Ha elhordom a köveket,
máris újra nõnek még nagyobb hegyek.
De viszem, mint a többiek,
és káromkodok vagy nevetek,
és azt akarom, amit nem lehet,
érted és ellened, veled és nélkületek.
Volt egy faltól falig ház.
Ó, ez embertelen gáz!
És volt egy huszonéves láz.
Ó, ez embertelen gáz!
És besurrantunk az üres házba,
hogy szeressük egymást minden délután.
Ó, ez embertelen gáz!
És szeretõt, inget, hitet cseréltünk
a törvénytelen éjszakák után.
Ó, ez embertelen gáz!
De jött egy zubbonyszínû gép.
Ó, ez embertelen szép!
És jött sok féktelen kerék.
Ó, ez embertelen szép!
Én fogcsikorogva forogtam köztük,
és fogadkoztam, hogy nem esek, nem esek szét.
Ó, ez embertelen szép!
És megcsiszoltak, és dörzsölt lettem,
és simára kopva nem pörgök be rég.
Ó, ez embertelen szép!
De van (van), ami (ami) annyira esztelen,
hogy (hogy) csakis (csak) meztelen jó (meztelen).
Van (van), ami (ami) annyira esztelen,
hogy (hogy) csakis (csak) meztelen jó.
Meztelen jó.
És jött a garázsigazgató.
Ó, ez embertelen jó!
És jött sok defektfoltozó.
Ó, ez embertelen jó!
A kerékkötõt azt kerékbe törték,
vagy kereket oldott jó idõben még.
Ó, ez embertelen szép!
Vagy kereken kimondta, kertelés nélkül:
a kevés az neki mindenbõl elég.
Ó, ez embertelen szép!
Embertelen szép (embertelen szép), embertelen jó
(embertelen jó),
embertelen jó, csak embernek való (hó!).
Embertelen szép (embertelen szép), embertelen jó
(embertelen jó),
embertelen jó (jó!), csak embernek való (jó!).
Nincs e dalban semmi baj.
Ez egy embertelen dal.
S nincs se tõr, se rács, se fal.
Ez egy embertelen dal.
És nem akar senkinek semmi rosszat,
mer' sima, és sehol senkit nem zavar.
Ez egy embertelen dal.
Csak virág virít a vidám réten,
s a világon minden vétket eltakar.
Ez egy embertelen dal.
Mert van (van), ami (ami) annyira esztelen,
hogy (hogy) csakis (csak) meztelen jó.
Van (van), ami (ami) annyira esztelen,
hogy (hogy) csakis (csak) meztelen jó.
Meztelen jó.
Embertelen szép (embertelen szép), embertelen jó
(embertelen jó),
embertelen jó, csak embernek való (embernek való).
Embertelen szép (embertelen szép), embertelen jó
(embertelen jó),
embertelen jó (jó!), csak embernek való (jó!
jó!).
Embertelen, embertelen...
Primadonna, légy az enyém,
a dalodat súgd a fülembe!
Primadonna, isteni lény,
szerelem gyúlt a szívemben.
Tapsom visszahív, tiéd itt millió szív.
Primadonna!
Arcod úgy ragyog, teljesen kész vagyok, légy
az enyém!
Primadonna, szeretlek én,
ugye rózsaszín csipke az ágyad?
Primadonna, légy az enyém!
Ugye így kell ezt mondani nálad?
Hangod kis hamis, de félek, a csókod is, ó,
Primadonna!
Zúg a tapsvihar, annyira felkavar... Légy az enyém!
Primadonna, drága Primadonna,
sohasem vágytam én jobbra.
Primadonna, príma Primadonna,
könyörgök, hullj a karomba!
Pezsgõ, orgona, illatorgia vár, Primadonna!
Milliók kedvese, szállj le a földre, és
légy az enyém!
Hidd el nekem, bár alig hiszem el,
a Primadonna eljött velem, úgy ahogy az kell.
Ölbe' vittem a hatodikra fel,
a küszöbön majdnem én ájultam el.
A kabát alatt kicsit remegett a kezem,
de szépen hagyta, hogy gyorsan levegyem.
A sál jött aztán, és utána a kalap,
de rajta akkor még elég ruha maradt.
Levettem szépen sorba',
bár sohase tettem volna!
A ruhában nem volt semmi,
a karomban nem volt senki.
Teste csak jelmez volt,
hangja talán gépbõl szólt.
Arca csak a színes fény,
hangulat egy szép estén. Ó!
Nagy halom szép ruha, benne a semmi:
szép Primadonna.
Púder, ékszerek, gyöngyök és flitterek,
ó!
Ó!
Primadonna, ezt ki hiszi el,
ha majd keresni kezdenek rajtam?
Primadonna, príma Primadonna,
magamra hagytál a bajban.
Primadonna, príma Primadonna,
bejössz és nem megy ki senki!
Primadonna, príma Primadonna,
kétségbe ejt ez a semmi.
Mit tettél, príma Primadonna?
Mit tettél, príma Primadonna?
Mit tettél, príma Primadonna?
Mit tettél, príma Primadonna?
Ó!
Játszunk. Játszunk. Játszunk.
Addig jó, amíg csak játszunk.
Hamisan, indulót, nótát.
Játszunk.
Bolondot, bölcset és némát.
Játszunk.
Mindegy, akárki szól ránk.
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk,
játszunk, játszunk.
Játszani segít nekem,
hogy te is játszol velem.
Játszunk.
A mások türelmével.
Játszunk.
A mások szerelmével.
Játszunk.
Játszunk szabállyal, tûzzel.
Addig jó, amíg csak játszunk.
És csak játsszuk, hogy játszunk.
Játszunk.
Amíg a deszkákon állunk.
Játszunk.
Amíg lejjebb nem szállunk.
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk,
játszunk, játszunk.
Játszani segít nekem
hogy te is játszol velem.
Játszunk. Játszunk. Játszunk.
Játszunk. Játszunk. Játszunk.
Játszunk. Játszunk.
Lehet másé az érdem,
lehet másé a pénz,
s ami a koszorút fonja,
lehet másé a kéz.
Lehet a dicsõség is másé,
és ami ontja a fényt,
de ha visszhangzik bennünk,
a dal a miénk.
Lehet másé a vétkem,
és másé a múlt,
lehet másé a csillag,
ha a fénye kigyúlt.
Lehet másé a mennybolt,
s amin fekszünk, a rét,
de ha visszhangzik bennünk,
a dal a miénk.
Ha mondanám, de nem tudom jól,
akkor helyettem szól
egy szólam a régi napok dalaiból.
Lehet másé a harc is,
lehet másé a rend,
lehet másé a dallam,
lehet másé a csend.
Lehet a gondolat is másé,
másé a kezdet és a vég,
de ha visszhangzik bennünk,
a dal a miénk.
Lehet másé az érdem,
lehet másé a pénz,
s ami a koszorút fonja,
lehet másé a kéz.
Lehet a dicsõség is másé,
és ami ontja a fényt,
de hogyha visszhangzik bennünk,
a dal a miénk.
A dal a miénk.
A dal a miénk.
A dal a miénk.
A dal a miénk.
Ha már nincs erõm a szép szavakra,
ha már nem izgat a szép primadonna,
ha a szerephez már semmi kedvem,
akkor nagyon kell, hogy szeress engem.
Ha már nem dob fel se harc, se játék,
hogyha nem akarom már a másét,
s hosszú szünet van a jókedvemben,
akkor nagyon kell, hogy szeress engem.
Ha a jobb napok sem érdekelnek,
mikor vége van a türelmemnek,
ha a szerelmedet nem érdemlem,
akkor nagyon kell, hogy szeress engem.
Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
mikor nem adok és nem várok választ,
mikor szeretni már nincs mit bennem,
akkor nagyon kell, hogy szeress engem.
Áldd meg a dalt,
áldd meg a szót,
áldd meg az asszonyt, aki visszavár.
Áldd meg a lányt,
áldd meg a csókját,
áldd végre azt, aki rádtalál.
Légy bár a minden,
légy, aki nincsen,
semmi a csend, egy ígéret.
Légy bár, ki megver,
légy csak az ember,
de áldd végre azt, ami élet.
Légy bár a minden,
légy, aki nincsen,
semmi a csend, egy ígéret.
Légy bár, ki megver,
légy csak az ember,
de áldd végre azt, ami élet.
Nincs szebb, mint a vasalt világban
a gyûrött, a kócos rock and roll.
Nincs szebb, mint ha kilóg a sorból,
mer' nem ért a szóból, kinek ez a zene szól.
Nincs szebb, mint az alázat csendje,
ha zenére lázad, s a szív zakatol.
Nincs szebb, mint a csend kapuját
ha berúgja páros lábbal a rock and roll.
Szép volt...
Azt ígértem, halálig játszom.
Szép volt...
Há' játssz el értem egy szentimentális
rock and rollt!
Nincs szebb, mint a fõokos elõtt
vigyázzban álló láthatatlan röhögés.
Nincs szebb, mint a zenébe bújt,
a szavakba' néma kételkedés.
Nincs szebb, mint a simogató pofon,
a játék, a játszma, a lelkesedés.
Nincs szebb, mint a titkos, a cinkos,
az összekacsintó egymást keresés.
Szép volt...
Azt ígértem, halálig játszom.
Szép volt...
Játssz el értem egy szentimentális rock and
rollt!
Nincs szebb, mint a hétrét görnyedt
nyakkendõket egy este az ingrõl leveszik.
Nincs szebb, mint ha senki se bánja,
ha érzi, ha látja, hogy figyelik.
Nincs szebb, mint a teremõr réme,
a hangerõ ténye, a rock and roll, rock and roll, rock
and roll, rock and roll, rock and roll.
Nincs szebb, mint az, mi minden,
csak egyedül szép nem: a rock and roll.
Olyan szép volt...
Azt reméltem, halálig játszom.
Szép volt...
Há' játssz el értem egy szentimentális
rock and rollt!
Rock and roll! Rock and roll!
Rock, rock, rock, rock, rock, rock, rock and roll!
Hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
lesz jaj, lesz jaj!
Hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
lesz jaj, lesz jaj!
Hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
lesz jaj, lesz jaj!
Hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
hogyha eljönnek az ördögök,
lesz jaj, lesz jaj, lesz jaj!
Látod, megmozdulnak a képek,
hogy lásd, mi elmúlt már,
amit nem szeretnél látni,
mit végignézni fáj,
de látom akkor is, hogyha nem szabad,
míg csak szétszakad a kép...
Én már láttam, láttam a házat,
melybõl lelkek füstje száll,
én már láttam a téboly démonát
a kõtalapzatán,
én már láttam a hazugság roskatag oszlopát,
és õket is láttam már,
akik hittel, akik tûzzel, akik vérrel festik át.
S én már láttam, milyen az ünnep, ha mindenki
fél,
láttam, a piszkos fényt, amit taps kísér,
már láttam, amit nem hiszek, és nem mutatnak
meg,
mégis volt, mégis van,
hisz láttam én.
És én már láttam nem várt gyereket,
kinek nem jutott már szeretet,
s a bort vigyorgó felnõttek közt
tanulta, hogyan kell élni.
S láttam én, nem tudom, miért,
a büntetést, nem tudom, miért,
a vezeklést, nem tudom, miért,
a szenvedést, nem tudom, miért.
És én már láttam az öregembert,
a bot kezében, hogy ne legyen egyedül,
õt, aki mindent látott, és nyugodtan lép,
hiszen tudja, hogy a semmi felé tart...
És a kõ, és a sárguló zöld,
az ablaktalan ház és a feltépett föld,
nekem mindez együtt õ,
aki hasonlított rám,
kiben nincs már több erõ,
akit szeretni már nincs idõ, nincs idõ,
ó, és nincs is õ.
És én már láttam, ahogy szeretlek, féltelek,
s ahogy egyszer meg kell, hogy védjelek,
érzem kezed melegét,
ez a végtelenség,
mer' még itt vagy, s a kezünk még nem tépték
szét...
Én már láttam,
az életem mégsem elég,
ó, hogy ne tépjék szét.
Én már láttam a feltámadt õrületet,
én már láttam a föltépett földsebeket,
hogy hogyan veszítelek el,
aztán semmi se fáj,
senki nem keres már,
és én láttam, hogy mégis fáj...
De ezért kár sírni, kedves,
ez nem az élet,
ez csak egy film.
Áldd meg a dalt, áldd meg a dalt, áldd meg a
dalt.
Áldd meg a dalt, áldd meg a dalt, áldd meg
a dalt.
Áldd meg a dalt, áldd meg a dalt, áldd meg
a dalt.
Áldd meg a dalt, áldd meg a dalt, áldd meg
a dalt.
