| Mindig magasabbra (1975)
Album
1. Intuitio molto furtivamente
|
 |
I. Andante grazioso
II. Vivace kalapaccio
III. Allegro, allegro
Szólj rám, ha hangosan énekelek
Felkeltett a reggel, te még aludtál,
boldog volt a szívem, te még álmodtál,
elhúztam a függönyt, káprázott a
nap,
majd megvakítottak a fénysugarak.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Élveztem, hogy lépek végig az utcán,
arcotokba nézek, és visszanéztek rám,
énekelve menni az utcán is lehet,
aki szeret engem, az ilyennek szeret.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Feltettem egy párszor kedvenc lemezem,
leültem a földre, és énekelt nekem,
és megjött az este úgy, ahogy szokott,
átkopogtak sorban a kedves szomszédok.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Szólj rám, ha hangosan énekelek.
Arra mennék én, ahol nekem zenél a szél.
Arra mennék én, hol a visszhang hozzám beszél.
Arra mennék én, hol a fák énekét
egy madár írja szólamokra szét.
Arra mennék én, hol a csönd nekem ír egy
dalt.
Arra mennék én, hogy halljam a vad vihart.
Arra mennék én, hol a vágy orkánja zúg,
s a kék asszony valamit a fülembe súg.
Ó, arra mennék én...
Ó, arra mennék én...
Ó, én...
Ó, én...
Én...
Ó, én...
Nyújtsd fel a kezed, hogy mindenki lássa,
emeld fel a fejed, bármi is bántja.
Fáradt nem lehetsz, mert kell még menned,
él egy hang, ami ezt súgja benned:
Ó, menni kell,
vágyaid még nem érheted el.
Ó, menni kell,
vágyaid még nem érheted el.
Menni tudni kell, ha el akarsz érni
mindig magasabbra.
Látni tudni kell, ha fel akarsz nézni
mindig magasabbra.
Lásd, amit akarsz, és nyúlj fel érte
mindig magasabbra.
Én csak azt kívánom, juss el élve
mindig magasabbra.
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra! Mindig magasabbra!
Mindig magasabbra!
És jött a doktor,
és azt mondta, hogy nagyon beteg vagyok.
Vigyázz magadra - szólt a nõvér,
és belémtöltött néhány csepp
Fagifort.
De nekem nem kell - nem kell, nem kell, nem kell -,
nekem nem kell gyógyszer, adjon valami mást, nekem
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell...
És jött a doktor,
és azt mondta, hogy ép testben épp hogy élek.
És szólt a nõvér:
"Dobja el azt a ronda cigarettavéget!"
Felírtak mindent, hogy naponta szedjem,
felírtak mindent, hogy naponta szedjem,
felírtak mindent, hogy naponta szedjem,
egyszer, kétszer, háromszor, négyszer,
egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, de nekem
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
- egyszer, kétszer, háromszor, négyszer -,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
- egyszer, kétszer, háromszor, négyszer -,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene...
És jött a doktor,
és azt mondta, hogy gyógyultan távozhatok.
És jött a nõvér - ó nagyon szép
volt -,
és azt mondta, hogy holnap táncolhatok.
De nekem más kell, nekem
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene, a zene, a zene, a zene kell,
a zene...
Hé, te, aki az utcán újságot árulsz,
és ötkor kelsz, zötyögsz villamoson,
és éjjel tanulsz, és fáj a szemed,
s a fáradtságtól a könnyed kicsordul.
Adj egy percet nekem az életedbõl!
Hé, te, aki nappal a dolgodat végzed,
s géped vezeted, és hajtod magad,
és embert gyógyítasz, és gyereket tanítsz,
és este fáradtan várod az álmodat.
Te is adj egy percet az életedbõl!
Vártam rá, hogy elmondjam, hogy elénekeljem,
hogy tudd, hogy érezd, hogy elhidd nekem,
hogy neked szól a gitár, neked zörög a dob,
neked gyúlnak a fények, és csak
neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Asszony, te, aki életet adtál kezemnek,
hogy neked is írjon egy dalt,
most ülj le szépen, tedd öledbe kezed,
és hunyd be a szemed, és csendben figyelj rám.
Még egy percet kérek az életedbõl.
Vágytam rá, hogy elmondjam, hogy elénekeljem,
hogy tudd, hogy érezd, hogy elhidd nekem,
hogy neked szól a gitár, neked zörög a dob,
neked gyúlnak a fények, és csak
neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Lány, és most te jössz a sorban, kinek tudnia
kell,
hogy rád is vár még egy dal,
ó, de nem ez a dal, egy sokkal szebb, ami csak a tiéd.
S most figyelj rám.
Adj egy percet nekem az életedbõl!
Vágytam rá, hogy elmondjam, hogy elénekeljem,
hogy tudd, hogy érezd, hogy elhidd nekem,
hogy neked szól a gitár, neked zörög a dob,
neked gyúlnak a fények, és csak
neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Neked írom a dalt, neked énekelek.
Hívok egy régi álmot,
várom, ki benne áll
- álomarcú lány.
Értem, ha szólal bennem,
érzem, ha megérint
- álomarcú lány,
mindig gondolj rám.
Átkarol, hogyha kérem,
rámhajol, úgy, mint rég
- álomarcú lány.
Érzi, hogy mért is nézem,
érti, hogy mért is fáj
- álomarcú lány,
mindig gondolj rám.
Szép, mint egy színes álom,
kár, hogy csak néha lát
- álomarcú lány.
Vállamra száll a hajnal (vállamra száll),
búcsúzik õ is már
- álomarcú lány,
mindig gondolj rám.
Álomarcú lány,
mindig gondolj rám,
lépj közel hozzám,
mindig gondolj rám,
vidd el éjszakám,
mindig gondolj rám,
álomarcú lány.
Mindig, mindig gondolj rám.
Nekem ne mondja senki,
mit kéne tenni, ha meghalok.
Nekem ne mondja senki,
hol kéne lenni, ha föltámadok.
Itt leszek, ha zene szól, fehér lepelben,
köztetek lebegek én, fehér lepelben,
köztetek lebegek én...
Nekem ne hozzon senki
síromra tenni egy szál liliomot,
mert rá találok lépni,
s félreértésre adhat komoly okot.
Itt leszek, ha zene szól, fehér lepelben,
köztetek lebegek én, fehér lepelben.
Itt leszek, ha zene szól, fehér lepelben,
köztetek lebegek én, fehér lepelben,
köztetek lebegek én...
Nekem ne mondja senki,
földön a szellemem nem hagyhat nyomot.
Ne kelljen egyedül lenni:
lejönnek szépen majd a kisangyalok.
Itt leszek, ha zene szól, fehér lepelben,
köztetek lebegek én, fehér lepelben.
Itt leszek, ha zene szól, fehér lepelben,
köztetek lebegek én, fehér lepelben,
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
köztetek lebegek én...
Értünk egymás nyelvén, minden szó
beszél,
mégis másképp érted, mint ahogyan én.
Más a szó, ha mondod, más, ha hallgatod,
nem tudná a bal kéz, mit akar a jobb?
Én tudom a dallamot, te tudod a szót,
én mondom az igazat, és te mondod a jót.
Az én igazam nem biztos, hogy neked nagyon jó,
de mind a ketten várjuk azt az
elfogyott,
elhagyott,
elrabolt,
ellopott
egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
minden szó is jó, ha embernek való,
minden ember más, de éppen ez a jó,
hát meddig várjak még, hogy felhangzik
egy elfelejtett szó?
Érzem, amit érzel, látom, amit látsz,
mégis másképp mondom, mint amit te vársz.
Gondolhatok bármit, elõbb mondod ki,
megbotlok egy kõben, s te fogsz elesni.
Én hordom a bal cipõt, rajtad van a jobb,
összeköt a cipõfûzõ, nem egy nagy
dolog.
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
de mind a ketten várjuk azt az
elfogyott,
elhagyott,
elrabolt,
ellopott
egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
minden szó is jó, ha embernek való,
minden ember más, de éppen ez a jó,
hát meddig várjak még, hogy felhangzik
egy elfelejtett szó?
Szóból vannak hidak két ember között,
csend robbantja õket a fejetek fölött.
Mindenki mást érez minden szó mögött,
ami nekem kéne, azt te nem tûröd.
Én mondom az igazat, s te mondod a jót,
én tudom a dallamot, és te tudod a szót,
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
de mind a ketten várjuk azt az
elfogyott,
elhagyott,
elrabolt,
ellopott
egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
minden szó is jó, ha embernek való,
minden ember más, de éppen ez a jó,
hát meddig várjak még, hogy felhangzik
egy elfelejtett szó?
Ülök a járdán, hangodat várnám,
de nem vagy velem, nem szólsz hozzám,
ülök a járdán, arcodat hívnám,
de nem vagy velem, nem nézel rám.
Motorok gõze mérgezi szívemet,
szédül is tõle, s attól, hogy még
szeret.
Szabad is lennék, hogyha még tudnék,
kiállnék akármelyik útra,
szemben a széllel, kitartott kézzel,
mint aki célját régen tudja.
Szemembe néznek olajcsepp-csillagok,
ülök a járdán, és csak rád
gondolok.
Ülök a járdán, lépteid várnám,
de mással vagy, és nem érsz hozzám,
ülök a járdán, kezedet fognám,
de mással vagy, és nem gondolsz rám.
Motorok gõze mérgezi szívemet,
szédül is tõle, s attól, hogy még
szeret.
