Eredeti felállás: Syd Barrett ének, gitár;
 Roger Waters basszusgitár;
 Rick Wright billentyûsök;
 Nick Mason dob.
 

Szerzeményeik megkomponálásában nagy szerep jutott Barrett kábítószeres tapasztalatainak és Waters érzékenységének. Koncertjeik, elõadásaik alkalmával nemcsak zenéltek, vetítettek is, fõleg színes diákat.
A hangulat a kábítószerezés élményeit idézte, és gyakran aláfestõ zene volt ez a tudattágító muzsika. Elsõ nagyobb fellépésüket a Countdown Clubban tartották - öt és fél órán keresztül. Itt már a technikai viszonyokhoz képest óriási volt a hangerõ. A zenekar másik kedvelt klubja az UFO volt, ahol a pszichidelikus zene rajongói gyûltek össze. Elsõ lemezük 1967-ben jelent meg, borítóján a négy zenész elmosódott képe, a hátoldalon pedig Barrett rajza volt látható.

Sajnos a töméntelen kábítószerezés lehetetlenné tette Barrett számára a további zenélést, ezért 68-ban megváltak tõle. Helyére barátja, David J. Gilmoure került. Az együttes érdeklõdését a film adta lehetõségek is felkeltették és a 60-as évek végétõl pár évig folyamatosan hódoltak ennek a szenvedélyüknek. Az õ zenéjükkel élvezheti a nézõközönség az alábbi filmeket: More, Zabriskie Point, La Vallée, Criptal Voyager. Még 1969-ben jelent meg a dupla Ummagumma, amely lezárása korai korszakuknak. A kettõs album elsõ fele, a koncertrészletek a régi zenét idézik, a második rész elgondolásai zeneileg elõre mutatnak.

Az újabb korszak nyitánya az Atom Heart Mother. Ebben a hosszú, többtételes számban a rockzene olyan hangeffektus-skáláját produkálta az együttes, amelyet azelõtt még senki nem ért el, és azután sem sokan. A komolyzenei elemeken és szerkesztésen kívül, a nõi kórus használatán keresztül, az ipari zaj elemein át egészen a bluesalapokra épülõ rockig minden értékes zenei forma elõfordult benne. A következõ évben két lemezük jelent meg. A Relics a régi sikerekbõl és a még meg nem jelent számokból összeállított válogatás. A Meddle pedig egy újabb remekmû. Ezúttal a lemez második oldalát foglalja el egyetlen szám, az Echoes.
Még ebben az évben elmentek Pompei-be, ahol a füstölgõ Vezúv lábánál lévõ különleges hangulatot árasztó római kori körszínházban koncerteztek közönség nélkül. A jó akusztikájú amfiteátrumban új zenei hatást próbáltak ki - a tökéletes quadrophóniát. Ezután az újítás után, amit az Azimuth Coordinator tett lehetõvé, a Floyd quadrophon koncertet adott, és lemezeinek is jelentek meg quadrophon változatai. A nevezetes pompei kocertet film is megörökítette.

Ezután jött az 1973-as év, a rock egyik legjobb éve. Ekkor készültek a rock klasszikusainak legjobb mûvei, ekkor készült el az a Pink Floyd lemez, amelynek címe "The Dark Side Of The Moon" - A Hold sötét oldala. Az album mind a stúdiótechnika, mind a zenei kifejezés és megformálás világcsúcsa. A lemezt 10 szám alkotja amelyek azonban összefüggenek egymással, és így folyamatosan 44 perc muzsikát hallhatunk. Az album 27 éve szerepel a Bilboard 200-as listáján, mégpedig a legjobbak között. Több mint 38 millió példányt adtak el belõle. Az együttes nem felejtette el a régi gitárost, Syd Barrettet. Az õ életvitele, érzései, hallucinációi ihlették a Brain Damage címû számot:

A holdkóros a fejemben van,
a bolond a fejemben van.
Felemeled a kést,
véghezviszed a változást.
Rendezed életem,
míg ismét normális leszek.
Bezárod az ajtót, eldobod a kulcsot.
Valaki van a fejemben,
de az nem én vagyok.

Ebben az idõben a sikerek ellenére már problémák is jelentkeztek a PF közösségében. Bizonyos feszültség volt érezhetõ a tagok között. A túlhajszoltságot kipihenve készítették el következõ, Wish You Were Here címû LP-jüket, amely bizonyos vonatkozásban még az elõzõt is felülmúlta. A következõ lemezig nyugodt pihenés és a turnék sora váltotta egymást. Két év után megjelenik az Animals. A szövegek igen érdekesek, a közönség számára túlságosan elvontak. Az újabb lemezre ismét két évet kellett várni.

1979-ben egy majdnem teljesen Waters szerzemény látott napvilágot, a The Wall - A Fal. A lemez az elsõ pillanattól kezdõdõen kirobbanó siker. Alan Parker rendezésében film is készült belõle, amely híven fejezi ki Waters gondolatait, érzéseit, véléményét a XX. századi világról. Gondolatilag és zeneileg is egységes, dramatikusan felépített mû, mely sokban már a rock operákra emlékeztet: The Trial, Another Brick In The Wall. 

A színpadi show, a turnék, s a fárasztó munka egyre jobban elcsigázta a tagokat, akik között az egyetértés hiánya kezdett újból megjelenni. Sokáig nem készült el semmi. A folyamatos õrlõdés oda vezetett, hogy a 80-as évek elején kivált az együttesbõl a billentyûs Wright. 1982-83-ban készült el a Final Cut, amely teljes egészében Waters alkotás. A zene, a szöveg, ének és a téma apja halálának emléke. Az album magas színvonalú, egységes alkotás de sok olyan rész van benne amely a Falra emlékeztet.

A lemez elkészülte után a maradék tagok végképp összevesztek. 1986-ig a Pink Floyd tetszhalott volt. nem történt semmi. A tagok szólóban próbálkoztak, viszonylag kevés sikerrel. A Pink Floyd név használata kapcsán bírósági tárgyalás lett. Az eredmény: a Fal és elõadási joga, valamint a lemezeladások 30%-a Waterst illeti meg, a Pink Floyd név pedig David Gilmoure és Nick Mason tulajdona lett. 1986-ban Gilmoure hívására a szolókarriert próbálgató Wright visszatért, és így - 20 vendégmuzsikussal közösen vették fel a Momentary Lapse Of Reason címû lemezüket, majd egymás után kétszer világkörüli turnéra mentek. Felszabadultak Waters elnyomása alól, de elvesztették a legtermékenyebb szerzõt, aki az elsõ idõkben mindegyikükre jó hatással volt. Tipikus se vele, se nélküle eset állt elõ, ami azonban nem zavarta a Pink Floyd legenda továbbélését és a további koncerteket, illetve lemezeket.