Logó

 

                  

 

Felhívás!

 

 Rólunk  Tervek  Saját írásaink  Képek   

 

 

 

KIK VAGYUNK MI?

 

Kommunisták, magyarok,

ellenzékiek, függetlenek,

bátrak.

 

 

KIK NEM  VAGYUNK?

 

Tolvajok,

korruptak,

köpönyegforgatók.

 

 

EZÉRT:

 

Nem fogadjuk el, hogy nem dolgozhat mindenki,

aki akar.

 

Nem fogadjuk el, hogy a pénz az úr.

Nem fogadjuk el, hogy a gazdagoknak mindent szabad,

a szegényeknek meg semmit, s ezen változtatni akarunk

Kádár János

A Munkáspárt elnöksége:

Elnökünk:

  Thürmer Gyula

 

alelnök:

Vajda János

 

alelnök:

Karacs

       Lajosné Magdi

 

Cím:

1082 Budapest,

Baross utca 61.

 

Telefon:

06-1-334-2721

 

E-mail:

      info@munkaspart.hu

 

Honlap:

   www.munkaspart.hu

 

Események, Aktualitások

 

Elnöki látogatások



Dolgozók, alkalmazottak!



E-mail

   munkaspart-          

           bkm@altavizsla.hu

 

Problémák, gondolatok

 

 

 

 

           

Tervek

Új tagjaink

Versek

 

 

 

Kommentár két véleményről

                       Az egyik az M1 televízió műsorában hangzott el, a Jelfogóban. Egy kínai kutató mondta, hogy a kínaiak szorgalmasak, megismerték a kapitalizmust, amelyben csak kemény munkával lehet életben maradni. Összehasonlítva őket velünk, magyarokkal , mi kevésbé igyekszünk, kevésbé vagyunk szorgalmasak, az államtól várjuk a segítséget, a segélyt.

            Ez így csak részben igaz. Van egy alapvető eltérés. Ott „diktatórikus” állam van, mely halálbüntetést szab ki a korrupt vezetőkre. A mi hazánk „demokratikus” vezetésű! A közpénzek elherdálói eddig csak hosszadalmas vizsgálódás áldozatai voltak. De emellett az is igaz, hogy a magyarok egy jó része munkából szeretne megélni, de nem talál munkahelyet.

Mindenesetre Kína gazdasági fejlődést mutat, mi pedig igencsak hátul kullogunk a nemzetközi mezőnyben.

 

            A másik vélemény az M2 parlamenti közvetítésében hangzott el egy Fideszes képviselő asszonytól. Hosszas, cirkalmas beszédet mondott az új alkotmánytervezetéről. Végül azzal zárta mondandóját, hogy bizonyos műveltséghez kellene kötni a szavazati jogot.

Helyben vagyunk. Meg kell szüntetni az általános, titkos szavazást! Ez aztán demokrácia! Mert a műveltség miből adódik? Az iskolázottságból, a tudáson alapuló gondolkodó képességből.  S miért nincs ez meg mindenkinek? Mert az oktatáspolitika differenciált! A  jómódúak gyerekei jó pénzért szuper iskolákba járnak, a szegényeké sokszor még az alapvető feltételeket is nélkülöző intézményekbe. Nem beszélve arról, hogy éhesen ülnek az iskolapadban. Továbbtanulásban esetleg egy-kettőt segít az állam.

De még így is meg tudják állapítani az ilyen körülmények között felnőtt emberek, hogy mi jó nekik.

Csak ne csapják be őket!

 

                                                                                                                                                   Kiss Lászlóné

 

 

A hatalom fogságában

Az 1990 áprilisában lezajlott első szabad választásokat követő hétvégén Orbán Viktor szüleinek velencei-tavi házában gyűlt össze a Fidesz-vezérkar: a választmány, a 22 tagú frakció, pár tanácsadó és kampányember. A háromnapos tanácskozás egy kérdés körül forgott:
hogyan tovább?

A társaság két táborra oszlott: a szigorú elvi alapon álló idealistákra (amatőrök) és a politika iránti illúzióikkal akkorra már leszámolt pragmatikusokra (profik). A vita egy pontján Lovas Zoltán újságíró, a párt sajtófőnöke (amatőr) az alábbi kérdést szegezte (a formális státusát tekintve akkor még csupán házigazda, de már profi politikus) Orbán Viktornak: "Érvényes-e még a régi jelszó: a célunk nem a hatalom, hanem a szabadság?"


Orbán ezt vágta rá: "Annyi szabadságunk van, amennyi hatalmunk."
Húsz év telt el az óta.

Orbán kezében ma roppant hatalom összpontosul. Nagyobb, mint Kádár János óta bárkiében. Mégsem szabad ember. A hatalom foglya. Ha tetszik, a saját hatalmáé. Alighanem akkor vált végleg azzá, amikor először veszítette el: 2002-ben. Onnantól minden igyekezete, minden gondolata, szava, mozdulata egyetlen görcsös akarás volt: hogy visszaszerezze. 2004-től, amikor a váratlanul előkerült régi ellenféllel, Gyurcsánnyal találta szemben magát, aki 2006-ban nemcsak legyőzte, de megroggyant, leharcolt vesztessé tette; valósággal feltörölte vele a stúdió padlóját, azóta Orbánnak a hatalom újbóli megszerzése nemcsak politikai cél volt, hanem a személyes revánsvétel és a bosszúállás elemi kényszere is. Létszükséglet, élet-halál harc: belepusztult volna, ha végleg elveszíti.
De megnyerte. Csak önmagát veszítette el - már nagyon-nagyon rég.

Először 1992. táján, amikor tartósnak hitte a szeszélyes közvélemény átmeneti trendjét: elhitte, hogy 1994-től ő lehet a harmadik Magyar Köztársaság második miniszterelnöke. Harmincegy évesen. Ezért (mikor
huszonkilenc lett) elkezdett öltönyt hordani, naponta borotválkozni, fésülködni, havonta nyiratkozni: torzonborz, szakállas, farmeros, későn érő kamaszból hirtelen koraérett felnőtt politikussá vált. Pontosabban annak öltözött, annak mutatkozott Ám a Fidesz-frakció létszáma '94-ben (egy híján) ugyanakkora maradt, mint '90-ben volt, s ami korábban fényes győzelemnek számított, az négy évre rá óriási bukásnak.

A következő nagy átöltözést (fazonigazítást, jelmez-cserét) újabb vereség követte. Igaz, ez már akkor, 2005-ben is kétségbeesett, szánalmas trükknek hatott: amikor az egykori mellényes, Boss-öltönyös miniszterelnök egyszer csak középen kettényalt frizurával, hosszú
barkóval, kockás és csíkos flanelingekben, vastag szövetű kurta zakókban - szándéka szerint fiatalos populista népvezérként; valójában korosodó falusi elviszpreszli-ként lépett a színre urbánus eleganciával öltözködő, "burzsoá" ellenfelével szemben.

A harmadik átöltözésre az előzőeknél lassabban, szinte észrevétlenül került sor: ma újra drága (készítői szándéka szerint: elegáns, de inkább kihízottnak ható) öltönyökben domborít előttünk az uralmát elsöprő diadallal visszavevő - a nagyhatalmú államférfit és a népvezért immáron egy személyben alakító -, örökifjú vidéki politikai bonviván.

Akiről - egészséges ösztönüket elfojtva, önmaguk liberális-demokrata voltát igazolandó - tisztességes politikai közírók is szükségét érzik leírni, hogy (bármily távol álljon tőlük politikailag) a szabad választásokon demokratikus mandátumot szerzett Orbán az ő miniszterelnökük is. Ami engem illet, szintén liberális-demokrata volnék (amióta csak az eszemet tudom), ám ezzel együtt a leghatározottabban kijelentem, hogy Orbán Viktor nekem nem miniszterelnököm. Nem is lesz soha: olyan többség a világon sincs! Nevezett a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, ami épp elég baj - nekem is.

Hogy lássuk mekkora, menjünk vissza az első kormányfőhöz (aki az enyém is volt). Antall József - még jelöltként - többek között ezt mondta 1990. május 22-én, leendő kormánya programjának előterjesztésekor:
"Ünnepi pillanatban állok a magyar Országgyűlés és az egész nemzet nyilvánossága előtt... Magyarországon forradalom zajlott le, amely... mindannyiunk számára az emberi jogok teljes körű szabadságát hozza el, az egyéni és a nemzeti méltóság helyreállítását ígéri, és véget vet a
kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok országlásának."

Bár a forradalom kifejezést Antall metaforaként használta, a pillanat kétségkívül ünnepi és történelmi volt. Ám húsz év elteltével szomorúan konstatálhatjuk: noha Orbán második miniszterelnöksége ugyancsak történelmi jelentőségűnek ígérkezik, a magyar demokratáknak ez legföljebb a gyászünnepe lehet.
Mert az emberi jogok, a szabadság és az egyéni méltóság korlátozását hozza el újra, s a nemzet is - ha van még - ráébred majd egy idő után, hogy a méltóságát nemhogy visszanyerte volna, de épphogy elvesztette.
Mert (bár más formában) visszatért a kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok országlásának kora.

A jelenlegi kormányfő ugyanis nem túloz vagy téved, amikor "a szavazófülkékben történt forradalomról" beszél, hanem tudatosan hazudik. Már a második forduló estéjén megindította azt a verbális offenzívát, amelyik a parlamenti ülésezés kezdete, illetve a saját hivatalba lépése óta feszített ütemben zajló autokratikus hatalmi építkezés számára készítette elő a terepet. A forradalom - ami nem más, mint a jog félresöprése "az igazság", "a nép" stb. nevében - tudniillik most történik, a szemünk előtt. Nem a fülkékben és nem a nép hajtotta végre, hanem a kormányzat - a választásokon szerzett demokratikus mandátumával visszaélve. A jogilag ki nem hirdetett, ám a gyakorlatban annál inkább megvalósított rendkívüli állapot körülményei között: sorozatos törvény- és alkotmánysértések árán. Hogy csak a legfontosabbat mondjam: a (még) hatályos alaptörvény 2. §-a szerint: "A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom... kizárólagos
birtoklására." Márpedig Orbán eddigi tevékenysége másra sem irányult!

Bár a hatalma már most is csaknem kizárólagos: semmilyen alkotmányos vagy politikai ellensúlya nincsen - ő mégsem tűnik elégedettnek. A vonásai dúltak, az arcán feszültség, a ráncok már nem tudnak rajta elsimulni. Láthatóan megviselte őt a nyolcéves "száműzetés". Ami után - bármily meglepően hangzik - nagyon egyedül maradt. A régi Fidesz fő ereje: a politikailag együtt szocializálódott, az egymásban való feltétlen bizalom alapján összetartó, kifelé zárt, belül demokratikus férfiközösség rég a múlté. Szájer még maga ment Brüsszelbe; Áder már kénytelen volt: kitelt itthon az ideje; Deutschnak a becsülete is. Stumpf most lett kifizetve az alkotmánybírósággal (volt képe elfogadni!). Orbán mellett-mögött már csak az öreg barát, a jellemnek tán egyenes, demokratának azonban - a politikai ellenfelekkel szemben táplált mind kórosabb gyűlölete miatt - rég nem nevezhető Kövér maradt.
Rajta kívül (az egy Navracsicsot talán kivéve) egyre kontraszelektáltabb végrehajtók, különféle rendű-rangú, gumigerincű kegyencek sürögnek-forognak Orbán körül.

A vezér mindent és mindenkit maga alá gyűrt: pártot, embert, intézményt, hivatalt. És főleg: döntést. A hatalomkoncentráció ilyen foka kizárja, hogy - legyen bármilyen kiváló mentális és fizikai állapotban - kellő felkészültséggel, elegendő információ birtokában hozzon sorozatban jó döntéseket. És ő sem a régi már: a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának középületekben való kiakasztatása jelezte leginkább, hogy Orbán ítélőképességével is komoly bajok lehetnek már.
Az ország népe erről mit sem látszik tudni. Cselekvőképes politikai ellenfél és demokratikus politikai közösség híján a vezér azt tesz a magyar társadalommal, amit akar. Most visszafelé tekeri az idő kerekét. Jelenleg ott tart, ahová Grósz Károly szeretett volna eljutni 1988 körül: erős állami részvétellel működő kapitalizmus plusz a Párt monopol hatalmának hegemónná lazított változata, amibe egy-két - kormányzati alternatívává nőni képtelen - ellenzéki alakulat is belefér. Mindez szó szerint értendő: most olvasom Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990 című, történészi korrektséggel és alapos forrásismerettel megírt, kitűnő monográfiáját (Napvilág Kiadó, 2006.).

A Fidesz-vezére persze nem akarja restaurálni az egykori diktatúrát. Ha akarná, se tudná a globális kapitalizmus gazdasági, és az Európai Unió politikai közegében. Momentán ezek jelentenek számára valódi korlátokat, amelyek - úgy fest - hosszú éveken át sulykolt populista
ígéreteinek a foglyává is teszik őt. Mert a mai nemzetközi konstelláció egyszerűen nem engedi meg neki, hogy - akárcsak részben is - a rendelkezésére álló nagykapacitású propagandagépezet által szemfényvesztő módon fölnagyítva - valóra váltsa őket. Minden eddigi próbálkozása lepattant a szóban forgó pénzügyi és politikai körökről, amelyek - a hazai publikummal ellentétben - nem vevők az átlátszó és bumfordi trükkökre. Mindezt itthon egy ideig még el lehet adni a bátor magyar államférfi vezette "nemzeti szabadságharcként". De előbb-utóbb eljön az igazság órája.

Vagy mégsem?

Lehet, hogy ezúttal is alábecsülik Orbánt, akik azt hiszik, saját magát is foglyul ejtette? Az orosz és a kínai kapcsolatfölvételek, a világgazdaságban "keletről fújó új szelek" emlegetése, s az egyéb jelek (az Európai Unió soros elnökségére készülő magyar kormányzat feje és minden rendű-rangú embere kizárólag a nemzeti trikolor előtt mutatkozik, kék zászló és sárga csillag sehol sem látható!) arra utalhatnak, hogy Orbán egészen más irányból akarja megfinanszíroztatni a magyar gazdaságot és a saját autokratikus rendszerét. Olyan irányból, ahonnan az utóbbit nem éri kritika, ahonnan enyhén szólva nem támasztanak demokratikus elvárásokat. Lehet, hogy az egykori liberális demokrata, aki sokakban (valaha e sorok írójában is) államférfiúi illúziókat keltett; ám aki az idők során populista vezérré, a magyar demokrácia sírásójává lett - ezúttal minden nagyhatalmi kényszer nélkül -, ismét a keleti parton akarja kikötni Ady Kompországát - a mi hazánkat?

Akárhogy is végződik ez a szörnyű és hosszúnak ígérkező kaland, az illetőről mindenképp a magyar történelem kevéssé dicsőséges lapjain olvashat majd az utókor.

Mert idővel minden és mindenki a maga helyére kerül.

Debreczeni József

2010. 
Utószó egy nem liberális, de valódi demokratától:
Csak egy idevágó kérdés! Mit csinált 8 éven át, azon kívül, hogy tüntetőleg be sem járt a Parlamentbe, de mindent láthatott, betekintése volt nemcsak neki, de képviselőtársainak is a hatalomba, a költségvetésbe? És most a demokratizmus óriási vívmányaként mindenről és mindenkiről hazudva akarják felhasználni a magánnyugdíjpénztárak egyéni (tehát szigorúan egyéni, állampolgári tulajdonban lévő) tőkéjét, csak hogy szebb legyen a költségvetés, csak hogy eleget tegyenek az EU-felé vállalt, s nyíltan megtagadni nem mert kormánykötelezettségnek????? Csakhogy
Hol a program!?? Vagy 8 év alatt nem sikerült sem a gazdaságban, sem a gondolkodásban változást elérni, programot összehozni, amire már a másik oldal is azt mondja ez IGEN!?
De nincs sehol, csak a sok okos samesz van, akik csak a vezír seggét nyalják, s közben nyomorba döntik a jövő dolgozóit és nyugdíjasait! Hosszú időre elriasztanak minden külföldi befektetőt, romba döntik a hitelezési rendszert, s ezzel együtt a hiteladósság csapdájában vergődő átlag állampolgárokat is!
Hol a demokratikus értékrend?
Ennyire nem lehet elkúrni valamit!!
Ha ellenzékben mindennek ellent lehetett állni és népszavaztatással mindent meg lehetett hiúsítani, akkor most hol a PROGRAM! HOL A MEGVÁLTÓ MINDENTUDÁS????
JA, MÁR A NÉPSZAVAZÁS IS SMAFU (A buta nép úgysem tudja, mi a jó neki, minek akkor szavaztatni vele!)
 
Egy bajom van még, hogy ezt egyetlen most ellenzékben lévő párt sem kéri számon! Miért nem merik nekik szegezni a kérdést: hogy is van akkor ez, 8 év alatt sem tudtál (tudtatok) programot írni????
   

 

A polgári demokrácia hibái, bűnei

 

 

 

Talán erről ma még lehet büntetés nélkül beszélni….

A kapitalizmus Magyarországon 1989. óta létezik. Nem csak mi, kommunisták, de szinte mindenki szidja a kialakult helyzetet. Nem akarom leírni, hogy kiknek köszönhető mindez, a gondolkodó emberek úgyis tudják.

 

A polgári demokrácia (a kapitalizmus) kialakulásához először is tőkefelhalmozás kellett. Senki sem hiszi, hogy húsz év alatt éppen azok gazdagodtak volna meg, akik ügyesek, okosak, főleg sokat dolgoztak. De kialakult a milliárdosok rétege, akik „jó időben voltak jó helyen” és „áldásos” tevékenységükkel munkahelyeket „teremtettek”. És ezzel egy időben kialakult a nagyon szegény, kiszolgáltatott helyzetű munkavállalói osztály is, ahogy ma a munkást emlegetik.

 

Megismertük a munkanélküliséget, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy kordában lehessen tartani a munkahelyen elégedetlenkedőket, és a munkabéreket alacsony szinten tartani. A munkanélküli seregből kerültek ki elsősorban a morálisan lezüllöttek, az úgynevezett hajléktalanok, akik már többé nem tudtak visszakapaszkodni a munka világába. Ismertté vált az éhezés, gyermekéhezés, kilakoltatás, fagyhalál az utcán és fagyhalál a saját lakásokban; fiatalok külföldre távozása, a bűnözés, mint megélhetési forrás stb.

 

Megjelentek a külföldi tőkések, akik idehozták tőkéjüket, befektették, ami nekik irdatlan hasznot hozott, de közben tönkretették a magyar ipart, mezőgazdaságot, a termelőket, a kiskereskedőket, kisvállalkozókat.

 

Nem folytatom, mert nem mondok újat.

 

Mindezért epedve várjuk, hogy jelenlegi kormányunk mihamarabb megvalósítsa baloldali programját és ezzel rendet teremtsen kis hazánkban „mindenki” számára. A kétharmados többség megszerzéséhez az alsóbb rétegek szavazata is hozzájárult.

 

 

                                                                                                 Kiss Lászlóné

 

 

A sztrájkjog

 

Magyarországon kapitalizmus van, melynek egyik legfőbb jellemzője, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen. A munkaeszközök tulajdonosai a munkaadók, s azok, akiknek nincs semmiijük, csak a munkaerejük, vagy tudásuk, amit eladhatnak bérét, azok a munkavállalók. Ebben az üzletben a feltételeket a tulajdonosok szabják. Miért tehetik? Mert a kapitalizmus másik fő jellemzője a munkanélküliség. Ha sokan állnak a munkahelyek kapuiban munkát keresve, éhezve, nyomorogva, könyörögve, akkor a bent lévők rettegve az elbocsátástól – látva, hogy azonnal van helyettük másik – befogják a szájukat, s elfogadnak minden feltételt, nem vitatkoznak, követelnek. No, a szakszervezetek feladata lenne ezt szervezett keretek között megtenni. De most nem a szakszervezeteket akarom minősíteni, hanem azt az eszközt, mellyel a munkavállalók kifejezhetik véleményüket; a sztrájkot. Nos, hát a dolgozóknak joguk van sztrájkolni, ha előzőleg a munkaadóval egyeztettek az elégséges szolgáltatásról. Megegyezés esetén a munkaadó kellőképpen felkészülhet. Pl. sztrájktörőket hozathat, akár külföldről is. Az elmúlt években alaposan le lett járatva a sztrájk, s igen csekély eredménnyel járt a dolgozók számára a különböző intézményekben. A média is sztrájkolók ellen keltett hangulatot. A munkaadó tudván, hogy ki sztrájkolt, mondvacsinált okokkal, a jog bonyolult eszközeivel bármikor elbocsáthatja dolgozóját.

Tulajdonképpen így nincs értelme a sztrájknak. Az igazi megoldás az lenne, hogy törvények szabályozzák a munkaadó és a munkavállaló közti kapcsolatokat.

Szükségesek lennének az erős, független szakszervezetek is, melyek következetesen megalkuvás nélkül képviselnék s dolgozók érdekeit. Ez azonban egyenlőre nem lehetséges, hiszen a Parlamentben, ahol a törvényeket hozzák, csak a munkaadók érdekeit képviselők ülnek. A szakszervezetek pedig gyengék. A dolgozók 21 éve kívül vannak az Országház kapuin.

Csak a munkavállalókon múlik, hogy ez a helyzet a javukra változzon a következő választásokon.

 

 

 

                                                                                                  Kiss Lászlóné.

 

 

Történelmünk a politika szolgálatában

 

Manapság, ha akarjuk, ha nem politizálunk.

Különböző nézetek ütköznek a gazdasági helyzetről, az ország romlásáról. Abban egyetért mindenki, hogy Magyarország és lakói egyre nehezebb helyzetbe jutnak. Csak abban különbözünk, hogy kit vagy mit teszünk meg felelősnek mindezért. Természetesen a történelem, a múltunk is gyakran szóba kerül.

Nos a történelemmel kapcsolatban két új dolgot hallottam a minap:

          Az egyik vélemény szerint a környező szomszédok akarnak elűzni minket, pedig mi magyarok mindenkivel hamarabb, már harmincezer éve itt élünk a Kárpát-medencében.  Nem volt vándorlás, nem volt honfoglalás 895-ben, mert mi őslakosok vagyunk. Annak idején hasonló okfejtést tanultam a hunokkal kapcsolatban. E szerint mi magyarok a hunok leszármazottjai vagyunk, s ennél fogva jogos örökösei a hun birodalomnak. Ez a magyarázat megfelelt középkori királyaink hatalmi politikájának. Ma is hasonlóval állnánk szemben.

         A másik vélemény szerint mi, kommunisták tettük tönkre az országot. Arra az érvre, hogy húsz évig nem voltunk hatalmon, az a válasz, hogy akkor 1989 előtt 45 évig romboltunk.

Persze minden viszonyítás kérdése. Mihez viszonyítjuk az ország romlását?  A II. világháborúhoz, a Horthy-korszakhoz, netán a Habsburgok uralmához, vagy a török, tatár pusztításhoz?

Sajnos sokan nem ismerik a magyar történelmet, s ezért manipulálhatóak. S ugye vannak, akik tudatosan átírják a történelmet, hogy hatalmukat megtarthassák vagy hatalomhoz juthassanak.

Mi, igazi kommunisták, akik hűek maradtunk eszméinkhez, nemhogy előnyt nem élveztünk az elmúlt 20 év alatt, hanem folyamatosan lejárattak bennünket, háttérbe szorítottak, kegyesen kihalásunkat várják.

Egy biztos, a magyar népnek, - s itt a dolgozó népről szólok – soha jobb élete nem volt, mint a szocializmus építése idején 45 évig, főleg a Kádár-korszakban. A ma urainak persze ez az idő elnyomás volt, mert nem szerezhettek akkora vagyont, mint 1989 után.

Ennek a korszaknak a hibáit nem tagadjuk, de nem fogadjuk el azt, hogy a szocializmus érdemeit letagadják, teljesen befeketítsék.

 

                                                                                                                      Kiss Lászlóné

         

 

Mi a valóság?

Elsikkasztott ország lettünk.

Az, hogy 20 év óta folyamatosan rosszabbra fordult az ország és az emberek élete. Reménytelenek lettek az előző rendszerben becsületesen dolgozó emberek.

Lettek kivételek, mert kialakult az égből pottyant milliárdosok sisere hada, akiktől függ az ország sorsa .

Az előző rendszerben érvényesült az arányos közteherviselés elve, ezért jutott mindenkinek a biztos megélhetés saját becsületes munkája után. Volt becsülete a munkának,

Ma a becsület nem erény, mert az csak a lemaradáshoz vezet. A profit, a lenyúlás, harácsolás korrupció stb. „istene” az élet megrontója. A háború után saját két kezünkkel építettük újjá az országot hitel nélkül, még hadisarcot is fizettünk. De tudtuk, hogy magunknak teremtünk új életet. Most idegen érdekből szegényedünk le folyamatosan és végérvényesen, mert a haszon a köpönyegforgató hazárdirozókat szolgálja. Nem a közjó a legnemesebb cél, hanem feltétel nélkül kiszolgálni a nagyburzsoáziát.

20 év alatt a mezőgazdaságunk úgy tönkrement, mint a II.világháború alatt. Minden mezőgazdasági termékből behozatalra szorulunk, mert eladtuk gyárainkat a multiknak, akik diktálják a mindennapjainkat. Tengerentúlról hozzák be a törött paprikát, de fel lehet borzolni a tönkretétel módjait. Mindent diktálnak, engedélyt kell kérni Brüsszeltől mindenhez. Csatlós, leigázott ország lettünk. A rendszerváltást ezért nevezik már „gengszterváltásnak”. Ugyanis már a „vadnyugatot” meghazudtoló állapotok uralkodnak: gyilkosságok naponta, rablások válogatott formái váltak honossá, stb.stb.

Az előző rendszerben nem kellett bekamerázni a városokat, falvakat, nem kellett ingyen ebédet osztani, nem kellett koldulni, nyugodtan lehetett aludni, nem volt éhhalál, fagyhalál százával. A munka becsületre nevelt, nem volt kilakoltatás a fáradságos munkával megszerzett otthonból, nem éheztek százezrével a gyerekek, nem volt tanárverés. Ma már tízen éves kortól a brutális gyilkosságok is ismertek.

Ne cselédként éljük meg a holnapot sem mi, sem unokáink.

Több ezer hektáron föld van meghirdetve eladásra. Ez csak a multiknak kedvez. A helyben élő és gazdálkodást folytató magyar állampolgárt kell kizárólagosan földhöz juttatni, ha kell állami segítséggel. Mezőgazdasági termelőüzemeinket is eladták a külföldieknek, akik azonnal bezárták. Így természetesen nem lett munkahelye  sok százezer embernek; termelés nélkül pedig nem lehet fejlődni.

Jobban meg kell becsülni a szülőföldet: a föld nem lehet piaci áruféleség, a föld lesz rövid időn belül a legnagyobb kincs bármilyen egyéb energiánál. Az életünk alapeleme kizárólag magyar tulajdonban lévő föld. Le kell állítani a termőföldek további lebetonozását, mert ez azt jelenti, hogy magunk alatt vágjuk a fát, saját sírunkat ássuk meg. Tehát öngyilkos cselekedet a jövő nemzedék számára. Legyünk a saját magunk gazdái, ne idegenek diktálják a mindennapi életünket.

A nagybirtokrendszer pedig egyértelműen cselédsorsot jelent.

Az állami vagyon többségét, lelkét, javát, már eladták uraink. Hová lett a pénz?! Mert az államadósság ötszörösére nőtt. Minden ma születettre is közel 2 millió Ft államadósság jut. A kamatok törlesztésére is hitelt  kell felvenni. Ez a  folyamat az utolsó 8 év alatt alakult ki.

Kell, hogy legyenek felelősök!!!

Ugyanis az országot ilyen helyzetbe hozni egyenlő a hazaárulással. Ami nem szokott következmények nélkül maradni.

Az adópolitikát meg kell változtatni: legalább három kulcsos személyi adókulcsok kellenek, családi adózás stb.

A fenti szempontok figyelembevételével lehet csak eldönteni, hogy hová kell állni.

Szükséges tehát a napi kézzelfogható és a mindennapi életünket befolyásoló tények alapján dönteni szavazáskor, de már előtte is ezek szerint szükséges következtetéseket levonni és érvényre juttatni. Nem kell hinni a félrevezető ígéreteknek, főleg, ha onnan fúj a szél, ahonnan újra megmagyaráznak mindent.

Azt hallottuk: hogyha majd kimennek az oroszok, akkor jobb lesz, majd ha belépünk a NATO-ba, majd ha EU-tagok leszünk.

Most pedig, ha majd euróval fizetünk, és közben 20 év óta mind mélyebbre süllyedtünk generálisan.

A rendszerváltás, a globalizáció nem a dolgozó ember érdekében történt, és van ma is. A társadalom teljesen kettészakadt: dúsgazdagokra és mélyszegénységre.

A tendencia pedig nem bíztató, mert a profit istenítése teszi a kapitalizmust az igazi arcán látni.

 

Alapvető változásra van tehát szükség még idejében:

  1. leállítani minden állami vagyon eladását
  2. visszaszerezni a tulajdonlást az égből pottyant milliárdosoktól
  3. legszigorúbb állami ellenőrzés alá vonni a bankokat, amit már meg is tettek más országokban
  4. számonkérést végezni a zsákmányszerzőkön
  5. a törvényeket igazítani kell a fentiekhez
  6. tényleges munkahelyteremtés magyar vállalatok és vállalkozók segítésével
  7. az Uniós szerződést módosítani kell, ebben más országok is társak lesznek. Nem vezetett soha eredményre a világban sehol, amikor kívülről diktálják a feltételeket a legapróbb részletekig és a nemzeti érdekek semmibevétele tovább folytatódik.
  8. hadseregünk ne megszállási feladatra legyen felkészítve, ne az USA érdekeit szolgálja
  9. NATO-radar építését meg kell akadályozni
  10. ne essünk ám hasra attól, hogy mennyi fejlesztési pénzt kaptunk az EU-tól. Ugyanis ennek többszörösét már az EU érdekében odaadtuk, átengedtük. Az autópálya-építés is elsősorban az EU érdekében épül, hogy a multik „hatékonyabban” segítsenek!
  11. meg kell szabályozni, hogy az itt szerzett hasznot kivigyék az országból
  12. országos autóbusz igényünket saját termelésből kell biztosítani
  13. Magyarország keresztényiségét meg kell őrizni a történelmi egyházakra alapozva
  14. fő feladat:       államosítás

számonkérés

munkahelyteremtés

 

A Munkáspárt a fenti szempontok alapján tartja szükségesnek, hogy az országgyűlésben a dolgozó ember szava a magyar érdekek elsődlegessége szerint beleszólhasson az ország ügyeinek az intézésébe, hogyan alakuljon a jövő nemzedék sorsa.

Az élet az igazi tanítómester.

Ezért kérjük a tisztelt polgártársakat, hogy bízzanak a változásban, hogy a Munkáspárt oda tudjon hatni, hogy nem csak olyan szempontok szerint lehet kormányozni, ami a multik érdekeit szolgálja, hanem a nemzet érdeke szerint.

Szavazzon a Magyar Kommunista Munkáspártra!

 

Érdeklődjön: 06/20-3350236; 06/70-5245092

 

 

 

 

                                                                        Kerekes Antal

 

 

2010. január 01.

 

 

 

 

Made by: Hoter