Szeeevasztok srácok!
Szép munkát végeztünk a tegnap és megnyertük az első meccsünket. A szaladást Dragon, Peti, Exxon és Solymi (akinek köszönjük és továbbra is várjuk a segítségét) kezdte és bár az elején kicsit döcögősen, a végére lazán lehozták a mapot. 7-5, Fuck Yeah! (még itt elmondhatom hogy elfailoltam a végét, ugyanis egy reflex mozdulattal endroundoltam az egyik kört, kicsit megzavartam a bandát, de utólag elnézést kértem a NOY vezetőjétől és minden rendben volt.) Ekkor sajnos Solyminak mennie kellett, ezért "hétszeres" Schumi állt be helyette, Dragon, Peti és Exxon társaságában. Az első két kört csúnyán elfailoltam, mert a wu-ról lemaradtam, de aztán én is felvettem a versenyt a többi csapattárssal és annak ellenére hogy volt 2-3 draw, 7-4re nyertük ezt is. Harmadik mapon Dragont is elkapta az álmosság, ezért vízszintesre vonult és az Exxon, Peti, Horii, Elec négyes limitre, de elveszítette a mapot 7-6ra. Elcsi rageléséről nem írok, mert felesleges, sózz magadnak egy pofont részemről és megvan oldva. Külön köszönet jár a spectelőknek is, amiért zavarták az ellenfelet! 2-1 ide, következő ellenfelünk a Fanatics! |
Date / Time |
|
Welcome |
Melegítők |
Főmelegítő Schumi Melegítők Adam Aron omgAtesz Dane Dixon Don Confar Dragon Elcsi Enci Glucky Horii (Tibcsi) HPeti Kenny Kopcsi (Kák) RICS Sanyo Petijandro versenyloo Zozo |
Last seen |
|
2024 September |
poll2 |
Mire gyűjtsünk coppereket? Mwr-es tag 80k-ig szerver Semmire |
Viccdoboz |
Random Image |
No suitable image found for your class! |
Ongoing Events | |
|
|
Online |
Guests: 1, Members: 0 ... most ever online: 211 (Members: 0, Guests: 211) on 25 Feb : 18:06 Members: 134 Newest member: jwhuxeb0nt2 |
Chat Box | |
You must be logged in to post comments on this site - please either log in or if you are not registered click here to signup
View all posts (2668)
|
|
Poll |
Melyik banokságon szaladjunk? Very Short Cup TM Masters |