Motoros túra, bolyongás Erdélyben 2008 09.18-09.24

 

Az őszi motoros túránkat majdnem elmosta az eső. Még nyáron egy volt munkatárs barátommal tervezgettünk egy közös túrát. Rég nem vagyok már fiatal, úgy hogy minden hasonló alkalmat meg kell ragadnom, hogy legyen mire emlékeznem. Csóró gyerek túra lesz. Alapvetően csak benzinre költünk. Ha lehet nappal egyfolytában motorozás. Alvás ott, ahol az éjszaka ér bennünket. Az úti cél mindegy. Szállás, a saját sátor, vagy csak hálózsák. Kaja, amit viszünk, vagy találunk.

 

A végén Erdély mellet döntöttünk. Közel van és csodaszép. Szégyen, de az előtt még nem jártam Erdélyben. Talán éppen ezért volt ilyen pozitív élmény számomra a rossz idő ellenére.

 

Szerveztünk magunk köré még két barátot, mert négyesben még biztonságosabb, és még vidámabb lesz az utazás. A tervek szerint négy külön motorral nyargalunk, jól felszerelve, hogy minden akadályt le tudjunk küzdeni. (Felszereléslista a beszámoló végén.)

 

Mindenki a maga módján kialakította motorján a csomagok rögzítéséhez szükséges csomagtartó keretet. A mocik elég cifrán néztek ki.

 

Szívem szerint egy endurós túrán vettem volna részt, de két éve már nekem sincs enduróm. A motorokat is különböző korból, világból szalasztották.

 

Honda    VT-      600   2007 chopper                       Tomi                    38

Suzuki Bandit -  1200          2000 túra naked bike           Barna                 48

Kawasaki ZR-    400   1994 naked bike                            Andris                 25

Yamaha TDM -  850   1995 öszvér de jól megy     jómagam, Levi   48

 

 

 

 

Alig vártam az indulást, ezért három héttel előtte próba képen, egy négy napos hazai túrával ajándékoztam meg magam. A felszerelés és a motor jól bírta. Egyedül bolyongtam. Ettem, amit vittem. Aludtam ahol az este ért, tóparton, erdei tisztáson, a Duna árterében Bátánál, simán hálózsákban boldogan. Somogyhatvannál a horgásztó barátságos tógazdája nem fogadott el semmit a táborhelyért. Találkoztam sokféle emberrel, de a legjobbak, és legbarátságosabbak a leggyanúsabb külsejű csórók voltak a Duna árterében. Jövőre is meglátogatom őket. Igazi törvényen kívüli társaság, de halászatból, vadászatból, alkalmi munkából megélnek. Hatalmas lakomát rendeztünk.

 

 

Csirkepaprikás-halászlé. Úgy éreztem, életemben nem ettem ilyen finomat. A hatalmas kondérba a belevalót ők hozták, a bort én szereztem be. Lehet, hogy azért fogadtak be ilyen könnyen, mert napok óta nem borotválkoztam, és igazi vén gazember külsőm volt? A túra utolsó éjszakáját a Bakonyban töltöttem egy csendes erdei tisztáson. Néha kell egy kis magány is.

 

Egyszóval alig bírtam már kivárni az indulást Erdélybe. Az időjárás előrejelzés egyre elszomorítóbb volt. Pocsék időt jósoltak. Szembesültünk a második csapással. Tomi dereka felmondta a szolgálatot, nem tud jönni. A baj persze, ha elkezdődik, csőstől jön. Barna fontos üzleti tárgyalás miatt, csak pár nappal később tudna indulni, Andrisnak és nekem viszont most van szabink. Eldöntöttük, hogy elindulunk ketten. Az asszony nem örült az újabb esztelenkedésemnek, de mehettem.

 

Az eső már előző nap szépen esett, viszont az indulás napján a felhők már egy kissé keletebbre lesznek, és ha nem megyünk túl gyorsan, nem érjük utol őket. Reggel felmálháztam a lovam. Legfelül a gyalásóm, ami ha kell, nagyon veszélyes önvédelmi fegyver tud lenni. Keszthelyről elmotoroztam Balatongyörökig, Andrisék háza elé. Éppen befejezte a holmi felpúpozását a motorra. Érzékeny búcsút vett a családtól. Nagymamája szeretett volna velünk jönni, hogy útközben gondoskodhasson kedvenc unokájáról, de már túl magasan volt a csomagok teteje, nem tudott rá felmászni. Könnyek között elengedte.

 

Elindultunk. Andris menekülésszerűen elöl, én utána. Gondoltam jobb, ha a 400-as Kawa diktálja a tempót. A TDM könnyedén lépést tart majd vele. Andris amilyen csendes, olyan vakmerően motorozik, úgy hogy hamar abba kellett hagynom a nyugodt öregfiús stílust, ha nem akartam egyedül menni Erdélyig. Már a tervezéskor megegyeztünk abban, hogy autópályára nem megyünk, és lehetőleg sehol sem fizetünk. Minél alsórendűbb az út, annál jobb nekünk. Jó lett volna beszélgetni menet közben, ezért Székesfehérváron megálltunk valamilyen beszédhangra adást indító kisrádiókat keresni. Nem jött össze. A parkolókban, benzinkutaknál jól megbámultak páran. Elég szakadtan, de igazi világjáró módon néztünk ki. Néhányan kíváncsian érdeklődve beszédbe is elegyedtek velünk. Ez egész utunk során jellemző volt. Nyilván senki nem tartott bennünket normálisnak, hogy ilyen hideg esős időben ilyesmire vetemedünk. Talán ha három motorossal találkoztunk Fehérvárig. Alig volt 10 fok, és a földig lógott a felhők lába. Az első nap a Román határig szerettünk volna eljutni. Kényelmesen teljesítettük a távot. Püspökladány előtt úgy döntöttünk, hogy túl hideg van a sátorozáshoz, ezért ha találunk olcsó szállást, ott alszunk. Találtunk. Egy benzinkút melletti autómosó emeletén egy kis panzióban fejenként 2000,-Ft-ért kaptunk egy csinos szobát fürdőszobával, televízióval. A mocikat éjszakára bezárhattuk az autómosóba. A fűtés üzemelt, így gyorsan kiolvasztottuk magunkat.

 

Második napunk reggelén a vendégszerető, motorbarát tulajdonos friss kávéval várt bennünket. Nem fogadott el érte semmit, csak úgy barátságból főzte, hogy mellette elbeszélgethessünk kicsit. Az eső szépen esett, ahogy megjósolták.

 

Andrissal az eső ellenére menni akartunk, hajtott a kalandvágy. Kezdődött az igazi túlélési gyakorlat. A mocikat felmálháztuk, és irány a határ. Nagyváradnál (Oradea) léptünk be Romániába. Csak hitelkártya volt nálunk, és némi Forint. Nem váltottunk Lejt. A benzinkútnál hitelkártyával is lehetett fizetni. Érdeklődtünk, hogy kell–e a motorokra úthasználatot fizetnünk. Nem kellett.  Szakadó esőben átvergődtünk Nagyváradon. Az első benyomások egészen mások voltak, mint amire számítottam. Bizony Románia és Magyarország között nincs már akkora különbség, mint gondoltam. A városban, a sűrű forgalomban több kilométeres sorban araszoltak a járművek. Eléggé el nem ítélhető módon, minden kis rést kihasználva, elosontunk a kocsisor mellett. Vigyázni kellett, mert sokszor nyitogatták a kocsik ajtajait, ki-be ugráltak az ideges sofőrök. A mocijaink a megszokottnál szélesebbek voltak a sok csomagtól, de azért még elfértünk a résekben. Én mentem elöl. Sikerült eltévednem, és elszakadnunk egymástól. Andris a helyes irányban haladt tovább, én már nem tudtam sávot váltani. Egy kis kerülővel visszatértem a helyes útra, és gondoltam felhívom Andrist. Gyanús, nagyon szakadt fiatalemberek kezdtek el ólálkodni körülöttem. Indítottam, és pár száz méterrel arrébb mentem. Hasonló egyénekkel egész úton többször nem is találkoztunk. Úgy látszik a kéregetés, és gyors fosztogatás csak közvetlenül a határ melletti térségben jellemző. Erre még a határon a benzinkútnál figyelmeztetett bennünket egy romániai magyar. Öt perc múlva Andris megérkezett. Megbeszéltük, hogy ez után a második motor midig követni fogja az elsőt, akkor is, ha a rossz irányba megy. Nem is volt többször problémánk.

 

Haladtunk tovább Kolozsvár (Cluj Napoca) felé. Szembe jött egy endúrós csapat. Három Afrika Twin. Megdobbant a szívem, hiányzik a régi kecském. Az időjárás változatos volt. Hol esett az eső, hol szakadt. Egyetlen felmálházott hosszú távú motorossal találkoztunk út közben. Egy chopperes világjáró volt. Intettünk, és jó nagyokat dudáltunk egymásnak. A mögöttünk haladó kamion is besegített egy ijesztő hajókürttel.

Az utak mindenütt nagyon sárosak voltak. Mint később tapasztalhattam, a falvakba egyelőre csak földutak, esetleg kavicsos utak vannak. Nem csoda, ha mindenütt felhordták a sarat. Motoros vagánykodásra ilyen körülmények között nem nagyon volt lehetőség. Nem haladtunk túl gyorsan. A vidék gyönyörű volt. Az eső és pára miatt a sisakplexit nem lehetett használni. Az előttünk lévő, és szembejövő járművek szórták ránk a sáros lét.

 

A Királyhágó felé felkapaszkodva, kezdett a képünk lefagyni. A hágó teteje előtt a kihelyezett hőmérő egy fokot mutatott. Megálltunk a hágó tetőn bámészkodni, felmelegedni. Éppen egy felhőben úszott minden, és az eső csak esett, esett. Az étteremben nem akartunk ilyen csapzottan mindent feláztatni, ezért csak a bejárat menti pultnál rendeltem, és a kávét kihozták a teraszra. A pincér megcsodálta a képem. Szőrösen, a sisakplexi helyén mocskos képpel vigyorogtam. Magyarul nem szólaltak meg, de mindent értettek, bólogattak. Mikor átváltottam a konyhai angolomra, már válaszoltak is. Jól esett egy kávé, később egy forró tea.

 

 

 

Bámészkodtunk, kicsit vártunk, hátha javul az idő. A felhő lemászott a hegyről. A szomorú szürkéből lassan élénkültek a színek. Néha egy-egy pillanatra a nap is ránk kacsintott. Csodaszép látvány tárult elénk. A hőmérséklet gyorsan felszökött 7 fokra. Nekiálltunk fotózni.

 

 

 

A környezet és járművek alapján akár Ausztriában is lehettem volna. Rengeteg Román rendszámú új nagy nyugati kocsi. Egyáltalán nincsenek túlsúlyban a Dáciák, viszont azok is szinte újak. Óhatatlanul elkezdtem gondolkodni rajta, vajon van-e még Magyarországnak némi gazdasági előnye Romániával szemben?  A kis pihenő után tovább motoroztunk. A lucskos idő ellenére élveztük az utat. A látvány, és az új élmények kárpótoltak minket.

 

Kolozsvár főterén szerettük volna megnézni Mátyás Király szobrát. Nem jött össze, mert hatalmas állványokkal, palánkokkal van körülvéve. Renoválják. A rossz nyelvek szerint már régóta. A főtéren bámészkodtunk, nyújtózkodtunk, miközben egy török gyorsbüfé illatai bombázták korgó gyomrunkat.

 

 

Mindketten váltottunk némi Lejt, és a büféhez dülleszkedtünk. A választék elég nagy volt. Nem volt türelmünk helyi specialitást keresgélni, inkább ettünk egy-egy gíroszt. Vagy nagyon jó volt, vagy mi voltunk farkas éhesek. A büféssel először magyarul próbáltam beszélni, de közölte, hogy nem szeretek magyar. Mondtam neki, hogy én meg nem szeretek nálad vásárolni. Ennek ellenére barátságosan vigyorgott tovább. Rájöttem, hogy az égvilágon semmi baja a magyarokkal, csak egy kissé rosszul fejezte ki magát.

 

 

Elállt az eső. Bevágtuk a gíroszt, fotóztunk, kitárgyaltuk, hogy Kolozsvár is jól néz ki. A házak nagy része renovált, tiszta utcák, jó kocsik, jól öltözött járókelők. Tanakodtunk, hogy merre menjünk tovább. Torda (Turda), Marosvásárhely (Targu Mures) irány mellett döntöttünk.

 

A városból, az araszoló kocsisor mellet elosonva, viszonylag gyorsan kijutottunk. Kezdtük felvenni a helyiek közlekedési stílusát. Tempó 100-120, lakot területen 70-90. Ha nem így mentünk, még a kamionok is előzni kezdtek.  A falvakban, ahol gyakran járda hiányában mindenki az utat használta gyalogos közlekedésre is, mindez elég veszélyesnek tűnt. Olvastam, hogy a románok több száz traffipaxot kaptak az EU-tól a közlekedési morál helyreállítására. Hatásuk egyelőre nem látszott. A kétsávos utat úgy használták, hogy a középvonalon fittyet hányva a szembejövőkre akár kamionnal is simán előztek. Valószínűleg megszokott bevett szokás lehet ez náluk, amire rendszeresen számítanak is, mert az út során egyetlen balesettel sem találkoztunk. Az út menti falvak képe messze nem tett rám olyan jó benyomást, mint a városok. A szegénység, egyszerűség a vidéken bizony meglátszott. Egyre több lovaskocsival találkoztunk. Ahogy esteledett, minden településen tehéncsordába ütköztünk. Az autósok nem voltak túl udvariasak a jámbor jószágokkal. Dudálás, erőszakos motorbőgetés, és mégis araszoló haladás jellemezte őket. Mi a mocikkal inkább a teheneknek adtunk elsöbséget. A manőverezést nehezítette a nedves úton, a mindenfelé elpottyantott tehénlepény. Igazi tejre, zöld, nedves fűre emlékeztető illat terjenget. Megjelentek előttem gyermekkorom képei. Élénkek voltak, mintha tegnap történt volna minden. A tehenek pontosan tudták melyik ház az otthonuk. Szépen megálltak a kapuk előtt, és addig bőgtek, míg a gazda be nem engedte őket. Így is lehet élni ebben a gyönyörű hegyek övezte környezetben. Úgy éreztem, hogy az egyszerűség ellenére sokkal emberibb, szebb életformát látok, mint a magunk hajszolt élete. Persze kívülállóként az ember csak a szépet látja.

 

Kezdett sötétedni. Megint eleredt az eső. A túránkat egy túlélő kalandnak terveztük. Most, hogy egyre jobban áztunk-fáztunk, úgy döntöttünk, hogy a túlélés legjobb módja egy olcsó panzió, vagy szoba. Marosvásárhely előtt botlottunk az út menti DARINA panzióba. Fejenként 4000,-Ft-ért kaptunk egy kitűnő, jól felszerelt, meleg kétágyas szobát. A szállás előtt parkoltunk.

 

 

 

A csomagokat felcipeltük a szobába, majd a mocikat összeláncoltuk egymással, és kicsaptuk őket a legelőre. A szálló vezetése nagyot nézett volna, ha benyit hozzánk. Szanaszét teregetett lucskos, átázott, párolgó holmik, én pedig a dohányzó asztalon gázfőzőn kotyvasztom a vacsorát. Volt mit kiszellőztetni. Hatalmas, fejedelmi lakomát csaptunk. Kitárgyaltuk az élményeinket. Előkerültek mindenféle régi történetek, jókat nevettünk, és tervezgettük a másnapi túrát.

 

Harmadik napunk reggelén félórás csomagcipelés, és málházás után folytattuk utunkat Marosvásárhely felé. A városban kicsit bámészkodtunk, majd irány Szováta (Sovata), onnan pedig Gyergyószentmiklós (Gheorghini). Az eső megint, esett. Egyre inkább szaporodtak a román név alatt magyarul is kiírt kis falvak. Nem úgy nézett ki, mint Magyarországon, mégis otthon éreztem magam. Furcsán, valahogy ismerős volt minden. Csodálatos hegyvidéki táj, szerpentinek minden mennyiségben. Gyakran felhő telepedett az utakra. Néha alig láttunk száz méterig, máskor viszont még a nap is előbújt egy-egy pillanatra. Jó hideg volt. Az út mellett gyakran kristálytiszta vizű hegyi patakok rohantak a völgy felé. Egy idő után már fel sem tűnt annyi volt belőlük.

 

 

Az egyik hegycsúcson a Bujdosó Székely Panziónál egy idős úr megállt velünk beszélgetni. Óvatosságra intet, és említette, hogy félórája még minden fehér volt. Hajnalban esett a hó. Elhittük neki, mert a felhajtott plexi alatt nekünk is ledermedt a képünk rendesen. Amikor megálltunk, a bajszom deres volt a ráfagyott leheletemről.

 

A parkolóban állt egy terepgumival, topcase-el, bőr oldaltáskákkal felszerelt 250-es MZ.  Gazdája az ülést és tankot egy ponyvával takarta le, majd nehezéknek rátett egy nagydarab követ. Igazi motoros.

 

 

 

Kattintottunk pár képet, majd leereszkedtünk a csúcsról.

 

Egy kis falu előtt, a hegyszorosban a sziklafalhoz lapuló kis benzinkútnál, egy ideig éveztük a tető nyújtotta luxust. Végre nem a nyakunkba csurgott az eső. Megjelenésünkkel okoztunk némi meglepetést. Nem számítottak rá, hogy ilyen időben hozzánk hasonló fazonok jelennek meg a környéken. Egy forró tea után, Gyergyószentmiklósig meg sem álltunk. Délután volt. Keresztül-kasul motoroztuk a várost. Ez bizony időt, és türelmet igényelt. A mellékutak kavicsosak, vagy betonutak, de mindenütt méterenként hatalmas kátyúk. A szemünk előtt ért le, és csikorgott egy Opel alja. Esélye sem volt a gödröket kikerülni. A helyiek megszokták a körülményeket. A mellékutcákban hintázva, himbálódzva közlekedtek a gépkocsik. A rugótörések javítására, itt valószínűleg egy egész iparág alakult ki. A magyarlakta települések úthálózatára nem költenek. Ha Tomi velünk jött volna a chopperrel lett volna gondja a gödrökkel.

 

Belebotlottunk egy csinos kis panzióba. Tanakodtunk, hogy sátor, vagy meleg szoba. A döntésben a felhők, a szemerkélő eső, és a szállás fejenkénti 3000,-Ft-os ára segített.  Kivettünk egy szobát a Teke Panzióban.

 

 

Annak tudatában, hogy már van hol aludnunk, motoroztunk egyet a környéken. Többször megálltunk nézelődni, fotózni. Egyik alkalommal két hatalmas házőrző rontott ránk egy tanya felöl. Andrisnak már a bakancsát kóstolgatták, mire sikerült egérutat nyernünk. A szabadon kóborló kutyák hada egész Romániára jellemző. Általában nem támadnak, inkább csak élelemért kuncsorognak. Sokszor láttam, hogy az emberek etetik őket.

 

Átruccantunk Gyergyószárhegyre (Lazarea), és megnéztük a Lázár Kastélyt. Záróra volt. Egy újságírói konferencia miatt korábban zártak. Belépő jegy helyett vetettek velünk egy-egy képeslapot, és beengedtek.  Ázottan, csapzottan, beöltözve, mint a ruhagyurik, végigcaplattunk a termeken. Fotóztunk, nézelődtünk. Sokat a kastélyra sem költhettek az elmúlt ötven évben. A történet valahogy Magyarországról is ismerős.

 

A falu legszélén egy út menti kiskocsmában betértünk vacsorázni. Nagyon barátságos, magyarul tökéletesen beszélő személyzet fogadott.  Miután a szakács elkészült kitűnő vacsoránkkal, kiült mellénk beszélgetni. Egy kis politika, történelem, autonómiakérdés, és turizmus volt a téma. Miközben a megélhetés, és a gyönyörű erdélyi környezet került szóba, egy erdőjáró-favágó is mellénk telepedett. Most aztán előjöttek a medvés, hiúzos és farkasos történetek. Nem éreztem úgy, hogy erdőjárásra bátorítana bennünket. Szép este volt. Beröffentettük a motorokat és a szállásra hajtottunk.

 

Negyedik napunk reggelén, amikor az első cigimet szívtam, és a motorokat ellenőriztem a már megszokott szemerkélő esőben, magasan a felhők között észrevettem egy sötét foltot. Ahogy a felhők lassan tovaúsztak, kiderült, hogy egy hatalmas hegycsúcs fenyőit látom. Jó magas volt. Eddig az esős, párás, felhős időben észre sem vettük. A napi programban a Gyilkos Tó, Békás Szoros, és a Békási Víztározó szerepelt. Oda bizony az imént látott hegyen, a Gyergyói Havasokon át visz az út.

 

Alig vártam az indulást. Felpakoltunk a gépekre, és nyomultunk a hegyek közé. Jó kis szerpentinek, hajtűkanyarok, meredek emelkedők, és lejtők jellemzik az útvonalat. Andrisnak muszáj volt rendszeresen kipróbálni, hogy a vizes úton is térdig tudja-e dönteni a mocit. Aggódtam érte, mert nem egyszer előfordult, hogy beláthatatlan éles kanyarokban egymást előző autók jöttek szembe.  A táj leírhatatlanul szép. Sokszor lemaradtam bámészkodni. Andris ilyenkor valahol bevárt.

 

A nap ugyan nem sütött ki, de az eső már elállt. Ahol a szerpentinek között elég széles volt a padka, gyakran megálltunk fotózni. Egy alkalommal egy kisbusz haladt el mellettem, nagyokat dudált, integettek, magyar rendszáma volt. Később a Gyilkos Tónál a szomszédos asztalhoz ültek le mellénk.

 

Megnéztük a tavat. Andris nagyon szép fotókat készített.

 

 

Leültünk egy lacikonyhához, és bevágtunk egy finom mics-et. Valahol a kolbász, és a fasírt között van az íze, állaga. Ránézésre olyan, mint egy kézzel sodort kolbásztöltelék. Faszénen sütik. Később ettünk még valami helyi különlegességet, de a nevére már nem emlékszem. Vasárnap volt, ezért a nem éppen jó idő ellenére a tó környékén sokan voltak. Motorosok, viszont csak mi ketten voltunk ott mutatóban.

 

 

Elindultunk a Békás Szoroson át a Békási Víztározó felé. Bőven volt mit bámészkodni. Megbeszéltük, hogy a víztározónál találkozunk. Ha egyikünk nem érne oda, a másik visszaindul megkeresni. Hol egyikünk volt előrébb, hol a másik. Ott álltunk meg ahol kedvünk tartotta.

 

A Békás szorost egy patak vájta ki, mellé épült az út. Kristálytiszta vizét néha kisebb vízesések szakították meg. Mindenütt magas sziklák övezték a környéket. Szinte függőlegesen nőttek ki közvetlenül az út mellől.

 

A szorosban minden szabad négyzetméteren a sziklák alatt kis bazárok bújtak meg. Egyik kis bazársor előtt egy éles kanyarban a szikla kiért az út fölé, félig alagutat képezve. Nem fogom elfelejteni, mert centimétereken múlhatott, hogy a sisakom nem találkozott vele. Két szembejövő személyautó közül a türelmetlenül előzni készülő szorított le erőszakosan. Megúsztam. Az út szélén sokszor gyalogos turisták haladtak gyerekekkel, kutyákkal. Ők is riadtan ugrottak félre az önjelölt autóversenyző elöl. Volt mit nézni, és fotózni. Nem siettem.

 

Andrissal szinte egyszerre értünk a Békási Víztározóhoz.  Kisütött a nap.  Már nagyon hiányzott a több napi ázás-fázás után. Nézelődtünk, fotóztunk, és lustálkodtunk a napfényben.

 

A víztárolót elzáró völgygát igazán impozáns méretű. Gát mögötti tó köré elszórva vendéglátóhelyek települtek. Csak néhány turista lézengett a környéken.

 

A gát egyik oldalán hatalmas víztömeg, míg a túl felén a szédítő mélységben a völgy alja látható. A gát nagyszerű mérnöki teljesítmény, de hátborzongató még csak belegondolni is mi történne a völgyben lévő falvakkal, ha elszabadulna a megfékezett víztömeg.

 

Andris felvetette, hogy van egy székely ismerőse Gelencén (Ghelinta) akinél esetleg megszállhatnánk. Gelence, a magyar Balatongyörök testvérfalva, így került a két család egymással kapcsolatba. Egy telefonhívás, és tudtuk szívesen fogadnak bennünket. A másik szállás lehetőség Bikfalva, ahol a Téglás panzióban két éjszakára szóló ingyenes jegyünk volt. Az ismerősök mellett döntöttünk. Sokat nem vacakolhattunk, ha még aznap szerettünk volna odaérni.

 

Tempósan elindultunk vissza Gyergyószentmiklósra. Eleredt az eső. Beöltöztünk az esőálló ruhánkba, aztán Csíkszeredán és a Torjai hegységen keresztül Kézdivásárhely (Targu Secuies) felé tartottunk. Csíkszereda és Kézdivásárhely között az addig is egyre rosszabb mellékút a hegyek között elfogyott alattunk. Földút lett belőle. Szakadt az eső. A motorok összevissza csúszkáltak a kavicsos sárban. Sehol egy lélek. Már vissza akartunk fordulni, mikor egy arra baktató lovas kocsi utasai bíztattak, hogy méterekre vagyunk a szilárd burkolatú úttól. Az egész cirkusz azért volt, mert beszakadt egy híd. A forgalmat, ami itt nem is nagyon volt, a földútra terelték.

 

Az erdei úton nem volt semmi forgalom. Helyenként a fák már elég jól benőtték. Az ősszel lehullott lomb, és vízátfolyások tették kellemessé a csúszkálást. Szinte sötét volt azokon a helyeken, ahol a fák összeértek felettünk. Sehol egy lélek. Az egész úton csak egy, a hegyoldalban lassan felfelé araszoló marhacsordával találkoztunk. Semmi mozgás csak eső. Eszembe jutottak az előző este hallott medve, hiúz, és farkas történetek. Ráadásul Laci bácsi, akihez igyekszünk, erdész volt, míg nem találkozott egy medvével. Az állat lehántotta Laci bácsi fejbőrét vállát, hátát, mire belesett egy szakadékba, ahol a medve már nem követte. Szerencsére volt térerő, és még egy kis ereje is telefonálni. Megtalálták, megmentették, megúszta.  Hasonló gondolatok, és a kezem ügyébe eső, a csomagok tetején rögzített gyalásó járt az eszemben. Én mentem elöl. Az esőben hunyorogva alig láttam a félhomályban, amikor egy kanyar mögött két medvebocsforma alak jött szembe. Megláttak, és felénk kezdtek rohanni. Ahol bocsok vannak, ott a felbőszült anyamedve is várható. Megfordulni már nem tudtam. Lassítottam, és mentem velük szemben. Gondoltam, ha a közelükbe érek, gázt adok, és uzsgyi. Egy pillanat elteltével kiderült, hogy két nagytestű medveszerű hegyi juhászkutyáról van szó. Biztosan az előzőleg látott marhacsordához tartoztak.  Látták, hogy itt jön két vadmarha, és tudták, a csordában a helyünk. Kötelességtudóan nekiálltak terelgetni, de amikor nem fogadtunk szót, ugatós, majd vicsorgós hajsza lett belőle. Előbb engem, majd az utánam érkező Andrist próbálták kóstolgatni. Jó ideig tartott még az utazásunk a szerpentines, de nem éppen motoros álomnak nevezhető útszakaszon a hegyekből lefelé.

 

Mire a völgyekben fekvő első falvakat elértük, a hazafelé tartó tehéncsordák már ellepték az utakat. Kétes esetekben, amikor nem sikerült eldönteni kinek van elsőbbsége, gondoltam okos enged, menjen a tehén. Egyik alkalommal, a hömpölygő csorda elöl  egy porta előtti hídra álltam. A csordával megérkezett a portán lakó tehén. A sisakot majd leüvöltötte rólam akkorát bőgött felháborodásában. Eltakarodtam az útjából, mire méltóságteljesen bevonult a székely kapun át. A kapuk egyébként olyan változatosak, és cifrák voltak, hogy látszott rajtuk, fontosabbnak tartják itt a népek a kaput, mint a házat.

 

Lassan közeledtünk Gelencéhez. A faluban összevissza kóvályogva kerestük a templomot, mert Andris onnantól már ismerte a vendéglátóinkhoz vezető utat. Ekkor tudtam meg, hogy a falvak jó részében nincsenek utcanevek, csak házszámok. A helyiek kiismerik magukat, a barátokat a házhoz vezetik, az idegen pedig csak kóvályogjon. Szinte teljesen sötét volt már. A falu útjain, a Gyergyószentmiklóson már megszokott gödrök. A járókelők jól megnéztek bennünket, szóba elegyedtek velünk, örültek, hogy magyarok vagyunk, és szíves útbaigazítást adtak. Laci bácsiék örömmel fogadtak bennünket.

 

 

A lakosztály befűtve, pálinka, vacsora előkészítve. Az egész család körénk gyűlt, ettünk, meséltünk, nevettünk. Nagyon szép este volt.

 

Ötödik napunk reggelén, a vacsorához hasonlóan bőséges reggeli várt bennünket. Nem volt mese, enni kellett. Marasztaltak, de minket hajtott a kalandvágy, várt ránk Drakula kastélya.

 

Elindultunk Brassón (Brasov) át Bran felé. Jól haladtunk, és csak egyszer áztunk el. A falvakban mindenütt kürtös kalácsot árultak az út mentén. Vettünk egyet, finom volt. Ízlett az ott ólálkodó kóbor kutyának is. Nagy részét befaltuk, aztán mentünk tovább. 

 

     

 

Elértük Brassót (Brassov).  A város közepén Drakula foga kiharapta Andris hátsó gumiját. Félre álltunk.

 

Szép nagy fog volt, kihúztam a vasdarabot és elhajítottam. Emlékbe Andrisnak csak a defekt maradt, fog már sehol. Csinos méretes lyuk volt a köpenyen. Jó kis meló elé néztünk. A lyuk mérete miatt biztos voltam benne, hogy a defektspray nem fog rajtunk segíteni, mert a hab egyszerűen ki fog jönni a hatalmas lyukon. Andrisnak támadt egy jó ötlete. Egy teljes tekercs szigetelő szalaggal körbetekerte a lyuknál a felnit és köpenyt.  A szigetelő szalag megakadályozta, hogy a javítóspray habja a lyukon át túl gyorsan távozzon a gumiból. A lapos kerékbe befújtuk a sprayt, ami a kereket csak félig meddig pumpálta fel. Azonnal beindítottuk a már odakészített kis kompresszort és megfelelő nyomásra pumpáltuk. Andris azonnal indult is, hogy a ragasztóhab jól terüljön a köpeny belsejében. Elpakoltam a sok szétszórt holmit, és indultam Andris után. A dolog bevált. Mire tizenöt-húsz kilométer múlva utolértem még mindig tartotta a nyomást a köpeny.

 

Tanakodtunk, hogy mitévők legyünk. Még körülbelül ezer kilométeres út áll előttünk hazáig. Nem lenne okos dolog ilyen toldozott foltozott szigetelő szalagos gumival nekivágni. Kellene rá legalább belülre egy rendes folt. Visszamentünk Brassóba gumist keresni. A nagy lyukat látva, ide-oda küldözgettek mindenhonnan, mire a negyedik gumiszerelő a mi felelősségünkre vállalta a próbát. Snúros megoldással próbálkozott. Nekem itthon a kocsin már javítottak így defektet, és az bevált.  Hegyes durva reszelővel érdesítette a lyuk szélét, majd behúzta a ragacsos gumialapú snúrt, megtekerte, és kirántotta a szerszámot a lyukból. Sajnos jött vele a snúr is. A lyuk akkora volt, hogy a snúr szinte kiesett belőle. Előkerült a vastagabb snúr, és abból mindjárt egyszerre kettőt fűzött be. Most már nagyon óvatos volt, mindhárman szorítottuk a lyuk szélét, nehogy a snúrok megint kijöjjenek a szerszámmal együtt. Sikerült. Felpumpáltuk a kereket, és tartotta a nyomást. Nagy volt az öröm. Minden tiszteletem a defektjavító spray-é, amitől azelőtt nem sokat vártam, most viszont láthattam mekkora lyukat képes ideiglenesen befoltozni. Snurt is fogok szerezni magamnak, és ez után állandó készlet lesz a világjáró felszerelésemben. Lefotóztuk a defektes, és most már javított kereket. Úgy nézett ki, mintha egy nagy barna kaka csücsülne a gumin.

 

 

Boldogan indultunk, és mentünk tovább Bran felé. Minden útba eső benzinkúton defektjavító sprayt kerestem. Egy kis kútnál találtam két darabot, meg is vettem a teljes készletet. Biztos, ami biztos.

 

Branban, mivel a Kastély környékén nem találtunk ingyenes parkolót, megint adóztunk Drakulának, aki most egy ravasz parkoló őr képében jelent meg.

 

 

Felcaplattunk a kastélyhoz, remélve, hogy a látogatás ideje alatt nem fosztanak meg minket a mocikon maradt felszereléstől. A holmi komoly értéket nem képviselt, viszont nekünk a túlélést jelenthette. A kastély bejáratánál egy termetes matróna hajlandó volt beszedni tőlünk két jegy és egy fotózási engedély árát, jegyet viszont csak igen vonakodva körülményesen adott, miután biztos lett benne, hogy hiába káricál és mutogat, jegy nélkül egy tapodtat sem mozdulunk. A fotós pénzről viszont nem adott semmit, egyszerűen otthagyott bennünket.  Ez volt Drakula újabb csapása. A kastély nem volt nagy. A Drakula regényből nem ilyennek képzeltem. Sehol az égig érő sziklafal. Egy nagyobbacska dombon hivalkodott egy karcsú, tornyos kis kastély.

                   

Nem nézett ki rosszul, de csalódtam. Végignéztük. Volt benne tükör bútor, csigalépcső meg minden, amit a hasonló korú kastélyoknál a világ minden részén láthatunk. A kastély alatti terület tele bazárral, mindenféle Drakulára, vámpírokra emlékeztető kegytárggyal, ruhával. A kis kocsmákban Drakula véreként árulják a vörösbort. A bazársoron Drakulának beöltözött figura ijesztgeti a turista hölgyeket, akik a sikoltozás után azonnal közös fotózásba kezdenek. Bram Stoker a Drakula megálmodója sok embernek teremtett regényével munkalehetőséget.

 

            

 

A parkolóban a motorok és a holmi hiánytalanul vártak bennünket. Úgy számoltuk, hogy ha belehúzunk, estére Fogarason ( Fagaras ) lehetünk. Téptünk rendesen, ahogy a forgalom csak engedte. Igazi bennszülöttként tudtunk már közlekedni, és bennünket sem zavartak már holmi sebességkorlátozások. Megtanultuk, hogy a szemben a középvonalon haladó kamionok elől ki kell térnünk, mert ő bizony nem fog, maximum kürtöl egyet. A haladást igazán, csak a rengeteg útépítés, a félpályás útelzárások sora korlátozta. Gőzerővel hozzák rendbe a főútvonalakat, és a derék mélységű útalapból látszik, hogy alapos munkát végeznek. A kész szakaszok nagyon jó minőségűek. A félpályás lezárásoknál simán és pofátlanul húztunk el a várakozó egy két kilométer hosszú kocsisorok mellett. Megint elkezdett esni.

 

Lassan elértük Fogarast. Már annyira hozzászoktunk a tisztességes szálláshoz, hogy eszükbe sem jutott a sátorozás. Könnyedén találtunk egy panziót az egyik mellékutcában. Német angol hablattyal a tulaj szinte berángatott bennünket. Az utcára néző kamerán látta, hogy két potenciális kuncsaft érkezik. Hiába mutatta meg a szobát, nekünk túl drága volt, és csak reggelivel együtt akarta kiadni. Alkudoztunk, engedett az árból, megegyeztünk. Lepakoltunk a mocikról. A tulaj közben lelépett, a segédjének viszont egy másik szobát mondott, mint amit megmutatott nekünk. Eszünkbe sem volt beköltözni oda. Nekiálltunk balhézni, mire nagy nehezen visszakaptuk a pénzt. Újra vissza kellett mindent rakódni, kötözni a mocikra, mielőtt leléphettünk.

 

Egy órás keresés után a város főterén egy bank, és éjszakai mulató felett az előzőhöz képest majdnem fél áron kaptunk egy príma szobát a Bambuu panzióban.

 

 

 

Barátságosak voltak, és nem akarták ránk erőltetni a reggelijüket. A motorokat a bank mögötti udvarra zárhattuk be. Farkas éhesek voltunk. Az otthonról hozott kajából még alig fogyott valami. Nekiláttam a kis gázfőzőmön vacsorát készíteni. Hatalmasat faltunk. Szárítottuk a ruháinkat, és sűrűn szellőztettük a szobát. Az, hogy körülöttünk megint úgy néz ki minden mintha becsapott volna egy bomba, már megszokott volt. Persze soha nem hagytunk rendetlenséget magunk után. Tiszteljük a takarítók alulfizetett nehéz munkáját.

 

Hatodik napunk reggelén kivezettük a motorokat a hátsó udvarból, felmálháztunk, és indultunk.

 

 

Ha már Fogarason voltunk, gyorsan megnéztük a várat, aztán irány Nagyszebeny (Sibiu), majd Sebes.

Konkrét távot nem tűztünk ki, valahol majd csak megszállunk. Az időjárás javult. Felhős volt az ég, de nem esett. Végre nem áztunk. Jól haladtunk. Viszonylag hamar eljutottunk Déváig. Végig kocogtunk a városon, bámészkodtunk, majd Déva vára alatt elidőztünk. A várba nem volt kedvünk felmenni. Egy fogaskerekű szerű lift vitt fel a várhoz. Jó magasan volt.

 

A napsütés, a kávé, és forró tea jól esett, a vár alatti kis presszóban. Közben kitárgyaltuk az élményeinket, majd az otthonra terelődött a szó. Igaz, hogy minden este beszéltünk a családdal, küldtük az SMS-eket, hogy merre járunk, de azért már hiányoztak. Úgy döntöttünk megpróbálunk estig eljutni a határra.

 

Az útépítések, és szokásos félpályás lezárások ellenére jól haladtunk. Késő délután megálltunk egy út menti kamionos pihenőnél. A kis kocsma-étteremben a rendkívül barátságos személyzettől hatalmas adag helyi specialitást rendeltünk. Volt azon mindenféle finomság. Komoly megerőltetést okozott mindent megenni.

 

A vacsora közben kiértékeltük a látottakat. Romániában jelen van az összes multi. Mindenütt épülnek az új csarnokok, autószalonok. Tele vannak új, nagy nyugati kocsikkal. A belvárosok mindenütt frissen renováltak. Az ország munkaerőhiánnyal küzd. Szeged környékéről a magyarok átjárnak Romániába dolgozni. Sokkal fejlettebb Romániát láttunk, mint amire számítottunk. Nem csak a székelyek, a román emberek is barátságosak voltak. Ha Romániában egyszer megépülnek az útjaik, amit már teljes gőzzel elkezdtek, úgy elhúznak Magyarország mellett, hogy többet nem is látjuk őket. Mi pedig csak veszekedünk egymással, és maradunk utolsók. Ha így megy tovább, a következő nemzedék már nem lesz büszke magyarságára.

 

A finom falatok úgy megterhelték a gyomrunkat, hogy szinte nehezünkre esett továbbmenni.

 

 

 Irány Arad. A határátlépés előtt még egy utolsót tankoltunk a magyarnál kissé olcsóbb benzinből. Elköltöttük az utolsó Lejünket, majd fél tíz körül átléptük a határt. Jó volt hazaérkezni. Felhívtuk az otthoniakat, elújságoltuk a hírt. A terv szerint Szeged környékén fogunk aludni. Szegedre érve megállapítottuk, hogy még nem vagyunk elég fáradtak. Megyünk tovább. Itthon voltunk. Nem néztük a GPS-t. El is keveredtünk az 5-ös úton. Majdnem Röszkéig mentünk. Mivel újabb határátlépést nem terveztünk, hátra arc, irány Budapest. Egy idő után az éjjel mozgó vadak elvették a kedvünket a mellékutaktól, ezért felhajtottunk az M5-ös autópályára. Kora hajnalban értük el az M7-en a Balatont. Útközben folyamatosan üvöltöttem az összes nótát, amit életemben megtanultam, nehogy elaludjak. Ekkor már olyan fáradt voltam, hogy egy felüljárót emeletes háznak néztem, és nem értettem Andris miért hajt bele. Nem lát már a srác? Rájöttem, hogy velem van baj. Megelőztem, és jeleztem neki, hogy leállunk. Lejöttünk az autópályáról. Egy kis pihenő után 50-60 Km/h sebességgel a mellékutakon mentünk tovább Keszthelyig. Megérkeztem. Reggel fél hat volt az idő. Andrisnak még hátra volt pár kilométer Balatongyörökig. Nem okozott neki gondot. Akárhogy is, a fiatalok jobban bírják.

 

Nagyot aludtam, összesen vagy négy órát. Álmomban előztem, nótáztam, és próbáltam nem elaludni. Ébredés után, első dolgom volt a mocim kilométer óráját ellenőrizni. Indulás előtt felírtam az állást. Kereken 2.330 kilométer volt a túra távja. Jó kis menet volt. A motorok jól bírták.  A javított gumi is kitartott. A szerpentinek szépen formálták a gumiköpenyt. Szép íves volt a gumi, és a szélén alig egy sovány centiméter maradt a futófelületen, amit nem használtam. Milyen lehet Andrisé, aki még döntötte is a gépet?

(További képek a túráról a http://myriders.atw.hu/ oldalon.)

 

 

Nagyon várom a tavaszt. Valami hasonló kalandba ismét bele fogok vágni.

 

 

 

Keszthely 2008 10.11.

 

Levi

 

 

 

A felszerelés:

A szerszámokat nem dupláztuk, egy közös készletet állítottunk össze.

 

iratok+egyéb	felszerelés:	szerszámok:
térkép	sátor	gumijavító klt. gumijavító spray
GPS+ töltő+fejhallgató+memória	szék	szelep betét
telefon+töltő  12V	matrac	motoremelő fadarab
fényképezőgép+elemek +memória	hálózsák	villáskulcsok,
irattartó-pénztartó öv,	gázfőző	inbuszkulcsok,
pénz	bögre	dugókulcsok
bankkártya	kés,villa,kanál	csavarhúzó
útlevél	bicska	kombinált fogó
jogsi	zseblámpa	reszelők
forgalmi	gyalásó	kis vasfűrész
biztosítás visszaszállítással	vizeskanna	kalapácsos fejsze
Kötelező biztosítás nemzetközi zöldkártya	gumipókok	vezetékvégek
	kötél	szigetelőszalag
	heveder	3 m vezeték
Motor kp.	mosogatószer-sisaktisztító	gyújtógyertyák
Rakomány tartó váz, csomagtartó		égő klt.
oldaltáska		üza cső darab
top táska		bilincs
tanktáska	Ruházat:	gyorskötözők
műanyag  vizes, benzines? kanna	sisak,	kötöző drót
	álarc	bowden belső
Kaja-pia:	szemüveg	bowden végek
whisky, vodka, bor	motoros felső+bélés+esővédő	kis forrasztó páka
tea filter	motoros gatya+bélés	forrasztó ón
kávépor (bekevert)	csizma+cipőpaszta	forrasztó zsír
cukor	edzőcipő	12 voltos szivargyújtós kompresszor
zacskós levesek	melegítő	kisméretű gumiszerelő vas 2db
konzervek	esőruha?	gumijavító spray
kenyér	zoknik	elsősegély klt.
víz	gatyák	öngyújtó
	trikók	szerelő rongy
tisztálkodó felszerelés, gyógyszer	pólók	tűzoltó készülék
	pulcsi	motorzáró LÁNC hosszú
	farmer	12V-os szerelőlámpa (szivargyújtós)
	felső-kabát vízhatlan