Dyliah Zahira
![]()
Születési név: Dyliah Zahira
Vér: Sárvér
Előtörténet:
1993. december 5-én, hajnalban születtem egy afrikai halászfaluban, legidősebb nővérem hatodik testvéreként. Édesanyám, Sharmilla a szomszédos utcában megbújó kocsmában dolgozott, és bár napestig leste vigadozó vendégei óhajait, hazaérve mindig összegyűjtötte az ásítozó gyerekhadat, és meséivel egy szebb, békésebb világba röpített minket. Apám egy gazdag kereskedő bárkáján segédkezett, míg nem egy különös viharban nyoma veszett a legénységnek; a hajó rakományvesztetten ugyan, de sértetlenül visszaringatózott a kikötőbe.
Ettől kezdve minden nap meg kellett küzdenünk az aznapi falatért. Bár nem volt könnyű elszámolnom a lelkiismeretemmel, hamarosan a környék legügyesebb tolvajává tett az élet szeszélye: apró, kártékony mancsaim villámgyorsan szüretelték le a gazdagabb kereskedők ujjairól az aranygyűrűket.
Minden hét harmadik napján megtelt a piactér hangosan rikoltozó kofákkal, hogy a gágogó, hápogó, harmatozó árucikkek és a mellékelt pletykák gazdát, fület, és kosarat cseréljenek. Ezek a napok piros betűsnek számítottak az életemben, hiszen csak ilyenkor tudtam elcsenni egy-egy ropogós lepénycsücsköt, friss gyümölcsöt.
Egyik kóborlásom alkalmával felfedeztem egy idősödő asszonyt, aki illatozó gyógyfüvei fölött duruzsolt. Bár semmi különleges nem látszott portékáján, mégis megbabonázva meredtem a színes őrleményeket rejtő tarisznyákra, mígnem az asszonyság zöldessárgán csillogó szemei foglyul ejtettek. Hosszú percekig szorongatott a tekintetével, mintha ki akarta volna kémlelni féltve őrzött titkaimat. Bárhova bújtam is, röntgenszemeivel hétről-hétre, a legnagyobb tömegben is rám talált, hogy megpróbálja megcsapolni kavargó gondolataimat. Bár mindig megismert, sosem szólt egy szót sem, csak sokat sejtetőn mosolygott, ami egy idő után meglehetősen nyugtalanított. Némi töprengés után elhatároztam, hogy megleckéztetem: egy alkalommal belopóztam a háta mögé felállított kicsiny sátorba, ahonnan időről-időre elővarázsolta gyógyhatásúnak hirdetett készítményeit. Odabenn tátva maradt a szám a meglepetéstől: a seszínű ponyvával takart raktár legalább akkora volt, mint a piactér, amelyen állt. A polcokon szivárványszínű üvegcsék fénylettek, míg a földön sosem látott növények virágoztak, szabályos táblákba rendeződve.
A közeledő léptek zajára sajnos csak későn figyeltem fel, így a nagy sietségben nem vettem észre az utamat keresztező szőrcsomót, amiben egyből meg is botlottam. Esés közben sikerült magamra rántani egy üstnyi tűzforró, félkész fehér löttyöt, minek következtében visítozni, jajveszékelni és toporzékolni támadt kedvem a fejemre záporozó fiolák között. Bár a magát Aiedailnak nevező boszorkány azonnal hozzám sietett, a tragédiát még ő sem tudta megakadályozni: az összekeveredett főzetek hatására sötét bőröm menthetetlenül kifehéredett, majd hollófekete hajam változott hószínűvé.
A füvesasszony azonnal összecsomagolt, megragadta a grabancomat, és elhurcolt a családomtól, az otthonomból, az országból, a kontinensről - új életet kezdeni.Ugyanis félő volt, hogy felfedem betegesen rejtegetett titkát, lebuktatva saját magamat is. A boszorkány – mert hogy az volt – azonnal megérezte a lényem mélyén gomolygó mágiát.
Egyenesen Svájcba mentünk, hogy a hegyek közt megbújva végre beavathasson a varázslók, mágusok és boszorkányok rejtett világába. Ekkorra már nem akartam elszökni tőle: legvadabb álmaimat is felülmúlta az a világ, amelyet lassan feltárt előttem. Először is megtanított írni, olvasni, számolni, különböző nyelvekre okított. Ezzel párhuzamosan pedig megismertetett a varázslás hétköznapi, egyszerűbb módjaival, hogy segíteni tudjak az otthoni teendőkben, míg ő a szeretett bájitalait kutyulgatja.
Az elmúlt öt év alatt Aiedail látszólag teljesen átformált, de a múltam nem írthatta ki gyökerestül, így a kifürkészhetetlen, rideg külső mögött örökös küzdelem dúl új és régi személyiségem szilánkjai közt.
Kinézet:
Egész megjelenése olyan, mintha egy fekete-fehér filmből lépett volna elő. Porcelánfehér bőréhez illő, ezüstös fehér, rövid, tépett haját demokratikusan kezeli: kósza, néhol apró, fekete fonatokkal díszitett tincsei arra állnak, amerre akarnak. Ez a nemtörődömség azonban sehol máshol nem mutatkozik meg rajta: éjfekete ruháin egyetlen gyűrődést sem tűr meg. Apró termetű, ezért előszeretettel hord magas sarkút. Fülcimpáin állandóan magával hordja fülbevalókészletét, ettől eltekintve azonban nem nagyon hord ékszert.
Íriszei kedvétől függően (albínó lévén) a piros valamely árnyalatában szikráznak.
Jellem:
A többi emberrel szemben tartózkodó, bár olthatatlan tudásszomjának és kíváncsiságának még ez sem szabhat gátat. Kalandvágyó típus, megspékelve egy jó adag csillapíthatatlan mozgásigénnyel, így egy pillanatig sem tétlenkedik; muszáj napról-napra új dolgokat megismernie. Mindig udvarias, jólnevelt, feszes tartású, hűvös modorú. Igyekszik mindenkivel jóban lenni, elvégre sosem tudhatja, kit mire használhat fel.
Jelmondata: A tudás, hatalom.