Dareia Yrjanfrost

Születési név: Dareia Yrjanfrost
Születési hely: Norvégia - Svalbard
Vér: Félvér
Előtörténet
1993 Decemberében született, Norvégia északi végletébe, a hideg, és fagyos Svalbard városába, félvér Gyermekként.Apja Yrian Yrjanfrost aranyvérű mágus, anyja Antheia varázstalan származásu.Bár Yrian fiút szeretett volna később, ezt a dolgot, a lány soha nem tudta meg. Dareia egy hűvös téli estén látta meg a napvilágot, születése nehéz volt, az anyja majdnem bele is hallt a szülésbe. Gyerekkorát a Svalbardi birtokon töltötte, ott cseperedett fel, bár az anyja fiatal korában elhagyta őket, így Dareia anyai szeretet nélkül, nőtt fel. Ez meg is látszott rajta, a későbbiekben, hiszen az apja is látta hogy bár nem fia született, de Dareia igencsak fiús jellemű lett. Szeretett kirándulni a birtoktól nem messze lévő erdősségekbe, lovagolni, illetve később különböző párbajszakkörökre járni, és nem utolsó sorban kísérletezni. A lány jelleméből fakadóan nagyon kíváncsi alkat lett, szerette kideríteni, a dolgok mikéntjét. Ha egy fa alatt ment el, nem a lombkoronát, hanem a gyökereket kezdte el vizsgálni, mindennek a ki indulása érdekelte.Az apja varázsló életre nevelte, így az alapozó tanulmányait, a Jan Mayentől nem messze fekvő Øndvandere mágusképző szakiskolában végezte el. A leányzó tanulmányi átlaga egész jó volt, bár tanárai is megmondták, hogy nem éppen a türelem a legnagyobb erénye. Az apja ezzel szemben egész nyugodt jellem volt ami Yrjanfrost örökség, de a lány ebben az anyjára ütött. Ebből voltak később kisebb vitáik is. Kapcsolatukat azonban ez nem árnyékolta be. Dareia szeretett az apjával menni, bár sokat nem tudott a családi állapotokról, illetve hogy Yrian és a család körül milyen sötét ügyek keringtek. Amikor az apja, idegen fura alakokkal tárgyalt, sokszor lopódzott az ajtó elé kihallgatni őket, így jutott egyre több információhoz, s tudta meg a családja valóját is. Egyszer viszont az apja rajta kapta. Ő nem szerette volna , ha a lánya mindenről tud, ami a családban folyik , de mivel már így is elég sokmindenre rájött a lányka, egy éjjel elmondott neki mindent. A beszélgetés minkéntjéről túlsok információ nincs csupán, csak hogy a lány azóta komolyabb lett. Hogy ez tettetés és kényszer hatására történt? Valószínű. Ahogy a lány nőtt, bár levetkőzte a gyerekes hamariságát, és helyette kissé nyugodtabb, és büszkébb teremtés lett. Legbelül persze megmaradt olyannak, amilyen kislány korában volt, viszont a családja miatt, ezt mélyen elrejtette, és csupán csak néha néha jön elő nála.Időközben megismerte a családja többi tagját is, köztük Yrian testvérét Torgeir-t is, bár Dareia inkább a fiatalabb generációval töltötte az idejét, hiszen ott is volt egy fiú, aki pár hónappal volt idősebb nála, s bár nem találkoztak sokat, valamilyen szinten kedvelte is. Elég barátkozós jellem, így Svalbardban igencsak sok barátra tett szert, és nem is nevezhető annyira elveszett lánynak. Ahogy viszont tellt múlt az idő, előjött az iskola választás kérdése, és a hír is miszerint a Mysterio újra ki nyílt , s egy Yrjanfrost már jár is oda. Nem volt nehéz kitalálni hogy mi lesz a leányzó sorsa, s bár Dareia nem szeretett volna egy Feketemágus képzőben kikötni, végül az apja iránt érzett szeretet és tisztelet miatt engedett az unszolásnak, hogy ne hozzon szégyent a családjára. Így kelt útra pár hónappal az iskola kinyílta után a Mysterio felé.
Kinézet:
Hosszú, majdnem derékig érő ébenfekete haj, amit az apjától örökölt. Az arca finom, nőies, bár itt már látszik hogy bizony az anyja vonásait örökölte, ahogy a szeme színét, és alakját is. Karcsú, mégis erős testalkatú, mégha kívülről olyan törékenynek is látszik. Magassága úgy 170 és 180 centiméter közé tehető. Bár az anyja Görög származású, Dareia bőrén nem látszik ennek mégcsak nyoma sem, hófehér akárcsak egy igazi Norvég. Korához képest, testileg nagyon szép, mondhatni olyan mint egy igazi nő. Sokan kicsit idősebbnek is nézik a koránál, bár ez őt sosem zavarta igazából. Különleges ismertető jegye a medence csontjánál elhelyezkedő kisebb tetoválás, ami egy farkasfejet ábrázol. Szereti a szoknyát, a fűzőt, főleg ha ezeket tudja keresztezni, láncokkal, vagy más egyébb keményvonalas öltözködési stílussal, viszont ha olyan kedve van tud nagyon vissza fogodtan is öltözködni. Változó akár a tenger hullámzása...
Jellem:
Talán nem is lehetne rendesen körül írni a jellemét, hiszen változó mint az időjárás. Régebben nagyon hiperaktív volt, soha nem tudott megülni egy helyben, későbbiekben viszont ez átalakult, egy nyugalmasabb életrendre. Bár nem kizárható hogy a megfelelő környezet kihozhatja belőle ezt a gyermeki hamariságot. Szereti a természetet, illetve a megmérettetéseket, hiszen bár nőies lett az idő alatt, nem tagadhatja hogy nagyon sok fiús van benne. Ezen kívül pedig szeret kísérletezni, mindegy hogy mivel, fő hogy valami új dologra jöjjön rá. Álltalában barátkozós természet, viszont neki is mint mindenkinek vannak hülye napjai, de akkor az észre vehető is rajta. Haverkodni könnyen havarkodik, de nehezebben enged be bárkit a teljes bizalmába, viszont akivel így tesz, az egy megbízható lánykát tudhat maga mellett. Nem hagyja magát senkinek se befolyásolni, talán csak az apjának, illetve szereti megmondani a véleményét is. Van hogy néha ebbe is túl hamari és olyanokat mondhat, ami később rosszul sűl el, de ezen próbál változtatni. Vidám alkat,ha nincs rá oka, távol áll tőle a szomorúság, hogy a depresztikus viselkedés is.