Daniel A. Werder

Név: Daniel A. Werder
Születési hely: Stockholm, Svédország
Vér: Félvér
Előtörténet:
1993. Október 5 éjjelén született Stockholmban. Egy magánklinikán látta meg a nap világot, mármint a hold világot. Apja Adam Werder mágiaügyi miniszter, a titkos szolgálatnál, ami miatt sokat utazott a család. Jennifer Gordon, a feleség elfogadta a férje munkáját, és azt is, hogy titkolózik előtte a férfi. Jennifer a festésnek él, ezért hálás neki, hiszen felfedezi a világot. Ugyanakkor Daniel is világot lát, ilyen korban. Soha nem volt gondjuk a pénzzel, így az egész család utazott a férfivel.
Daniel mindig is ügyetlen gyerek volt, ezért anyja elhatározta, hogy inkább nem íratja be sportolni. Ezt a férj nagyon ellenezte, és ebből lett is egy kisebb veszekedés, mire Jennifer beadta a derekát, és végül elvitték a kisfiút úszni tanulni. Daniel ekkor volt 6 éves, bár a fiatalsága ellenére jól bírta, hogy „nyúzták”. Az edző egyszer úgy jött be úszást tanítani, hogy részeg volt, és elfelejtette rátenni a gyerekre az úszókarokat, és szó szerint úgy dobta bele Daniel-t a vízbe. Kis híján majdnem megfullad a gyerek, annak köszönheti az életét, hogy akkor jött be egy gyakorlott úszó, és így kimentették. Értesítették a szülőket, és a rendőrséget, és hogy biztosítva legyen Daniel állapota, ezért még a mentőket is kihívták. Szerencsére éppen időben érkezett Joe, aki kimentette. Kicsit sokkos lett, és nem is akart belemenni többet a vízbe. Retteg tőle a mai napig, és ami akkor történt még nem igazán dolgozta fel. A szülők természetesen felháborodásukban feljelentették az edzőt, akit el is ítéltek. Daniel azóta nem megy sportolni, és inkább csak a játékaival játszadozott.
10 éves korában, már megannyi minden érdekelte a fiút, és épp ezért is jött jól, hogy utaznak össze-vissza. Mikor épp töltötte a 11-dik életévét akkor voltak Indiában. Itt kapott ajándékba az apjától egy varázspálcát. Nem értette, hogy mire is kell használni, de nem is érdekelte. Viszont egyik nap mikor egyedül volt a szállás helyükön a pálcával kezdett el játszadozni, mikor is „elsült”. Egy bűbájt lőtt ki, és épp eltalálta anyja kedvenc vázáját, ami darabokra tört. Daniel nagyon megrémült, eldobta a pálcáját, ami begurult a szekrény alá, ahonnan lehetetlen volt kiszedni. Ragasztó után keresve, rohangált a házban. Talált is egyet az egyik éjjeli szekrényben, és egyből hozzálátott a „szereléshez”. Persze neki nem mondta senki, hogy a pillanatragasztó nem játék, így nem csak a vázát sikerült nagyjából összeragasztania, hanem a kezei is odaragadtak. Próbálta leszedni, de mivel nem sikerült, így csak az újabb töréssel próbálkozott. Neki rohant a falnak, maga előtt tartva a vázát, hogy majd úgyis az ütközik először a fallal. Na, igen, az ütközött, csak egyet nem számított bele, egyet, hogy a váza darabjai felsértik a kezeit, másrészt, hogy a fal erősebb nála. Így kiterülve, eszméletét vesztve feküdt a fallal szemben. Este mikor a szülők haza értek, vérbe fagyva találták meg a gyermeküket, mire Jennifer ijedten a telefonhoz kapott, hogy mentőt hívjon. Pár nappal később haza is engedték Daniel-t a kórházból, apja pedig számon kérte rajta, hogy hova tűnt a pálca. Remegő kezekkel mutatott a szekrényre, mivel alá gurult be. Ekkor vette elő Adam a pálcáját, és egy varázslattal magához hívta a begurult pálcát. Daniel nagyon megijedt nem tudta, hogy most mi volt ez, hogy került oda, amikor máshol volt. Tanácstalanul nézett apjára, aki végül beadta a derekát, és leültette a nappaliba, hogy mindenről beszámoljon. Nem tudta mire vélni Daniel, szerette az új dolgokat, de ez egyszerűen 11 éves fejjel neki még sok volt.
Kellett azért 3 év, hogy feldolgozza Daniel ezt. Addig Adam is, meg Jennifer is próbálta kisebb szeletekben beadni a fiúnak, hogy bizony varázslók, és azért utazgatnak, mert az apja fontos ember a minisztériumban. Amikor végre nagyjából felfogta, hogy miről is van szó, akkor kezdett el varázsolni tanulni. Apja tanította, hiszen kitől tudna a legjobban tanulni, mint a legnagyobb mágustól? Persze Daniel ügyetlensége itt is közbe szólt. Nem igazán akart úgy működni az egyik varázslat ahogy szerette volna. Apja sokszor szenvedett kisebb sérüléseket ez miatt, de mégsem haragudott a fiára. Sőt, egyenesen büszke volt rá, hiszen az alapokat sikerült is Daniel-nek elsajátítani. A nehezebb varázslatokkal már nem is foglalkoztak, az volt a lényeg, hogy az alapokat tudja a fiú, ami meg is volt, ez kb. 1 évbe tartott. Adam nagyon is oda volt az egyik mugli sport iránt méghozzá a boksz meccsért. Szerette, ha Daniel is lát ilyet, ezért kifejlesztett egy olyan bájitalt, amitől kicsit idősebbnek néz ki a fiú. Ugyan sikerült, de volt egy hátul ütője, mivel olyan jól sikerült, hogy a szakáll megmaradt Daniel arcán. Ezért is veszekedtek a szülők.
Mivel Daniel már 15 éves volt, így Adam a minisztériumban próbálgatott iskolákat keresgélni. Egyik se volt a megfelelő, így csak otthon tanítgatta őt, hogy addig se felejtse el az alapokat. Majd mikor a 16-dik születés napját ünnepelte, akkor Adam beállított egy jelentkezési lappal, amin nem más iskola szerepelt, mint a Mysterio. Ennek különösen örült a férfi, mivel fekete mágusképzőben nő be legjobban a feje lágya. Így legalább át is veheti, majd a nyomdokaiba léphet Daniel. Persze az anyja ezt nem akarta, nagyon féltette a fiát, de mivel már nagyjából elintézett mindent a háttérben, ezért nagyon nem volt bele szólása Jennifer-nek. Daniel-lel kitöltette a lapot, de persze az soha sem látta meg a postát. Adam ugyanis olyan befolyásos ember volt, aki már előre bejuttatta a fiát, és még egy rangot is kiharcolt neki. Reméli, hogy bírni fogja a kisebb-nagyobb akadályokat, és büszke lehet egyetlen gyermekére.
Kinézet:
Szőkés-barna haja van, ami kb. 4-5 centis. Leginkább kócosan hordja, de ezt inkább úgy éri el, hogy így zselézi fel. Szemei a kék színben pompáznak. Arcán megtalálható apja ügyetlensége, méghozzá a szakáll. Középmagas, és vékony, de azért izom megtalálható rajta. Ruhákban inkább a sötétebb színű ingeket, és nadrágokat hord. Jobb kezén egy ezüst karlánc díszeleg, amit anyjától kapott, mielőtt elindult volna az iskolába. Ha erre ránéz, akkor emlékezteti az otthonára, és a szüleire.
Jellem:
Nagyon gyerekes, de ettől függetlenül nem szereti, ha átverik, azt meg fogja bosszulni a legváratlanabb pillanatban. Mindig azt tesz, és gondol, amilyen adott pillanat van. Nem nagyon szereti, azt sem, hogyha ráerőltetnek bármit. Véleményét bátran kinyilvánítja, nem kell őt e téren félteni. Annak ellenére, hogy nagyon is szeleburdi, megpróbál vigyázni magára, de persze előszoktak vele fordulni kisebb balesetek.